Az olvasók elõtt (döntõen) bizonyára ismeretlenek az OLIMAC DRAGO kukorica csõtörõ adapterek, pedig az OLIMAC adapterek története sikertörténet, s nem csupán európa-, de immár a hazai kombájntulajdonosok körében is.
Az elmúlt két évben, amióta a Pannonagri Kft. megjelent velük a magyar és a szlovák piacon, a tulajdonosok nem csak elégedettek velük, de ahogy mondják a gép, illetve annak munkája szinte eladja önmagát. „A szomszédok is akarnak egy a réginél szebbet-jobbat-hatékonyabbat”
S mi a siker titka? Ahhoz, hogy megtudjuk, olyan OLIMAC DRAGO felhasználókkal beszélgettünk, akik közelrõl ismerik a gépet, hiszen a gyakorlatban használják azt.
– Márcsak az üzemeltetett gépek darabszáma (4 db) okán is, elsõként Maurer Györgyöt, a Kapos Agro Rt. vezérigazgatóját kérdezzük, miért választották ezt a csõtörõ adaptert?
– Az az igazság, hogy a közelünkben elõször egy német vállalkozásnál találkoztunk az Olimac adapterrel, majd késõbb egy szomszédos hazai vállalkozás is szerzett egy használtat, s mindkettõvel nagyon kedvezõek voltak a tapasztalataik-tapasztalataink. A német vállalkozás egy 8 soros összecsukható-, míg szomszédunk egy 6 soros fix adaptert üzemeltetett, a mieinkkel határos kukoricatáblákon. Feltûnt, hogy ezekkel az adapterekkel a mieinknél gyorsabban haladhatnak a kombájnjaik, miközben szinte ismeretlen a csõ- és szemveszteség, s az adapter munkáját követõen nincs szükség további szárzúzásra, vagy többszöri tárcsázásra, mert az Olimac Drago kiválóan összeaprítja a nagyobb termések szármaradványait is! Vettünk tehát 2 db Dragot 2002-ben a két új Case Axial Flow kombájnunkra, majd miután nálunk is bevált az elsõ eresztés, vettünk még kettõt a John Deere-okra is. Így most már 4 darab Olimac Drago adapterrel végezhettük tavaly a kukorica és a napraforgó betakarítást is, igaz, utóbbiból nem rendelkezünk igazán nagy területtel.
– S hogy voltak megelégedve a gépekkel?
– Az Olimac Drago egy könnyen üzemeltethetõ, nagyon megbízható berendezés. Évente és gépenként 600–800 ha-t teljesítenek, szinte meghibásodás nélkül. Alig igényelnek karbantartást, s mûszaki problémánk is mindössze egy láncfeszítõvel volt. Az oldalsó lánc meghajtásokra oda kell figyelni, nem szabad laza-megnyúlt lánccal használni õket. Meghálálják a karbantartást.
– Melyik tulajdonságát emelné ki a gépeknek?
– Mindenekelõtt azt, hogy a nálunk már elõforduló kukoricabogár okozta szárdõlés ellenére is nagyon kevés a csõ- és szemvesztesége, az igen lapos építés és a hosszú törõszerkezet következtében. A második pedig az, hogy a szárzúzó munkája szinte tökéletes. A régebbi Olimac gépeink is kiválóak voltak, de az új adaptereken levõ állókés ezt még tovább fokozta, így az új szezon elõtt a régebbi gépeinkre is felszereljük ezt a tudtommal egyedülálló újdonságot. Képzelje, a speciális-, keményfémmel felrakott önélezõ szárzúzó kések egyszeri átfordítással képesek voltak teljesíteni a szezont, az állókések pedig szerintem 3-4-et is kibírnak!
Második riportalanyunk Krausz Zoltán szekszárdi bérmunka vállalkozó, aki egy extrán felszerelt, 6 soros, összecsukható kivitelû-, száremelõ csigákkal és talajkopírozó automatikával is felszerelt Olimac Drago adapter büszke tulajdonosa.
– Krausz Úr! Miért választotta az Olimac adaptert?
