A cukorrépa növényvédelme

Minõségileg kifogástalan ipari alapanyagul szolgáló gyökértermést csak egyenletes tõszámú állományból nyerhetünk

A tõszámot befolyásolják a vetést megelõzõ mûveletek: termõhely megválasztása, elõvetemény, annak tarlómaradványai, elõvetemények gyomosságának mértéke, talaj-, alapmûvelés mélysége (a mélység egyenletessége!), magágyelõkészítés ideje, minõsége. [A termõhely helyes megválasztásánál a fonálféreg-fertõzést (Heterodera schachtii), ’rizomániát’ (Polymyxa betae vektor) is figyelembe kell venni. Az e fajokkal fertõzött területen évekig (5-6 évig) szüneteltetni kell a Beta répafélék termesztését. Az elõvetemény maradványai, illetve azok mineralizálódásának mértéke például befolyásolhatja a keléskori tõfekély mértékét. A mûvelési mélység egyenetlenségének fokozódásával – különösen kedvezõtlen csapadékviszonyok között – a répanövények eltérõ ütemben fejlõdnek. Így az azonos táblában lévõ, eltérõ fejlettségû növényegyedek a károsítókra nézve eltérõ fogékonyságot mutatnak. (Például a visszamaradott növénykék zsengébb leveleit a bolhák szívesebben fogyasztják, illetve a tõfekély kórokozóira a fiatalabb növények fogékonyabbak, fertõzõdésük további növekedésbeli lemaradást okoz. A heterogén kondíciójú állományban nehezebben tervezhetõ a posztemergens gyomirtás is.) A magágyelõkészítéssel egyidejûleg lehetõség van bedolgozást igénylõ (pl. cikloát), vagy így nagyobb hatékonyságot, biztosabb hatást elérõ (pl. kloridazon, lenacil, metamitron – sekélyen 3–6 cm) gyomirtó szerek, startermûtrágyák, esetleg talajfertõtlenítõ szerek (diazinon, karbofurán, terbufosz, klórpirifosz stb.) kijuttatására és bemunkálására. Az utóbb említett általános felületkezeléssel abban az esetben kell számolni, ha az elõzetes (elõzõ év õszén végzett) talajlakó kártevõ-felvételezés magas egyedszámot mutat ki (3–5 db/m2 egyedsûrûség felett már nem szabad répát vetni).

Az idejében történõ – megfelelõ vetési paraméterek (tõszám, vetésmélység stb.) megválasztásával végzett – vetés szintén alapfeltétel az egyenletes tõszámú, közel azonos vitalitású egyedekbõl álló növényállomány kialakításához. Az egyenletes vetésmélység nagyobb biztonságot jelent az egyöntetû kelésre, de a vetés után alkalmazott preemergens gyomirtó szerek szelektivitása is ekkor érvényesülhet biztosabban!  Elterjedt gyakorlat – a fentebb említett teljes felületkezeléssel szemben –, hogy a vetõgépre szerelt granulátumszóró adapter segítségével juttatják ki a starter mûtrágyát vagy a talajfertõtlenítõ szert a sorok közvetlen közelébe („sorkezelés”). A talajfertõtlenítõ szerek jó hatásfokúak a talajlakó kártevõk (pajorok, drótférgek stb.) ellen. Amennyiben a hatóanyag rendelkezik szisztémikus tulajdonságokkal (pl. terbufosz, karbofurán, karboszulfán), a „fiatalkori” károsítók széles skálája (bolha, barkók, törpe répabogár stb.) ellen is megfelelõ védelmet nyújt. Az utóbbi idõben alkalmazzák a rovarölõ csávázószereket (imidakloprid, tiametoxám, teflutrin stb.) a központi gomolycsávázás mûveletében. A kizárólag csávázással történõ rovarok elleni védelem csak viszonylag kis kártevõ egyedsûrûségnél és gyorsan fejlõdõ növényállománynál ad biztos védelmet, bár környezetkímélõbb és olcsóbb a talajfertõtlenítésnél. A szaporítóanyagot (gomolyt) kizárólag csávázottan (pillírozottan) szabad vetésre felhasználni, mely mûveletet a szaporítóanyag-elõállító végzi ’központilag’. A mûvelet során felhasznált fungicid hatóanyagok (TMTD, karboxin, iprodion, propamokarb) széles spektrumban védenek a gomollyal terjedõ gombafajok (Alternaria spp., Phoma betae stb.), illetve a gyökérfekélyt okozó gombák (Alternaria spp., Aphanomyces cochlioides, Fusarium spp., Pythium aphanidermatum, P. ultimum, Rhizoctonia solani, Phoma betae stb.) ellen. A kedvezõtlen agrotechnikai gyakorlat hátrányos hatásait azonban nem védi ki a csávázás és a talajfertõtlenítés sem. A fajták, illetve a hibridek termõhely-specifikus megválasztása döntõ fontosságú az említett gyökérfekély kórokozói, számos vírusbetegség – többek között –, az ún. ’rizománia’ elleni védekezésben. Vetést követõen 3 napon belül lehetõség van a preemergens gyomirtás elvégzésére. Abban az esetben, ha táblánk talaja súlyosan fertõzött magról kelõ egy- és kétszikû gyomok magvaival (disznóparéj-, libatop-, muhar-, kakaslábfû fajokkal), és a vetés elõtti gyomirtás elmaradt, sor kerülhet – jó magágyminõség esetén! – ilyen kezelésre. A hatás feltétele azonban az, hogy 10–14 napon belül mintegy 10–25 mm csapadék hulljon a területre. Amennyiben ez nem adatik meg, a hatás vontatott lesz, a hatékonyság elmarad a várttól. Használható készítmények pl.: S-metolaklór, propizoklór, dimeténamid, kloridazon, metamitron, kvinmerak, lenacil hatóanyagúak. 

