A fejési higiéniáról

Ehhez tartozik a tehenek farokbojtjának megkurtítása és a tõgy esetleges szõrtelenítése, amely az istállóbeli tisztántartást és a fejõházi elõkészítést egyaránt megkönnyíti.



Röviden összefoglalva a tõgy-elõkészítésrõl korábban többször leírtakat, a megfelelõen tartott tehén helyesen csak víz nélkül készíthetõ elõ, a fertõtlenítõszeres elõkészítésnek két módja van, az egyfázisú és a kétfázisú. Az egyfázisú módszernél fertõtlenítõszerrel (és sokszor alkohollal) átitatott, egyszer használatos papírkendõvel törlik meg a tõgybimbót igen alaposan, nemcsak a szennyezõdést eltávolítva, hanem egyben masszálva is a bimbót, hogy ezzel a tejleadási reflexet kiváltsák. Az alapos törlést követi az elsõ tejsugár vizsgálata, majd a fejõgép felhelyezése és eligazítása. Ez valóban csak ott lehetséges, ahol az állatokat tiszta körülmények között tartják, mert ha a bimbón nedves szennyezõdés, sár, trágya van, azt a nedves papír csak elkeni. Caroussel és auto tandem fejõházakban csak ez az elõkészítési módszer alkalmazható, mert nincs idõ az állathoz kétszer visszatérni.



A kétfázisú elõkészítés esetében a tõgybimbót elõzetesen fertõtlenítõszerbe bemártják, majd 25–30 másodperc várakozás után a bimbót száraz papírral törlik le. A gyakorlatban fejõházakban ez 4 állat, a standokon két állat lemártogatásával történik, majd a fejõ visszatér az elsõ állathoz, hogy a száraz papírral annak a tõgyét letörölje, elsõ tejsugárvizsgálatot végezzen, és a gépet feltegye rá. Utána megy tovább a többi tehénhez. Ez a módszer ott is beválik, ahol a tõgyek szennyezettebbek, esetenként kétszer mártogatnak, ha elsõre nem sikerül a bimbót teljesen megtisztítani.



Egyre több tejüzem ellenõrzi a tej anaerob spóratartalmát; ez a tej szennyezettségére enged következtetni. Ahol az anaerob spórások száma magas, ott a kétfázisú elõkészítés sorrendjén változtatnak egy kicsit; a mártogatást követõen veszik az elsõ tejsugarakat, és utána törlik a tõgyet szárazra. Ez a megoldás kevésbé jó, mintha a fejõk könnyen tisztítható gumikesztyûben fejnének, de ha a gondot talajszennyezettség okozta, annak fejõgépbe kerülése általában így elkerülhetõ.



Korábban esett már arról is szó, hogy a tõgyfertõtlenítést szolgáló szerek minõsége nem egyforma. Ugyan ezek a készítmények ma már biocid termékként forgalmazhatók, azaz elegendõ a gyártó nyilatkozata arról, hogy fertõtlenítõszert tartalmaz, de vannak a piacon olyan tõgybimbó-fertõtlenítõ szerek, amelyeket bevizsgáltak, törzskönyvvel, engedélyszámmal rendelkeznek.



Rendkívül fontos, hogy amikor a tõgy elõ- és utófertõtlenítésére szolgáló szert kiválasztjuk, akkor megbízható minõséget, valóban hatékony szert szerezzünk be. Alkalmanként érdemes az új tételek higiéniai minõségét szúrópróbaszerûen megvizsgáltatni laboratóriummal.



Az egyfázisú elõkészítéshez való papírt sokszor nem gyárilag impregnálva vásárolják meg, hanem a helyszínen végzik el a papír benedvesítését. Itt két dologra kell odafigyelni. Egyrészt meg kell figyelni a gyári papírok nedvességét, és a helyben impregnáltat olyan szintre beállítani. Ha száraz a papír, akkor nem fogja a szennyezõdéseket eltávolítani, a szer hatását sem engedi kifejteni, és még a tehénnek is kellemetlen érzést okoz. Ezt sokszor úgy oldják meg, hogy a vödörbe utánaöntenek egy adag vizet, hogy jó nedves legyen a papír. Így viszont felhígítják a beállított fertõtlenítõszer-koncentrációt, azaz a fertõtlenítés nem lesz hatékony.



Az sem közömbös, hogy a helyben impregnálást gyári ajánlás alapján végzik-e erre a célra szolgáló szerrel, és az, hogy az összeállított oldat mennyire stabil. Találkoztam tehenészetben olyan impregnált papírral, amely a rosszul megválasztott szer következtében színtenyészetben fertõzött, és szabad szemmel látható (és orral érezhetõ) módon rendkívül szennyezett volt penészgombával. Belátható, hogy a tõgyek penésszel való törlése milyen következményekkel járhat; a tõgyegészségügyi problémák száma az adott tehenészetben csaknem megduplázódott ebben az idõszakban.



