A jércék létfontosságú szerveinek növekedése és fejlõdése a kezdeti táplálóanyag-ellátottság függvényében

A környezeti tényezõk egyik fontos eleme a takarmányozás, ami azáltal is felértékelõdik, hogy a közvetlen költségek meghatározó részeként vezetõ szerepet tölt be mind a tojástermelés, mind a jércenevelés idõszakában. A tenyésztõ cégek éppen emiatt fektetnek különös hangsúlyt már a jércenevelési idõszak takarmányozási kérdéseire, bár az is igaz, hogy csak az utóbbi években fordult a figyelem az elsõ néhány hét történéseire.



A mikor a csibe „megszabadul a tojáshéjától” azaz kikel, a fõ táplálóanyag forrást számára a keltetés alatt nem hasznosított tojásrész jelenti. Ez közvetlenül a kelés elõtt a vékonybél kitüremkedéseként bezáródik a hastájék alatti részbe. A beforduló szikanyag tömege csirke esetén elérheti akár a testsúly 20–25%-át. A szik táplálóanyag kiegészítõ szerepe azonban csak néhány napig tart. A potenciális fejlõdési, növekedési képesség minél jobb kihasználása érdekében már a 4–5 napos csibékkel el kell jutni arra az állapotra, hogy fel tudják venni a külsõ táplálóanyagokat, illetve ebbõl teljes mértékben fedezni tudják szükségleteiket. Néhány napon belül bizonyos szerveknek óriási funkcionális és fizikai változáson, fejlõdésen kell átesniük, és ez különösen igaz az emésztõrendszerre.



A kelést követõ idõszak takarmányozási szempontból rendkívül kritikus, mivel már rövid ideig tartó takarmányhiány is jelentõsen csökkentheti a szatellitsejteknek izomrostokká történõ differenciálódását. Amennyiben a differenciálódás rövid idõn belül nem következik be, az kihat a növekedési periódus egészére, aminek végén kevesebb izomtömeggel lehet számolni. A kelést követõen az embrionális fejlõdésre jellemzõ, döntõen a tojás sárgájában lévõ lipidekre épülõ metabolizmusról a madaraknak át kell állni a zömében szénhidrátokat tartalmazó takarmányok metabolizmusára. Az átállásnak drámai módon gyorsan kell megtörténnie, mivel megfígyelések szerint a 48 órát meghaladó takarmányhiány már jelentõs kihatással bír a teljes nevelési idõszak eredményeire.



A jércenevelés a gyakorlatban világszerte a legalacsonyabb költségalapon történik. Ez részben hagyomány, részben gazdasági szükségszerûség, hiszen az állomány a nevelés idõszaka alatt csak költséget „termel” és nem hozamot. Érthetõ tehát az ökonómiai alapú megközelítés. Ezen idõszak másik jellemzõje az, hogy a takarmányozás teljes mértékben a tenyésztõ cég által javasolt növekedési görbének van alárendelve. A jércenevelõ gazdaság úgymond „kötelessége” mindent megtenni a takarmányozási technológia kialakításával annak érdekében, hogy a javasolt növekedési görbét minél jobban megközelítse az állomány. A tenyésztõ munkájának eredményességét is azon szokás lemérni, hogy a meghatározott idõre elõírt testtömeget elérte-e az állomány vagy nem.



Elõbbi megfontolásokat is figyelembe véve, úgy tûnik, hogy napjainkban a tojástermelõ képesség fokozásának biológiai korlátja már az egyes szervek jércekori fejlõdésének és növekedésének irányítottságában keresendõ. A tojástermelés idõszakában ugyanis hiába a szükségletet minden tekintetben kielégítõ táplálóanyag-ellátottság, ha a nevelés alatt nem a biológiai teljesítõképesség maximumát megcélozva történik mindez. Kérdésként fogalmazódik meg, hogy egy okszerû, a jércék fejlõdéséhez plasztikusabban illeszkedõ, a nevelés különösen kritikus kezdeti idõszaka alatti speciális táplálóanyag-ellátottsággal milyen mértékben lehet beavatkozni ezekbe az élettani folyamatokba, és a koncepció helytállóságát a késõbbi termelési eredmények mennyiben igazolják vissza.



A fentieket átgondolva az AGROKOMPLEX C.S. Takarmánygyártó és Forgalmazó Rt. (Zichyújfalu) – a nemzetközi tapasztalattal rendelkezõ hollandiai központú PROVIMI technikai és tudományos hátterével – egy olyan közös kutatásfejlesztési téma indítását kezdeményezte a kaposvári egyetemmel, melynek célja a jércekori eltérõ táplálóanyag-ellátottság hatásának vizsgálata volt különbözõ típusú tojóhibridek legfontosabb értékmérõ tulajdonságaira.

Anyag és módszer



A vizsgálatra a Kaposvári Egyetem Állattudományi Karának Kísérleti Telepén került sor. A kísérlet a naposjércék letelepítésétõl a tojástermelési idõszak befejezéséig, illetve az 505. életnapon történõ próbavágásig tartott. A kísérletben szereplõ állományokról az 1. táblázat tájékoztat.

