A vetõburgonya tárolása

A magyarországi étkezési burgonyatermelés is számos kétséggel küszködik. Milyen áron juthatnak a termelõk vetõburgonyához? Ha elültették, mekkora költséggel tudják megtermelni a végterméket? Mekkora hozammal számolhatnak, ha minden lehetséges feltételt biztosítanak ahhoz, hogy a vetõgumóban rejlõ potenciális termõképességet realizálják. Milyen eladási áron tudják értékesíteni a megtermelt végterméket? A termelés a korábbi évek gyakorlata alapján a hazai vetõburgonya elõállítással kezdõdött. Ezen a téren is jelentõs változást hozott a csatlakozás. A termesztéssel intenzíven foglakozóknak le kel mondani a korábban UT-1 fokozatúnak mondott szaporító anyagról, mivel ezt az EU szabvány nem értelmezi. Ebben a pár sorban a vetõburgonya tárolásának követelményeit mutatom be, de ebbõl világossá válik, mit kell tenni az étkezési burgonya tárolásánál. Lényeges különbség, csak a tárolási hõmérsékletnél található.

A vetõburgonya tárolása még nagyobb odafigyelést igényel, mint az egyéb hasznosítási irányra termesztett burgonyáé.

A betakarítás korábban történik. A gumók nem teljesen érettek, héjuk vékonyabb, kiemeléskor, manipuláláskor könnyebben sérülnek. A vékony héj, a sérülések könnyebb vízleadást tesznek lehetõvé, valamint a betegségek is könnyebben megtámadják a gumót. A tárolás alatt különbféle veszteségek lépnek fel, melyek csökkentése elemi érdeke a gazdálkodóknak. Egy megfelelõen kialakított, üzemeltetett tárházban ezek a veszteségek a minimálisra csökkenthetõek, de ehhez megfelelõ szakmai, üzemeltetési ismeretekkel kell rendelkezni.

A magyarországi idõjárási viszonyokat ismerve ki kell jelenteni, hogy optimális tárolási körülmény nem biztosítható vetõburgonya számára mesterséges hûtés nélkül.

A tárolás megkezdése elõtt a tárházat elõ kell készíteni. El kell végezni a megfelelõ színvonalú takarítást, fertõtlenítést. Ellenõrizni kell a légcsatornák tisztaságát, a ventillátorok, szellõzõnyílások motorjának üzemképességét. Fejlettebb technológiával szerelt tárházakban az elektronikus berendezések ( hõmérõk, rendszert mûködtetõ szoftver, kapcsolószekrények ) karbantartását el kell végezni.

A vetõburgonya tárolását – hasonlóan az étkezési, illetve ipari célra termesztett burgonyához – 5 fázisra bonthatjuk, melyek a következõk:

·        Leszárítás

·        Begyógyítás, vagy parásítás

·        Fokozatos lehûtés

·        Tárolás

·        Kitárolás elõtti felmelegítés

Az egyes szakaszok elméletileg jól elkülöníthetõek egymástól, de még teljesen automatizált tárházak esetében sem lehet felügyelet nélkül hagyni a szabályzó rendszert. A programfázisok közötti váltást mindig gyakorlattal rendelkezõ szakembernek kell elvégezni, ami azt jelenti, hogy a betárolt termény állapotát gyakorta kell ellenõrizni, és nem elég csak a mérõmûszerek által adott adatokra támaszkodni.

Leszárítás:

Amint azt rövid bevezetõben említettem a vetõburgonya tételek fiziológiailag éretlenül kerülnek betakarításra, illetve a tárolótérbe. Meghatározza a leszárítási ciklus hosszát a betakarításkori idõjárás, illetve az, hogy a betakarított terménnyel együtt mennyi föld kerül betárolásra. A leszárítással a gumóban levõ felesleges vizet, a gumó felületén található párát és a betárolt föld nedvességét kell eltávolítani a lehetõ legrövidebb idõ alatt. Számos gyakorlatban lefolytatott kísérlet bizonyította, hogy a leszárítás alatt elkövetett hibák adják a legnagyobb veszteséget a tárolás folyamán.

