Alternatív sertéstartás szerepe hazánkban

Ezek a termelési formák találkoznak az állatvédõk valamint a környezetvédõk kívánságaival és azokkal a természetes körülmények között termelt termékek iránti igényekkel is, amelyek jó minõségûek, és kevesebb bennük a vegyszer- és gyógyszermaradvány.

Sertések a szabadban
Nyugat-Európában az alternatív sertéstartásnak elfogadott formája a sertések szabadtartása. Ez egy intenzív módja a termelésnek, mert húsjellegû fajtákkal a kocák produktivitásának maximális kihasználására törekednek, a malacokat négy hetes korban leválasztják, a takarmányozás intenzív keveréktakarmányokra alapozott, a tenyészállatokon egyedi megjelölést alkalmaznak, és a termelés a zárt tartáshoz hasonló mértékû élõmunka-ráfordítással folyik. Angliai tapasztalatok szerint a sertésekkel való területhasznosítás része a vetésforgónak. Bevált gyakorlat, hogy a sertéstenyésztõ vállalkozó bérbe veszi a növénytermesztõtõl területének egy részét egy, max. két évre, majd „elköltözik” egy másik területre, ahol elõzõleg legalább öt évig nem volt sertés. Ez a paraziták elszaporodásának, valamint a talajszerkezet leromlásának elkerülése miatt szükséges. Az áttelepítések miatt könnyû elektromos kerítést, mûanyag, könnyen felszedhetõ vízvezeték hálózatot, és kunyhószerû építményeket használnak. Az állatok védelmét szolgáló építmények anyagát, formáját tekintve többféle megoldással is találkozunk. A telepek többségénél közös, hogy az egy idõben fialó kocák csoportjai elkülönített területen, szalmával almolt egyedi fiaztató kunyhóban fialnak. Az ilyen szabadtartásos telepen a kocalétszám 200–1000 között változik, az állománysûrûség 25–30 koca/ha. Angliában a szabadtartású farmok beruházási költsége csupán 30–35%-a a zárttartású telepekének. Gyakorlatilag minden fajtakeresztezés alkalmas szabadtartásra. A kocával szemben elvárható, hogy jó szervezeti szilárdságú, erõs anyai ösztönû, ellenálló és szapora legyen, mostohább körülmények között is óvja malacait. A kanokkal szembeni követelmény, hogy agresszivitás nélkül kellõ libidóval rendelkezzenek. Fontos, hogy a tenyészállomány és utánpótlása ellenõrzött helyrõl származzon és a továbbiakban is folyamatos állatorvosi felügyeletet kapjon. A szabadtartásos állományok teljesítménye hasonló a zárt tartásúakéhoz, sõt, a szabadtartásban a választás elõtti malacelhullás alacsonyabb. A kocák fajlagos takarmány felhasználása viszont a zárt tartásban kedvezõbb. Angliában a leválasztott malacokat áttelepíthetõ, konténerszerû utónevelõben tartják, és 45–50 kg körüli élõtömegben értékesítik.
Magyarországon, mint hagyományosan sertéstartó országban már régóta ismertek a sertés szabadtartás különbözõ formái. Az utóbbi évtizedben viszont, amióta a mangalica sertés a reneszánszát éli, találkozhatunk olyan elemzéssel (Szabó, P. 2003.), mely szerint a szabad v. legelõn tartás növeli a mangalica kocák teljesítményeit, a született malacok számát, miközben jelentõsen mérsékli a tartási és takarmányozási költségeket. De nemcsak az õshonos fajta hálálja meg a szabadtartást, hanem a magyar nagyfehér x magyar lapály kocasüldõk is jobb termékenyülést és kedvezõbb reprodukciós eredményt értek el mint az ugyanilyen genotípusú állomány a zárt tartásban (Alexy, M. 2003) .
A Kaposvári Egyetem Sertéstenyésztési Tanszékén már több, mint egy évtizede foglalkozunk nemcsak mangalica, hanem modern fajták szabadtartásával. Vizsgálataink során szerzett tapasztalatok alapján számunkra már nem meglepõ, hogy intenzív keresztezett fajtákkal egész éven át a szabadba (épületek nélkül), fõleg természetes táplálékra és melléktermékekre alapozva, kevés élõmunka ráfordítással folyik a termelés. Ennek a termelési formának a létjogosultságát a szakemberek is különbözõen ítélik meg. Azok, akik még nem jártak ilyen telepen, állatvédelmi okokra hivatkozva ellenzik a termelésnek ezt a formáját. Ugyanakkor a szerzett tapasztalatok, az állatok viselkedése és a termelési mutatók alapján ez egy olyan extenzív állattartási formaként értékelhetõ, amelyben intenzív, húsjellegû sertésekkel viszonylag értéktelen területek is gazdaságosan hasznosíthatók. Ezeken a szabadtartásos farmokon természetes fedeztetést alkalmaznak, a kanokat évente cserélik. A fiaztatás is egész évben a szabadban történik, a kocák által készített „fészkekben”. A választást 7-8 hetes korban igyekeznek elvégezni, de ez sok esetben nem sikerül, és csak pár héttel késõbb, spontán következik be. A különbözõ korcsoportok nincsenek elválasztva, így a tenyészállatok a hízókkal együtt, közösen használják a területet. A területen semmiféle épület vagy tetõ nincs, csupán néhány szalmabála, fák, zsombékok és bokrok jelentenek védelmet az állatoknak. Mivel nincsenek épületek, az állatok közösen tölcsérszerû mélyedéseket túrnak maguknak az erdõben, ahová ágakat, mûanyag zsákokat, szalmát hordanak „szigetelésként”. Egy mélyedésbe akár 7-8 süldõ malac, illetve koca is belefekszik. A nagyobbak szívesen nyújtanak védelmet a melegedni vágyó kismalacoknak is. Néhány egyidõben fialó koca elvonul a többiektõl, fészket építenek maguknak ágakból, növényi részekbõl, levelekbõl. Kb. három hétig külön utakon járnak, majd fokozatosan visszatérnek malacaikkal a csapathoz. A kocák együttfialásának fõleg télen van jelentõsége, amikor három- vagy négyszög alakban lefekszenek, így a malacok a hasukon vagy alatta valamelyest védve vannak a hidegtõl és a széltõl. Érdekes megfigyelés, hogy a malacok önmagukat dajkásítják, mert ha anyjuk teje nem elegendõ, keresnek maguknak dajkakocát. Télen a malacelhullás jelentõs mértékû lehet. Ugyanis, ha a fialás idején mínusz 8–10 °C vagy ennél is alacsonyabb a hõmérséklet, akkor az újszülött malacoknak nincs esélyük a túlélésre. Ha 4-5 napos korukig életben maradnak, akkor anyjuk segítségével át tudják vészelni a nagy hidegeket is. Az ilyen körülmények között élõ állatok a táplálékszerzés szempontjából eléggé önellátóak. Esetenként, a téli idõszakban pedig rendszeresen a terület magasabban fekvõ részére olcsó mellékterméket (ocsú, rostaalj, cukorrépahegy) kapnak. Az általunk vizsgált telepeken az ivóvíz-ellátás a területen keresztülfolyó patakból oldható meg. A környezeti tényezõk állatokra gyakorolt hatásait vizsgálva mindenképpen ki kell emelni a járványtani helyzetet, mivel a vadon élõ állatokkal való esetleges érintkezés miatt fennáll a különbözõ fertõzések veszélye (veszettség, trichinellózis stb.).

