Silótakarmány növények (kukorica, cirok) termesztése, betakarítása, szilázskészítés

A silókukorica területegységenként nagy és kedvezõ összetételû, nagy keményítõ értékû és karotin tartalmú biomassza elõállítására képes, mely könnyen silózható. Magas rosttartalma a bendõemésztés során illó zsírsavakká alakul, mely a tejtermelés alapját képezi, így a kukorica szilázs a tejelõ állatok legfontosabb tömegtakarmánya.

A teljes kukoricanövény mintegy másfélszer (1.5-1.7) annyi tápanyagot tartalmaz, mint a szem önmagában. Ez azt jelenti, hogy a teljes kukoricanövény a tejtermelésben mintegy 72%-al, a hústermelésben pedig 56%-al jelent több energiát.

A silócirkok közé a nagy zöldtömeget adó takarmánycirok fajtákat soroljuk, melyeket szilázs készítésre használnak fel. A silócirok gyenge talajokon és szárazságban termésben túlszárnyalhatja a silókukoricát. Silócirok termesztésünk az Ócsai Cirok Termelési Rendszer szervezésében indult az 1970-es évek végén és elterjedése a nagy zöldtömeget adó, éghajlati- és talajviszonyokra kevésbé igényes hibridek bevezetésével gyorsan elkezdõdött. Jelenlegi vetésterülete viszont az állatállomány  és a nagyüzemi gazdaságok számának csökkenése miatt jelentõsen visszaesett.

A silókukorica és a silócirok együttvetése több elõnyt is mutat: száraz idõjárásban a cirok növeli a terméshozamot és biztosítja a magas karotin és vitamintartalmat, a kukorica viszont segíti a cirok kezdeti fejlõdését, betakarításkor pedig az állóképességét és energia értékét javítja. A kukorica szilázs fehérje tartalmának növelése céljából a silókukoricát szójával is társíthatjuk. Ez a szója speciális igényei miatt azonban csak szójatalajon és általában öntözve ad nagy és jó minõségû termést.

A két növény közül a silókukorica igényesebb termõhelyre, ezért ahol a silókukorica termeszthetõ silócirkot is lehet vetni. A silókukorica a szélsõséges adottságú területeket leszámítva az ország egész területén termeszthetõ. A termõterület megválasztásánál elsõdleges szempont az állatok elhelyezkedése, továbbá a szállítási távolság. Az eredményes termesztésnek leginkább a csapadék ellátás szabhat korlátot. A silókukorica talajigénye  megegyezik a szemes kukoricáéval. A rendelkezésre álló talajok közül a jobbakra tegyük. Aszályveszélyes területekre csak öntözési lehetõség esetén vessük.

A silócirok a szélsõséges homok- és szikes-, valamint a 4.5 pH alatti savanyú talajok kivételével mindenhol termeszthetõ. A jó minõségû, tápanyagban jól ellátott talajt meghálálja, de ugyanakkor 0,8-0,9%-s humusztartalmú homokon is termeszthetõ.

A silókukorica elõvetemény igénye azonos a szemes kukoricáéval. Fõnövényként bármely növény után kerülhet, de célszerû elkerülni azokat a növényeket, amelyek nagy mélységig kiszárítják a talajt, vagy a kukorica szempontjából káros, nehezen írtható gyomokat, kártevõket (kukoricabogár), betegségeket hagynak vissza. Korán lekerülõ növények után másodnövényként is vethetjük, ha a vízellátás biztosítottnak látszik. A silócirok elõveteményre igénytelenebb mint a silókukorica, ezért együttvetés esetén a kukorica igénye a meghatározóbb.

A silózásra alkalmas kukorica hibridek kiválasztása terén több nézet uralkodott illetve uralkodik. Korábban ugyanazokat a hibrideket vetették el szemnek, mint silónak, s a legfejlettebb állományokat viaszérésben lesilózták. Ma is rendelkezésre áll több modern kettõshasznosítású un zöldszáron érõ hibrid, amelyek jó termõképességûek és jó csõaránnyal rendelkeznek, s így mind szemes, mind siló betakarításra hasonlóan alkalmasak.

A siló- és szemes-kukorica hibridek a hasonlóan nagy szemtermés igényen túl eltérõ elvárásoknak kell megfeleljenek. A szemes hibrideknek a magas csõarány mellett túlérésben is állóképesnek kell maradniuk, amelyhez erõs és magas lignintartalmú szár szükséges, emellett a gyors vízleadás is kívánatos. A siló hibridek esetében nincs szükség olyan mértékû állóképességre, mivel a korábbi betakarítás idején a megdõlési problémák még kevésbé jelentkeznek, a szár magasabb lignintartalma pedig a bendõben nem hasznosul. A gyors vízleadás is hátrány, mivel leszûkíti az optimális betakarítási idõt.

