Juhok takarmányozása I. - Az anyajuhok takarmányozása

Ma elsõsorban a hústermelés a fõ irány, de sokhelyütt a bárányok választása után az anyákat fejik és így a tejtermeléssel is jelentõs bevételt érnek el.



Legeltetés:



Egyes intenzív tejtermelõ juhászatok kivételével, bármilyen hasznosítási irányú juhállományt tartunk is, közös jellemzõjük, hogy fõ takarmányforrásuk a legelõk és a tömegtakarmányok. A juhok legeltetésére hazánkban elsõsorban az õsgyep, vagy az ilyen jellegû gyepek szolgálnak, mûvelésük intenzitása széles skálán változik. Gyakran emlegetett álláspont, hogy a juh nem igényes a legelõk minõségével szemben, amely állítás minden bizonnyal helytálló, hiszen az extenzív nyájak valóban nagyon gyenge legelõkön is megélnek. Viszont ha a termelés oldaláról nézzük, akkor nyilvánvaló, hogy csak olyan anyáktól várhatunk el megfelelõ termelést, melyek táplálóanyag-szükségletét kielégítjük. Ez azt jelenti, hogy ha a legelõ nem biztosítja a megfelelõ takarmányellátást, úgy az anyákat póttakarmányoznunk kell, mivel ez utóbbi a költségesebb megoldás, nyilvánvaló, hogy célszerû minõségében és nagyságában olyan legelõt biztosítani, amely mellett a póttakarmány- igényt minimálisra csökkenthetjük.



A juhok gyepen legeltetése hazai körülmények között, a helyi adottságoktól függõen, mintegy 180–250 napig lehetséges, de mindenütt célszerû a legeltetés idejét kiterjeszteni vetett legelõkkel, õsszel, télen a tarlók vagy bundában maradt füves területek legeltetésével.



A juhok legeltetésénél általánosnak tekinthetõ az állandó felügyelet melletti szabad legeltetés, e módszer kb. 10 ezer éves és rendkívül elavult. Ma a bekerített legelõszakaszokon õrzés, terelés nélküli legeltetés tekinthetõ korszerûnek. A folyamatos legeltetéshez minimális területlekötés esetén egy-egy nyájnak 6–7 legelõszakaszra van szüksége, ha bõségesen áll terület rendelkezésre, úgy 3–4 szakasz is elegendõ. Minél intenzívebb a termelés, annál inkább szükség van arra, hogy a szakaszos legeltetés alapelveit alkalmazzuk a legelõk használatában, mivel a folyamatosan jó minõségû fû így biztosítható. Átlagos körülményeket véve alapul 1 ha legelõ kb. 10–12 anyajuh számára elegendõ.



A juhok legeltetésére nagyon sokféle alkalmi legelõ alkalmas, melyek hasznosításának lehetõsége és fontossága a helyi körülményektõl függ. A teljesség igénye nélkül ezek a következõk: kalászos gabonatarlók, kukoricatarlók, borsótarlók, dohány, zöldségnövény, cukorrépatarlók stb. Ezek között is kiemelkedõ fontosságú lehet a kukoricatarlók legeltetése, mivel ez akár hónapokig biztosíthatja a takarmányellátást. A juhok a kukoricatarlókon bõségesen fedezhetik táplálóanyag-szükségletüket, mivel a legértékesebb növényi részeket fogyasztják elsõsorban, amely mellett az elhullott szemeket és csöveket keresik és elfogyasztják. Ha a betakarítás vesztesége minimális, abban az esetben is mintegy napi 200–250 g szemet fogyaszthatnak. Egy felnõtt juh számára a tapasztalatok szerint kb. 8–10 m2/nap területtel lehet számolni.



A legeltetés idejének kiterjesztésére kiváló lehetõséget teremtenek az ilyen célból vetett legelõk, elsõsorban a következõk jöhetnek számításba: rozs, rozsos bükköny, õszi árpa, muhar, pohánka, fehérmustár, köles, olajretek, a repce és hibridjei: emerald, tifon, perko. Ezek többsége nagy víztartalmú takarmányt ad, így kedvezõ ha legeltetésük mellett száraz szálastakarmányokat is etetünk, a kettõ rendszerint kedvezõen egészíti ki egymást. Ahogy az elõzõkbõl kitûnik, a vetett legelõk sokfélék lehetnek, kedvezõ tulajdonságaik folytán talán a rozs, õszi árpa és az emerald legelõk emelhetõk ki.



A hústermelõ juhászatok esetében a legeltetés alapvetõ fontosságú, a legeltetés idejének minél nagyobb mértékû növelése nagyon sokat segíthet a gazdaságosabb, nyereségesebb termelés elérésében. A legeltetés a legolcsóbb takarmányozási módszer, egyben a juhok számára kedvezõ tartási feltételt is jelent.