A leszárítás hatásfokát befolyásolja a halomba befúvott levegõ hõmérséklete, valamint annak relatív páratartalma. ( Mivel Magyarországon szinte csak halmos tárolással találkozunk, így a konténeres tárolásnak az általánostól eltérõ kérdéseivel nem foglakozom. )

Egyértelmûen kijelenthetõ, hogy a leszárítást a lehetõ legrövidebb idõ alatt el kell végezni. A szellõztetésnél ajánlott 130-150 m3/tonna/óra légmennyiséggel számolnunk. Mindenképpen arra kell törekedni a terem megtöltésénél, hogy a kialakított halom teteje vízszintes legyen. Ez elõsegíti a halmon belül a levegõ egyenletes áramlását. ( Az egyenletes áramlás kialakításához a légcsatornákat is megfelelõen kell méretezni. ) Mivel a tárolási magasság általában 4 m vagy még ennél is több, mindenképpen olyan ventillátorokat kel alkalmazni melyek tudják a megfelelõ légmennyiséget szállítani, akkora nyomással, hogy az a halom átszellõztetését garantálja. ( 300 pascal )

Lényeges kérdés, hogy milyen legyen a befúvott levegõ.

Mindenképpen annak a követelménynek kell megfelelni, hogy a levegõ szárítsa a terményt, illetve a közte lévõ idegen anyagot. Ezt a hatást magas relatív pártartalmú levegõvel is elérhetjük abban az esetben, ha annak hõmérséklete alacsonyabb a burgonyáénál. A hideg levegõ a meleg halomban felmelegszik, relatív páratartalma lecsökken, tehát nõ a párafelvevõ képessége. Amennyiben a külsõ levegõ hõmérséklete magasabb, mint a halomé akkor is érhetünk el szárító hatást, de akkor az úgynevezett kicsapódási, vagy harmatpontra kell tekintettel lennünk.

Harmatpontértékek ( oC ) különbözõ páratartalmú levegõnél.

1./ táblázat

A táblázat figyelmes tanulmányozásával rájöhetünk, hogy a korai betakarítás miatti magas gumóhõmérséklet nagyon lekorlátozza a naponkénti ventillációs idõt. Azok a gazdaságok melyek mesterséges hûtéssel rendelkeznek lényegesen egyszerûbb helyzetben vannak, mert az aggregát és a hõcserélõ segítségével optimálisan alacsony hõmérsékletû befúvott levegõt nyerhetnek. Arra azonban figyelni kell, hogy a leszárító levegõ 5 oC-nál ne legyen hidegebb a halom hõmérsékleténél. ( Ezt az értéket a tárolás késõbbi fázisainál történõ szellõztetésnél is figyelembe kell venni. Általában, a különbözõ légtechnikai programok, alapesetben 3 oC-nál hidegebb levegõt nem javasolnak közvetlenül a halomba juttatni. )

Azok a gazdaságok, ahol nem rendelkeznek korszerû processzorvezérlésû ellenõrzõ-szabályzó rendszerrel, ott alkalmazhatják a 2. táblázatot a szellõztetés idõpontjának meghatározásához. A szellõztetés optimális körülményeinek meghatározásához minimum 3 paramétert kell mérni, illetve összevetni. Mérnünk kell a levegõ pártartalmát, hõmérsékletét valamint a betárolt termény hõmérsékletét. Lényegében a processzoros irányítással mûködõ rendszerek mûködési elve is a két bemutatott táblázatban rejlik. A különbség az, hogy a processzor a mért adatokat pillanatok alatt kiértékeli, és szükség szerint indítja a ventillátorokat. Amennyiben az értékek leolvasása egy megbízott dolgozó feladata, akkor már számtalan hibalehetõséggel találkozunk. Le kell olvasni egyenként az értékeket, meg kell jegyezni õket, majd a táblázattal(okkal) össze kell hasonlítani azokat. Mérlegelni kell, hogy a szellõztetés indítható-e. Külön kérdés, és gyakorlatilag nem megoldható annak kiszámítása, hogy esetlegesen milyen arányban kell keverni a külsõ és belsõ levegõt ahhoz, hogy a betárolt anyagra a megfelelõ hõmérsékletû levegõt fújjuk. Azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy minden elektromos eszköz veszteséggel dolgozik, ami villanymotoroknál hõtermelést is jelent. Ez a hõ formájában jelentkezõ veszteség a nyílásokon beáramló külsõlevegõt akár 1 oC-al is felmelegítheti.

A külsõ levegõ megengedhetõ maximális relatív páratartalma mezõgazdasági termények szárításakor

2./táblázat

A leszárítást a terem megtöltésével egy idõben meg kell kezdeni. Ennek a szakasznak akkor van vége, ha a halom tetejétõl 40 – 50 cm-re a gumók felülete, valamint a közöttük található föld száraz.