„Bio” sertéshús
Az „öko” és „bio” termékek iránti igény ráirányította figyelmünket a mangalicára, amelyik ideális alapanyagát jelenti az extenzív, külterjes sertéstartásnak. A mangalica a lassú fejlõdésû, korán érõ típusú sertésekhez tartozik, szaporaságára a fialásonkénti 4-5 malac volt jellemzõ, de az utóbbi évtizedben tapasztalt kedvezõbb tartási és takarmányozási tényezõk hatására a szaporasága 1-2 malaccal javult. A mangalica vágóértéke eltér az intenzív hússertésektõl, ugyanis a vágott féltestekben kevesebb a hús, viszont az lényegesen jobb minõségû, zsírral egyenletesen átszõtt és sötétebb színû. A mangalica húsának alacsonyabb a víztartalma, ezért kifejezetten alkalmas jó minõségû szárazáru és hosszú érlelésû sonkák gyártására. A hús márványozottsága ízletessé teszi a terméket, ugyanis az ízanyagok olyan aromás vegyületek, amelyek zsírban oldódnak.
Vizsgálatainkat az Ökorex Kft. fiadi szabadtartású sertéstelepén végeztük. Ehhez a telephez egy 4,5 ha-os terület tartozik, amelyet elektromos, illetve drótfonatos kerítéssel több, különbözõ korcsoportú sertés részére kialakított karámra osztottak. A terület egy domb északkeleti részén található, több, mint felét fák és bokrok borítják. Az árnyékolás fontos, különösen az erõs napsugárzás és az uralkodó szél elleni védelemben. A talaj kötött, de a lejtés következtében a csapadékvíz nem okoz gondot az állatoknak.
A karámokban etetõk és itatók, valamint az állatok védelmére fából épített fészerszerû pihenõk találhatók. Az állatok a karámokat váltakozva használják. Ugyanis miután egy területre sertéseket telepítünk, az elsõ szembetûnõ viselkedésük az, hogy a talajt 15–20 cm mélyen alaposan feltúrják. Megfigyelhetõ volt, hogy ha nem változtatunk területet, akkor 2–3 év után az állatok túrási kedve csökken, aminek feltehetõen az a magyarázata, hogy felélték a talajban található táplálékokat (lárvák, bogarak, gyökerek stb.). A sertések a számukra kedvezõ növényzetet gyorsan felélték, viszont a vizsgálati helyen a táblázatban összefoglalt növényeket nem fogyasztották el. Ezek az állatokra nézve mérgezõ, vagy egészségkárosító hatásúak.