Anyajuhok takarmányozásának szakaszai hústermelõ juhászatokban



Az anyák helyes takarmányozását mindenekelõtt a szaporítás szolgálatába kell, hogy állítsuk, cél, hogy minél több és minél nagyobb bárányt nyerjünk a helyi igényekhez igazodó választás idejére. Az évenként egyszer ellõ nyájak igényeit egyszerûen kielégíthetjük, míg sûrített elletés esetén a követelmények nagyobbak.



Megfelelõ eljárásnak tekinthetõ, ha kihasználjuk az anyák normál kondícióváltozásaiból fakadó elõnyöket. Így a pároztatási idény elõtt legelõnyösebb, ha az anyák a közepesnél gyengébb kondícióban vannak, mivel így nagyon eredményes lehet a flushing alkalmazása. Mindezek befolyásolják az egész takarmányozás menetét, optimális takarmányellátásnál a következõket tudjuk elérni:



•  üres, pároztatás elõtti anyák gyenge, közepes kondíció,

• pároztatás elõtti 2–3 hét erõsen javuló kondíció (flushing),

• vemhesség eleje javuló kondíció,

• vemhesség közepe létfenntartóhoz közeli ellátás,

• vemhesség vége jelentõs gyarapodás (vehem),

 jó közepes kondíció,

• laktáció élõtömeg-csökkenés,

• választás után gyenge, közepes kondíció.

Az évente egyszer ellõ anyákat az év 4–5 hónapjában, azaz az év 30–40 százalékában létfenntartó szint körüli táplálóanyag-ellátásban részesíthetjük, sûrített elletésnél ez az idõszak 2–3 hónapra csökken. Az üres anyák táplálóanyag-ellátását az extrém körülményeket leszámítva a legelõk általában biztosítják, ha kevés a legelhetõ növényzet vagy az túlzottan nagy nedvességtartalmú, úgy tömeg- vagy szálastakarmányok adhatók.



Flushing



Az úgynevezett flushing, melyet szerte a világon e néven emlegetnek, nem más, mint a nõivarú egyedek viszonylag bõséges takarmányozása a pároztatási idény elõtt és alatt. Célja, hogy így növelhetõ az ivarzók aránya és javíthatók a fogamzási eredmények. A lényeg, hogy az anyák e periódusban pozitív energia egyensúlyban legyenek, tehát gyarapodjanak.



Az újabb tudományos eredmények tükrében azonban a kérdés nem ennyire egyszerû. Jó, vagy a közepesnél jobb kondíciójú anyák esetében sokszor nem kaptak pozitív választ e javított takarmányozásra. Úgy tûnik, hogy a flushing elsõsorban akkor alkalmazható eredményesen, ha az anyák kondíciója a közepesnél gyengébb, testtömegük 5–10%-kal kisebb, mint normál közepes kondíciónál. Szokásosan a flushing céljából nálunk 200–400 g szemestakarmányt etetnek, azonban feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az abraketetés nem szükségszerû. Sok példa bizonyítja, hogy ebben a periódusban, egy szûkösebb ellátás után, bõséges, jó minõségû tömeg- és szálastakarmány-etetéssel, optimális növényzetû legelõre hajtással is ugyanolyan kedvezõ eredmények érhetõk el. A lényeg azon van, hogy a csökkenõ tömegû vagy energiaegyensúly állapotában lévõ anyákat a javított takarmányozással olyan helyzetbe hozzuk, amikor testtömegük nõ. A túlkondicionált vagy a flushing elõtti idõszakban is bõségesen takarmányozott anyák a „javított” takarmányozásra általában nem reagálnak, sõt az káros is lehet.

Vemhes anyajuhok takarmányozása



A vemhesség korai szakasza, amíg az embrió nem ágyazódik be a méhlepénybe, táplálóanyag-ellátását a méhlepény folyadékból nyeri. Ha az anyát ebben az idõszakban súlyos stressz éri, úgymint az alultáplálás, úgy ennek következtében gyakori lehet a magzatelhalás. Ennek elkerülése érdekében az anyákat a fogamzás, illetve a pároztatási idõszak után következõ 1–1,5 hónapban úgy takarmányozzuk, hogy energiamérlegük pozitív legyen, kismértékben gyarapodjanak. A túltáplálás és a hõstressz szintén káros hatású. Kerülni kell ezen túl a sok pillangós etetését, mivel ösztrogéntartalmuk révén elõidézõi lehetnek a magzatelhalásnak. Az anyák E-vitamin és Se-ellátását szintén érdemes felülvizsgálni, ellenõrizni, mivel a hiányuk szintén primér oka lehet a magzatelhalásnak.