A jó silókukorica hibriddel szemben a következõk az elvárások: magas termõképesség, magas csõ-részarány, értékes beltartalom, jó emészthetõség, lassabb vízleadás, zöldszáron érés, magasabb levél-részarány. A magasabb levél részarány a nemesítés újabb vívmánya, melynek eredményeként az ún. Lfy gén bevitelével megnövekszik a csõ feletti levelek száma. Ez növeli az asszimilációt, ezzel a szemtermést illetve a teljes biomassza produkciót. A nagyobb levél részarány a silózás szempontjából azért is kedvezõ, mert a levelek beltartalma, energiatartalma, emészthetõsége jobb, mint a száré, fõleg annak alsó elfásodott részén, ezért az ilyen  hibridek esetében magasabb tarlóval történõ betakarítás fokozottan javasolható. A Nemzeti Fajtalistán jelenleg 60 feletti silókukorica hibrid található az igen korai-, korai-, közép- és késõi érés csoportokban. Nagyobb termõterület esetén kívánatos több eltérõ éréscsoportba tartozó hibridet választani, hogy a lesilózásra kerülõ növényi anyag szárazanyag tartalma mindig az optimálishoz közelítsen és a silókazal ebbõl a szempontból is homogén legyen.

A silócirkok közül jelenleg 9 található a fajtalistán. A hazánkban termesztett silócirok hibridek három csoportra oszthatók. Nagy bugájú fajták: bugaarányuk kb. 30%, nagy keményítõtartalmú szilázs készíthetõ belõlük (pl.  a GK-Ócsa és a Róna 2 hibrid  tartozik ide).

Cukorcirok típusú fajták. Száruk lédús, 15-17% refrakciós cukrot tartalmaznak, így nagyon jó minõségû szilázs készíthetõ belõlük (pl. a Monori édes, a Róna 4, a Zsombó  és a Sucrosorgo 506 tartozik ide). „Buga nélküli” fajták. Fotóperiódikusan érzékenyek, hosszú tenyészidejûek, így állandóan növekvõ, hazánkban soha el nem öregedõ stádiumban vannak. Betakarításig még bugát sem hoznak. Szárazanyag- és keményítõtartalmuk kisebb, mint a bugás fajtáké ( pl. a Facon hibrid tartozik ide).

A silócirok fajták kiválasztásánál fontos szempont, hogy száruk  rostszegény, lédús magas cukortartalmú legyen.

A talajmûvelés szempontjai mint a silókukorica, mint a silócirok esetében megegyeznek a szemes kukoricáéval. A cirok igénye abban tér el, hogy aprómag lévén aprómorzsás kellõen tömörített magágyat igényel. A késõ tavaszi növények talajmûvelési rendszerét alkalmazzuk. Fõ szempontok az elõvetemény után a gyomok irtása, a vízmegõrzés, illetve a talaj vízbefogadó képességének javítása. Mindezek tarlóápolással, õszi szántással, ha az eketalp réteg miatt szükséges, középmély lazítózással és a tavaszi minél kevesebb talajmozgatással érhetõk el. Ha a silókukorica nem fõnövényként, hanem õszi keverékek után következik, a zöld tarló leszántása után azonnal készítsük elõ a talajt vetésre és vessünk. A talajt a nedvesség veszteség csökkentésére hengerrel zárjuk le.

A silókukorica 1 t föld feletti termése a következõ tápanyag mennyiségeket tartalmazza: 3.5 kg N, 1.5 kg P2O5, 4.0 kg K2O, 2.0 kg CaO és 0.7 kg MgO.

Az adott termõhelyen a tervezett terméshez szükséges NPK mennyiségeket a talajvizsgálati adatok ismeretében táblázat vagy szaktanács segítségével számíthatjuk ki.

A foszfor és kálium teljes mennyiségét az õszi szántással, a N teljes mennyiségét pedig általában tavasszal a magágy készítéssel dolgozzuk be. Ha az elõvetemény õsszel kerül le és sok tág C/N arányú maradványt hagy vissza és az õszi lebomlás feltételei még adottak, a N-adag harmadát-negyedét ekkor adjuk ki.  Az istállótrágyázást  a silókukorica meghálálja.