A kelés idõszakában uralkodó idõjárás – csapadékellátás, hõmérséklet – befolyásolják a répa fejlõdését, de a kártevõk elõjövetelét is. Hirtelen tavaszi felmelegedés esetén tömegesen gyûlnek a táblára a répabolha (Chaetocnema tibialis), lisztes répabarkó (Bothynoderes punctiventris), sávos répabarkó (Bothynoderes fasciatus), fekete répabarkó (Psalidium maxillosum), hegyesfarú barkó (Tanymecus palliatus), vincellérbarkó (Otiorhynchus ligustici) fajok. Különösen a ’veszélyes szegély’-t kell figyelemmel kísérni. Meg kell említeni a ’Manninger-féle’ árokkezelést a barkókártétel (különösképp a lisztes répabarkó, hegyesfarú barkó, fekete répabarkó) megelõzésére. Korábban – a tömbösített cukorrépa-termesztésben – alkalmazott módszer volt a veszélyes szegély, azaz a répatáblának az elõzõ évi répatábla felõli oldalán húzott 20–30 cm mély árok, melyet, pl. metilparation és lindán hatóanyagú porozó szerekkel beszórtak. A hûvös idõben csupán gyaloglásra képes barkók – illetve amelyek egyébként is röpképtelenek – ezen a mérgezett árkon nem tudtak átkelni. A kelõ répát az említetteken kívül támadhatják a törpe répabogár (Atomaria linearis), a vetési bagolypille (Scotia segetum), sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum) stb. is. Kártételük általában foltokban észlelhetõ. Amennyiben a lisztes répabarkó tömegesen jelentkezik – meleg idõjárásban repülve keresi fel a táblákat –, szükséges lehet állományvédekezés is fenitrotion, klórpirifosz, metilazinfosz, fipronil, benszultap hatóanyagú készítménnyel. Súlyos kártétele szikleveles répanövények teljes pusztulását okozhatja. (Az inszekticides csávázás csak kis egyedsûrûség mellett megbízható.) Az állománypermetezést a betelepedés kezdetén szegélykezelés formájában végezhetjük, majd a táblán történõ szétterjedéskor a teljes felületen el kell végezni. A védekezés egyéb fiatalkori kártevõk ellen is védelmet nyújt. Az egyenletesen fejlõdõ növényállományban – presowing és preemergens gyomirtás elmaradása esetén – szükséges a posztemergens gyomirtás elvégzése április végén, május elején. A kultúrnövény 2–4 lombleveles fejlettségétõl kezdõdõen végezhetõ a kezelés a magról kelõ, fõleg kétszikû gyomok ellen metamitron-, fenmedifam-, dezmedifam-, etofumezát, trifluszulfuron-metil hatóanyagú gyomirtó szerekkel, valamint magról kelõ és évelõ egyszikûek ellen szuperszelektív egyszikûirtó herbicidekkel (haloxifop-R-metil, fluazifop-P-butil, quizalofop-P-etil, propaquizafop stb.). Fejlettebb növényállományban (4–6 lomblevél) már használhatók a kloridazon, illetve a klopiralid hatóanyagú szerek is. (A klopiralid mezei aszat ellen, és sok más évelõ kétszikû gyom ellen is hatásos.) A kezelések idõpontját, az alkalmazott gyomirtó szert mindig a gyomösszetételhez és a gyomok fejlettségéhez kell igazítani. Széles körben alkalmazzák az ún. osztott kezelést, amikor a fél-kétharmaddózisú herbicidet egymást követõ két alkalommal használják 3–5 hetes eltéréssel. Sok elhúzódóan csírázó gyomfaj (szerbtövis-félék, selyemmályva, varjúmák stb.) ellen hatásos ez a módszer a megfelelõ szer kiválasztásával. A fitotoxicitás veszélyét is csökkenteni lehet az osztott kezelés szakszerû alkalmazásával.

