A magnéziumtrágyázás elmélete és gyakorlata a szántóföldi zöldségtermesztésben

A gyakorlott szemû kertészek rögtön rájöttek arra, hogy nem fertõzõ betegségrõl vagy rovarkártételrõl van szó, hanem valamilyen élettani betegség áll fenn.
A tünetek nagyon hasonlítottak a káliumhiány jellegzetes csíkozott levélzetéhez, de attól abban eltértek, hogy nem a legalsó, hanem annál valamivel fiatalabb leveleken jelentkeztek, és nem fakó sárga szint mutatták az érközök, mint ahogy azt a kálium esetében megszokhattuk, hanem élénksárgák, narancssárgák voltak. De jelentkeztek a tünetek a fejes káposztán, a karfiolon, majd a csemegekukoricán, a babon, a görög- és sárgadinnyén is. A sok szakcikk és szakkönyv segítségével a kertészek megtanulták a jelenség okát, és megismerkedtek a magnéziumhiánnyal, valamint annak a termés mennyiségére és a minõségre gyakorolt hatásával.
Miért jelentkezik a magnéziumhiány, miért most, miért a kertészeti növényeken, miért olyan gyakran a zöldségféléken? – vetõdik fel jogosan a kérdés. Az okok az alábbiakban foglalhatók össze:

• a kertészeti növények fajlagos magnéziumigénye – 1 tonna termés elõállításához szükséges magnézium mennyisége – általában nagyobb, mint a szántóföldi növényeké,
• a magnézium jelentõs része a lombozatba épül be, amely ellentétben a szántóföldi növényekkel, nem mindig kerül vissza leszántáskor a talajba (pl. zöldséghajtatás, támrendszeres paradicsomtermesztés stb.),
• a kertészeti talajok relatíve magas N-, P- és K-ellátottsága a harmonikus és kiegyensúlyozott tápanyagellátás miatt magasabb szintû Mg-trágyázást igényelne (pl. zöldség- és dísznövényhajtatás),
• a kertészeti üzemek jelentõs része magnéziumban szegény homokon helyezkedik el (lásd. zöldséghajtató körzetek),
• gyakran a lúgos talajkémhatás, a magas talaj-káliumtartalom és a magas EC érték miatt rosszabb a magnézium érvényesülése a talajban, ebbõl adódóan nem kerül a növénybe.

A zöldségnövényeken egyre gyakrabban jelentkezõ magnéziumhiánynak vannak agrokémiai és termesztés-technológiai okai is, például:
• nagy adagú ammóniatrágyázás (pl. éretlen istállótrágyák használata, baromfitrágyák),

• kálium – túltrágyázás,
• erõs meszezés, vagy erõsen meszes talajok,
• túlzott öntözésbõl adódó kimosódás homokon,
• nem kielégítõ magnéziumtrágyázás (lásd. termesztési gyakorlat).
  

A magnéziumhiány más tápelemek hiánytüneteitõl jól megkülönböztethetõ, csak a káliumhiány szimptómáival mutat némi hasonlóságot. Alapvetõen három tünetcsoportja ismert:

• a levéllemez belsejébõl induló, legyezõ alakú sárgulás, amely elõször levélerek vagy a levélnyél közelében, a fõerek között alakul ki (a legtöbb zöldségnövényen ez a tünet látható);
• a levél széle irányából, egyre nagyobb, és egyre élesebben kivehetõ foltok alakulnak ki, amelyek a levél fõerének irányába húzódnak (a zöldségféléken ritka);
• egyszikû növények levelein hosszanti irányban narancssárga csíkok képzõdnek (pl. csemegekukorica, hagyma).
  A színelváltozások elõször az idõsebb leveleken jelennek meg, de eltérõen a nitrogén- vagy a káliumhiánytól, nem a legalsó, hanem a középtáji vagy a szár alsó kétharmadának környékén elhelyezkedõ lombozaton alakulnak ki. A sárgás elszínezõdésre – ellentétben a káliumhiánnyal – jellemzõ, hogy a klorózis nem világos, fakó sárga, hanem élénksárga, gyakran lilás, narancsvörös tónusú. A szimptómák idõvel, a hiánymértékének fokozódásával a középsõ, majd a fiatal levelekre is áthúzódnak – ez utóbbi, ilyen súlyos eset zöldségféléken igen ritka. A márványozottság (sárgulás) mértékébõl következtetni lehet a hiány súlyosságára.  A tünetek színárnyalata függ a növényfaj, esetleg a fajta antociántartalmától (színanyagtartalmától), például karalábé, cékla, vöröskáposzta és egyes salátafajták levelén a sárgától egészen eltérõ színû foltok is kialakulhatnak. A termésen a tünetek (bogyó, kabaktermés) ritkán fordulnak elõ és kevésbé ismertek, az uborka esetében a termés friss zöld színe helyett világos, fakó sárga árnyalatot mutat.

