MENÜ

A szürkerothadás megelõzésének lehetõségei szõlõben

Oldalszám: 83
Dr. Zanathy Gábor 2014.05.28.

A szürkerothadás (Botrytis cinerea) a szõlõtermés mennyiségének és minõségének jelentõs csökkenését okozhatja. A betegség megelõzését szolgálja az ültetvény szerkezetének megfelelõ kialakítása és a termesztéstechnológia mûveleteinek céltudatos végrehajtása.

A gombafertõzés elhárítása során törekedjünk a szõlõtermészetes védekezõ mechanizmusainak az erõsítésére, s olyan körülmények létrehozására, melyek mérséklik a fertõzés kockázatát.



K edvezõ lehet minden megoldás, amely elõsegíti a fürtök gyors felszáradását. A kórokozó környezeti igényei közül ugyanis a hõmérséklet mellett a nedvességnek van kiemelkedõ szerepe. A fertõzés szempontjából kedvezõ a 18–21 °C-os léghõmérséklet és 18–19 órán át tartó felületi nedvesség. A Botrytis kártételét döntõen az évjárat határozza meg, ezért valamennyi megelõzõ mûveletet az adott év idõjárásához alkalmazkodva végezzük. A módszerek megválasztásakor azt is vegyük figyelembe, hogy milyen borminõség elõállítása a célunk.

Területválasztás, ültetvényszerkezet



Az erdõvel övezett, teknõs jellegû területek ültetvényei veszélyeztetettek, mert itt fokozottan fennáll a párásság, a nedvesedés veszélye. Az élõ környezet és a domborzati adottságok mellett az ültetvény talajtani adottságai, a talajréteg vastagsága, s ezzel összefüggésben a gyökérzet elhelyezkedése is befolyásolhatja a rothadékonyságot. Azokra a szõlõkre, amelyeknek gyökerei sekélyen helyezkednek el, erõsebben hat a felszíni talajréteg víztartalmának ingadozása. Az ilyen ültetvényekben gyakrabban léphet fel bogyórepedés, s ennek folytán a szürkerothadás. Megjegyzendõ, hogy a rothadásra fogékony fajták (pl. Cardinal, Ezerjó, Leányka, Rizlingszilváni, Kadarka) bogyóhéja általában könnyen reped. Számításba kell venni azt is, hogy a különbözõ fekvésû és talajadottságú dûlõkön eltérõen alakulhat az érés menete, így a szürkerothadás megjelenése is. A szõlõ érettségi állapota, többek közt az almasav-tartalom alakulása ugyanis szerepet játszik a kórfolyamatban.

A Botrytis-fertõzés veszélye általában csökken a sortávolság növekedésével, amennyiben a tõkék lombszerkezete nem zsúfolt. A szürkerothadás megelõzése szempontjából ezért kedvezõ az 1,8 méternél szélesebb sortávolság választása. Érdemes tekintetbe venni a sorok irányának megválasztásakor a széljárást. Nõ a szürkerothadás kockázata, ha a sorok az uralkodó szélirányra keresztben futnak.

A fertõzés kialakulása szempontjából döntõ fontosságú a fürtzóna mikroklímája, melyet a mûvelésmód is befolyásol. A betegség megelõzése szempontjából azok a mûvelésmódok elõnyösek, melyek biztosítják a lombozat jó szellõzöttségét. A magas törzses tõkeformák elvileg elõnyösebbek, mert fürtjeik nincsenek a viszonylag párás talajfelszín közelében. Kedvezõ a Guyot-mûvelés, az ernyõmûvelés és a hozzá hasonló ívelt szálvesszõs metszésmódú tõkeformák választása. Rothadékonyság szempontjából a Sylvoz-kordonmûvelés választása a Moser- és az egyesfüggöny-mûvelésekhez képest kisebb fertõzésveszélyt jelent. Utóbbiak közül a Moser-kordon némileg elõnyösebb. Ez minden bizonnyal hajtásainak elhelyezkedésével és megvilágítottságával indokolható. A szakszerûen kezelt Moser-mûvelésû tõke lombozata viszonylag szabályosan rendezhetõ el: a hajtások harmada a huzalpárok közé kerül, a többi pedig a tõke két oldalán arányosan elosztva, szabadon csüng. Ezzel szemben az egyesfüggöny-mûvelés hajtásrendszere széles, harang alakú lombsátrat képez, mely ideális feltételeket teremt a botrítisz fellépésének.