Begyógyítás, vagy parásítás:

Mind a betakarítás, mind a betárolás alatt a gumóhéj – még a leggondosabb gépbeállítások mellett is – sérüléseket szenved. Ezeken a sérüléseken keresztül a gumó vizet veszthet, illetve a különbözõ fertõzések is könnyebb utat találnak a gumó belsejébe. A parásodás nem csak a sebek begyógyulását jelenti, hanem az ép héj is vastagszik, ami az apadási veszteség csökkenését eredményezi. Ezért fontos követelmény, hogy a leszárításhoz hasonlóan a begyógyítást is a lehetõ leghamarabb végezzük el.

A parásodás optimális gyorsasággal 12-18 oC-on és magas, 80-90 % relatív páratartalomnál megy végbe. A légcsere szüksége ennél a folyamatszakasznál lényegesen alacsonyabb, mint a leszárításnál. Tulajdonképpen csak a felgyülemlett CO2 mennyiséget kell csökkentenünk. A magas pártartalmat azzal lehet a halomban biztosítani, hogy csak minimális idejû szellõztetést engedünk (vagy párásító berendezést használunk, melynek kérdéseire a fejezet végén külön visszatérek). Vannak olyan vezérlési rendszerek is magyarországi tárházakban, melyeknél a programban be lehet állítani azt, hogy például 85 % alatti külsõlevegõ relatív pártartalom alatt ne szellõztessen. A begyógyítási szakasz hosszát 7-14 napban lehet meghatározni.

Fokozatos lehûtés:

Amennyiben az elõzõ szakaszban leírt hõmérsékleti értékeket veszzük figyelembe, akkor a burgonyánkat errõl a hõmérsékletrõl kell a tárolási hõmérsékletre hûteni. Vetõburgonyánál ez a hõmérséklet 2-4 oC, a fajta tenyészidejétõl függõen. A hosszabb tenyészidejûeket alacsonyabb, a rövidebb tenyészidejûeket valamivel magasabb hõmérsékleten lehet tárolnunk. A lehûtésnél általános szempontként kell figyelembe venni, hogy napi 0,5  oC-nál nagyobb mértékû hõmérsékletcsökkenés ne legyen. Ettõl csak akkor tanácsos eltérnünk, ha a betárolt anyag valamilyen betegséggel bír. A hûtésnél minimum 2 oC-al hidegebb levegõvel dolgozzunk, mint a halom hõmérséklete, de semmi esetre ne legyen a befúvott levegõ 5 oC-al hidegebb, mert az a gumók károsodásához vezethet. A korai betakarítási idõpontból fakadóan ilyen hõmérsékletkülönbségû levegõ csak ritkán, általában a hajnali órákban áll rendelkezésre, azonban szerencsés módon ekkor a relatív páratartalom magas, ami segítséget jelent abban, hogy a gumókat ne szárítsuk feleslegesen. Mesterséges hûtéssel szerelt tárházakban a feladat lényegesen egyszerûbb. A rendszerbe szerelt hõcserélõ(k) méretezését a rajtuk keresztül haladó levegõ mennyiségének figyelembevételével úgy végzik, hogy a bemenõ-, és kimenõ oldal között a hõmérsékletkülönbség 3 oC legyen. Ezzel kellõ hûtési hatásfokot, illetve sebességet lehet elérni. A rendszert mûködtetõ programokban be lehet állítani egy „delta t oC” értéket, ami a napi hõmérsékletcsökkenés mértékét jelenti. Ezzel teljesen programozottan érjük el a kívánt tárolási hõmérsékletet, függetlenül az uralkodó idõjárási viszonyoktól.

