Szerves trágya anyagok kijuttatásának korszerû technikái

Tehát az elvont tápanyagot a folyamatos termelés érdekében pótolni kell. A pótlást trágyázással végezzük. A kijuttatott trágyaanyag szerint megkülönböztetünk szerves és mûtrágyázást. Most az elõzõvel foglalkozunk.



Hígtrágya kijuttató gépek



A hígtárgya sûrû, nehezen folyó anyag. Kijuttatása elõtt gyakran fázisbontással vagy homogenizálással kell a megkívánt áramlási jellemzõket elérni. A leválasztott szárazanyag jól komposztálható, illetve a hagyományos istállótrágyának megfelelõ kezelés után, annak megfelelõ módszerekkel kijuttatható.



A hígtrágya mozgatása speciális szivattyúkkal történik. A hígtrágya-szivattyúk egyszerû, nyitott lapátozású centrifugálszivattyúk, melyek aprítókésekkel rendelkezhetnek, vagy excenter-csigaszivattyúk. A szivattyú szerkezeti felépítésétõl függõen a kezelt anyag szárazanyag-tartalma 5–10% lehet. A szivattyúk segítségével a hígtrágya keverése, homogenizálása és a tartálykocsi feltöltése, illetve a trágya kijuttatása egyaránt elvégezhetõ. A hígtrágya szállítására, kijuttatására szolgáló tartálykocsik a feltöltés és a kijuttatás módjától függõen eltérõ kialakításúak. A tartálykocsik egy része nincs ellátva önfeltöltõ rendszerrel. Ezeket külön szivattyúval töltik fel.



Ilyen megoldású a csigás keverõvel ellátott tartálykocsi. Feltöltése a tartály tetején kialakított nyíláson keresztül történik. A tartály alján lévõ keverõcsiga megakadályozza az anyag ülepedését, és nyomás alatt juttatja azt a szórószerkezethez. A szórókocsi nagy szárazanyag-tartalmú hígtrágya (5–10%) kijuttatására is alkalmas.



Saját feltöltõ rendszerrel van ellátva a zagyszivattyús tartálykocsi. A felszívás megkönnyítése és az anyag hígítása érdekében a feltöltést megelõzõen a tartályba kb. 30 cm magasságig vizet kell tölteni. A feltöltést a tartály hátsó részén elhelyezett és hidraulikus munkahengerrel elfordítható lapátkerekes zagyszivattyú végzi. A trágyalégödör széléhez tolt tartálykocsi zagyszivattyúja a hígtrágyába süllyeszthetõ. A lapátkerék által felemelt és továbbított hígtrágyát a keverõcsiga szállítja a tartályba. A zagyszivattyú felsõ állásában a szívónyílás zárva van. Kijuttatáskor az anyagot a keverõcsiga szállítja a tartály elején lévõ szórószerkezethez.



Az eddig ismertetett megoldásoknál jobban szabályozható a szivattyús tartálykocsi. A tartály elõtt, vagy az alatt elhelyezett, TLT-rõl hajtott excenter-csigaszivattyú sokoldalú felhasználást tesz lehetõvé. Elvégezhetõ vele a tartály feltöltése, az anyag keverése szállítás közben, valamint az anyag kijuttatása. Megfelelõ csatlakozóegységekkel a trágyagödörben lévõ hígtrágya átkeverésére, homogenizálására is alkalmas. A szivattyús tartálykocsihoz különbözõ kijuttató szerkezetek illeszthetõk.



Az eddig ismertetett hígtrágya kijuttatók tartályában feltöltéskor, szállítás közben és kijuttatáskor egyaránt légköri nyomás uralkodik. Nyomásálló tartályt igényelnek a kompresszoros tartálykocsik. A tartálykocsira szerelt és a TLT-rõl hajtott légsûrítõvel a tartályban vákuum és túlnyomás egyaránt létrehozható. Feltöltéskor a légsûrítõ szívó oldalát kapcsolják a tartályhoz. A szívás (0,6–0,9 bar) hatására, az anyag sûrûségétõl függõen, 4–7 m szívómagasság és 0,5–1 m3/min töltési teljesítmény érhetõ el. A kívánt folyadékszintnél egy úszóval mozgatott szelep a felszívást megszünteti, így a légsûrítõ nem szennyezõdhet. A szívás hatására bekövetkezõ habosodás a tartály töltöttségét általában 10%-kal csökkenti. Ürítéskor a légsûrítõ nyomó oldalát kapcsolják a tartályhoz. A túlnyomás (0,5–2,5 bar) hatására jut a hígtrágya a kijuttató szerkezethez. A kijuttatott anyag mennyiségének szabályozása kevésbé biztosítható, mint a szivattyús tartálykocsiknál. A nyomásálló tartály ugyanakkor költségesebb.

