A Mézontófû (Phacelia tanacetifolia) termesztése

A facélia kiváló mézelõ értékét rendkívül gyors fejlõdésének és hosszú ideig tartó (4–8 hét) folyamatos virágzásának köszönheti. Virágai rendkívül vonzóak a mézelõ méh számára. A nektár cukortartalma magas (28%), és virágonként mintegy 1,8 mg képzõdik. 1 hektár facéliára 4–6 méhcsalád telepíthetõ és a hektáronkénti mézhozam az akár 800 kg-os mennyiséget is meghaladhatja. Méze halványbarna, kissé opalizál. A fiatal korban kaszált növény igen kiváló takarmány. A frissen kaszált mézontófû ásványianyag-tartalmát az 1. táblázat mutatja be. Takarmányként hasznosítva tavaszi és másodvetésû növény, ha viszont magjáért termesztjük, csak tavasszal vethetõ.

A facélia hazai vetésterülete alig néhány ezer hektárra tehetõ. Az utóbbi években – fõleg a Németországgal kötött mag céltermesztési szerzõdéseknek köszönhetõen – termesztése ismét fellendülõben van. Nálunk elsõdlegesen ez a hasznosítási irány fejlõdött, hiszen a nyugati piacokon magja értékes terméknek számít.

Vetésterületének növekedését segíti, hogy zöldtrágyanövényként és másodvetésként való felhasználása mezõgazdaságilag igen kedvezõ.

Igénytelensége, gyors növekedése, jó vitalitása, hosszú virágzási ideje, kifagyása és napszaktól független növekedése miatt az egyik legkedveltebb köztes- és zöldtrágyanövény.

Finom, gyorsan bomló gyökérzete nitrogénben, foszforban, káliumban, valamint kalciumban igen gazdag. Gyökérrendszere révén olyan talajállapotot hoz létre, amely a szántás energiafelhasználását lényegesen javítja. Nematosztatikus, valamint nematicid (fonálférgek számát gyérítõ)  hatásánál fogva értékes növénye a vetésváltásnak is.

A facélia tarlónövényként való termesztése környezetvédelmi szempontból is jelentõs. A kultúra gyors növekedésével felveszi a talajok felszabaduló tápanyagkészletét, a fedettséget adó mulcs megakadályozza a gyomok kelését, mely által csökkenthetõ – pl. a kapás kultúrákhoz (napraforgó, kukorica, cukorrépa) – a szükséges gyomirtószer-mennyiség.

A növény botanikája és fiziológiája

Származása, helye a növényrendszertanban

Az Észak-Amerikából származó mézontófû (Phacelia tanacetifolia) a Boraginales rend méhvirágfélék (Hydrophyllacea) családjába tartozik.

Alaktani leírása, élettani jellemzõi

Gyökérzete fõgyökérrendszer. A gyakorta többszörösen görbülõ fõgyökér 50–130 cm hosszú, világosbarna színû.

Szára 40–90 cm magas, felálló, hengeres, csöves, serteszõrös. A vetés sûrûségétõl függõen jobban, vagy kevésbé elágazó. A szár alul csaknem kopasz, míg felsõ részén merevszõrû. Vastagsága 3–10 mm, felülete pirosas, zöldesbarna.

Levelei szórt állásúak, az alsók nyelesek, a felsõk ülõk. A levéllemez 1-2 szeresen szárnyaltan szeldelt, 9–11 bevagdalt, fogas végû szelettel.

Virágzata végálló, bogas, forgószerû, tömött, csúcsa felé bekunkorodó. A 4–6 ágú forgóból összetett virágzatban a virágok száma mintegy 70–80. A virágok öttagúak, hímnõsek, termõt elõzõk. A virágtakaró forrt, kettõs. A csészelevél öt keskeny, elálló, serteszõrös cimpával ellátott. 7–8 cm hosszú pártája sötét-, vagy világoskék színû, néha fehéres, vagy lilás erezettel. A pártacsõ rövid, 3–4 mm hosszú, öt elálló, tompa, ép szélû cimpával. A párta torkában tíz félhold alakú, apró, párosan és a porzókkal szemben képzõdött torokpikkely látható. Ezek között nyílik az öt porzószál, amelyek a gömbölyded, kicsiny portokokat jóval a párta fölé emelik. A termõ felsõ állású, bibeszála csak kissé hosszabb a pártánál. A bibe kéthasábú. A magház töve körül gyûrû alakban helyezkedik el a nektárium, amely a pártacsõben meggyûlõ nektárt választja ki.