A vemhesség közepe. A vemhesség közepén az anyák takarmányellátását kizárólag legelõre alapozhatjuk, ha az kellõ mennyiségben áll rendelkezésre. Ezt az idõszakot a vemhesség 40. napjától, a 110–115. napig számíthatjuk. Kedvezõ, ha az anyák tartják a súlyukat, tehát táplálóanyag-ellátásuk az életfenntartáshoz közeli lehet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem okoz kimutatható hátrányt az sem, ha 5–6%-nyit veszítenek súlyukból, ezzel szemben a túltáplálás komoly veszélyekkel járhat.



A vemhesség vége. A vehem növekedésének kétharmada a vemhesség utolsó 6 hetére esik. Megfelelõnek tekinthetõ, ha az egy, illetve iker báránnyal vemhes anyák 12–15, illetve 20–25%-kal növelik testtömegüket ebben az idõszakban. Alapvetõen fontos a kedvezõ energia- és fehérjeellátás a tartalékok képzéséhez, a vehem építéséhez és a kolosztrum, illetve tejtermelés elindításához.



Ha az anyák ellátása a vemhesség elsõ két harmadában megfelelõ volt, a jó legelõ vagy a jobb minõségû tömeg- és szálastakarmányok etetése révén, úgy csak ebben az idõszakban igényelhetnek korlátozott mértékû abrakkiegészítést (0,2–0,3 kg/nap). A fehérjeellátás rendszerint biztosítható fehérjében gazdagabb szálastakarmányokkal, ebben az esetben az etetett abrakfélének elsõsorban energiát kell biztosítani. Az abrak etetésének szükségessége végsõ soron az aktuális kondíció alapján ítélhetõ meg.



A szükséglet szerinti takarmányozással elérhetõ, hogy megfelelõ testtömegû bárányok szülessenek, ellenálló képességük jó legyen és az anyák elegendõ mennyiségû tejet termeljenek. A hiányos táplálóanyag-ellátás ebben a periódusban hátrányt jelent a nyájak produkciójára, mivel kevesebb és gyengébb minõségû bárány állítható elõ. A túltáplálás szintén káros, különösen az utolsó 3-4 hétben jelentõsen növeli a vemhességi toxémia elõfordulását, elsõsorban a túlkondicionált, több báránnyal vemhes anyáknál.

Az utolsó hetekben az anyák takarmányfelvétele jelentõsen csökken, ez természetesen negatív változást jelent a táplálóanyag-ellátásban is. Ez a csökkent táplálóanyag-ellátás a vemhességi toxémia kifejlõdésének fõ faktora a túlkondicionált több bárányt ellõ anyáknál. A védekezés meglehetõsen nehéz, mindenekelõtt el kell kerülni az anyák meghízását. Az étvágytalanság okozta táplálóanyag-hiányon pedig úgy segíthetünk, hogy koncentrált kisebb teriméjû takarmányokat etetünk. Az abrakadagok túlzott növelése azonban az acidózis veszélyét hordozza magában.



A gyakorlati takarmányozásnál ebben a periódusban lehetõség esetén célszerû az anyákat csoportosítani és a kondíciójukhoz igazított takarmányozásban részesíteni, így például a következõ csoportok alakíthatók ki:



1.  Fiatal, még növekvõ anyák, sovány anyák

 (ezek extra kiegészítést igényelnek)

2.  Megfelelõ közepes kondíciójú egyedek

3.  Plusz kondíciójú anyák

 (ezeket nagyon mérsékelt, majd az ellés közeledtével koncentrált adagokkal célszerû etetni)

A csoportosításnál alapvetõ szempont lehet, hogy az anya egyes báránnyal vagy ikrekkel vemhes, ha ennek megállapítására lehetõség van.

Szoptató anyajuhok takarmányozása



A laktáció elõtti táplálóanyag-ellátás közvetlenül befolyásolja az anyák tejtermelését. A laktáció elsõ 6–8. hetében az anyák mobilizálják korábban feltöltött tartalékaikat a tejtermelés érdekében, a tartalékokkal nem rendelkezõ anyák kevesebb tejet termelnek, figyelembe véve, hogy az ellés után a takarmányfelvétel rendszerint kisebb, mint a szükséglet. A tejtermelés szinten tartásának fontos faktora, hogy a bárány vagy bárányok elfogyasszák azt a tejmennyiséget, melyet az anya megtermel, ellenkezõ esetben a termelés csökkenni fog.

A juhtejtermeléshez a tej nagy zsír (4–7%) és tejcukor tartalma révén sok energiára van szükség. A másik fõ limitáló faktor a fehérje. Ez utóbbiból minimális mértékû tartalékokkal rendelkeznek az anyák, ezért a szükségletet a napi táplálóanyag-felvételbõl kell biztosítani. A tejtermelõ anyáknál fokozott figyelmet kell fordítani a Ca- és P- ellátásra is.