A hígtrágya kijuttatásának elosztó és szórószerkezetei



Központi szórószerkezetként fúvókában végzõdõ stabil vagy lengõ szórócsövet, ütközõtányért vagy szórókereket alkalmaznak. Munkaszélességük 8–10 m. Az eloszlás egyenletessége általában nem éri el az agrotechnikai követelményeket. Emellett a kiszórt hígtrágya nagy felületen érintkezik a levegõvel, így a hatóanyag-veszteség jelentõs és nagy a környezetterhelés. Elõnyük az egyszerûség, az üzembiztosság, a kijuttatás nagy munkaszélessége és kis költsége.



Mind a hatóanyag-veszteség, mind a környezetterhelés csökkenthetõ a keretes szórószerkezetekkel. Itt a szivattyú elosztószerkezeten keresztül megfelelõ osztású szórócsövekbe juttatja a hígtrágyát. A szórócsövek végén elhelyezett ütközõlapok vagy szórótárcsák juttatják az anyagot a talajra. Elõnyösebb, ha az ütközõlapok a talajhoz közel helyezkednek el. Azonnali bedolgozás esetén a hatóanyag-veszteség és a környezetterhelés az eddigi módszerekhez képest 20–30%-kal csökkenthetõ.



A felületre kijuttatás legkedvezõbb megoldása a csúszócsöves módszer. Ebben az esetben a hígtrágya a talaj felszínén csúszó csövekbõl jut a talaj felszínére. Az 50 mm átmérõjû csúszócsövek megfelelõen kevert és homogenizált hígtárgya esetén 10% szárazanyag-tartalom mellett is biztonságos kijuttatást tesznek lehetõvé. Különösen sorbavetett kultúra kezelésére elõnyös a módszer, hiszen a kultúrnövény szennyezése nélkül, pontos helyre és jól szabályozható mennyiségben juttatható ki az anyag. Itt a hatóanyag-veszteséget és a szaghatást a kultúrnövény árnyékoló hatása csökkenti.



Kultúrnövény nélküli felületre juttatásnál az azonnali bedolgozás fontos. Ezzel a módszerrel az agrotechnikai követelményekben megfogalmazott eloszlási pontosság betartható.



Mind a hatóanyag megõrzése, mind a környezetterhelés csökkentése szempontjából a kijuttatás legkedvezõbb módja a hígtrágya talajba injektálása

Ebben az esetben a hígtrágya a tartályból elosztón át jut a 400–500 mm osztástávolságú talajlazító eszközhöz (általában középmély lazítókapákhoz) kapcsolt csövön keresztül a talajba. Az injektálás szokásos mélysége 100–150 mm. A tömörítõkerékkel, vagy -hengerrel lezárt barázda a hatóanyag-veszteséget és a szaghatást is megszünteti. Az injektoroknak a felületre szóráshoz képest lényegesen nagyobb az energiaigénye és kisebb a területteljesítménye. Ezen segít, ha a hígtrágyát kisebb osztású, sekélyen járó munkagépekhez kapcsolt injektáló eszközökkel juttatjuk a talajba. Megfelelõ barázdatakarás és tömörítés mellett így kedvezõ eredmény érhetõ el.



Környezetvédelmi és agrotechnikai szempontból legrosszabb, mégis az egyik legelterjedtebb megoldás a hígtrágya nagy erejû vízágyúkkal való kijuttatása. Ekkor a hatalmas környezetterhelés mellett a talajszerkezetet is fokozottan rongáljuk, miközben jelentõs a hatóanyag-veszteség is. Egyetlen elõnye ennek a megoldásnak az egyszerûségében rejlik. Alkalmazását kerülni illene.

Istállótrágya-szóró gépek



A vízszintes dobokkal (2. ábra) szerelt szórószerkezet a rakfelület hátsó végén elhelyezett két azonos irányban forgó, egymás fölött elhelyezett szóródob-párból áll. A tépõfogakkal, vagy fogazott csigaszalaggal szerelt szóródobok a rakfelületen mozgó kaparólánc által szállított trágyát fellazítják és szétterítik. A gép munkaszélessége lényegében a szóródobok szélességével azonos. Ez a módszer tehát elsõsorban a szõlõ- és gyümölcsültetvények elfogadott talajerõ-utánpótlási technikája.

A vízszintes dobokkal szerelt kocsik továbbfejlesztéseképpen megjelentek a kombinált tépõdobos – szórótányéros kocsik is, amelyek tépõdobok által szétszaggatott anyagot szórótányérral egyenletesen és nagy szélességben (a kellõ átfedéssel, a munkaszélessége a kiszórt anyagtól függõen 8–12 m) terítik szét a felületen. Ilyen korszerû gépet mutat a 3. ábra.