Számos szõlõfaj kifejezetten ellenálló a Botrytis fertõzésével szemben. Ide sorolható többek közt a Vitis (V.) aestivalis, a V. berlandieri, a V labrusca és a V. rotundifolia. A V. vinifera, a kerti szõlõ fajtái között jelentõs érzékenységbeli különbségek figyelhetõk meg. Néhány fajta viszonylag nagyfokú ellenállósággal rendelkezik. Nem érzékeny a szürkerothadásra többek közt a Tramini, a Chasselas és a Kékfrankos. Többnyire nem rothadnak az interspecifikus hibridek (pl. Bianca, Kunleány, Zala gyöngye, Medina, Pölöskei muskotály).

 




A betegség-ellenállóság részben alkati (konstitutív), részben kiváltott (indukált) jellegû. Látványos összefüggés figyelhetõ meg a bogyók anatómiai felépítése (viaszréteg-, epidermisz- és hipodermisz vastagsága) és a botrítisz-fertõzés kialakulása között. A vastagabb szövetû bogyók általában kevésbé rothadékonyak. A gomba a fertõzés során olyan enzimeket termel, mely hidrolitikusan bontja, elfolyósítja a sejtek középlemezének ragasztó anyagát, a pektint. A fertõzésre fogékony fajták (pl. Sauvignon) kutikulája a zsendülést követõen kifejezetten érzékeny erre az enzimre, a pektinázra. A botrítiszes-fertõzés összefügg a fürt szerkezetével is. A tömött fürtök lassabban száradnak meg, bogyóik egymással érintkezõ felületén pedig vékonyabb a viaszréteg. Laza fürtszerkezetû fajták, klónok választása ezért a megelõzés szempontjából nagy jelentõségû. Eltérõ lehet például a Pinot noir egyes klónjainak a fogékonysága. Érdemes elõnyben részesíteni a kisebb fürtátlagtömegû, egyúttal általában lazább fürtszerkezetû klónokat. Összehasonlító kísérletekben a kutatók megállapították, hogy nem okvetlen a legvastagabb héjú, leglazább szerkezetû fajta, illetve klón esetében tapasztalható a legkisebb mértékû fertõzés. Ennek oka az ellenálló képesség összetett védekezõ mechanizmusában keresendõ.

A szõlõ passzív védelmi rendszerét aktív védekezés egészíti ki. Ez azt jelenti, hogy fertõzéskor olyan anyagok termelõdnek, melyek gátolják a kórokozó fejõdését. Ide tartoznak többek közt a toxikus hatású fehérjék (pl. osmotin, thaumatin).

A gombák sejtfalának egyik fontos alkotórésze a kitin. A szõlõ védekezõképességében ezért fontos szerepet játszik a kitináz és a ß-glukanáz. E hidrolázok termelõdése gátolja a konidiumok csírázását és a hifa növekedését. Összefüggés figyelhetõ meg továbbá a termelõdõ stilbének és a botrítisz ellenálló képesség között. Az ellenálló növényekben általában magasabb a sztilbének, továbbá a glikolsav és a proantocianidinek koncentrációja. Az aktív védelemben igen lényeges vegyület a rezveratrol. Mennyisége a bogyóhéjban a termés beérésével párhuzamosan csökken.

A még fejlõdésben levõ bogyók az esetleges sebzéseket képesek paraanyag (szuberin) segítségével lezárni. A cukor felhalmozódásával párhuzamosan, körül-belül 6 mustfok elérésétõl azonban gyengül a szõlõ természetes védekezõképessége. Ennek teljes összeomlása különbözõ érettségi állapotban következhet be: Rizlingszilváni esetén kb. 12 MM°; Rajnai rizlingnél pedig 16 MM° elérésekor.

