A Syngenta elõdjeihez hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a partnereivel való apcsolattartásra. Több éves hagyományt folytatva idén is megrendezésre került két helyszínen az országban; Enyingen és Hajdúböszörményben a Syngenta Szer „Show”. Enyingen 600, Hajdúböszörményben 550 termelõt látott vendégül a cég.
A rendezvény célja kettõs volt:
• A szántóföldi bemutatókon prezentálták a Syngenta növényvédelmi technológiai ajánlatainak egy részét, ahol a szakmai ismeretek, fejlesztési eredmények átadása mellett, az idei tapasztalatok megvitatása dominált.
• A „mini” kiállítással fûszerezett találkozón az érdeklõdõk még szélesebb körben kaphattak tájékoztatást a mezõgazdaság más területein dolgozó cégek kínálataiból is.
Jelen voltak permetezõgép-, alkatrész-, védõfelszerelés-, vetõmag- forgalmazó cégek mellett, mezõgazdasági újságok reprezentásai, köztük az Agro Napló. Példaértékû ez a kezdeményezés, hiszen a teljeskörû tájékoztatás lehetõségének biztosítása segíthei a termelõt abban, hogy megõrizhesse versenyképességét az Európai Unióban.
A képen balról Pierre Cohadan, a Syngenta Kft. ügyvezetõje, Sziládi József, az Enyingi Agrár Rt. növénytermesztési fõágazatvezetõje, és Czigány Tibor a Syngenta Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója látható.
Növényvédelmi tapasztalatok:
Az idei tavasz csapadékban gazdagabb volt, így szántóföldi kultúráink biztatóbb képet mutattak, mint az elmúlt években. A kalászosokban benne rejlik a nagy termés lehetõsége, ha meg tudjuk védeni az állományokat a gomba és rovar kártevõktõl. Az idei évben is voltak természetesen gondok, problémák néhol a sok csapadék miatt megkésett vetés, növényvédõszer ellátási problémák, pénzügyi, gépkapacitásbeli gondok stb, de ezek ellenére a szakembergárda véleménye az, hogy a mezõgazdaságból élõknek az Európai Unióhoz való csatlakozás után jövedelmezõ lehetõségek nyíltak meg. A gazdagnak ígérkezõ termést egy biztos védõvámokkal körülhatárolt, garantált minimum felvásárlási árakkal dolgozó piacon lehet értékesíteni. A jövõben a szántóföldi növénytermesztésbõl élõk jövedelme nagyobb, biztosabb és kiszámíthatóbb lesz.
A Syngenta hazai csapata arra törekszik, hogy a legújabb ismeretek átadásával, technológiai fejlesztésekkel, emberi, partneri kapcsolatokkal ezt a jövõt elõsegítse.