Tárolás:

Ez a tárolási folyamat leghosszabb ciklusa. Amennyiben elértük a lehûtéssel a kívánt tárolási hõmérsékletet, azt folyamatosan fent kell tartanunk a lehetõ legkisebb ingadozással. Itt is jelentõs segítséget nyújt egy beépített automatikus hûtõrendszer, mely olyan kialakítású, hogy át tud kapcsolni természetes-, vagy mesterséges hûtési rezsimbe. Ezek a rendszerek mindig a külsõ levegõvel dolgoznak, ha annak hõmérséklete ezt lehetõvé teszi, de ez egyben azt is jelenti, hogy a folyamat vízelvonással jár. A tárolásnál arra kell törekednünk, hogy ez a vízelvonás a lehetõ legkevesebb legyen. Amennyiben a tárolónk megfelelõ hõszigetelésû és ennél fogva esetleg több napon keresztül nem kell hûtenünk a terményt, akkor is kell a belsõ levegõt keverni. Az alkalmazott rendszerek többségében a szellõztetõ ventilátorok csak egy irányban dolgoznak, és a halom felsõ, általában 1 m-es rétegében kicsapódott párát a halom feletti levegõbe nyomják, majd onnan a belsõ körön mûködõ ventilláció azt újra a halomba juttatja. Ez az általánosan használt megoldás sokkal költségesebb, mint az, amikor a ventilátorok reverz módon is dolgoznak. Igaz, hogy ebben az esetben csak légszállító teljesítményüknek csak mintegy 70 %-át tudják, de a kicsapódott párát rövidebb úton és idõ alatt oszlatják el a betárolt anyagban. A tárolás e szakaszában is törekednünk kell arra, hogy a tárolótérben lehetõség szerint tartsuk a 85-90 %-os relatív pártartalmat.

Kitárolás elõtti felmelegítés:

Tulajdonképpen vetõburgonyánál ennek a fázisnak nincs túl nagy jelentõsége. Az egyértelmû, hogy a hideg 2-4 oC-on tárolt gumók sérülékenyebbek, ami elkerülendõ, de a hideg manipulációból származó belsõ elszínezõdéseknek nincs jelentõsége az eladhatóságra. A burgonyahalom képes önmagát felmelegíteni, ami azt jelenti, hogy hõmérsékletétõl függõen napi 0,3-0,5 oC emelkedik hõmérséklete. A szellõztetésnél arra kell törekednünk, hogy a már említett párakicsapódást a halomban elkerüljük.

Megfelelõ színvonalú tárolás csak megfelelõen kialakított tárházban elképzelhetõ. A legfontosabb szempont a kívánt minõségû hõszigetelés, ami oldalfalak esetében 0,35-, míg a tetõnél 0,25-ös „K” értéket jelent. Ez a szintû hõszigetelés elõsegíti a betárolt anyag hõmérsékletének szinten tartását, valamint megfelelõ kivitelezés esetén nem alakulnak ki hõhidak, ahol a pára kicsapódik, és koncentráltan, vízcsepp formájában a halomra kerülhet. Ezek a helyek betegségek kialakulásának melegágyai lehetnek, ami feltétlenül kerülendõ.

Több esetben említettem a szükséges relatív páratartalom nagyságát a tárházban. 2000-ben megjelent Magyarországon egy teljesen új rendszerû párásító eljárás. A korábbi kialakítások levegõáramba juttattak lehetõ legkisebb cseppméretre porlasztott vizet. Ezekkel a megoldásokkal nem lehetett elkerülni azt, hogy a levegõ ne legyen túlnedvesítve. A túlnedvesítés eredményeként párakicsapódás keletkezik. Az új megoldás teljesen új elven alapszik. Ismeret egy celdek nevû anyag, aminek szerkezete az aktív szénhez hasonló. Kis befogadóméret nagy felületet takar. Ebben az anyagban vizet áramoltatnak, és levegõt fújnak keresztül ( 1. ábra )

1.       ábra

Celdek mûködési elve.

Az anyagban nem porlasztás történik, hanem párolgás. Párolgásnál az áthaladó levegõ csak a hõmérsékletének megfelelõ mennyiségû vizet képes felvenni, addig a határig, amíg a 100 % relatív páratartalmat el nem éri. Nincs túlnedvesítés! Ismert tény, hogy a párolgás hõelvonással jár. Ennél fogva ennek e megoldásnak hûtõ hatása is van, attól függõen, hogy mekkora az átfúvott levegõ hõmérséklete, illetve milyen annak  relatív páratartalma.

1.       grafikon

Az ábrát figyelmesen tanulmányozva megállapítható, hogy az anyag méretétõl függõen milyen hõmérsékletnél mennyi vizet tudunk elpárologtatni 1 óra alatt, illetve mekkora hûtõteljesítményt érünk el pusztán azzal, hogy ventilálunk. Ez a hûtõteljesítmény lényegesen kevesebb energia felhasználással jár, mint a villamos energiával mûködtetett hûtõberendezések használata.