Az õszi alapozó talajmûvelés és néhány eszközének agrotechnikai elemzése

A talajmûvelés gépesítése mezõgazdaságunk jelenlegi helyzetében kulcsfontosságú agrárstratégiai kérdés is, melynek helyes megválaszolása nagy mértékben befolyásolja a termelés fenntarthatóságát, a környezetvédelmi szempontokat elõtérbe helyezõ és az EU normatíváknak megfelelõ feladatait. Ezek során kell pontosítani az energia- és költségmegtakarításra, a talajkímélésre, ill. a hosszú távon fenntartható termelést szolgáló talajállapotra vonatkozó lehetõségeket.

A mûszaki konstrukciós fejlesztések eltérõ arányban oszlanak meg a hagyományos és a forgatás nélküli alapmûvelés eszközei között, ugyanakkor a mindkét technológiai variációban jól használható, un. kiegészítõ talajmûvelõ (lényegében felszíni elmunkáló és magágykészítõ) gépek fejlesztési eredményei is figyelemre méltóak. A feladat kidolgozása során a gödöllõi FVMMI GM Kht. vizsgálta az alapmûvelõ eszközök új mûvelõelemeinek fõbb munkaminõségi és energetikai mutatóit, majd ezek ismeretében elbíráltuk az üzemek számára fontos egyéb jellemzõiket (technológiai-mûszaki üzembiztosság, élettartam) is. E témakörben elemeztük a váltvaforgató ekék kiegészítõ mûvelõelemeit (pl. lazító betétek), valamint a középmélylazítók konstrukciós részmódosításait (párhuzamos/ önbeálló szerszámelrendezés, illetve kialakítás, kapcsolt lezáró egység). Az utóbbi idõszakban nyugati relációból bekerült középmélylazítók üzembiztossági problémáinak megismerése céljából adatgyûjtést és mûszaki-szakértõi szemléket végeztünk, valamint ezek során funkcionális próbákkal ellenõriztük a parabolikus íveltségû gerinclemez szerszámszár kialakítások munkaminõségi és energetikai kihatásait.

Az elvégzett szántóföldi funkcionális próbák, vizsgálati eredmények és üzemeltetési tapasztalatok összegzése alapján megállapíthatjuk, hogy a gépek/eszközök döntõ többsége modern gyártástechnológiával készült és gyakorlati szempontokat is figyelembe véve került kialakításra.

A feladat alapozó talajmûvelésre vonatkozó értékelésében az alábbi témakörök és gépek/eszközök szerepeltek:

a./   Forgatásos alapmûvelés (szántás) eszközei

 -  Vogel-Noot Hector váltvaforgató eke, lazító tüskékkel, szántáselmunkálóval;

-  Kverneland és Vogel-Noot szántáselmunkálók;

-  Kverneland és Lemken eketestek.

b./   Forgatás nélküli alapmûvelõ eszközök

-  AGRIKON KL középmélylazító család;

-  KBL beálló késes középmélylazító;

-  J. de Breau gerinclemez kialakítások;

KÜHNE 10-770-3/7,2-KBL-HB kombinált nehéz tárcsásborona 

A forgatásos alapmûvelés (szántás) eszközei

A lazító betétekkel kapcsolatos korábbi vizsgálatok során megállapítottuk, hogy a szántás felszínén eltérések nem tapasztalhatók, ugyanakkor a barázdafenék az utolsó eketestre szerelt betét lazítása miatt szakadozott, rögökkel borított. Ez jól látható volt a keresztszelvények elemzése során is, amelyeknél lényeges különbség adódott a minimális (10-12 cm), illetve a maximális (21-23 cm) munkamélységben dolgozó betétek után. Elõzõ esetben lényeges lazítást nem tapasztaltunk, míg az utóbbinál már nemcsak az un. eketalp záróréteg áttörésére, hanem a felszíni rétegek középmély (24-27 cm) forgatása mellett a 40-47 cm munkamélységû rétegek fellazítására is sor került. Ez utóbbi esetben lényegében az eketestek egymenetben végzik a középmélyszántó eke és a középmélylazító munkáját, melynek jelentõsége a talajvédelem szempontjából több irányból is (menetszám csökkentés, víz visszatartó hatás növekedés, rögfrakció javítás) indokolt. Az energetikai szempontból elemzésre került gépbeállítások adatait elemezve megállapíthatjuk, hogy a lazító betétek alkalmazása minden esetben - azaz minimális, közepes- és maximális munkamélység beállításnál - energia többletet igényel. A fajlagos mutatók alakulása azt mutatja, hogy a növekmény 5-15% közé tehetõ és nagy mértékben függ a mûvelt rétegben található zárórétegek elhelyezkedésétõl és tömõdöttségétõl.