A hústermelõ juhászatokban a legfõbb kérdés az, hogy a legelõ és az egyéb tömegtakarmányok fedezhetik-e a táplálóanyag-szükségletet, vagy ha nem, úgy milyen mennyiségû abrakféle etetésére van szükség. A kísérletek és gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a jobb minõségû legelõkkel, tömeg- és szálastakarmányokkal mérsékelt mennyiségû tej termelésének a táplálóanyag-szükséglete fedezhetõ. Sok függ a környezeti, tartási körülményektõl is, kedvezõ tartási feltételek mellett, és ha az ad libitum takarmányfelvétel biztosítható, úgy kevésbé van szükség abrakkiegészítésre. Befolyásolja a takarmányozás intenzitását az is, hogy milyen szintû termelést célzunk meg, mennyi az ikerbárányok aránya, mikor szándékozunk a bárányokat elválasztani; a bárányok részére lehetõség van-e, és mikortól póttakarmányok adagolására, mennyi szilárd takarmányt fogyasztanak a bárányok stb. Ebbõl következik, hogy a szükségletek figyelembevételével minden esetben érdemes kalkulációt készíteni, hogy adott helyi körülmények között a rendelkezésre álló takarmányok milyen mértékben fedezik a szükségletet. Ennek ismeretében kell dönteni az etetendõ takarmányok mennyiségérõl és arról, hogy milyen pót- és kiegészítõ takarmányozás szükséges az anyák ellátására.

 Tejtermelõ anyák takarmányozása választás után („kettõs v. vegyes” hasznosítású állományok)



A vegyes hasznosítású juhászatokban a minél nagyobb tejtermelés érdekében általában korai választásra törekednek. A választás után a takarmányozást a várható termelési szinthez kell igazítanunk. A kisebb termelésû (0,4–0,5 kg/nap) anyák táplálóanyag-szükségletét a szokásos szálas- és tömegtakarmánnyal és a fejõházban etetett 0,2–0,3 kg abrakkal bõségesen fedezhetjük. A félintenzíven (1 kg/nap) termelõ anyák esetén fontos, hogy jó minõségû legelõt, illetve szálas- és tömegtakarmányokat biztosítsunk, amely mellett mintegy 0,5–0,7 kg abrakfélét kell etetnünk. Elõnyös, ha az abrak egy részét a fejõházban, a másik részét a tömegtakarmánnyal keverten etetik. A kísérletek szerint, ha tejtermelõ tehenészetekben használt komplett takarmánykeverék etetéséhez hasonlóan oldjuk meg a tejelõ juhok takarmányozását, úgy növelhetõ a takarmány- és energiafelvétel, melynek eredményeként javítható a tejtermelés.

Intenzív tejtermelõ juhászatok takarmányozása



Az intenzíven termelõ anyákat – melyek napi termelése 2–5 kg – érdemes hasonló elvek szerint takarmányozni, mint a tejtermelõ teheneket. Hazai körülményeink között az istállózott tartás és a komplett keverékekkel történõ takarmányozás ajánlható, kedvezõ módszer lehet. Nagy gondot kell fordítani az ásványianyag-, mikroelem- és vitaminpótlásra. Ez azt jelenti, hogy a tejelõtápnak tartalmaznia kell tejtermelõ anyák számára kifejlesztett komplett premixet, megfelelõ mennyiségû takarmánysót, és szükség szerint takarmánymeszet. A laktáció elején a nagyobb tejtermelés érdekében a tápban helyet kaphatnak a bendõemésztéstõl védett fehérjék és zsírféleségek is. Az ellés elõtt a tejtermelõ anyákat hasonlóan kell elõkészíteni az ellésre és az azt követõ koncentráltabb takarmányozásra, mint a tejtermelõ teheneket.

A tejtermelõ tehenekhez hasonlóan az a legkedvezõbb, ha a takarmányokat összekeverten, komplett keverékként és ad libitum etetjük az anyákkal. Ez a tejtermelés növelésének legfontosabb eszköze, mivel ilyen etetés esetén az elõgyomrok mûködése optimális lehet, hogy takarmányfelvétel érhetõ el és megelõzhetõk a koncentrált takarmány etetése következményeként esetlegesen fellépõ emésztési zavarok. A legmagasabb termelési szintre összeállított adag, illetve komplett keverék fedezheti a 4 kg felett termelõ anyák táplálóanyag-szükségletét is. Ezek a kiválóan termelõ egyedek az átlagosnál nagyobb takarmányfelvételre képesek, és az átlagosnál hatékonyabban hasznosítják a takarmányokat.