A tehenészetek nehéz anyagi helyzetére hivatkozással sok telepen próbálják az egyszer használatos papírtörlõt tõgytörlõ ruhával kiváltani. Ez a módszer csak akkor alkalmazható, ha a ruhákat valóban csak egy tehénre használják, utána eldobják, mosógéppel magas hõfokon, fertõtlenítõ mosószerrel kimossák, és megszárítva kapják meg újra. Ez azt jelenti, hogy az állomány létszámánál 3–4-szer több törlõruhára van szükség.



Számos helyen láttam, hogy a fejõállásban néhány törlõkendõ van csak, amelyeket törlés után fertõtlenítõszerrel teli vödörbe dobnak, és onnét kiemelve, azt kicsavarva használják újra a tõgyek törlésére. Ez a módszer sajnos nem alkalmazható eredményesen; a fertõtlenítõszerek szervesanyagtûrése korlátozott, és a nagyon szennyezett felületek (trágyás törlõruha) tisztítás nélküli fertõtlenítése nem lehet eredményes. Az alábbi két kép tõgytörlõ ruhák különbözõ fertõtlenítõszereket tartalmazó áztatóvizébõl vett mintát mutat két különbözõ táptalajon.



Ugyanúgy, mint ahogy a penész esetében, itt is belátható, hogy a fenti baktérium- és gombatömegek tõgyre vitelét semmi nem indokolhatja; ez csak a tõgyegészségügy rovására mehet!



Összefoglalva az eddig leírtakat, a tõgy elõkészítésére bizonyított, hatékony és megbízható minõségû szereket érdemes alkalmazni, a tõgytörlésre pedig papírt használni a higiénikus felület biztosítása és a tõgygyulladás elkerülése érdekében.



A fejõházi higiénia azonban nemcsak a tõgybimbók, tõgyek felületi tisztaságára vonatkozik. A teheneket tiszta fejõgéppel kell fejnünk. Ez elegytej minõségét nagymértékben befolyásolja a tejkezelés módja, amiben a fejõgép elmosogatásának is oroszlánrésze van, de a fejõházakban, istállókban a tejjel érintkezõ összes felület tisztasága nagyon fontos annak érdekében, hogy az elegytej összcsíraszáma megfelelõ legyen.



A fejõgép azonban nemcsak a tejjel érintkezik, hanem a tõggyel is. Azt is már sokszor leírtuk, e hasábokon is, hogy a kehelygumi alkalmas arra, hogy kórokozókat terjesszen tõgyrõl tõgyre. Ha a Staphylococcus aureussal vagy Streptococcus agalactiae-val fertõzött tehenek nincsenek a fejt állományban elkülönítve, ez óhatatlan is. Viszont a fejõkehelyben nemcsak fertõzõ kórokozók vannak, talajspórások, környezeti baktériumok, gombák is megtapadhatnak rajta, amiknek szintén nincs keresnivalójuk a tõgybimbón. Az 5. kép olyan kehelygumikat ábrázol fejõházban, amelyeknek az elmosogatása nem volt megfelelõ.

A gumialkatrészek rendszeres cseréje egyrészt azért fontos, mert a rugalmas gumi a tejleadáshoz szükséges megfelelõ masszázst tud biztosítani, másrészt azért, mert az elfáradt gumi érdes, repedezett felületét lehetetlen megtisztítani, az melegágya a baktériumoknak.



Általában nem jelent problémát – vagy legalábbis nem sok helyen – a kehelygumik rendszeres, gyár által elõírt cseréje. (Nem higiéniai kérdés, de e helyen érdemes megemlíteni, hogy ha a gumi megreped, kilyukad, soha ne az adott, sérült gumit cseréljük, hanem egyszerre mind a négyet, hogy a tõgynek egyforma masszázst tudjunk biztosítani!) Nem foglalkoznak viszont a tõgynegyedfejõkre esetleg felszerelt tartalék kehelygumik minõségével, illetve ha sajtáros fejõgépet használnak a négy tõgynegyeddel tõgygyulladásos tehenek fejésére, a tartalék kehelygarnitúrák cseréjét sem tartják számon. Így azután rendszeres, hogy szõnyegszerûen szennyezett, vastag lerakódást tartalmazó, smirgliszerûen érdes felületû, deformált, repedt kehelygumikkal fejik épp azokat a tõgynegyedeket, amelyek különleges bánásmódot és kíméletet igényelnének a megfelelõ gyógyulás érdekében. Ezeket a kelyheket is – általában nem üzemóra, hanem megadott élettartam szerint – rendszeresen cserélni kell! Hiába van egy tartalék kehely kevesebbet használva, a gumi idõvel elfárad. Ne tegyünk a fejõgéprõl levett kelyhet negyedfejõre tartalékként! Ne a lecserélt kehelygumikból állítsuk össze a sajtáros gép kehelygarnitúráját! Ha valahol, itt kiváló minõségre és tiszta felületre van szükség, a megfelelõ minõségû, rendszeresen cserélt gumival ezt biztosítjuk.