A répaállomány fejlõdésének következõ szakaszában (fiatal 8–12 leveles növényeknél) számos levélfogyasztó rovarkártevõ jelentkezhet: pajzsos labodabogár (Cassida nebulosa), díszes labodabogár (C. nobilis), répa levélbarkó (Lixus scabricollis), fekete répabogár (Aclypea undata), barna dögbogár (A. opaca). Meleg évjáratban – fõleg az ország délebbi vidékein – a répa aknázómoly (Scrobipalpa ocellatella) és a takácsatkák (Tetranychidae) károsíthatnak. Ellenük szerves foszforsavészter- (dimetoát, fenitrotion, klórpirifosz, metamidofosz, oxidemeton-metil), piretroid (alfametrin, aszimetrin, cipermetrin, eszfenvalerát), klórozott szénhidrogén (endoszulfán), neonikotinoid (acetamiprid) hatóanyagú rovarölõ szerekkel védekezhetünk. A levéltetvek felszaporodása ellen (l. késõbb) speciális ’aficid’-ekkel (pirimikarb, triazamát) avatkozhatunk be. A fiatal, 6–12 leveles répákat hûvös tavaszi idõjárásban, áttelelõ magrépatáblák közelében fertõzheti a répaperonoszpóra (Peronospora farinosa f. sp. betae). Hazánkban súlyosabb kártétele ritkán fordul elõ, fõleg a magtermesztésben okozhat gondot az õszi idõszakban.

