A burgonya védelme a baktériumos és gombás betegségek ellen

A burgonya gazdaságos termesztése nagy szakértelmet és évrõl évre nagy beruházási költséget igényel a fémzárolt vetõgumó miatt, ezért az utóbbi években a néhány ha-os kistermelõk száma jelentõsen lecsökkent. Ennek ellenére a hazai átlagtermés még mindig csak 20 t/ha a holland 36 tonnával szemben.



Hazánk a burgonyatermesztés déli határán fekszik, ezért az éghajlati feltételek nem optimálisak. A kevés nyári csapadék és a gyakori hõségperiódusok miatt a burgonya vegetatív fejlõdése hamar leáll, ezért öntözés nélkül a nyugat-európai termésszinteket hazánkban nem lehet elérni. A termesztés növényvédelmi színvonala hazánkban térségenként is igen változó, melynek egyik oka az, hogy a szántóföldi növények közül talán a burgonyának van a legtöbb kórokozója. A néhány éve hazánkban is megjelent karantén betegség, a baktériumos gyûrûs rothadás (Ralstonia solanacearum) igen sok termelõ kedvét vette el a burgonya termesztésétõl a hajdúsági körzetben a szigorú hatósági elõírások miatt.



Terjedelmi korlátok miatt a jelentõs számú burgonya vírusbetegségekrõl nem szólnék, de köztudott, hogy a vírusos jellegû leromlások okozták azt, hogy az 50–60-as évektõl kezdve a régi magyar fajtákat (Gülbaba, Somogyi kifli) felváltották a ma is elterjedt holland fajták (Desiree, Cleopatra, Kondor).

A burgonya baktériumos betegségei

Baktériumos szártõ- és nedves rothadás



A betegséget több baktérium okozhatja (Erwinia carotovora, E. atroseptica, E. chrysanthemi), melynek két eltérõ tünete van. A baktériumos szártõrothadás tipikus tünete a feketelábúság, amikor az alsó szárrészen hosszanti fekete csíkok, rothadó foltok alakulnak ki. A beteg szár a földbõl könnyen kihúzható. A fertõzött szárak késõbb teljesen elhalnak, de egy burgonyatövön belül nem minden szár fertõzõdik meg. A betegségnek a csapadékos idõjárás kedvez, a tünetek általában június közepén jelentkeznek.



A baktériumos gumórothadás fõleg tárolás során jelentkezik. A gumók részben vagy teljesen rothadásnak indulnak, gyakran kásás péppé esnek szét. A beteg gumók kezdetben dohos szagúak, majd késõbb bûzössé válik a rothadás. A betegség ellen sem a szántóföldön, sem a tárolóban kémiai úton nem tudunk hatásosan védekezni. A tárolás során a léghõmérséklet 3–5 °C legyen. A kondenzvíz képzõdését gyakori szellõztetéssel meg kell akadályozni. A betakarításkor sérült gumók tartós tárolásra nem alkalmasak, ezeket ipari feldolgozásra még fel lehet használni. Gumórothadás esetén a rothadó gumókat fel kell számolni, a gumókat át kell válogatni.

A burgonya baktériumos hervadása és gyûrûs rothadása

(Ralstonia solanacearum)



Ezt a karantén betegséget 2000-ben észlelték elõször az ország több pontján. A beteg növénynek elõször a csúcsi levele hervad, majd az egész szárra kiterjed a hervadás. Késõbb a szár elbarnul, elfeketedik. A fertõzött gumókon a szemeknél nyálkakiválás figyelhetõ meg, melyekbe beletapadnak a talajszemcsék. A kettévágott gumóban a gyûrûk barnás elszínezõdése és krémszínû nyálka kiválása figyelhetõ meg. A fertõzött gumók jelentõs része még a betakarítás elõtt, a szántóföldön elrothad. Fõ fertõzési forrás a fertõzött vetõgumó, de a burgonyafélék családjába tartozó gyomnövények (csattanó maszlag, csucsorfélék), az öntözõvíz és egyes fonálférgek is terjesztik a kórokozót. A betegség táblán belüli terjedése viszonylag lassú. A betegség ellen hatásos engedélyezett növényvédõ szer nincs, csak a zárlati intézkedésekkel és jó agrotechnikával lehet a fertõzést visszaszorítani.