Cukorcirkos keverék esetén is a silókukorica tápanyagigényét vehetjük figyelembe, mivel a cukorcirok fajlagos tápanyagtartalma és trágyaigénye kisebb. Szójás keverék esetén a szója vetõmag oltása nem minden esetben indokolt, mivel a kukoricára kiadott jelentõsebb N-adag a szója N-gyûjtését minimálisra csökkentheti.

A silózás céljára szánt kukorica hibridek vetésének általános szempontjai alapjában megegyeznek a szemes kukorica normáival. Eltérést az jelent, hogy a silókukoricánál a minõség és a jó silózhatóság által megkövetelt optimális betakarítási érettség egy viszonylag szûk idõintervallum. Az optimális viasz érettségi állapot egy-egy hibridnél általában 6-8 napig tart, egy silótartály feltöltését pedig méretétõl függõen néhány nap alatt célszerû befejezni, továbbá a betakarító kapacitás nagysága is meghatározó. Mindezek, az érési idõ táblánkénti ütemezését igénylik, melyet az eltérõ tenyészidejû hibridek alkalmazásával, továbbá szakaszos vetéssel biztosíthatunk. A tõszám meghatározásakor vegyük figyelembe a termõhely adottságait és a fajtaismertetõ ajánlásait. Az 50 és 100 ezer közötti lehetséges tõszámot a talaj szerkezete, vízgazdálkodása és az öntözési lehetõségek határozzák meg.

A silócirkot gyengébb talajokon önmagában vetjük 70-75 cm (esetleg 50 cm) sortávra, 5-6 cm tõtávval, 200-250 ezres tõszámmal.

A kukorica és cukorcirok társítása esetén a 2-2 soronkénti váltva vetés terjedt el leginkább, de alkalmaznak azonos sorú, fele-fele tõszámmal történõ egymásra vetést is. Ennek módja, hogy elõször a kukoricát vetik el, majd rávetik a cirkot. Ez utóbbinak az a hátránya, hogy a cirok elnyomhatja a kukoricát. A 2-2 soros vetésnél a kukorica és cukorcirok sorokat a soron belül teljes tõszámmal kell elvetni.

A szójás silókukoricát azonos sorokba, keverten vetjük. Ehhez a kukorica és szója tõszámát megfelelõen csökkenteni kell, hogy a szója is megfelelõen fejlõdhessen és elérhesse a zöldhüvelyes állapotot a kukorica viaszérésére.

A silókukorica és kombinációi viszonylag kevés növényvédelmet igényelnek. A vegyszeres gyomirtás technológiája megegyezik a szemes kukoricáéval. Ennek szakszerû elvégzése alapvetõ a gyomok jelentõs vízfogyasztása miatt. Veszélyt jelenthet az is, ha magasra növõ mérgezõ gyomok bekerülnek a szilázsba. A silócirokkal történõ együtt termesztés során csak a silócirokra is engedélyezett szerek használhatók. Gáztenziós szerek használata esetén a cirokvetés kipusztul. A szójás silókukorica gyomirtásához szintén olyan szereket válasszunk, melyek mindkét növénynek megfelelnek.

A silókukoricából nagy, biztonságos és jó minõségû termést általában csak akkor várhatunk, ha megfelelõ öntözésben is részesítjük. Ez esetben a tõszám is jelentõsen növelhetõ, a talaj és a fajta függvényében elérheti a százezret is. A silókukorica az öntözés hatására 13-15%-l növelheti föld feletti termését, de erõsen száraz évben az öntözés egyben a termesztés eredményességét is jelentheti.

A szilázs mennyiségére és minõségére a fajta, a tõszám és a tápanyagellátás mellett a betakarítási idõ is jelentõs hatással van. Túl korai betakarítás esetén kevesebb lesz a szárazanyag és az emészthetõ tápanyag tartalom. Túl késõi betakarítás esetén viszont a szárban növekszik az emészthetetlen lignin tartalom, túlságosan lecsökken a nedvesség- és cukortartalom, ami rosszabb tömöríthetõséget, nagyobb mértékû ecetsavas erjedést és ezzel rosszabb minõséget és veszteségeket von maga után.

Mint a kukoricát, mint a cirkot folyamatosan szecskázva vágjuk. A betakarításra legalkalmasabbak a önjáró szecskázógépek. A szecska mérete kicsi legyen, mert ez nagymértékben elõsegíti a jó tömöríthetõséget. 2-3 cm-es egyenletesen vágott szecskaméret ajánlott. A rövid szecskahossz viszont a strukturális rost szempontjából kedvezõtlen. A mai modern silókukorica betakarító gépek 4-20 cm hosszúságura tépik fel a kukoricaszárat. Nem szecskát hanem zúzalékot készítenek, mely által megmarad a rost struktúrája és a tömöríthetõség is.

