MENÜ

Összefüggés a tõszám, a vetésidõ és a kukorica termésbiztonsága között

Oldalszám: 30-32
Dr. Sárvári Mihály, El Hallof Nóra, Molnár Zsuzsa 2014.06.10.

A kukorica a magyar növénytermesztésben meghatározó szerepet tölt be, évtizedek óta 1-1,2 millió ha a vetésterülete. A FAO adatai alapján 2004-ben az 1,2 millió hektáros kukoricatermõ területtel Franciaországot követõen a második helyen állunk az Európai Unió tagjaként.

A termésingadozás az utóbbi 10–15 évben 30–50% körüli, ami azt jelenti, hogy kedvezõ évjárat esetén, mint pl. 2004, kiemelkedõ terméseket érünk el (7,1 t/ha), aszályosabb évben azonban, mint pl. 2003 (3,99 t/ha), jelentõs volt a terméskiesés. A termesztés hatékonysága érdekében törekedni kell a termésbiztonság növelésére, ennek feltétele a hibridek helyes megválasztása mellett a termõhely és a fajtaspecifikus agrotechnika alkalmazása.



A fajtaspecifikus agrotechnika fontos elemi közé tartozik a vetésidõ és a tõszám. Tény, hogy a kukorica állománysûrûsége az utóbbi két évtizedben fokozatosan nõtt. Az aszályos évjáratok gyakoriságának növekedése és a kisebb tápanyag-visszapótlás miatt azonban a nagyobb tõszám már nem lehet termést növelõ tényezõ. Sõt a korábban alkalmazott nagyobb növényszámot csökkenteni célszerû, ugyanis kedvezõtlen évjáratokban a nagyobb növényszám nagymértékben növeli a termesztés kockázatát.



A területegységre vetített tõszám meghatározza a termesztés eredményességét és a termesztés biztonságát. Az optimális tõszám nemcsak a hibrid genetikai adottságától, az ökológiai viszonyoktól, az évjárat hatásától, a víz és a tápanyagellátás mértékétõl, hanem a termesztés intenzitásától is nagymértékben függ. A tõszám növelésével az egyedi produkció csökken, a területegységre vetített termés viszont nõ. A hektáronkénti 10 ezer tõszámváltozás a termést 1,5–2,0 tonnával képes növelni, vagy az optimum felett csökkenteni (1–2. ábra).








Az optimálisnál nagyobb tõszám veszélyezteti a termésbiztonságot, növeli a vízigényt, az aszályérzékenységet, növeli a meddõ tövek részarányát, csökkenti a beltartalmi értéket és akár 4–6%-kal is magasabb lehet a betakarítási szemnedvesség-tartalom. Megállapítható, hogy a hibridek eltérõen reagálnak a különbözõ tõszámokra (3. ábra).








A hibrideknek nemcsak az optimális tõszámát, hanem a tõszámoptimum intervallumát is meg kell határozni és a termesztés során az alsó értéket kell alkalmazni, ettõl felfelé eltérni csak öntözés esetén célszerû (1. táblázat).



A gyakorlat számára javasolt tõszámokat a 2. táblázat tartalmazza. A kukoricatermesztés eredményességét meghatározó másik fontos agrotechnikai tényezõ a vetésidõ. A vetésidõ olyan agrotechnikai elem, amely pótlólagos ráfordítást nem igényel. A jól megválasztott vetésidõ nagyobb, biztonságosabb termést tesz lehetõvé. Ezzel szemben a rossz idõben végzett vetés negatív hatásait késõbb már egyáltalán nem, vagy csak igen kis mértékben lehet ellensúlyozni.



Az eltérõ vetésidõ hatással van a kelésidõre, a növény fejlõdésének ütemére, a hím- és a nõvirágzás idejére, érés idõszakában a vízleadás dinamikájára, mely tényezõk a termésmennyiség alakulásán túl a betakarításkori szemnedvesség-tartalmat is jelentõsen befolyásolják. A vetésidõ és a kukoricahibridek termése között is szoros az összefüggés, az interakciót azonban jelentõsen befolyásolja a csapadék tenyészidõbeli eloszlása. Aszályos évjáratban, kísérleteinkben a hosszabb tenyészidejû hibridek a korábbi vetésidõkben értek el magasabb termést, ezzel szemben a rövidebb tenyészidejû hibridek a késõbbi vetésidõkben (3–4. táblázat).



Lényegesebb a vetésidõ és a betakarításkori szemnedvesség-tartalom közötti igen szoros szignifikáns összefüggés. Ha jó a hibrid csírázáskori hidegtûrõ képessége (jó a Cold-teszt értéke, 90% feletti), akkor akár április 5–10. körül el lehet vetni a kukoricát. Közismert, hogy a globális felmelegedés következtében az utóbbi években a talajhõmérséklet már április 5–10. körül eléri a 10 °C-ot. Ha a Cold-teszt-érték csak 80% körüli, meg kell várni a 12–14 °C-os talajhõmérsékletet (április 20–25.), viszont, ha jó csírázáskori hidegtûréssel rendelkezõ hibrideket 10–15 nappal korábban vetjük, akkor a betakarításkori szemnedvesség-tartalom akár 5–10%-kal csökkenthetõ. Korábbi vetésnél jobb a hibridek vízleadás-dinamikája is az érés idõszakában. A betakarítás idejére évjárattól függõen akár 16–20%-ra csökkenhet a szemnedvesség-tartalom, míg megkésett vetésnél gyors vízleadás-dinamika mellett is 25–30% körül alakul, ami jelentõs szárítási költséget jelent (4. ábra).








A korai vetésidõhöz viszonyítva az optimális és a megkésett vetésidõk betakarításkori szemnedvesség-tartalma lineárisan nõ, lineáris egyenlettel leírható módon nagyobb, ami igen kedvezõtlen, mert megkésett vetésnél nõ a betakarításkori szemnedvesség-tartalom, nõ a szárítási költség és csökken a termesztés hatékonysága (5–6. ábra).















A korai vetésidõ hatással van a növény fejlõdésütemére a hím- és nõvirágzás idejére, érés idõszakában pedig a vízleadás dinamikájára, amely tényezõk a termésmennyiség alakulásán túl a betakarításkori szemnedvesség-tartalmat is kedvezõen befolyásolják. Korai vetésre csak a jó csírázáskori hidegtûréssel rendelkezõ hibridek (jó Cold-teszt-értékû) alkalmasak.



Természetesen a hibridek vízleadó képessége között is nagy különbségek vannak az érés idõszakában:



  Gyors vízleadású 1,0–1,2 %/nap

  Közepes vízleadású 0,7–0,9 %/nap

  Lassú vízleadású 0,4–0,6 %/nap



Gyors vízleadású hibrid pl.: PR37D25, Danella, Reseda, DK 440, DK 391, DK 4626.



Lassú vízleadású hibrid pl.: Evelína, PR34B97, Alpha, PR34H31.



A termesztés során hibridspecifikus technológiát kell alkalmazni, a biológiai hatásokon belül a jó csírázáskori hidegtûréssel rendelkezõ hibrideket – kitavaszodástól függõen – április elsõ dekádjában vethetjük, mert így nem csak a termesztés biztonsága nõ, hanem jelentõsen csökkenthetõ a betakarításkori szemnedvesség-tartalom.