Mindenki által jól ismert betegség a sugárgombás varasodás (Strep-tomyces scabies), mely hazánkban elsõsorban a kistermelõknek okoz nagy problémát.

A sugárgombás varasodás tünetei a gumó héján jelentkeznek. A varas foltok a szemölcsökbõl indulnak ki, melyek a gumó növekedésével egyre nagyobbakká válva felszakadoznak. Leggyakoribb a közönséges és a gödrös varasodás, míg a hálózatos varasodás ritkábban figyelhetõ meg. A kórokozó a laza szerkezetû homoktalajokat kedveli, de megél a kötöttebb talajokon is. Csak a talajban terjed, tároláskor már nem növekszik a varas folt. Fertõzési forrás a talaj és a vetõgumó. A betegség ellen kémiai úton csak gumócsávázással lehet közepes hatékonysággal védekezni (Prestige 290 FS). A legfontosabb védekezési eljárás a vetésváltás és az egészséges vetõgumó használata.

A burgonya legfontosabb gombabetegségei



Az étkezési célra termesztett burgonya növényvédelmének kardinális pontja csapadékos nyár esetén burgonyavész (Phytophthora infestans) elleni sikeres védekezés. E gombás betegség járványszerû fellépése teremtette meg a növényvédelmi kórtan tudományát a XIX. század közepén. Különleges életmódja miatt az egyik legtöbbet kutatott kórokozó, s napjainkban is számos vizsgálat tárgya e gomba. Ennek oka, hogy a kórokozó biokémiai szempontból közelebb áll a növényekhez, mint a gombákhoz (sejtfala nem tartalmaz kitint, nincs szterolbioszintézis stb.).



A burgonyavész észlelési szinten történõ megjelenésére minden évben számíthatunk, azonban száraz nyarakon érdemi kárt nem okoz. A csapadékos idõjárás esetén gyakran epidémia lép fel, melyek sok esetben kezelhetetlen problémát okoznak nemcsak a burgonya-, hanem a paradicsomtermesztõknek is.



Az elsõ tünetek általában a burgonyasorok záródása után, kb. június közepén jelennek meg a korai fajtákon. A betegség a levelek szélétõl kiinduló, kb. 1-2 cm nagyságú, vizenyõs foltokat okoz. Nedves körülmények esetén a foltok gyorsan növekednek, és a fonákon világos színû penészgyep alakul ki, mely az ivartalan szaporító képletek (sporangiumok) tömege. A gomba számára nem kedvezõ száraz, meleg idõjárás esetén a vizenyõs foltok barnán beszáradnak, s nem, vagy alig figyelhetõ meg a penészgyep kialakulása. A betegség a szárakat és a levélnyeleket is megtámadhatja, melyeken több cm hosszúságú, meg-

nyúlt, sötét színû foltok képzõdnek. Ezek általában az epidémia kezdetén jelentkeznek, ezért korai felismerésük a sikeres védekezés záloga. A száron a betegség tünetei erõsödhetnek, de penészgyep ritkán alakul ki rajta. A szárfoltok fölötti levelek hervadnak, sárgulnak, erõsebb fertõzés esetén a szárrész könnyen eltörik. A betegség késõi fertõzés esetén a gumón is okozhat tüneteket, melyek szürkés, fényes foltok formájában jelennek meg. Késõbb a folt barnás színûvé válik, míg a gumót kettévágva abban barnás elszínezõdés figyelhetõ meg. A gumófertõzés a tárolóban tovább folytatódhat, illetve követheti száraz korhadás, vagy baktériumos nedves rothadás.



A burgonya alternáriás szárazfoltossága (Alternaria solani, A. alternata) a burgonyavészhez képest kisebb növényvédelmi problémát okoz. A leveleken elszórtan sötétbarna, ovális, koncentrikus foltok jelennek meg általában a nyár közepén, melyek egyre nagyobb méretûvé válhatnak. A fertõzés következtében az idõsebb levelek elpusztulnak. A gomba ritkán a gumókat is megfertõzheti, ezeken besüppedt, fekete korhadás látható. E betegség fellépését a burgonyavész ellen használt fungicidek hatékonyan meggátolják, ezért ellene külön védekezni nem szükséges.

