MENÜ

Szaktanácsadóink válaszolnak

Oldalszám: 6
2014.05.29.

Szerkesztõségünk rendszeresen kap az olvasóktól olyan leveleket, amelyekben gazdálkodással kapcsolatos kérdéseket fogalmaznak meg, segítséget kérnek az Európai Unióhoz való csatlakozást követõen felmerült gondok megoldásához.

Ettõl a lapszámtól havi rendszerességgel írunk azokról a kérdésekrõl, amelyek az agráriumban dolgozó szakemberek széles körét foglalkoztatják. Szerkesztõségünk felkérésére a Szent István Egyetem két oktatója Dr. Gyuricza Csaba egyetemi docens, a Növénytermesztési Tanüzem igazgatója és Dr. Póti Péter egyetemi docens, az Állattenyésztési Tanüzem igazgatója vállalták, hogy lapunkon keresztül válaszolnak olvasóink kérdéseire, segítik a mindennapokban való eligazodást. Kérdéseiket megfogalmazhatják telefonon, levélben vagy az agro.naplo@axelero.hu elektronikus levélcímen.

Szakkönyveinkben az olvasható, hogy a tarlóhántást a betakarítás után rögtön el kell végezni. Munkaszervezési szempontból azonban ez szinte teljesíthetetlen a munkacsúcsok miatt. Valóban ennyire fontos, hogy az elõvetemény lekerülése után azonnal hántsunk?

A válasz egyértelmû: igen. Több oka is van annak, hogy a tarlómunkákat lehetõség szerint a betakarítás után azonnal végezzük. Egyrészt a növény lekerülése után néhány órán keresztül van a talaj az ún. beárnyékolási érettség állapotában, ami a könnyebb munkavégzést, a kisebb rögösítést segíti, másrészt minél többet várunk a hántással, annál jobban szárad ki a talaj, annál több nedvességet veszít, és nehezebben megy végbe a beéredés. Minél szárazabb az idõ, annál nagyobb a szakszerûen elvégzett tarlóhántás jelentõsége a talaj nedvesség veszteségének csökkentésében. A szakszerûséghez hozzátartozik, hogy a tarlóhántást lehetõség szerint ugyanabban a menetben gyûrûshengerrel munkálják el. Természetesen abban az esetben csúszhat a tarlóhántás, ha csapadékos az idõjárás, azonban ez a kalászosok vagy a repce betakarítás idõszakában a hazai agroökológiai feltételek között egyre ritkábban fordul elõ.

A Dél-Alföldön gazdálkodom, szeretném kipróbálni a zöldtrágyázást. Mikor és milyen növényeket érdemes erre a célra termeszteni?
A zöldtrágyanövényeket fõnövényként és másodnövényként lehet termeszteni. Fõnövényként más kultúra nem kerül a területre, arra az évre tehát úgy kell számolni, hogy az adott földterület kiesik az árutermelésbõl. A másodvetés korai betakarítású növények (pl. búza, árpa, repce, borsó stb.) lekerülése után jöhet számításba. Ebben az esetben kritikus pont a talaj nedvességtartalma, mivel a nyári idõszakban általában kevés a nedvesség, ezért a csírázás korlátozott lehet. Javaslom, hogy a betakarítás után végezze el a tarlóhántást, gondosan zárja le a felszínt, majd ezt követõen augusztus közepén vesse el a zöldtrágyának szánt növény magját (facéliát, mustárt, olajretket stb.), sokkal nagyobb biztonsággal lesz eredményes a termesztés, és elegendõ zöldtömeget biztosít a késõ õszi fagyok elõtt. A bedolgozás összeköthetõ az alapmûveléssel, forgatással vagy anélkül. A növények bedolgozás nélkül télire a felszínen maradhatnak, különösen lejtõs termõhelyen az elfagyott növényi maradványok kiváló védelmet jelentenek az erózióval szemben. Tavasszal magágykészítést követõen bevethetõ a terület.

Nagy problémát jelent számomra a talaj tömörödése, amely a gondos gazdálkodás ellenére is visszatérõ jelenség a területeimen. Mit lehet tenni ellene?
Ezzel a problémával nincs egyedül, sok ezer gazdatársa küszködik a talajtömörödéssel Magyarországon. Megelõzésében és megszüntetésében nagy szerepe van a felismerésnek, amelyhez már viszonylag olcsón beszerezhetõ mûszerek is rendelkezésre állnak (Lásd Talajlazítás címû cikket). A talajlazítás idõnkénti elvégzésére nem szabadna sajnálni a költséget, mert bizonyosan megtérül. Hosszú távon azonban a megelõzésre kell helyezni a hangsúlyt, amelynek legfontosabb célja a talaj kedvezõ kultúrállapotban tartása. Ennek fontos elemei a növényi maradványok felhasználása a szerves anyag tartalom növeléséhez, és ezzel a talaj szerkezeti elemei stabilitásához. Kerüljük a túl sok felszíni taposást, a sok menetet, az azonos mûvelési mélységet. Javaslom, hogy a vetésszerkezet összeállításánál iktassanak talajlazító hatású növényeket (pl. mustár, repce, olajretek) a termesztési rendszerbe.