Vigyázat! Ugyan hangsúlyoztam, hogy a magnézium reutilizálódó tápelem, ennek ellenére a hiánytünetetek – igaz csak ritkán – a fiatal leveleken is kialakulhatnak. Így például gyors vegetatív növekedés esetén (uborkánál vagy paradicsomnál) a hajtásokon is megjelenhet. Ez akkor fordul elõ, ha a növekedés üteme gyors, ebbõl adódóan a növény magnéziumigénye nagyobb, mint a gyökerek által felvett és az idõs levelekbõl átépülõ magnézium mennyisége együttvéve (pl. vízkultúrás termesztésben nyáron, szalmabálás termesztés, konténeres, vödrös hajtatás). Szabadföldi körülmények között nagyon ritkán fordul elõ.

A zöldségfélék által a termésképzéshez felvett és beépített magnézium mennyiség fajonként nagymértékben eltérõ, ami adódik a fajlagos tápanyagigénybõl, de igen jelentõs is, néhány intenzív termesztésû növénykultúránál a 100 kg/ha-t is jelentõs mértékben meghaladja (1. táblázat). Érthetetlen, hogy a termesztési gyakorlatban a magnéziumot mégis sokan mikroelemként kezelik, ennek megfelelõen mindössze csak 1-2 kg/ha trágyamennyiséggel számolnak (0,5%-os töménységû lombtrágyát használva, 400–500 liter permetlémennyiség esetén, bekalkulálva a veszteségeket is, vagyis azt, hogy a lombtrágyának csak egy része kerül a levélzetre, 1-2 kg MgO hatóanyagnál több hektáronként nem hasznosul).
Agrokémiai szaktanácsadásunk és a forgalomban lévõ termesztési szakkönyvek általános hibája, hogy többnyire csak a három fõ makroelem – nitrogén, foszfor és kálium – vonatkozásában ad információt a termesztõk számára, és olyan fontos növényi tápelemnek a trágyázására, mint a magnézium ritkán terjed ki. Pedig a termésátlagok növekedésével a magnézium is egyre fontosabb tápanyaggá válik, a mesterséges utánpótlásáról mindenképpen gondoskodni kell.
A zöldségtermesztõ üzemekben végzett felmérés során azt tapasztaltuk, hogy a talajok 65–70%-a magnéziummal gyengén van ellátva. Viszonylag jól ellátott kertészeti talajokat Csongrád, Békés és Baranya megyékben találtunk, ennek ellenére paradicsomon és támrendszer mellett nevelt paprikán itt is tapasztaltunk magnéziumhiány tüneteket. Erre vonatkozóan azt a magyarázatot találtuk, hogy a tápanyag felvételét bizonyos talajtényezõk, mindenek elõtt magas pH (tápoldatozás esetén), magas káliumtartalom (nagy mennyiségû baromfitrágya használata következtében), szárazság (öntözés hiánya) stb. zavarta. Szaknyelven az ilyen esetet, amikor a talajban van elegendõ tápanyag – adott esetben magnézium – csak azt a növények nem képesek felvenni, relatív hiánynak nevezzük. A szántóföldi termesztési gyakorlatban is elõfordul a viszonylagos hiányjelenség, amit azok a megfigyelések és kísérletek is alátámasztanak, amelyek a kedvezõ magnézium-ellátottságú talajokon magnéziumtrágyázás hatására termésnövekedést mutattak ki.  A magnézium egyaránt pótolható a gyökéren és a levélzeten keresztül. Mint a makroelemek tekintetében, itt is a szakszerû trágyamegosztás, a trágyakijuttatási mód helyes megválasztása, a mûtrágyák kiválasztása, jelentõs mértékben javíthatja a kijuttatott magnéziumtrágyák hasznosulását.
A magnéziumot is célszerû több részletben adni, eltérõen a gyakorlattól, nemcsak fejtrágyaként a lombra kijuttatni. Õsszel az alaptrágyázás idején a fontosabb magnéziumtartalmú mûtrágyákkal (Patentkáli, Kieserit, magnéziumtartalmú komplexek stb.) a talaj pH-jától függõen már végezhetünk egy feltöltõ trágyázást. Ennek mennyisége a növényfajtól és az alkalmazott technológiától függõen (várható termésmennyiség) hektáronként akár az 50 kg-ot is elérheti. 
Meszes talajon a Kieserit, savanyú talajon a különféle dolomitok használata elõnyösebb a pH-t befolyásoló hatásuk miatt.
Indítótrágyaként ritkán szoktunk magnéziumtartalmú mûtrágyát használni, ez alól kivételt képez az az eset, ha a talaj magnéziumban különösen szegény, és valamilyen okból kifolyólag az alaptrágyázás elmaradt (Palántázott zöldségfélék esetében használnak magnéziumtartalmú komplex startert is, de ennek magnéziumtartalma általában csak 1% körül van.).
A jelentõs mennyiségû magnéziumot igénylõ növények esetében fontos a fejtrágyázás is, ami történhet a talajon keresztül és közvetlenül a növény levelére. A gyökéren keresztüli magnéziumtrágyázást tápoldatozás formájában végezzük, csak az igen intenzív termesztési formák esetében alkalmazzuk. Erre a legalkalmasabbak a különbözõ tápoldatozó komplex mûtrágyák, gyakran kiegészítve valamilyen speciális magnéziumtrágyával (pl. magnéziumnitrát, keserûs stb.). Ezeket a víz minõségétõl függõen 0,1–0,3%-os töménységben juttatjuk ki, ügyelve arra, hogy a tápoldat EC-je a 2–2,5 mS/cm-t ne haladja meg.
Május és június folyamán, az intenzív lombképzõdés idõszakában, sokat lehet tenni a magnéziumhiány csökkentése, ill. megszüntetése érdekében lombtrágyázással is, ahol a tápanyag-hasznosulást a kedvezõtlen talajtulajdonságok nem, vagy csak kismértékben befolyásolják. A magnézium, mint a lombozaton keresztül jól hasznosuló tápelem lombtrágya formájában könnyen pótolható. Maga a trágyázás sem költséges, mivel az ilyen célra használható lombtrágyák egy része (magnéziumnitrát, Magnisal, Keserûsó, Epsotop, Epsomikrotop) az olcsó árfekvésû készítmények közé tartoznak, ráadásul a legtöbb növényvédõ szerrel jól keverhetõk, így a kijuttatásuk sem jelenthet különösebb nehézséget és plussz költséget. Bár a keserûsó nagyobb töménységben is adható (5%-ig nincs perzselõ hatás!), ennek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyakoribb, de kisebb adagok hatásosabbak. Természetesen ez olyan növények esetében, amelyeknél több növényvédõ permetezést alkalmaznak, 7–10 naponként permeteznek ez nem jelent gondot (pl. gyümölcsfélék, szõlõ, paradicsom, uborka stb.), de a szántóföldi növényeknél, pl. a gabonaféléknél a többszöri kijuttatás üzemszervezési és gazdaságossági okok miatt meggondolandó. A 2. táblázatban a jelentõsebb magnéziumtartalmú, zöldségtermesztésben használatos mûtrágyakészítményeket ismertetjük.