A betakarítás megkezdésének idõpontját legcélszerûbb a szemek nedvességtartalma alapján eldönteni. A silókukorica betakarítását viaszérésének idején kell elvégezni 35-38 % körüli szemnedvesség mellett. Ekkor az egész növény 60% körüli nedvességtartalommal rendelkezik. Az optimális érettségi állapot az adott hibrid tulajdonságaitól függõen 5-8 napig áll fenn, ezért a betakarítás ütemét ehhez kell igazítani. A silókukoricával társított növények közül a cukorcirok szintén viaszérésben (30 % nedvesség körül),, a szója pedig zöldhüvelyes állapotban alkalmas betakarításra. Ezek érési csoportját úgy kell megválasztani, hogy a silókukoricával körülbelül egy idõben érjék el az optimális érettségüket

A szilázs elõállítás céljára termesztett növények között a silókukorica rendelkezik a legjobb beltartalmi mutatókkal. Nyersfehérje, emészthetõ fehérje és karotin tartalma több mint a siló- vagy cukorciroké. Magas a tej- és hústermeléshez nyújtott nettó energia tartalma is. 40%-ot elérõ keményítõ és cukortartalma biztosítja a gyors és kedvezõ irányú tejsavas erjedést. A silókukorica harmonikus és kielégítõ trágyázásával növeljük annak nyersfehérje és keményítõ tartalmát. A N trágyázás hatására csökken a nehezen emészthetõ rost mennyisége is. Hazai gyakorlat szerint  az új hibrideket alapvetõen a termõképességük alapján minõsítik. Minõségi tulajdonságként egyedül a szárazanyagon belüli csõ részarányt vizsgálják. Ez jó értékmérõ tulajdonság, de nem ad választ a szárazanyag 50-60%-t kitevõ egyéb növényi részek, a szár és levél minõségére. Német- és Franciaországban a silóhibridek minõségét NIR készülékkel megállapított emészthetõséggel bírálják el. Ennek eredménye és az in vivo emészthetõség között szoros korrelációt lehet találni.

A szilázs készítés technológiájában fontos szerepet játszik a tartósításra kerülõ zöldtakarmány fermentálhatósága, amely meghatározza, hogy mennyi tejsav képzõdik. A mikrobák csak az oldható szénhidrátokból (glükóz, szacharóz és pentózok) tudnak tejsavat elõállítani. Meg kell említeni, hogy a takarmányokban, nagyobb mennyiségben elõforduló keményítõbõl csak abban az esetben képzõdik tejsav, ha elõzõleg az amilázok azt egyszerû cukrokra bontják. Ezért az egyik meghatározó tényezõ a zöldtakarmány fermentálhatósága szempontjából annak cukortartalma. A képzõdött tejsav egy részét lekötik a lúgosító anyagok. Ilyenek a silózandó anyagban található fehérjék és egyes ásványi anyagok, mint a kalcium, magnézium, kálium és nátrium. A lúgosító anyagok közömbösítéséhez szükséges tejsav mennyiséget a puffer-kapacitással lehet kifejezni.

A zöldtömeg cukortartalma és a puffer-kapacitása, illetve ezek aránya jellemzõen mutatja annak fermentálhatóságát. Két szélsõséges növényt említhetünk a silókukoricát és a lucernát. A silókukoricában nagy az oldható szénhidrát tartalom és kicsi a lúgosító anyagok mennyisége és ennek következtében kicsi a puffer kapacitása is. A kettõ aránya tág (5 feletti), ezért jó silózható takarmány. A lucernában fordított a helyzet. Kevés az oldható cukor és nagy a puffer kapacitás (a fehérje és kalciumtartalom miatt), ezért a cukor és puffer-kapacitás hányadosa kicsi (1 alatti) és  nehezen silózható.

A tartósítás technológiának olyannak kell lenni, hogy stabil szilázs alakuljon ki. A stabil szilázs feltétele olyan mennyiségû tejsav, ami a romlást megakadályozza. A szükséges tejsav azonban függ a száranyag tartalomtól. Minél nagyobb a szilázs víztartalma, annál több tejsav szükséges a stabil szilázshoz. A nehezen silózható növények silózás technológiájában ezért legegyszerûbb módszer azok fonnyasztása. A fonnyasztás olyan mértékû lehet, hogy a szárazanyag tartalom a 40-50%-t is elérheti (szenázs). A megfelelõ tejsavtermelést elõsegíthetjük nagy cukortartalmú anyagok bekeverésével is. Ilyen lehet a melasz, kukorica, vagy gabona darákkal történõ dúsítás is.