A lazító betétek üzemeltetési tapasztalatai – a Vogel-Noot Hector váltvaforgató ekén alkalmazott lazító elemek használatával kapcsolatosan – az üzemeltetõk véleménye az alábbiak szerint összegezhetõ:

–        az energetikailag és gazdaságosság szempontjából elõnyös alkalmazás egyik fõ szempontja a szántás és lazítás mélységének, illetve arányainak helyes megválasztása; õk a munka során a sekélyebb szántás mellett is jó agronómiai eredményeket értek el;

–        rendkívül fontos a vágó-, illetve szúró élek kopásvédelme, ezért házilagos kivitelezéssel cserélhetõ betéteket helyeztek fel az eredeti szerszámra;

–        barázdában járva szántás esetén gondot okoz az utolsó eketestre szerelt lazító mögött jelentkezõ szabdalt, göröngyös barázdafenék: e miatt jelentõsen romlik a barázdában járó traktorkerék vonóképessége és egyúttal a már egyszer fellazított talaj visszatömörítése is megtörténik.

A szántáselmunkáló egységek (Vogel-Noot és Kverneland) középkötött vályogtalajon történõ alkalmazástechnikai elemzése során megállapítottuk, hogy az elõírások szerinti beállítások mellett az eke + szántáselmunkáló gépkombináció stabilitása nem változik az önálló ekéhez képest, ugyanakkor lényeges eltérés tapasztalható a felszínen, ahol az 5 cm-nél nagyobb rögök aránya jelentõs mértékben módosul: önálló ekénél ez 29,0-47,5%, míg szántáselmunkálóval szerelten 5,3-12,1% között változott az agrotechnikailag még jól megfelelõ 6,3-8,9 km/h munkasebesség tartományban. E számok is bizonyítják a szántás egymenetben történõ, azonnali lezárásának agrotechnikai szükségességét.

Az eke konstrukciós fejlesztés terén újdonságnak számító KÜHNE Integrál váltvaforgató ekét funkcionális próbák során vizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy az eke alkalmas az osztóbarázda és bakhátmentes szántás kivitelezésére, hatékony alkalmazásával kapcsolatosan azonban kifogások merültek fel, melyek az alábbiak szerint összegezhetõk:

–        az alkalmazott kormánylemez forgatási jellemzõi gyengék, ezért még mélyszántási feladatok minõségi elvégzésére sem javasolható;

–        a vázszerkezet konstrukciós kialakítása nem követi a mai modern gyártmányszerkesztési elveket; az eke „osztottságára”, illetve kettõs célú felhasználhatóságára való törekvés a vázszerkezet és a hidraulika elemek túlméretezése következtében sem célszerû és gazdaságos;

–        a bemutatókon és üzemi próbákon szereplõ eke (~ 150 ha terület felszántása) további fejlesztése jelen vázszerkezeti formában nem javasolt.

Fenti hiányosságok megszüntetése egyszerû, de szükségszerû feladat, amelyek végrehajtása után egy magas mûszaki-technológiai üzembiztossági értékû, a KÜHNE minden termékét jellemzõ rendkívül megbízható eke állhat a gazdálkodók rendelkezésére.

A forgatás nélküli alapmûvelés eszközei

A kombinált lazítók fejlesztése terén tovább folynak az AGRIKON KL sorozatú gépcsaládjának konstrukciós munkálatai. Ezek során tisztázni kell a gerinclemezek elhelyezésének és szabatos állíthatóságának megoldását. A lezáró henger elemek típusainak kiválasztása céljából szükséges a vizsgálatok különbözõ talajtípusokra történõ kiszélesítése is.

A középmélylazítók mûvelõ elemeinek ellenõrzése során megállapítottuk, hogy változatlanul népszerûek az un. ferde gerinclemezû mûvelõelemek, amelyek egyaránt lehetnek jobbos, illetve balos kivitelûek. A forgalmazók által hangoztatott agrotechnikai és energetikai elõnyök véleményünk szerint csak részben, vagy egyáltalán nem realizálhatók; ezen vélemény különbségek tisztázására komplex szántóföldi vizsgálatok beindítása szükséges. A betakarítás után kezdjük el a METALWOLF és VOGEL-NOOT kombinált lazítók szántóföldi méréseit, amelyek eredményeirõl a késõbbiekben számolunk be. Ugyancsak gondot jelent egyes lazító típusok esetében az ismétlõdõ deformáció, melynek fõ oka a gerinclemezek nyírócsapos túlterhelés elleni biztosításának hiányában, illetve túlméretezésében keresendõ (fõleg spanyol, olasz és egyéb dél-európai gépbeszerzések).

A lazító- és tárcsaelemek kombinációjának új megoldása az önálló gyártmányként is használható gépek, illetve géprészek összeépítése. Ezen elvek alapján a KÜHNE által kialakított KÜHNE 10-770-3/7,2-KBL-HB kombinált nehéz tárcsásborona funkcionális próbái során megállapítottuk, hogy a gépcsoport, illetve az egyes géprészek beszabályozása bonyolult, nagy odafigyelést és kiegészítõ szerelõ személyzetet igényel. A gépkombináció technológiai alkalmazhatósága jó alternatívát jelenthet a forgatás nélküli, mûvelet- és menetszám takarékos eljárások sorában, bár kihasználtsága viszonylag szûk területre korlátozódik. Mindenképpen javasolt azonban a konstrukciós összeépítés ezen kialakításának felülvizsgálata. A funkcionális próbák során rögzített felszínjellemzõk egyébiránt jól mutatják az egyes mûvelõelemek kedvezõ munkavégzõ hatását.