A telepen 18 szõke, 24 fecskehasú tenyészkoca és a színváltozatnak megfelelõen egy-egy tenyészkan, valamint ezek szaporulata található.
A vemhesség utolsó napjaiban kerülnek a kocák a fiaztatóba. Ez az egyetlen épület a telepen, amelyben 12 hagyományos fiaztató kutrica van kialakítva. A koca malacaival a fialást követõ 10. napon idõjárástól függetlenül kiköltözik egy karámba. A mangalicákra jellemzõ, hogy erõs az anyai ösztön és nagyon vigyázzák malacaikat. A telepen a szõke mangalicáknak 5,4, a fecskehasúaknak pedig 6,3 az átlagszaporulata. A malacelhullás 2–3% között van. A választás 6-7 hetes korban történik. A választott malacok a fiatalabb hízócsoportba kerülnek, a kocák pedig a vemhesítõ karámba. Ezen a telepen sertésbarát a környezet, az állatok jól érzik magukat, a kocák termékenyülési eredménye 90% felett van. A telep „bio” minõsítésû, minden vonatkozásban eleget tesz az elõírásoknak, többek között annak, hogy az etetett takarmányoknak legalább 80%-a „bio” minõsítésû legyen. A mangalica takarmányozásánál figyelembe kell venni, hogy nem intenzív fajta, és a belõle elõállított termék minõsége szempontjából fontos, hogy ne hajtatva neveljük. A telepen a sertések abraktakarmány-kiegészítést kapnak, amely árpa, búza, triticale és kukorica egyenlõ arányú alapkeverékébõl áll. Ehhez
2–3% borsót és 10–15% „bio” koncentrátumot kevernek. Az abrak mellett folyamatosan friss lucernát, a téli idõszakban pedig céklát, takarmányrépát, patiszont, cukkinit fogyasztanak az állatok. Mivel a telep központi része egy biogazdaságnak, így a takarmányozási célra felhasznált termékek „bio” minõsítésûek. Só kiegészítésre külön vályúban szelénes nyalósót kapnak az állatok. A telepen az a cél, hogy a hízók 12–13 hónapos korukban érjék el a 120–130 kg-ot. A bio mangalicák értékesítési ára megközelítõen kétszerese a kommersz hízott sertésekének.
A vizsgálataink kiterjedtek a szabadon tartott mangalicák feldolgozhatóságára is. A mangalica testrészekbõl a következõ fõtt, füstölt, illetve hosszúérlelésû termékek készültek: erdélyi szalonna, angol szalonna, kolozsvári szalonna, pácolt, füstölt csülök, pácolt tarja, paprikás (téli szalámi jellegû) szalámi, parasztkolbász, pácolt „speck” sonka és pácolt, füstölt parasztsonka. Megállapítható volt, hogy a mangalica hízók – színváltozattól függetlenül – alkalmasak speciális, „hungarikum” jellegû termékek elõállítására. A mangalicából készült termékek élvezeti értékére (ízére) az érlelési idõ rendkívül nagy hatással van. A mangalicából készült termékek vásárlására fizetõképes kereslet mutatkozik, amennyiben azok ára nem haladja meg 20–30%-nál nagyobb arányban a hagyományos helyettesítõ termékeket. Különösen nagy jelentõségû lehet, ha a termékeknél a „biotermék” megnevezés is szerepelhet.

Az Ökorex Kft. kitûnõ példát ad nemcsak arra, hogy a személyi-tárgyi-és vagyonvédelmi feltételek biztosításával a mangalica sertés alkalmas az extenzív tartásra, hanem arra is, hogyan lehet ezt a tartásmódot összekapcsolni a „biotermeléssel” s így még magasabb élettani és élvezeti értékû termékeket elõállítani.

Felhasznált irodalom:
Alexy, M. – Gundel, J. – Nagy, G. (2003): Koca szabadtartási kísérlet néhány
termelési eredménye. A sertés, 8/3. 44–47. p.
Szabó, P. (2003) Új eredmények és tendenciák az Animal Welfare, a környezet és az etológia területén. Gödöllõ; 11–17. p.