Termése 4–5 mm hosszú, tojásdad, elliptikus, együregû, négy magvú, két kopáccsal nyíló toktermés.

Magja hosszúkás, tompán háromszögû, hátoldalán enyhén bordázott felületû. Leginkább a köményhez hasonlítható. Oldalai laposak, míg a hasi oldalán sima él húzódik végig. Maghéja sárgásbarna – barna, matt felületû. Ezermagtömege 1,4–2,0 g. Csírázóképességét a tárolási körülményektõl függõen 3–4 évig is képes megtartani.

Biológiai alapok

Míg az Európai Unió fajtalistáján 8–10 fajta is szerepel, addig hazánkban a jelenleg államilag elismert fajták száma 3 (Amerigo, Angelia, Balo). A nemesítés célja a mézhozam, a maghozam, valamint termesztési céltól függõen a zöldtömeg növelése.

Termõhelyi igénye

Talajigénye: Annak ellenére, hogy a mézontófû a termesztése során nem igényel túlzottan sok tápanyagot és átlagos minõségû talajon is szépen díszlik, a facélia a jó kapilláris vízemelõ képességû középkötött mezõségi talajok növénye. Hazai körülmények között a fagyzugos, illetve az északi kitettségû területek kivételével valamennyi szántóföldi termõhelyen sikerrel termeszthetõ, amennyiben biztosítani tudjuk gyors és egyenletes kelését. Kötött „hideg” talajokon, valamint sekély termõrétegû, 1,2%-nál alacsonyabb humusztartalmú talajokon kerüljük termesztését. Aszályos területeken a nyári szárazság jelentõs károkat okozhat az állományban.

Hõmérsékleti igénye: Csírázása 5–14 napig tart, melyet az elõhûtés tovább serkent. Csírázási hõminimuma 5 °C, hõoptimuma 16–20 °C, míg maximuma 30 °C -ra tehetõ.

Vízigénye: A vegetációs idõ során nem nagy, de bõ termésre a virágzás idejéig fennálló mérsékelten meleg, csapadékos idõjárás esetén számíthatunk.

A termesztés módszere

Elõveteményigénye és -értéke: Legjobb elõveteményei az istállótrágyázott kapás (kukorica) és rostnövények, valamint a tavaszi kalászosok (õszi búza, õszi árpa stb.). Önmaga utáni termesztése (monokultúra) nem javasolható, mivel egyrészt gyomnövelõ és érzékeny a gyomok kártételével szemben, másrészt, mert késõn virágzik és így a betakarítás során elhullott magvak a talajba kerülve tavasszal gyorsabban fejlõdve az állomány „szétnövését”, egyenetlen fejlõdését eredményezik. Magtermesztés céljára éppen ezért kizárólag vetésváltásban termeszthetõ. Legkedvezõbbnek két kalászos közé történõ vetése javasolható. A facélia a fehérpenészes szárrothadás kórokozójával (Sclerotinia sclerotiorum) szemben kevésbé ellenálló növényfajok (repce, napraforgó, mustár, sárgarépa stb.) elõveteményeként nem jöhet számításba. Zöldtrágyaként kiváló elõveteménye lehet a cukorrépának, de idõjárási anomáliák esetén a burgonya vasfoltosságának kialakulására hajlamosít. Németországban a facélia a cukorrépatermesztést folytató gazdaságokban a cukorrépa közvetlen elõveteménye. Úgy is használják, hogy a cukorrépát a tavaszra kifagyó növényzet közé vetve óvják a talaj vízkészletét. Zöldtrágya- vagy takarmánynövényként bármely korán lekerülõ õszi kalászos, vagy keverék után vethetõ, s utána a már említett eseteket is figyelembe véve szinte minden õszi és tavaszi kultúra következhet. Az utónövény szempontjából a lényeg az, hogy a facélia mikor kerül betakarításra vagy leforgatásra, van-e elegendõ idõ az utónövény tápanyagellátásának biztosítására, a megfelelõ és jó minõségû talaj-elõkészítésre. Ha õszi kalászost kívánunk utána vetni, mindenképpen vegyük figyelembe annak optimális vetési idejét. Õszi árpa elõveteményeként a zöld részek levágását, illetve a tarlómaradványok talajba keverését legkésõbb szeptember elsõ felében el kell végezni, azt kövesse az árpa alá történõ tápanyagvisszapótlás, majd a kívánt mélységû tárcsás- vagy szántásos talajmûvelés. Ha száraz az õsz, a talajforgatás során kialakult rögök mechanikai aprítása legalább kétszeri tárcsás és hengerrel végzett talajmunkát igényel a közvetlen kombinátorozás elõtt. Nagyon száraz õszön inkább hagyjuk el az õszi kalászos vetését, praktikusabb várni a facélia kaszálásával, talajba történõ beforgatásával. Javasolt azonban ilyenkor is figyelembe venni az elsõ fagyok megjelenését, mert e növény nem bírja a fagyot, az elsõ „deres” éjjelt követõen elfekszik, s emiatt a szárrészek feldarabolása már nehézkesebbé válik. Akkor járunk el helyesen, ha zölden szecskázzuk, felaprítjuk, s ezt követi az utónövény tápanyagellátása, majd az igényeihez igazított alapvetõ talajmunkák elvégzése.

