A baromfitartás technológiai követelményei az Európai Unióban

Ebben a régióban bonyolódik le a nemzetközi tojás kereskedelem jelentõs része, annak ellenére, hogy az EU tojástermelése csak mintegy 1,20 %-kal haladja meg a fogyasztást.

A hazai baromfiszektor exportjának döntõ többsége az EU országaiba irányul. Magyarország 1992-tõl a Európai Unió társult tagjaként a baromfitermékek kivitelére kedvezményes kvótát kapott, melynek kihasználása közel 100 %-os. A magyar baromfitermék export az Uniós termelésnek cca. 1%-a, de így is a harmadik országokból származó bevitelnek majdnem a felét adja.

Az Európai Unióban a fogyasztók egy része nagyon környezettudatos. Õk kezdetben állatvédelmi szervezetek, késõbb más társadalmi áramlatok segítségével fokozódó politikai nyomást gyakoroltak a kormányzatokra céljaik elérése érdekében.

Az etikus magatartás az állatok jó közérzetét igyekszik elõsegíteni. Az Európai Közösség tagállamaiban már nem is az állatvédelem szót használják, hanem az angolban animal welfare, a németben a Wohlbefinden, a franciában bien-etre kifejezéseket, amelyek megközelítõen az állai jólét kifejezéssel fordíthatók magyarra.

Az állatvédelem kifejezés az Európai Közösségnek unióvá válását megalapozó, 1992-es Maastrichti Egyezmény záróokmányához csatolt 24. függelékében is szerepel: "A konferencia felkéri az Európa Parlamentet, a Tanácsot és a Bizottságot, valamint a tagországokat, hogy az egységes agrárpolitika, a közlekedés, a belkereskedelem és a kutatás terén dolgozzanak ki és vezessenek be közös jogi szabályozást az állatok jólétének követelményeirõl és ezek költségeit teljes egészében fedezzék". Ennek eredményeként az EU számos állatvédelmi jogszabályt alkotott a gazdasági haszonállatokra vonatkozóan.

A világ nyugati felében az állatvédelem nem csupán a nagyvárosi településeken tartott, ún. társállatok problematikájával foglalkozik, hanem kiterjed a haszon- és a vadon élõ állatokra is. A legtöbb nyugat-európai országban állatvédõ társaságok alakultak és mûködnek. A cambridge-i egyetem állatorvosi karán több éve önálló állatvédelmi tanszék alakult. A legtöbb EU tagállamban a témakört az állatorvosképzésben a kötelezõ tantárgyak sorában oktatják.

Az állati jólét és az állatitermék-elõállítás kölcsönhatásban vannak. Az állat-egészségügyi statisztikák szerint a veszteségek döntõ részét a helytelen tartás, takarmányozás és egyéb technológiai ártalmak, illetve hatásukra fellépõ, fakultatív patogén kórokozók kiváltotta betegségek idézik elõ. Az állatkímélõ tartástechnológiák és állatszállítások bevezetésével és törvényi szabályozásával az EU-ban mérséklõdtek a veszteségek. Az állatvédelem térhódítása mindezeken túl azzal az elõnnyel jár, hogy a helytelen tartási, takarmányozási technológiák és környezeti ártalmak okozta egészségkárosodások megelõzésére kevésbé kell gyógyszereket alkalmazni. Ezzel csökkenthetõ az élelmiszerekben a gyógyszermaradványok elõfordulásának kockázata. Az állatvédelem tehát egyúttal humánegészségügyi érdek.

E törekvések eleinte a ketreces tojótyúktartás bizonyos technológiai elemeinek törvényi szabályozására terjedtek ki. Ennek következtében az Unióban állatvédelemmel, állati jóléttel kapcsolatos elsõ jogszabályokban rögzített követelmények a baromfitenyésztésben kerültek kidolgozásra (88/166 EGK). Ez az irányelv megállapította a tojótyúkok ketreces tartásának minimális követelményeit.

Az ET 1978. február 20-án európai egyezményt fogadott el az állatok védelmérõl a mezõgazdasági állattartásban. Az Európai Közösség úgy csatlakozott az egyezményhez, hogy azt a 923/1978.(VII.19.) sz. alatt irányelvként kihirdette. Az egyezmény rendelkezik az állatok tartásáról és ellátásáról, kiemelten az iparszerû állattartás keretei között.

A jogszabály hatályát 1992-ben bõvítették. Alapvetõ követelményeket írtak elõ a haszonállatok tartására. Ezeket nemcsak az iparszerû-, hanem minden állattartási technológiára kiterjesztették.

Az iparszerû tartás fogalmát az jellemzi, hogy az állatok olyan számban, olyan körülmények között, olyan teljesítménykényszer alatt állnak, amelyben jó közérzetük fenntartása rendszeres gondoskodást igényel. Ezzel együtt minden szükségtelen fájdalmat, szenvedést vagy kínzást el kell kerülni. Követelmény a faji sajátosságoknak megfelelõ tartás, és tilos minden olyan tartási mód, amely az állatnak szenvedést vagy sérülést okozna. Tilos az állatok mozgási szabadságának korlátozása, az istállókban szavatolni kell a kedvezõ környezeti feltételeket.