A kísérlet indítása (naposcsibe telepítése) 2003. április 10-én volt. A vizsgálathoz szükséges állományt – típusonként 2625 db-ot – a forgalmazó vállalat szexált, Salmonella ellen is vakcinázott, nõivarú naposcsibeként a kaposvári kísérleti telepre szállítva biztosította. A kísérleti állomány letelepítésére tartós, egyedenként (thermo-kauterrel) végrehajtott jelölés után került sor. A naposjércék jelölésére ujjpercvágást alkalmaztunk, annak érdekében, hogy a tojóházi selejtezésig valamennyi állat takarmánykezelésenkénti hovatartozása egyértelmûen ellenõrizhetõ legyen.



A kísérleti állományt napos kortól a tojóházi áttelepítésig – azaz a 18. élethét betöltéséig – mélyalmos tartásban neveltük, a teszttelep ablaktalan, klímatizált nevelõ épületében, minden tekintetben azonos feltételek biztosítása mellett.

A vizsgálat célkitûzéseivel összhangban két takarmánykezelés beállítására került sor. A takarmányozási programok csak a 0–4 hét között etetett speciális összetételû indítótáp (b1) adagolásában tért el egymástól (kontroll b2).



A tesztállomány telepítése fajtánként (a1–2) és takarmánykezelésenként (b1–2) (v = 2 × 2 = 4) külön-külön fülkékbe, csoportonként 175 db naposcsibe elhelyezésével történt hétszeres ismétlésben (r = 7). A kísérleti csoportok összes száma így a nevelés alatt 4 × 7 = 28 (= r × v), míg további két fülkét a kísérlettõl függetlenül szegélyfülkeként üzemeltettünk. Elõbbiekbõl következik, hogy az indulólétszám fajtánként és takarmánykezelésenként 7 × 175, azaz 1225 állat, a teljes kísérleti állomány pedig 4900 jérce volt. Az egyes csoportok nevelés alatti elhelyezése blokkokban történt, ezen belül pedig randomizált pozíciójú fülkékben.

Tekintettel arra, hogy a vizsgálatban Leghorn és középnehéz testû típusba tartozó fajták egyaránt részt vettek, ezért a nevelés során alkalmazott technológiai irányelveknél (világítási program, immunizálás stb.) kompromisszumos megoldásokat követtünk. Ennek részeként a teljes kísérleti állományt 7 napos korban csõrkurtíttattuk.



A jércenevelés preventív immunizálási programjának kialakítása a tenyésztõ cégek ajánlását és a helyi állategészségügyi helyzetet figyelembe véve történt.

A tesztépület ablaktalan jellegére való tekintettel a nevelési idõ alatt a tenyésztõ cég által ajánlott mesterséges fényprogramot alkalmaztuk. A megvilágítás idõtartamának pontos betartását programozható elektronikus óra biztosította, míg a fényáram erõsségét digitális luxmérõvel rendszeresen ellenõriztük.

Vizsgált értékmérõk

• Életképesség (az induló létszám %-ában, 14 és 126 napos korig),

• élõtömeg és annak kiegyenlítettsége (3, 4, 6, 8, 10, 12, 14 és 18 hetes korban),

• takarmányfelhasználás és -értékesítés (egy jércére jutó takarmány mennyisége 0–18 hetes korig),

• fiziológia és kémiai paraméterek (szervpreparálás, vérvizsgálatok, teljestest-analízis, CT vizsgálat).
  
  A kísérleti állomány növekedését, fejlõdését rögzített idõbeni ütemezéssel ellenõriztük, ahol a CT, vérvizsgálat, teljestest analízis és a szervpreparálás alkalmanként 20 (kezelésenként és fajtánként 5–5) tojótyúk vizsgálatával történt.

Eredmények és értékelésük



A nevelési idõszakban a vizsgált jércecsoportok élõtömegének alakulásáról a 2. táblázat, míg a takarmányfogyasztásról a 3. táblázat adatai tájékoztatnak.

Az élõtömeg változását tekintve a nevelés alatt, mindkét tojóhibrid típus esetén markáns különbséget tapasztaltunk a speciális prestarter tápot fogyasztó csoportok javára, ami jellegében egészen a 18 hetes kori átólazásig megmaradt. Ezzel együtt a kezelt csoportok között nem észleltünk lényeges eltérést az élõtömeg kiegyenlítettségében (CV%) és az elhullásban. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy valamennyi kísérleti csoport igen jó eredményt mutatott az egyöntetûség (6,0–8,8%), és különösen a teljes nevelés alatti mortalitás tekintetében (0,4–0,7%). A takarmányfogyasztás mértékét vizsgálva mindkét genotípus esetén szignifikáns különbséget (P < 0,001) mértünk a takarmánykezelések között az elsõ 4 hét eredményei alapján (12–18%), de ez a különbség 18 hetes korra mindössze 1–4%-ra zsugorodott.