Fokozhatja a gomba fellépésének a veszélyét, ha az érzékeny fajtákat nagy területen telepítjük. Botrytis-fertõzésre kedvezõ évjáratokban súlyos terméskiesés és minõségromlás következhet be.

Általában a saját gyökerû szõlõk kevésbé érzékenyek a rothadásra. Az alany megválasztása is befolyásolhatja a szürkerothadásra való fogékonyságot. A környezeti adottságok figyelembe vételével ezért olyan alanyfajtát célszerû választani, mely nem idéz elõ túlságosan buja növekedést.

 

Termesztéstechnológia



Törekedni kell a metszési elemek arányos elosztására. A szálvesszõk lekötésekor lehetõleg kerülni kell azok egymáson történõ átívelését.

Befolyásolja a szürkerothadás kialakulását a hajtások visszavágásának ideje és módja. A termõhajtások bekurtítása elõnyös lehet a jobb kötõdés érdekében. A hajtáscsúcsok késõbbi idõpontban való visszavágása azonban a betegség visszaszorítása szempontjából egyértelmûen kedvezõbb. (Gyûrûzéssel egyébként szintén javítható a kötõdés, de elvégzésével hasonlóképpen megnõ a fertõzés veszélye.) A hajtásonkénti levélszám, illetve lombfal méretének növekedésével párhuzamosan fokozódhat a rothadásérzékenység, mert megnõ a páratartalom, s gyengébb lesz a fürtök megvilágítottsága és a szellõzöttsége.

Pozitív hatású a szakszerûen végrehajtott hajtásválogatás, az önárnyékolást okozó vízhajtások, ikerhajtások, gyengén fejlõdõ hajtások kitörése, továbbá a hónaljhajtások fürtzónából való eltávolítása.

 




A szürkerothadás elleni védekezés egyik leghatékonyabb módszere a fürtzóna lelevelezése. A jól megvilágított bogyók erõsebb sejtfallal, vastagabb kutikulával rendelkeznek. A lelevelezés elsõsorban a botrítisz mértékét csökkenti. Hajtásonként három levél eltávolításával a fertõzés mértéke és gyakorisága egyaránt mérsékelhetõ, de a körülményektõl függõen 1-2 levél/hajtás eltávolítása is elegendõ lehet. A fürtzóna szabaddá tételével a növényvédelmi kezelések is hatékonyabban végezhetõk. A levélritkítást alapvetõen a virágzás után körülbelül három héttel, a bogyók zöldborsó nagyságának elérésekor célszerû elvégezni. A mindkét oldalon történõ levélritkítás általában eredményes a szürkerothadás elleni védelemben, de fokozhatja a napperzselés veszélyét.

Szakirodalomban olvashatunk virágzáskor történõ levéleltávolításról is. A virágzás elején végzett lelevelezéssel gyengíthetõ a virágfürt szénhidrát-ellátása. Hatására kisebb mértékû kötõdés várható. A kezelés eredményeként elvileg lazább szerkezetû, rothadásra kevésbé hajlamos fürtök alakulnak ki. Hasonló élettani elméletre épül a virágnyílás kezdetén 2%-os olajtartalmú készítménnyel végrehajtott permetezés. Az olaj segítségével átmenetileg mérsékelhetõ a levelek szénhidrát termelése, így szintén laza fürtök fejlõdnek.