Az intenzív gyökérnövekedés szakaszában a fokozott bórigény kielégítésére – az egyéb növényvédelmi beavatkozásokkal egybekötve – célszerû lombtrágyát (esetleg több alkalommal is) kijuttatni. A levéltetvek (Aphis fabae ) betelepedése ekkor már folyamatos lehet, illetve a mezei pocok (Microtus arvalis) is szívesen fogyaszt a növekvõ répatestekbõl, különösen száraz idõjárásban. Kártételére inkább nyár végén lehet számítani. A bagolypillék, répa-aknázómoly károsítása is folyamatos lehet, felszaporodásuk szintén nyár vége felé lehet fokozottabb. A védekezéseket a fiatalabb fejlettségû hernyók ellen kell idõzíteni. A fejlettebb növényeken, különösen meleg, páradús növényállományban (felszíni vizek közelében gyakoribb) elhatalmasodhat a lisztharmatfertõzés (Erysiphe betae). A növényen elõször a külsõ, idõsebb leveleken jelentkeznek foltszerû, majd szétterjedõ telepei. Valamivel késõbb – a lombzáródást követõen – jelenik meg a levélragya (Cercospora betae) fertõzése az állományban. Jellemzõ rá, hogy mindig az idõsebb külsõ leveleken jelennek meg a tünetek és a levélkörökön befelé halad a fertõzés. A legbelsõ, legfiatalabb levelek ritkán fertõzõdnek. Ez a két gombakórokozó jelenti a cukorrépa fungicides állományvédelmében a gerincet. Súlyos járvány esetén elõfordulhat, hogy az erõsen fertõzött növények – elszáradó leveleik helyett – új levelek intenzív pótlásával reagálnak (levélváltás), ami hátráltatja a cukorbeépülést. A lombtrágyázás (fõleg a komplex, több hatóanyagú trágyák) használata a juvenilitás fenntartásával kedvezõ a betegségek elleni védekezésben is. Az említett fõbb kórokozókon kívül az alábbi betegségek fordulhatnak elõ cukorrépán: répa nekrotikus sárgaerûség vírus – rizománia (Beet necrotic yellow vein furovirus), répa sárga törpülés (Beet yellow stunt Closterovirus), répa levélgöndörödés vírus (Beet leaf curl Rhabdovirus), fómás- (Phoma betae), ramuláriás (Ramularia betaicola), alternáriás levélfoltosság (Alternaria alternata), rozsda (Uromyces betae), ibolyaszínû gyökérpenész (Rhizoctonia crocorum), sugárgombás varasodás (Streptomyces scabies). Az említett vírusbetegségek terjesztésében – vírustól függõen – a levéltetvek (fõleg a fekete répalevéltetû), a répapoloska (Piesma quadratum), talajgomba (Polymyxa betae), kabócák játszanak fõszerepet. Az ellenük való védelemre fokozottan ügyelni kell, a vírusbetegségek ellen egyre több toleráns hibrid kerül köztermesztésbe. A felsorolt gomba kórokozók több-

nyire gyengültségi paraziták, vízállásos, herbicidkártól sanyargatott táblarészeken, illetve az idõsebb, öregedõ levelek szélein tudnak megtelepedni. Ahol a vetésváltási korlátozásokat betartják, megfelelõ növénykondíció van, illetve a lisztharmat és a cerkoszpóra ellen programszerûen védekeznek, ott nem tudnak számottevõ kárt tenni. A fehérpenészes betegség, valamint az ibolyaszínû gyökérpenész a savanyú talajokon gyakoribb, fõleg a korábban évelõ pillangós növényekkel hasznosított területeken. A cukorrépa védelmére számos gombaölõ szer áll rendelkezésre, szinte mindig hatóanyag-kombinációkat használnak a széles hatásspektrum kialakítása végett.  Ilyen gombaölõ szerek találhatók a benzimidazol (benomil, karbendazim, tiofanát-metil), morfolin, piperidin (fenpropimorf, fenpropidin), azol (ciprokonazol, propikonazol, difenokonazol, tebukonazol, tetrakonazol, prokloráz stb.), sztrobilurin- (azoxisztrobin, krezoxim-metil, trifloxisztrobin stb.) hatóanyagcsoportokban. A példaként felsorolt hatóanyagok már önmagukban is viszonylag széles hatásspektrumúak, mégis, leggyakrabban ún. gyári kombinációkban kerülnek forgalomba. Hatástartamuk 3–6 hétig terjedhet idõjárási (fõleg hõmérsékleti) viszonyoktól függõen.

Betakarításig az állomány lombozatát egészséges állapotban kell tartani a levélváltás megelõzése és a megfelelõ cukorbeépülés érdekében. Az egyenletes fejlettségû növényekbõl álló növényállományban a fejezési veszteség csekély mértékû lehet, az ilyen cukorrépatermésen a tárolás során is nehezebben hatalmasodnak el a különbözõ rothasztó szervezetek (Rhizopus stolonifer, Botrytis cinerea, Penicillium expansum, Aspergillus spp., Fusarium spp., Trichotecium roseum fajok, Erwinia carotovora stb.). A répaprizma minél elõbbi elkészítése, illetve feldolgozása mérsékelheti a veszteségeket.