Talaj-elõkészítése és tápanyagellátása: A facéliatermesztés legfontosabb feladata a terület kiválasztása. Különösen magtermesztés esetén kiemelt figyelmet kell fordítanunk a tábla gyomviszonyaira, mivel a mézontófû a gyomosodásra igen hajlamos.

A hasznosítás célja szerint követendõ termesztéstechnológia elsõdlegesen az egyes munkák idõpontjában tér el egymástól. A vetõmagtermesztésre szánt táblák vetését már tavasszal (március végén, légkésõbb április elején) el kell végezni ahhoz, hogy a magfogás biztonsággal elvégezhetõ legyen. A zöldtrágyaként, vagy esetleg szénaként való használat során a vetés akár augusztus elejéig is elhúzható – ez utóbbi idõpont azonban már a téli talajvédelem érdekeit segíti elsõsorban.

A facélia számára szükséges talaj-elõkészítési munkákat a használat módja határozza meg. Vetõmagtermesztésnél ez leggyakrabban az õszi tápanyag-visszapótlásból, az alapmûvelésbõl, annak talajtípustól függõ esetleges õszi elmunkálásából, valamint a tavaszi vetõágykészítésbõl áll. A nagy szártömeget visszahagyó és késõn lekerülõ elõvetemény után szántás elõtt mindenképpen indokolt a szármaradványok forgatás elõtti aprítása. Ennek során a szárzúzóval végzett aprítást nagy szögbe állított tárcsázással is célszerû kiegészíteni. A talajok tavaszi forgatását a talaj védelme és a káros mértékû evaporáció elkerülése érdekében mindenképpen kerüljük.

Az alapmûvelés mélysége legalább 25–30 cm legyen, biztosítva ezáltal, hogy a gyökerek át tudják szõni a mélyebb rétegeket is. Eszköze az eke, végzésének optimális ideje október, november eleje. A tavaszi munkákat a gyorsaság jellemezze, célja a csak a vetés mélységéig terjedõ felszíni talajmunka és a nitrogénszükséglet kielégítése. Eszközei a simító és a kombinátor. Közvetlenül a vetés elõtt kerüljön sor a vetõágy elõkészítésére, mely maximum 3–4 cm mélyen, de egyenletes mélységben történjen. Eszközei a kombinátor, esetleg ásóborona fogassal kiegészítve. Arra kell törekedni, hogy a talaj vízkészlete megmaradjon, a talaj felszíne aprómorzsás, kertszerûen elmunkált legyen.

