A fenti címmel 8. alkalommal került megrendezésre a Gödöllõi Agrárközpont Kht. Növénytermesztési Tanüzeme és a Szent István Egyetem Növénytermesztési Intézete szervezésében 2005. június 22-én Gödöllõn, a kalászosokkal és repcével kapcsolatos legújabb ismereteket magába foglaló tanácskozás és fajtabemutató.
Dr. Gyuricza Csaba a tanüzem igazgatója bevezetõjében elmondta, hogy a Szent István Egyetem Növénytermesztési Tanüzeme 140 ha területtel rendelkezik, amelybõl 12 ha a legmodernebb öntözési technológiával igény szerint öntözhetõ. A Tanüzem az egyetemi gyakorlatok oktatásának helyszíne, bemutatótér, emellett azonban önálló gazdálkodást folytató egység. A bemutatótér mintegy 10 ha, azonban ebben az évben a teljes terület fele bemutató, kísérlet, új technológiák kidolgozásának színtere is egyúttal. Kiemelendõ a 35 hektár területen zajló õszi búza fejtrágyázási kísérlet, a fõ- és másodvetésû zöldtrágyatermesztési technológia kidolgozására beállított kísérletek, valamint az új silókukorica termesztési és tartósítás technológia kifejlesztése az Állattenyésztési Tanüzemmel közösen.
A tanácskozás keretében a résztvevõk elõadásokat hallgathattak meg a 2005. évi vidékfejlesztési támogatásokról, a kalászosok termesztésének hazai kilátásairól, talajmûvelési és növényvédelmi aktualitásokról, a zöldtrágyázás lehetõségeirõl és az alternatív jövedelemszerzési módokról. Egy hatvani gazdálkodó saját tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.
Ezt követõen a hazánkban termesztett kalászos fajok közül valamennyi bemutatásra került: 32 õszi búzafajtát, 15 õszi árpafajtát, 2 rozsfajtát, 12 tavaszi árpafajtát, 2 tritikále-fajtát, 2 zabfajtát, valamint 1 tavaszi búzafajtát tekinthettek meg az érdeklõdõk a Növénytermesztési Tanüzem bemutatóterén. Az õszi káposztarepce-fajták közül 24 megtekintésére volt lehetõség közvetlenül betakarítás elõtti stádiumban.
A tápanyag-gazdálkodási bemuta-tóterületen ebben az évben a komposztokon és a kevert mûtrágyákon volt a hangsúly. Nagy érdeklõdés kísérte a Profikomp Kft. által elõállított komposzt teát, valamint a napraforgónál és a kukoricánál egyaránt alkalmazott komposztkijuttatási technológiáit. A Fertilia Kft. a talaj aktuális tápanyagtartalmához, valamint a termesztett növény igényeinek megfelelõen adagolható kevert mûtrágyáival vonzott sok látogatót.
Ebben az évben több mint 100 növényvédelmi technológiát mutattunk be a kalászosoknál, a repcénél, a kukoricánál, a ciroknál, a napraforgónál, valamint a burgonyánál.
Külön színfoltja volt a bemutatónak a zöldtrágyázási technológiákat felvonultató kísérlet. Teljes virágzásban láthattak az érdeklõdõk olyan kevéssé ismert növényeket, mint az olajretek, a facélia, a tavaszi bükköny, a somkóró, a bíborhere. Zöldtrágyázási bemutatónknak figyelemfelkeltõ szerepe is van, ugyanis kedvezõtlen adottságú, rossz tápanyag- és vízgazdálkodású talajokon a talajállapot és termõképesség-javítás hosszú távon perspektivikus módszere lehet.
A Tanüzemben évente két alkalommal szervezünk nagyszabású tanácskozást és bemutatót. A júniusi a kalászosok és a repcetermesztés, míg a szeptemberi a napraforgó és a kukoricatermesztés jegyében zajlik. Ezen túl azonban egész évben várjuk a látogatókat, diákokat, gazdálkodókat, illetve valamennyi érdeklõdõt.
A tanácskozáson és bemutatón közremûködõk:
Biológiai alapok: Advanta Hungary Kft., DE Mezõgazdasági Kutatóintézet, Karcag, Fleischmann Rudolf Kutatóintézet, Kompolt, GK Szeged Kht., KWS RAGT Hybrid Kft., Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft., Saaten Union Hungaria Kft, Syngenta Kft., Summit-Agro Hungaria Kft., Monsanto Kft., Vetõmag 95 Kft.
Növényvédelem: DuPont Magyarország Kft., Syngenta Kft., Summit-Agro Hungaria Kft.
Tápanyaggazdálkodás: Fertilia Kft., Lajtamag Kft., Profikomp Kft.