A csontos váz fejlõdését a mellcsonti taréj hosszának és a bal combcsont súlyának mérésével követtük nyomon. 18 hetes korban a Leghorn típusú hibridnél sem a mellcsont hosszában (109 mm ua.), sem pedig a combcsont súlyában (9,6 g, ill. 9,5 g) nem találtunk különbséget a két takarmánykezelés között, ugyanakkor a középnehéz testû hibrid mindkét vizsgált tulajdonság esetében szignifikánsan hosszabb (116 mm szemben 107 mm), illetve tömegesebb (11,5 g szemben 10,2 g) csontozat képzõdésével igazolta vissza a kísérleti prestarter táp ilyen jellegû kedvezõ hatását.



Érdekes, hogy a nevelés során a szív abszolút tömegét – tekintve a kezelések hatására – egyetlen alkalommal sem mértünk statisztikailag értékelhetõ különbséget, ezzel szemben a kísérleti tápot fogyasztó középnehéz hibridek szív térfogatát 18 hetes korban szignifikánsan nagyobbnak találtuk (6,0 cm3), mint a kontroll tápot fogyasztó társaikét (4,4 cm3).



A máj térfogatát és tömegét tekintve 4 hetes korban – bár a kísérleti tápon nevelteké mindkét esetben nagyobb volt – a mért különbséget egyik hibridnél sem találtuk szignifikánsnak (P > 0,10). Ezzel szemben a nevelés befejezésekor (18 hetes korban) a Leghorn típusú hibrid esetén ugyan nem, de a középnehéz testû hibridnél mind a térfogatban (26,4 cm3 szemben 20,2 cm3), mind pedig a tömegben (27,1 g szemben 21,8 g) jelentõs és szignifikáns különbséget mértünk (P < 0,10).



A késõbbi tojástermelés szempontjából olyannyira meghatározó jelentõségû ivarszervek fejlõdését egy oldalról a petefészek növekedésének kontrolljával, másrészt a gonadoszomatikus index (%) (= ovarium súly/élõsúly × 100) számítása segítségével kísértük figyelemmel. A petefészek súly és a gonadoszomatikus index tekintetében 18 hetes korban statisztikailag is igazolt különbséget (P < 0,01) találtunk a speciális prestarter tápot fogyasztó jércék javára függetlenül a genotípustól. Ugyanakkor szembeötlõ, hogy a teljesen azonos környezeti feltételrendszer ellenére a Leghorn típusú hibrid még mindig látványosan korábban felkészült a tojástermelés megkezdésére, amit mindkét vizsgálati jellemzõ egyértelmûen visszaigazol.



A nevelési idõszak alatt 8 alkalommal összesen 160 jérce teljestest kémiai analízisét végeztük el (szárazanyag, nyers fehérje, nyerszsír, nyershamu) egyedenként, a cervicalis dislocatioval leölt és autoklávban kezelt baromfitestbõl vett elegyminta felhasználásával. Az eredményeket értékelve a takarmánykezelések hatására nem tapasztaltunk érdemi különbségeket a kísérleti és a kontroll tápot fogyasztó csoportok között.

Következtetések



A tojóhibrid jércék nevelésének kontrolljára a gyakorlat a testtömeg változásának rendszeres ellenõrzését használja. Az általunk kapott kísérleti eredményekbõl jól látható, hogy az élõsúly növekedésének hátterében milyen belsõ változások húzódnak meg.

1. A kísérlet eredményei alapján megállapítható, hogy mai korszerû tojóhibridek közül mind a Leghorn típust, mind pedig a középnehéz testû típust reprezentáló kereskedelmi forgalmazású hibrid rendkívül érzékenyen reagált a testtömeg tekintetében a nevelés kezdeti idõszakában (0–4 hétig) etetett takarmányok táplálóanyag-tartalmának szintjére.

1. A nevelési idõszak végén a csontos váz fejlõdésében csak a barna hibrid mutatott értékelhetõ különbséget a takarmánykezelés hatására, a Leghorn típusú hibrid nem reagált ilyen módon.

1. Hasonló a helyzet a szív térfogatát, valamint a máj tömegét és térfogatát tekintve is, ugyanis a speciális pretarter táp etetésének következményeként 18 hetes korban csak a középnehéz testû hibrid egyedeinél mértünk szignifikánsan nagyobb értékeket.

1. A petefészek súly és a gonadoszomatikus index tekintetében 18 hetes korban statisztikailag is igazolt különbséget (P < 0,01) találtunk a prestarter tápot fogyasztó jércék javára függetlenül a genotípustól.

A kapott adatok arra engednek következtetni, hogy a nevelés kezdeti, eltérõ táplálóanyag-ellátottságának következményeként a testtömegben mért különbségeket a középnehéz típusú hibrid a csontos váz-, a szív- és érrendszer, valamint az ivarszervek intenzívebb fejlõdésére fordítja, addig a Leghorn típusú tojóhibrid csak az ivarszervek nagyobb tömegével, fejlettségével igazolta vissza ugyanezt. Ezt támasztják alá a testösszetételi adatok is, hiszen a testtömegben mért különbségek ellenére a test kémiai összetétele nem változott.