Zöldtrágya-, vagy takarmánynövénynek termesztve sekélyebb – 18–20 cm-es mélységû – talaj-elõkészítéssel is beérhetjük, hiszen alapvetõ cél, hogy a talaj ne száradjon ki, a munka gyorsan elvégezhetõ legyen. A talaj-elõkészítés eszköze ez esetben inkább a tárcsa, mint az eke legyen.

Tápanyagellátása: A mézontófû rövid tenyészidejébõl adódóan könnyen felvehetõ tápanyagokat igényel. Az istállótrágya gyomosító hatása miatt nem ajánlatos közvetlenül istállótrágyázott földbe vetni. Az állomány alá adott mûtrágyát meghálálja.  A facélia tápanyagigénye 1 t zöldtakarmány termeléséhez Antal (2000) szerint: 2,3 kg N, 1,5 kg P2O5, 3,2 kg K2O, 1,0 kg CaO és 0,4 kg MgO.

A nitrogén a vegetatív fejlõdés makroeleme. Hiányában a levelek etioláltak, sárgás-világoszöldek. A növény nitrogénfelvétele már tavasszal jelentõs, mely a vegetáció fejlõdésével folyamatosan növekszik. Jegyezzük meg, hogy a túlzott nitrogénkijuttatás megnyújtja a növény vegetatív fázisát és emiatt késik az érés. A vetéskor kijuttatott 40–60 kg/ha-os nitrogén hatóanyag-mennyiség felett adagolt nitrogén a növényzet túlzott növekedéséhez, megdõléséhez és betegségekkel szembeni fogékonyságának növekedéséhez vezethet.

A foszfor mûtrágyák a termés mennyiségi és minõségi paramétereire is alapvetõ hatást gyakorolnak. Pozitív élettani hatásuk a generatív fázis erõsítésében, így a magtermés növelésében és az érés gyorsításában fejtik ki. A foszfor növeli a növények fitness-ét, betegségekkel szembeni ellenálló képességét.

A kálium a növény termésbiztonsága szempontjából elengedhetetlen. A megfelelõ káliumellátás növeli a növény szárazság- és stressztûrõ képességét, javítja a szárszilárdságot és javítja a mag csírázóképességét. Az adekvát mennyiségben (50–70 kg/ha) adagolt kálium serkenti a gyökérfejlõdést és elõsegíti a magvak egyenletes érését.

Magtermesztés esetén a foszfor- és káliumtrágyák kiszórása mindig õsszel történjen meg, a nitrogénszükségletet a tavaszi talajmunkák megkezdése elõtt szórjuk ki egyenletesen a talaj felszínére.

A mikroelemek közül a bór, cink, valamint a réz esetleges pótlására kell felkészülnünk. A mikroelem-trágyázás legkedvezõbb módja a rovarkártevõk elleni védekezéssel egybekötött levéltrágyázás.

Másodvetésként termesztve a facéliát rendszerint foszfor- és káliumtrágyát nem adunk alá, de a nitrogénszükségletét a nagy tömegû zöldhozam elérése érdekében ki kell elégíteni, ami legkevesebb 40–60 kg/ha N-hatóanyag kijuttatását jelentse.

A tápanyagellátás tervezésénél minden esetben vegyük figyelembe a területre vonatkozó aktuális talajvizsgálati eredményeket, valamint az elõveteménnyel összefüggõ esetleges korrekciós tényezõket!

A vetés

A vetésidõ a használat meghatározója. Magtermesztési céllal a facélia március végén–április elején vetendõ. Méhlegelõnek szintén áprilisban kezdhetõ a vetése, ami 1-2 hetes szakaszolással akár június közepéig is eltarthat. A túl korai vetések az állomány „megfázását”, ritkulását, sõt kipusztulását is eredményezhetik. Zöldtrágyának az év bármely szakában vethetõ, az ugaroltatni kívánt táblába akár önmaga után is. Mulcsnak még az augusztusi vetések is sikeresek lehetnek.

Ezermagtömege kicsi, 1,4–1,8 g. A vetendõ magszám 8–10 millió db/ha. Ennek megfelelõen a hektáronkénti magmennyiség 90%-os használati érték mellett 10–15 kg lehet attól függõen, hogy vetõmag, vagy zöld növényi produktum elõállítása a cél. Magtermesztési céllal kisebb vetõmagmennyiséggel – 8–10 kg/ha (5–6 millió csíra/ha) és 12–24 cm-es sortávolságra vessük, ha zöldként kívánjuk hasznosítani a termést, 12 cm-es sortávolságra történjen a vetése. Gyomosodásra hajlamos területeken a sortávolság akár 45–50 cm is lehet. Ebben az esetben lehetõség van a sorok között kelt gyomok mechanikai irtására is.