A védekezés lehetõségei



A burgonyavész elleni védekezésnél az agrotechnikai és a kémiai védekezési módokat kell együttesen, integráltan alkalmazni, kiegészítve a fajtanemesítés legújabb eredményeivel. Bár a betegség ellen hazánkban jelenleg 61 gombaölõ készítmény van engedélyezve, ennek ellenére kedvezõ idõjárási viszonyok esetén még a felkészült termelõknél is jelentõs lomb- és gumókárosodás léphet fel.

Agrotechnikai védekezés



Az agrotechnikai védekezés azt jelenti, hogy a termesztés során a kultúrnövény számára minél kedvezõbb, míg a kórokozó számára kedvezõtlen környezetet alakítunk ki és tartunk fenn. Az agrotechnikai védekezéseknek nagyobb a jelentõsége, mint gondolnánk, de önmagukban alkalmazva nem adnak elégséges védelmet a burgonyavésszel szemben. Az agrotechnikai védekezési lehetõségek általában megelõzõ jellegûek, amelyek fontosságát minden burgonyatermesztõnek ismernie kell.

• Csak egészséges, fémzárolt vetõgumót ültessünk el. A sok éve utántermesztett „vetõgumó” jelentõs mértékben fertõzött lehet. A belõlük fejlõdött hajtásokon képzõdõ sporangiumok  nagy tömege korai járványt okozhat.

• A 4–5 éves vetésváltást tartsuk meg. A kórokozó az elõzõ évben termesztett burgonya hajtásmaradványain is áttelel.

• Mélyfekvésû, vízállásos területre ne ültessünk burgonyát.

• Az ültetést 8 °C-os talajhõmérsékletnél kezdjük, a sorokat az uralkodó szél irányába helyezzük, hogy a lombozat esõtõl, harmattól hamarabb felszáradhasson.

• A környéken található burgonya árvakelést semmisítsük meg.

• Harmonikus tápanyag-ellátottságra törekedjünk, kerüljük a túlzott nitrogénadagolást.

• Betakarítás elõtt 3–5 héttel szártalanítsunk a megfelelõ gumó-parásodás érdekében.

• A kíméletes betakarítás után minél hamarabb végezzük el a válogatást, és csak leszárított gumót tároljunk be.
  
  Rezisztens fajták termesztése

A rezisztencianemesítés célja a betegségeknek ellenálló fajta elõállítása. Nagy jelentõsége van a burgonyavészre kevésbé fogékony fajták termesztésének, pl. Boro, White Lady, Solara. Hátrányuk, hogy a fogyasztók alig ismerik a rezisztens új fajtákat, ezért kevésbé terjedtek el.

Kémiai védekezés



A ma köztermesztésben lévõ burgonya fajták zöme fogékony a legfontosabb burgonyabetegséggel, a burgonyavésszel szemben, ezért ellene intenzív kémiai védekezés szükséges. Az elmúlt 100 évben a kémiai védekezésben alkalmazható hatóanyagok száma megtöbbszörözõdött. A burgonya gombabetegségei ellen rendelkezésre álló fungicidek hatásmódjuk szerint három fõ csoportba sorolhatók.

Kontakt szerek



Azokat a növényvédõ szereket soroljuk ide, melyek hatásukat a növény felületén a kórokozóval érintkezve fejtik ki. E szerek már a kicsírázásuk elõtt elpusztítják a kórokozó spóráit (konídiumait) a levél felületén. A kontakt hatóanyagok megelõzõ (preventív) jelleggel adnak megfelelõ védelmet. Eredményes alkalmazásuk feltétele, hogy a lehetõ legfinomabban porlasztott cseppek formájában, még idejében, a spórák levélre kerülése elõtt juttassuk ki õket. A növénybe nem hatolnak be, ezért a már fertõzött növényben nem pusztítják el a kórokozót (nem kuratívak). Az új növedékre nincs védõ hatásuk. Hatástartamuk függ a növény növekedési ütemétõl és a csapadék mennyiségétõl. Mindezek miatt használatuk során rövid permetezési intervallumokkal, általában 5–8 nappal tervezhetünk.

A kontakt szerek elsõsorban gyengébb fertõzési nyomás esetén (pl. július–augusztusi szárazabb periódus) alkalmasak, vagy amikor a levélzet az intenzív növekedésen már túljutott.