Csak lombtrágyázás a legtöbb esetben részleges megoldásnak számít, mert az ilyen formában kijuttatott MgO mennyisége töredéke a növény igényének – mindössze néhány kg –, ha a talajon keresztül nem gondoskodunk rendszeresen a magnézium-utánpótlásról, egy idõ után a talajban lévõ tartalékok is kimerülnek, és súlyos, akut tünetekkel járó terméscsökkenés is felléphet. Ezért a lombtrágyázás nem tekinthetõ végleges megoldásnak, az említett mûtrágyák használatával, vagy tenyészidõben magnéziumtartalmú tápoldat kijuttatásával a gyökéren keresztül is kell adni.
Befejezésül néhány gyakori hibára szeretném az Agronapló olvasóinak figyelmét felhívni, amit a magnéziumtrágyázással kapcsolatban gyakran szoktak elkövetni:

• Talajvizsgálat nélkül, pontatlanul állapították meg a kiszórandó mûtrágya mennyiséget, ebbõl adódóan nem a termesztett növény számára kedvezõ, hanem alacsony, esetleg túl magas a talaj Mg tápanyagszintje;
• A tápoldat kicsapódott, mert nem az elõírásnak megfelelõen végezték a tápoldat összeállítását (sorrend, keverhetõség, töménység), rossz az öntözõvíz minõsége;
• Eldugultak az öntözõfejek, mert vízben nem jól oldódó mûtrágyát választottak a tápoldatozáshoz;
• Nem a talaj pH-jának megfelelõ magnézium mûtrágyát használták.
• A leveleken perzselési tünetek láthatók, mert melegben adták a tápoldatot, töményebb tápoldatot használtak a megengedhetõnél.
• A talajon keresztül adott magnéziumtrágya hatástalan, mert túl meszes a talaj, magas a talaj EC-je;
• Foltokban eltérõ a táblán a növények fejlõdése, mert a kijuttatáskor nem volt egyenletes a szóráskép;
  • A kijuttatott magnézium kedvezõ hatása nem vagy nem kellõ mértékben érvényesül, mert rossz a talaj szerkezete.