A vetésmélység a talaj fizikai összetételétõl függõen 2–4 cm legyen. Laza, homokos talajokon ajánlott a mélyebb vetés. Az a nagyon lényeges, hogy a magok azonos mélységre kerüljenek, így a kelés is egyenletes lesz. Bármilyen gabonavetésre alkalmas vetõgéppel vethetõ, de elõtte a gépet be kell állítani a kívánt magmennyiségre. A facélia vetésével kapcsolatos irányszámokat a 2. táblázat mutatja be.

Növényápolás, növényvédelem

Növényápolás: A mézontófû magvainak csírázása – még optimális esetben is gyakran – két hétig is eltart. A növénykék kezdeti fejlõdése lassú, ilyenkor gyomelnyomó–képességük minimális. Amennyiben a 25–30 napig is eltartó gyenge kezdeti fejlõdés idején a gyomok elnyomják a fejlõdõ állományt, érdemi termésre már nem számíthatunk. A gyomokkal való versengés, illetve a gyommentes növényállományok kialakítása a vetõmagtermesztésnél megkövetelt elem. Ehhez gyakran nem elegendõ a talajok vetés elõtti gyomirtása, szükség szerint védekezni kell a vetés után kelõ gyomnövények ellen is.

A facéliaállományban leggyakoribb gyomnövények a ragadós galaj (Galium aparine L. T2), a vetési galaj (G. tricornutum, T2), a héla zab (Avena fatua L. T3), a csattanó maszlag (Datura stramonium L. T4), a vadrepce (Sinapis arvensis L. T3) a repcsényretek (Raphanus raphanistrum L. T3) és a fenyércirok (Sorgum halepense L. G1). A sûrû vetésû (gabona sorköz) állományban nincsen lehetõség a mechanikai gyomirtásra, így vegyszeres megoldást kell választanunk. 

Vegyszeres gyomirtása: Engedélyezett technológia a vegyszeres kezelésekhez még nincs, de próbálkozások történtek Maloran 50 WP és Lontrel 300 kombinációban való alkalmazására, illetve Maloran 50 WP és Afalon önmagában történõ használatára. Ez utóbbi szerek visszavetik a növényzet fejlõdését, nemegyszer perzselést okoznak. A vetõmagtermesztõ akkor jár el a leghelyesebben, ha elõzetes véleményt kér a termesztendõ fajta tulajdonosától, vagy a szerzõdõ partnerétõl, hogy gyomosodás esetén milyen technológiát alkalmazzon.

A zöldként való hasznosítás céljára termelt facélia állományában vegyszeres gyomirtást, illetve más kemikáliákat se használjunk. Ennek oka részben anyagi, részben környezetvédelmi. A védekezések alkalmával elért eredmény ugyanis nincs arányban a  ráfordítással. Erõs gyomosodás, vagy esetlegesen fellépõ gombás fertõzés esetén hasznosabb a tábla növényzetének kitárcsázása, s a terület újabb növénykultúrával való vetéséig a valódi fekete-ugar (minden kigyomosodás után tárcsázás és hengerezés) mûvelés alkalmazása.

Betegségei közül mind a vírusok, mind pedig a gombák felüthetik a fejüket az állományokban. A vírusok közül a dohány-mozaikvírus, a dohány-paramozaikvírus, az uborka-mozaikvírus, a burgonya Y-vírus és a répa mozaikvírus okozhat károkat.

A gombabetegségek közül a lisztharmat (Erysiphe cichoracearum Dc.), a rozsdabetegségek (Puccinia aristidae, P. rubigo-vera) okozhatnak megbetegedéseket. Ismert gombás megbetegedése a cilindrospóriumos levélfoltosság (Cylindrosporium phaceliae), a száron fellépõ fehérpenészes szárrothadás (Sclerotinia sclerotiorum), valamint a virágzaton a szürkepenész (Botrytis cinerea).