Használat után a tartalék kelyheket és kehelygarnitúrákat át kell mosni és fertõtlenítõszerbe tenni. (Ha a fejõgépre tartalék kehely nélkül csatlakoztatható a negyedfejõ, akkor a beteg tõgynegyed kifejését és a negyedfejõ lecsatlakoztatását követõen az ehhez használt kelyhet is át kell öblíteni, és fertõtlenítõszerbe mártani, mielõtt visszatennénk a kollektorra, hogy a fertõzést ne vigyük tovább!) A fejés végén a tartalék kelyheket a fejõházi technológiának megfelelõen savval/lúggal kefével el kell mosogatni, és a következõ fejésig vagy megszárítani, vagy fertõtlenítõszerben tartani.



Vannak tehenek, amelyek egy-egy tõgynegyede nem termel tejet. Ilyenkor a nem használt kelyhet – szerencsés esetben – ledugózzák. Ritkán gondolnak viszont arra, hogy egy rendszeresen használt kehelydugó milyen mértékben lehet szennyezett. A 6. kép két ilyen kehelydugó felületérõl vett tamponmintát mutat.  A baktériumok szõnyegszerûen növik be a táptalajt.



Ilyen baktériumtömegnek nyilván semmi keresnivalója nincs abban a fejõkehelyben, amit utána tehén tõgyére fognak felhelyezni. Ezért a kehelydugókat minden használat után le kell öblíteni, és két használat között fertõtlenítõszerben tárolni. Az sem mindegy, hogy a kehelydugó maga mibõl készült; a gumi kehelydugók igen hamar elrepednek, érdessé válnak, megkopnak, és akkor megtisztításuk, fertõtlenítésük lehetetlen. Inkább a kemény mûanyag, sima felületû dugókat érdemes választani, amelyek könnyen tisztán tarthatóak. A fejés végén természetesen ezek elmosogatását is el kell végezni.



Rendszeres dolog az, hogy a fejés végén a tõgybimbó-mártogató edényeket kint hagyják a fejõaknán abban az állapotban, ahogy használták, és a következõ fejénél azzal dolgoznak tovább. A mártogatóedények csészéjébõl vett tamponminták a fentiekhez hasonló képet mutatnak. Nincs az a fertõtlenítõszer, amely a túlzott trágya- és tejterhelést jól tûrné, és ha ez még órákon át való állással is párosul, a kórokozók könnyedén elszaporodnak a csészécskében. A fejés során is érdemes a bimbóval közvetlenül érintkezõ csészét magával a szerrel alkalmanként átöblíteni, de a fejés végén ezeket az edényeket is el kell mosogatni, és a következõ fejésre a tejházból tisztán kihozni õket. Így az is elkerülhetõ, hogy a 24 óráig ható készítményt még másnap is használni próbálják.



A fejõaknákon gyakran az utántöltésre való tõgybimbó-fertõtlenítõ szer nyitott vödrökben van, ahova trágya, egyéb szennyezõdés kerülhet. Célszerû zárható kannákat kiadni erre a célra, esetleg olyant, amibõl a fejõ nem önti, hanem csapon engedi, vagy kipumpálja a szert; így annak beszennyezése és a nagyobb pazarlás elkerülhetõ.



A fejõházi, istállói higiéniának tehát nemcsak az állatra, hanem a tõgyével érintkezõ minden felületre, szerre ki kell terjednie. Természetesnek vettem – jó lenne, ha az lenne – hogy a fejõk tiszta, és csak erre a célra szolgáló munkaruhában dolgoznak, és a fejés során, fõleg a beteg tõgyû tehenek fejése után, a kezüket rendszeresen fertõtlenítik. A fejõistálló vagy fejõház képe és az állomány tõgyegészségügyi állapota, valamint a tejminõség általában összefügg egymással, érdemes tehát az apróbb részletekre is odafigyelni, ha tartósan és gazdaságosan kívánunk jó minõségû tejet termelni.