– Az Olimacról már hallottam jó tapasztalatokat, szerepelt a Bábolnai Napokon is, de a végsõ döntést egy 2002. évi õszi gyakorlati bemutatón hoztam meg, ahol láttam egy 8 soros összecsukható adaptert munka közben, meglehetõsen rossz, esõs körülmények között is jól dolgozni.
Tudja mi, bérvállalkozók furcsa helyzetben vagyunk a piacon, hiszen elég nagy a konkurenciaharc. Csak az számíthat hosszú távon is jó munkára, aki a legjobb technikát alkalmazza, gyors, pontos és megbízható, s természetesen minõségi munkát végez.
– És az Olimac ilyen?
– Az elsõ éves tapasztalataim alapján mondhatom, hogy igen, ilyen. A bérvállalkozók szükségszerûen sokat vonulnak. A gép-, az adapter vonulásra való felkészítésének idõigénye közvetlenül pénzkérdés, s az sem utolsó szempont, hogy az összecsukható adapterrel a vonulás még éjszaka is biztonságos, így nyilvánvaló volt, hogy összecsukható adaptert választottam. A mi területünk dombvidék, sõt komoly lejtõkön is termelnek kukoricát itt Tolnában. Emiatt, no meg a minél alacsonyabb tarló iránti igény miatt is az adaptert alacsonyan kell járatni, így megrendeltem a talajkopírozó automatikát is, amely ugyan (sajnos) megsérült egy vízmosásban, de egyébként kitûnõen dolgozott. A talajkopírozó mellett a szélsõ sorválasztókra szerelt száremelõ csigák ugyancsak jó szolgálatot tettek a kukoricabogárral fertõzött megdõlt területeken.
– Milyen tulajdonságát emelné még ki az Olimac adapternek?
– Számomra meglepetést okozott, hogy az egyébként rendkívül egyszerû napraforgó betakarító késbetétek milyen jól dolgoztak ! Van egy speciális napraforgó betakarító adapterünk is, amely talán kisebb veszteséggel dolgozik, de ugyanakkor nagyobb mennyiségû szárat és levelet juttat be a cséplõszerkezetbe, mint az Olimac Drago. Ennek eredménye, hogy a Drago-val mûködõ kombájnunk magtartályában rendszeresen tisztább volt a napraforgó mag, mint a másikban, sõt a Drago-val gyorsabban, termelékenyebben tudott haladni a kombájn, mint a céladapterrel.
Szeretném kiemelni még azt is, hogy az automata törõléc állító egységek is igen jól vizsgáztak nálunk. Ez nem csak kényelmes egy bérvállalkozónak, hiszen nem kell állítgatnia a törõléceket helyszínrõl-helyszínre, illetve táblánként, mert ezt igen megbízhatóan elvégzi az automatika, hanem a megbízóink is jól jártak, hiszen az Olimac után nem érdemes BÖNGÉSZNI, ugyanis a lapos adapter és a törõléc állító automatika minimalizálják a csõ- és szemveszteséget. A kisebb csövek sem vesznek el egy-egy tömörebb-, vagy kisebb termõképességû táblafolton, hiszen a kezelõ figyelmétõl függetlenül, automatikusan zárnak a törõlécek, ha csökken a kukoricaszárak mérete.
Nézze, ez az adapter drága volt, de abban biztos vagyok, hogy eddig megérte az árát.
Természetesen több riportalannyal is folytattunk beszélgetést, de úgy véljük a két bemutatott riport jól összefoglalta az Olimac Drago adapterek elõnyös tulajdonságait. S ha valaki mélyebben szeretné megismerni a gépvizsgálati eredményeket, az FVM-MGI tesztek bizonyítják, hogy Olimac Drago állja a versenyt a legfelkapottabb márkákkal is.
Pannonagri Kft, az Olimac adapterek generál importõre, augusztus hónapban az ország több pontján tart bemutatókat, s részt vesz a debreceni FARMER EXPO kiállításon is.
Kérjük figyeljék az invitáló reklámokat, s igényeljék a viszonteladók ajánlatát is !