A területegységre jutó trágya mennyisége a kaparólánc sebességével és a haladási sebességgel állítható. A kaparólánc hajtása a traktor TLT-rõl történik lassító áttétellel. Illetve ma már szinte egyeduralkodó a nagy teljesítményû szórókocsikon a kaparólánc hidrosztatikus hajtása. Ebben az esetben a láncsebesség a hidraulikus körbe épített fojtószeleppel változtatható. A szóródobok hajtása állandó áttételen keresztül a TLT-rõl történik.



A függõleges dobokkal (4. ábra) szerelt szórószerkezet a rakfelület hátsó végén elhelyezett, általában négy, egymás mellett lévõ szóródobból áll. A képen az egykor közkedvelt Annaburger T-088-as típusú trágyaszóró korszerûsített változata látható, amely megõrizte õse elõnyeit, zárható hátsó falával, és egy-egységben eltávolítható szórókeretével pedig megfelel a mai univerzális szállítási követelményeknek is.

A szóródobpárok forgásiránya ellentétes. A rakfelületen hátrafelé mozgó kaparólánc által szállított trágyát a tépõfogakkal szerelt szóródobok fellazítják és hátra, illetve oldalra szétterítik. A gép szórásszélessége a trágya jellemzõitõl függõen 8–9 m. A gép közepétõl kétoldalra a kiszórt trágya mennyisége csökken, így a gépet átfedéssel kell üzemeltetni. A munkaszélesség így 7–8 m. A területegységre jutó trágya mennyisége a kaparólánc sebességével és a haladási sebességgel változtatható. A kaparólánc hajtása leggyakrabban hidrosztatikus. A szóródobok hajtása a TLT-rõl történik állandó áttételen keresztül.



Az vízszintes dobos, oldalraszóró szórószerkezetét a rakfelület oldalán helyezik el. Ilyen rendszert a békebeli, hazai gyártmányú TG-10-es trágyaszóró használt. Az egy tagból álló vagy osztott szóródob hossza a rakfelület hosszával megegyezik. A szóródobhoz a rakfelületen keresztben, a haladási irányra merõlegesen mozgó kaparólánc szállítja a trágyát. A szóródobon kettõ vagy három sorban, csigavonalban elhelyezve erõs szórókarok találhatók, melyek a trágyát fellazítják és a dobon átemelve oldalra szórják. A gép szórásszélessége a trágya jellemzõitõl függõen 10–12 m. A trágya mennyisége a géptõl oldalra távolodva csökken, így a gépet átfedéssel kell üzemeltetni. A munkaszélesség ennek megfelelõen 10 m. A területegységre jutó trágya mennyisége a kaparólánc sebességével és a haladási sebességgel változtatható. A kaparólánc hajtása általában hidrosztatikus, sebessége fokozatmentesen, vagy több fokozatban állítható. A szóródob hajtása a traktor TLT-rõl állandó áttételen keresztül történik. A trágyaszóró gép – rakfelületének hosszától függõen – hátra, vagy oldalra billenthetõ pótkocsival vagy tehergépkocsival tölthetõ fel. Az áttöltés idejére a szórógép rakfelülete hidraulikus úton lesüllyeszthetõ, felépítményének oldala lehajtható, így az áttöltési veszteség csökkenthetõ. Nagy elõnye a rendszernek, hogy a szórógép a trágya szállításában nem vesz részt, ezáltal a szórógép kihasználása jobb és nagyobb a területteljesítménye. Ez a módszer egyébként is jellemzõbb a mai viszonyok között, amikor a trágya megtermelési helye nem esik egybe annak felhasználási helyével. Megfelelõ logisztikai elõkészítéssel ez a technika utolérhetetlen.



Végezetül érdemes odafigyelni a jövõben, várhatóan egyre inkább elõtérbe kerülõ technológiára, a helymeghatározó által vezérelt kijuttatásra. A korszerû betakarítógépek fedélzeti komputere alkalmas arra, hogy a betakarításkor regisztrálja a betakarított termés mennyiségének területi egyenlõtlenségét. Ehhez a GPS mûholdak 1–3 méteres pontossága bõségesen elegendõ. Feltételezve, hogy a terméscsökkenést a talajerõ állapotának eltérése (és nem pl. idegenkezûség, vagy vadkár) okozza, és errõl betakarítás után talajvizsgálattal is meggyõzõdtünk, akkor a következõ termelési ciklusban az adott területre érve a korszerû trágyaszórók elektronikus agya, az elõre beállított határok között, nagyobb dózist adagolhatnak ki. Ezzel kompenzálva a talaj termelõerejének csökkenését.



Ugyanez az elektronikus rendszer segíti a kiszórás egyenletes szintjének fenntartását, az elõre beprogramozott átfedések figyelembevételével párhuzamosan „vezetve” a szórást végzõ erõgépet.

Bár, mint említettem ez a technika még gyerekcipõben jár, a saját környezetünk érdekében, és a gazdaságossági szempontokat is szem elõtt tartva az elterjedését mindenképpen támogatni kell.