Mélyhatású vagy lokálszisztemikus fungicidek



Hatóanyagaik a növénybe bejutnak (felszívódnak), de nem vándorolnak tovább, hatásukat a felszívódás helyén fejtik ki. A permetezés után bekövetkezõ csapadék lemosó hatása kisebb, ezért e fungicidek többségénél valamivel hosszabb permetezési intervallumokat lehet tartani, mint a kontakt szerek esetében.

Felszívódó vagy szisztemikus fungicidek

E szerek hatóanyagait a növényben, a szállítóedény-rendszerbe kerülve fejtik ki hatásukat. A szisztemikus szerek szállítódnak a legintenzívebben a növényben, ezért ezeket az intenzív növekedés fázisában kell használni. Ez rendszerint egybeesik a védekezési szezon kezdetével. A szisztemikus hatóanyagok – legalább is részben – az új növedékbe is elszállítódnak. A szerek e tulajdonságát, hogy az új növedéket is megvédi a fertõzéstõl, a gyakorlat gyakran túlértékeli. Külföldi irodalmi adatok szerint bár a szisztemikus hatóanyag a permetezett levélbõl nem permetezettbe is szétáramlik, azonban a permetezés után fejlõdõ levelekbe már csak igen csekély mennyiségû hatóanyag jut, s ez a koncentráció nem elegendõ ahhoz, hogy az új növedéket megvédje a fertõzéstõl. Ez azt jelenti, hogy az intenzív növekedés idõszakában a szisztemikus fungicidek esetében is csökkenteni kell a javasolt permetezési intervallumok hosszát.



A mélyhatású és a felszívódó hatóanyagok képesek a fertõzött növényben a fejlõdõ gombafonalak növekedését blokkolni és a sporulációt bizonyos mértékig leállítani. Ezt nevezzük gyógyító (kuratív) hatásnak.



A kuratív hatású szer egy, a levélben már látensen meglévõ, de még nem látható fertõzést képes megállítani úgy, hogy az nem tud kitörni. Ennek akkor van jelentõsége, ha egy táblában az elsõ látható tünet már megjelent, és az idõjárás alapján a további látens fertõzések valószínûsíthetõk. A látens fertõzések biztonságos megállításához szükséges idõ legfeljebb három nap. A védekezésnél elõnyt jelentenek azok a szerek, amelyek gyorsan behatolnak a növénybe. A kuratív hatóanyagokat gyárilag kontakt hatóanyagokkal kombinálják, így teljes körû preventív és kuratív hatás érhetõ el a fertõzési viszonyoktól függõen 7–12 napig.

A védekezés idõzítése



A hazai gyakorlat szerint burgonyavész ellen átlagos évjáratban sorzáródás elõtt általában elegendõ két védekezés kontakt hatóanyagú készítménnyel. A növényállomány ebben a fenológiai állapotban hamar felszárad, így a fertõzés veszélye kicsi. Nem szabad azonban megvárni az elsõ tüneteket, mert ezek fel nem ismerése, illetve helytelen szerválasztás esetén súlyos epidémia alakulhat ki. A további védekezéseket döntõen az idõjárás alakulása befolyásolja. A kórokozó hõoptimuma 16–22 °C között van, míg 28 °C felett a gomba inaktiválódik. A betegség járványszerû fellépésére akkor számíthatunk, ha a június havi csapadék összege legalább 100–120 mm. Sorzáródás után, csapadékos június esetén mindenképpen azokat a fungicideket válasszuk, melyek kontakt és felszívódó hatóanyagokat együttesen tartalmaznak. Egy kombinált fungicidet legfeljebb két alkalommal használjunk, lehetõleg preventíven, majd váltsunk át egy más hatóanyagcsoportba tartozó fungicidre. Így a helyes szerrotációval megakadályozhatjuk a rezisztens kórokozótörzsek felszaporodását. A kombinált hatóanyagú (szisztemikus + kontakt) fungicideket a fertõzési viszonyoktól függõen egy tenyészidõben 2–6 alkalommal szükséges kijuttatni. A gyakori júniusi esõk lerövidítik a kijuttatott gombaölõ szerek hatástartamát, ezért járványveszély esetén akár 7–8 naponta is szükséges védekezni. A készítmények gyógyító hatására ne alapozzunk!