A korai, nagy mértékû fürtritkítás (1 fürt/hajtás) miatt tömöttebbé váló fürtök érzékenyebbek lehetnek a rothadásra. A termésszabályozás alkalmával ezért más módszereket is érdemes kipróbálni. A fürtök felezésével mérsékelhetõ a rothadás mértéke, ugyanis e kezelés lazább fürtszerkezetet eredményez. A gyakorlatban többnyire csak a kifejezetten tömött fürtök félbevágására kerül sor. A módszer hatásos a hosszú kocsányzatú fajták esetében. A fürtfelezést a fürtzáródást megelõzõen célszerû végezni, mert így kisebb valószínûséggel okozunk bogyósérüléseket. Ez az eljárás alapvetõen a minõségi szõlõtermesztésben javasolható. A felezéshez hasonló hatású a fürttépés, vagyis egyes bogyók lemorzsolása azok zöldborsó nagyságának elérésekor. A fürt nagyobb mértékben kötõdött részeit célszerû így kezelni.

A kutatók bebizonyították, hogy pozitív összefüggés van a talaj N minimumértékének alakulása és a szürkerothadás fellépése között. A túlságosan gyakori mechanikai talajmûvelés fokozza a nitrogén feltáródását, ezért – évjárattól függõen – jelentõsen fokozhatja a szürkerothadás mértékét. Érési idõszakban ezért kerülendõ a talaj mechanikai mûvelése.

Zöldtrágya növények és gyeptakaró használatával mérsékelhetõ a szürkerothadás mértéke. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a gyepesítés nem minden talajtípus, illetve éghajlat mellett kedvezõ hatású a szõlõ mennyiségére és minõségére.

A tápanyag-utánpótlás során törekedni kell a tõkék kiegyenlített növekedésére. A nitrogén-túltrágyázás hatására vékonyabbak lesznek a sejtfalak, s fokozódik a szõlõ betegség-érzékenysége. Nitrogéntartalmú lombtrágyák használata szintén a fertõzésveszély fokozódásához vezethet. (Megjegyzendõ, hogy az ellenálló fajták többnyire alacsony nitrogén-tartalommal jellemezhetõk.) A botrítisz-fertõzés szempontjából elõnyös, ha tavasszal viszonylag korán, március végén, vagy áprilisban juttatjuk ki a nitrogén mûtrágyát. A rothadékonyságot fokozhatja a kalcium, a magnézium és a foszfor hiánya is.

A késõn végzett öntözés szintén növeli a fürtök érzékenységét. A bogyónövekedés során egyenletesen kijuttatott vízellátással megelõzhetõ a bogyók repedése. Az öntözési módok közül elõnyösek azok a megoldások (pl. csepegtetõ, szivárogtató módszerek), amelyeknél nem kerül víz a lombozatra.

El kell hárítani minden olyan veszélyforrást, mely a bogyóhéj sérüléséhez vezet. Lényeges tehát a szõlõmolyok és a lisztharmat elleni szakszerû növényvédelem. (A szõlõmolyok által károsított fürtökön akár ötszörös mértékû szürkerothadás is felléphet.) Lehetõség szerint törekedni kell a darázs-, egyéb rovar- és a madárkártétel mérséklésére.

Kalciumtartalmú készítmények kijuttatása kedvezõ a rothadás megelõzése szempontjából. Használatukkal mérsékelhetõ a gomba által elõidézett pektinbontási folyamat. A szövetek megerõsítéséhez, a szürkerothadás mérsékléséhez vezet a réztartalmú szerek, valamint a káliumszilikát (1,5–2 l/ha) alkalmazása.

 




 

A szüret idejét a fajták szürkerothadásra való érzékenységnek megfelelõen célszerû ütemezni. Amennyiben rothadás lépne fel, részleges szürettel, a rothadt fürtök leszedésével érdemes menteni a termést. Nagymértékû fertõzés esetén a termést korai

 

kényszerbeavatkozással szükséges betakarítani.

A szürkerothadás kialakulása a hajtásnövekedés korlátozásával, az önárnyékolás megszüntetésével eredményesen csökkenthetõ. Kerülendõk azonban a szélsõséges megoldások, mint például a növekedésnek gyepesítéssel való túlzott visszafogása, a nitrogén megvonása, vagy pedig az erõteljes levélritkítás. Ezek a mûveletek csökkenthetik a botrítisz fellépését, de károsak a termés minõségét illetõen.