Létezik-e határidõ az állatjóléti elõírásoknak való megfelelésre?
Az EU-s elõírások nagyobb részét az állattartó telepeknek már most is alkalmazni kellene. Bizonyos esetekben ugyanakkor léteznek határidõk, melyek a vonatkozó jogszabályokban kerültek meghatározásra.
Így például létezik egy általános EU irányelv a gazdasági állatok védelmérõl (98/58/EC) és speciális direktívák a sertésekre, borjakra és a tojótyúkokra vonatkozóan (a többi állatot csak az általános irányelv védi), amely meghatározza a minimális állatjóléti szabványokat. A direktívák elõírják például, hogy a kocákat 2006-tól nem köthetik le (bár ez hazánkban eddig sem volt jellemzõ), és 2013-tól már nem lehetnek egyedi tartásban. 2007-tõl tiltott a borjaknál is az egyedi tartás. 2012-tõl a tojótyúkok ketreceinek méretét növelni kell és többek között fészkeket és ágakat kell tartalmazniuk.
Fontos tudni továbbá, hogy a 2006-os év végét követõen nagy valószínûséggel szigorodni fognak mind az uniós, mind a hazai ellenõrzések, mivel a magyar hatóságokat már most is az a vád éri, hogy túlzottan elnézõek az állattartó-telepi hiányosságokkal szemben. Az akkor felmerült hiányosságokat az állattartóknak teljes egészében önerõbõl kell majd megoldaniuk.

Mennyire zsarolja le a sûrített elletés az anyajuhokat?
A sûrített, kétévente háromszori, átlagosan nyolc havonkénti elletés alkalmával az anyákat három tenyészidényben termékenyítik. Ennek a módszernek a biológiai alapját az adja, hogy vannak olyan fajták, (pl. magyar merinó), amelyek egész éven át rendszeresen, átlagosan 17 naponként ivarzanak. Az anyajuhok vemhességi ideje átlagosan 150 nap, a bárányok választása átlagosan nyolc hetes korban történik. Az anyajuhok az ellést követõ 40–60 naptól már termékenyíthetõk. Felvetõdik a kérdés, hogy mikor van a magzat, illetve ivadéknevelésnek többlet táplálóanyag és energiaigénye. A vemhesség utolsó harmadában (50–60 nap) nõ meg a magzatok igénye ugrásszerûen, mert addig elsõsorban minõségi változásokon mennek keresztül, míg az utolsó harmadában mennyiségi növekedése a jellemzõ rájuk, valamint a szoptatás ideje alatt, amely Magyarországon átlagosan nyolc hét. Egész éven át történõ, rendszeres tetszõleges jó minõségû tömegtakarmány (fû, széna stb.) felvétele biztosítja elméletileg az anyajuhok és egy magzat, illetve szoptatási idõ alatt egy bárány szoptatásához szükséges táplálóanyag és energia szükségletét, valamint ezen az idõszakon kívül az anyák tenyészkondícióját. Két bárány biztonságos felneveléséhez már mindenféleképpen többlet táplálóanyag bevitelre (abraketetésre) van szükség. Sajnos Magyarországon általános, hogy sem a nyári, sem a téli idõszakban nem vesznek fel kellõ mennyiségû tömegtakarmányt az anyajuhok, így egy bárány biztonságos felneveléséhez is pótlólagos takarmány kiegészítésre, abraketetésre van szükség. Ez akkor is igaz, ha az anyajuhokat évente egyszer elletjük, „nem használjuk ki” az anyákat. Éppen ezért sok esetben elõfordul, hogy a hiányos takarmányozás miatt, évente egyszeri elletésnél is lezsarolódnak az anyajuhok, rosszak lesznek a szaporulati mutatók, és kis testsúlyúak lesznek a bárányok. A magyar merinó anyajuhok esetében, tehát nem a sûrített elletés, hanem a mindenkori szükségletnek nem megfelelõ, rossz takarmány (táplálóanyag és energia) ellátás az oka az anyajuhok rossz kondíciójának (tápláltsági állapotának). Nagyon fontos éppen ezért, hogy szûkös takarmánybázis esetén évente egyszer ellessünk (ekkor is odafigyelve a megfelelõ kondícióra), de amennyiben a mindenkori aktuális szükségletüknek megfelelõen, a szükséges idõben és mennyiségben tudjuk takarmányozni anyajuhainkat a sûrített elletés javasolható. Sûrített elletést alkalmazva az anyajuhok hét-nyolc évig tenyésztésben tarthatók megfelelõ takarmányozás és tartás mellett, ezt egyetemünkön végzett vizsgálati eredmények is alátámasztották. Az anyák selejtezése mind genetikai, mind élettani szempontból hét-nyolc éves kor után indokolt függetlenül az elletés módjától.

Miért fontos a legelõn tartott állatok ásvá-nyianyag pótlásáról gondoskodni, holott ismert, hogy a legelõ a legelõ állat legtermészetesebb takarmánya?
Egyazon takarmánynövény esetén is elõfordul, hogy különbözik az ásványi anyag tartalma, amely a talaj ásványi anyag ellátottságától, valamint a csapadék mennyiségétõl függ. Magyarország egyes részein adott ásványi anyagokból több, vagy kevesebb van (például gyakoriak a réz, jód, szelén stb. hiányos területek), ami természetesen jelentkezik az ott található növényzetben is. Ezért pótolni szükséges a hiányzó ásványi anyagokat, melynek a legegyszerûbb módja az egyes állatfajoknak megfelelõ nyalósó tömbök kihelyezése az etetõk közelében.