A különbözõ baktérium kultúrák kijuttatása a silózandó anyagra csak akkor lehet eredményes, ha azokat megfelelõ mennyiségben adagoljuk olyan zöldtömeghez, ahol a cukortartalom is kielégítõ. A zöldhöz adott szerves vagy szervetlen savakkal is el lehet érni a romlás megakadályozását, de ezek az anyagok a karotint is elbontják.

A szilázs készítésnél, ezért azt fogadhatjuk el, hogy a jól silózható silókukoricánál és cukorciroknál nem szükséges semmiféle kiegészítõ anyag. A közepesen silózható fûféléknél elegendõ lehet a fonnyasztás, de a nehezen silózható pillangósoknál a fonnyasztás mellett célszerû cukortartalmú kiegészítõket, esetleg baktérium kultúrát is alkalmazni.

A megfelelõ kémiai összetételû silózandó anyagból azonban csak akkor lesz stabil szilázs, ha a mikrobiológiai folyamatokhoz biztosítjuk a további feltételeket is. A mikrobiológia folyamat szakaszosan zajlik. A silóterekbe aprítva (feltépve) szállítjuk be a silózandó anyagot. Ügyelni kell arra, hogy  földszennyezõdés ne kerüljön be, mert ezekkel vajsav és fehérjebontó baktériumokkal szennyezzük az anyagot. Ezt a betonfal közötti silóterekben és toronysilókban tudjuk legjobban biztosítani. A betárolt zöldet tömörítjük és ügyelünk arra, hogy 1-2 nap alatt feltöltsünk egy teret. Betárolás után a zöldnövényben lévõ és mikrobák által termelt enzimek hatására a légzés felgyorsul, hõ keletkezik, az anyag felmelegszik. Ebben a szakaszban szaporodnak fel a tejsavtermelõ mikrobák, amelyek levegõs és levegõtlen körülmények közt egyaránt élnek. Levegõs körülmények közt azonban inkább ecetsavat termelnek. Ezért, ha hosszú a betárolási idõ, akkor a szilázs ecetsavtartalma nagy lesz. A jó szilázsban ez nem lehet 10%-nál több.

A gyors és jó tömörítés, majd ezt követõ tökéletes zárás feltétele a tejsavtermelõdésnek. A tömörítés nehézgépekkel, a zárás pedig fóliabetakarással és betonlapokkal vagy használt gumiabroncsokkal biztosítható. A hiányos tömörítés penészesedést indíthat el. A jó tömörítés feltétele a megfelelõ aprítás és a kellõ nedvesség tartalom. A túl nagy szárazanyag tartalom (50 % felett) akadálya lehet a megfelelõ tömörítésnek (pl.: kukoricaszár). Ilyenkor nagy nedvességû takarmány hozzákeverésével lehet megfelelõ szilázst készíteni.  Víz hozzáadása nem jó megoldás. A földszennyezõdéssel bekerült fehérjebontó és rothasztó mikrobák a szilázsban fehérjebomlást, vajsavtermelést eredményeznek. Az ilyen szilázs bûzös és nem etethetõ.

A jó minõségû stabil szilázsnál is bekövetkezhet másodlagos erjedés, ha a megbontásnál hosszú ideig nagy felületen érintkezik levegõvel. Ezért a falközeli vagy kazal silóknál mindig a napi felhasználásnak megfelelõ csíkokat vágunk le.

A kész silókat érzékszervi és laborvizsgálatokkal minõsíteni kell, mert a romlott vagy rossz minõségû szilázs etetése kockázatos.

Felhasznált irodalom

Antal J. (2000): Növénytermesztõk zsebkönyve. Mezõgazda Kiadó, Budapest

Bocz E.et al. szerk. (1992): Szántóföldi Növénytermesztés, Mezõgazda Kiadó, Budapest

Marton L. Cs. Et. al. (2004): Martonvásári hibridkukorica ajánlat 2004. Az MTA Mezõgazdasági Kutató Intézetének közleményei. Martonvásár 2004/1 p. 6-11.

Pintér J. et. al. (2004): Új martonvásári hibridek…  Az MTA Mezõgazdasági Kutató Intézetének közleményei. Martonvásár 2004/1 p. 12-13.

Siklósiné Dr. Rajki E.-Harmati I.: Silócirok. In: Radics L. szerk. (2001): Alternativ növények termesztése I. Mezõgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest

Schmidt J. szerk. (2003): A takarmányozás alapjai. Mezõgazda Kiadó, Budapest