Állati kártevõi közül a különbözõ, soktápnövényû fonálférgek, polifág barkófajok (kukoricabarkó, hegyesfarkú barkó, fekete répabarkó) okozhatnak károkat állományaiban. A magokat a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera Hübn.) lárvája károsítja. Ez utóbbi faj károsítása ellen vegyszeres védekezés javasolható.

Betakarítása.

A mézontófû virágzása kezdetéig kiválóan alkalmas takarmánynak vagy legelõnek. Terméshozama zöld szálastakarmányként mintegy 20–40 t/ha.

Toktermésû magja tavaszi vetésben július végén vagy augusztus elején érik. A virágzás idõtartama jó talajokon 6–7 hét; száraz, gyengébb talajon 1–5 hét. Az átlagos hektáronkénti megtermés 300–800 kg. A hosszú virágzási ciklusnak megfelelõen magja egy növényen és egy virágzaton belül is egyenetlenül érik, s az érett magvak könnyen peregnek. Ilyenkor is a kompromisszumot keressük. Akkor, amikor a növényen fejlõdõ virágok 2/3-ában lévõ magvak érettek, kezdõdhet a magtermés betakarítása. Ennek két útja ismert. Az egymenetes betakarításhoz a növényállományokat deszikkáljuk, amihez Reglone-t, Reglone Turbót, Zoppot használhatunk. A deszikkáló szer helikopterrõl, vagy szántóföldi géppel is kijuttatható, adagját az engedélyokiratban feltüntetetteknek megfelelõen válasszuk meg. A permetezés után a kombájnolás 6–8 nap múlva kezdhetõ meg. A magvak víztartalma ekkora 10–13%-közé csökken, azok könnyen csépelhetõk. A másik lehetséges eljárás a kétmenetes betakarítás. Ekkor, az elõzõekben ismertetett fejlõdési fázisban lévõ növényállományt – lehetõleg magas tarlóra vágva – kaszálógéppel levágjuk, majd szintén 6–8 napos renden való száradást követõen végezzük el a cséplést. Hogy melyik módot válasszuk, a lehetõségektõl függ. A kétmenetes eljárás költségtakarékosabbnak tûnik, azonban a rend esõs idõben történõ átforgatása, majd „felkaparása” idõ- és figyelemigényes feladat. A cséplést – fõleg a kétmenetes betakarításnál délután, a lehetõ legmelegebb idõben végezzük. A kombájnok ekkor végzik a legtisztább munkát, a cséplés is ekkor a legjobb.

A magtermés betakarítását követõen a tárolás feltételeit is biztosítani kell. A nyers magtétel minõségi elõírásait a termeltetõ a vetõmagszabvány által meghatározott értékeket meghaladó módon határozza meg. Emiatt a nyers magtételt tisztítani szükséges, ami amennyiben a feltételek adottak, a betakarítást követõen azonnal megkezdõdhet. Az érvényben lévõ 7145/1999. MSZ. szerint a vetõmagnak minimálisan 96% tisztaságot és 85% csírázóképességet kell elérnie, a gyommagtartalom szaporulati fokozattól függõen 0,3–1,0% között változhat. A magtétel maximális nedvességtartalma 12,0% lehet.

A növényi részek kaszálása zöldtakarmányként való hasznosítás esetén legkésõbb a virágzás kezdeti fázisában történjen meg. Zöldtrágyaként bármilyen fázisban szárzúzóval aprítható, szecskázható, a lényeg, hogy a talajmunkák végzését a feldarabolt szárrészek a lehetõvé legkisebb mértékben akadályozzák.

Felhasznált irodalom:

Antal J. (szerk.): Növénytermesztõk zsebkönyve. A cikória. p. 149–151.

Mezõgazda Kiadó, 2000

Ivány –Kismányoki–Ragasits: Növénytermesztés. Mezõgazda Kiadó, 1994

Radics L. (szerk.): Alternatív növények termesztése. Szaktudás Kiadó Ház, 2002

Bocz E. (szerk.): Szántóföldi növénytermesztés. Mezõgazda Kiadó, 1992