A tojótyúkok ketreces (battériában) tartása a tojástermelés legelterjedtebb formája a Közösségben. Rendkívül hozzájárul az ágazat kiemelkedõ termelékenységéhez. A tartásnak ez a formája mégis az állatok szükségtelen és túlságos szenvedésével járhat.

Az egyes tagállamokban a tömegesen tartott állatok védelmére hozott jogi elõírások különbözõsége a versenyfeltételeket módosíthatja, és ezáltal a tojás és a baromfi közös piacszervezésének zökkenõmentes mûködését akadályozhatja. Ezért elsõdleges jellemzõk megállapítására és valamennyi belterjes tartási rendszerre vonatkozó, közös minimális követelmények megállapítására volt szükség a piac kielégítõ mûködésének lehetõvé tétele érdekében. Ennek megfelelõen közösségi intézkedéseket hoztak a ketrecben tartott tojótyúkokra vonatkozóan.

A tojótyúkok ketreces tartásának szabályozása elõször a 113/1986. EGK irányelvben történt meg, de ezt az Európa Bíróság hatályon kívül helyezte. Két évvel késõbb lépett életbe a 166/1988. sz. EGK irányelv, amely minimális követelményeket állapít meg a ketrecben tartott tojótyúkok védelmére vonatkozóan. Ezt a direktivát az Unió Tanácsa 2003. január 1-vel hatályon kívül helyezte, helyébe a 74/1999. sz. irányelv lépett. (Ez nem vonatkozik a 350 db-nál kevesebb tyúkot, illetve csak tenyészállatokat tartókra, ott a 98/58/EC direktiva alkalmazandó).

A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a Közösségben történõ használatra újonnan (az irányelvben meghatározott idõponttól kezdve) épített minden ketrec megfelel az alapkövetelményeknek:

Minimális követelmények 2003. január 1-tõl a nem tökéletesített ketrecrendszerben történõ tartásnál:

1. Legalább 550 cm2-es tényleges, szabadon használható ketrecterületet kell biztosítani minden egyes tojótyúk számára.

2. Korlátozás nélkül használható etetõvályúval kell felszerelni a ketrecet, melynek hossza állatonként minimálisan 10 cm legyen.

3. Amennyiben szopókás itatók vagy itatócsészék nem állnak rendelkezésre, minden egyes ketrecben az etetõvályúval azonos hosszúságú itatóvályút kell biztosítani. Ahol itató pontok

biztosítják a vízellátást, legalább két szopókás itatónak vagy itatócsészének kell lennie minden egyes ketrecen belül.

4. A ketrecek minimális magasságának legalább 40 cm-nek kell lennie a ketrec alapterületének legalább 65%-ában, valamint sehol sem lehet alacsonyabb 35 cm-nél.

5. A ketrecek padozatát úgy kell kialakítani, hogy az elõsegítse a láb karmainak egyenes állását. A padló lejtése nem haladhatja meg a 14%-ot vagy a 8 o-ot. Amennyiben a padozat anyagaként nem négyszögletes dróthálót használnak, megengedhetõ ennél nagyobb lejtés is.

6. A ketrecek kialakítása során felhasznált anyagoknak és konstrukciónak olyannak kell lennie, hogy az állatokat óvja a sérüléstõl.

7. A ketrec nyílásának mérete és tervezése tegye lehetõvé egy felnõtt tyúk kivételét szükségtelen fájdalom vagy sérülés okozása nélkül.

8. A ketreceknek kielégítõen felszerelteknek kell lenniük ahhoz, hogy az állatok kiszabadulását megakadályozzák.

9 Minden állatnak biztosítani kell megfelelõ, tápláló és higiénikus takarmány- és állandó ivóvízforrást, kivéve gyógyító vagy megelõzõ kezelések esetén.

10. Az állattartó épület hõszigetelése, fûtése és szellõzése biztosítsa a légmozgást. A hõmérsékletet, a relatív páratartalmat, a gáz- és por koncentrációt olyan szinten kell tartani, amely nem ártalmas az állatok számára.

11. Mesterséges világítás alkalmazása esetén, a tojótyúkoknak megfelelõ pihenési periódust

kell beiktatni a nap folyamán, amikor a világítás intenzitását oly módon kell csökkenteni, hogy számukra a nyugodt pihenés biztosítható legyen.

12. Az állatokat megfelelõ számú, a tojótyúkokról és a használt technológiai rendszerrõl kellõ ismerettel és tapasztalattal rendelkezõ személyzetnek kell gondoznia.

13. Az állományt legalább naponta egyszer meg kell tekinteni, és ehhez kielégítõ fényforrásnak kell rendelkezésre állnia, amelynek fényerõssége elegendõ minden egyes állat láthatóságához, valamint ha szükséges alapos vizsgálatához.

14. Három ketrec sornál többet tartalmazó elhelyezési rendszer csak abban az esetben alkalmazható, ha megfelelõ rendszabályok és módszerek lehetõvé teszik az összes sor nehézség nélküli megszemlélését.

15. Olyan állatok esetén, melyek nem tûnnek egészségesnek, beleértve a magatartásbeli változásokat is, lépéseket kell tenni az ok kiderítésére és megfelelõ gyógykezelést kell

alkalmazni (kezelés, elkülönítés, selejtezés vagy a környezeti tényezõk javítása). Amennyiben az ok valamely termelõegységen belüli olyan tényezõ, amelynek azonnali kijavítása nem elengedhetetlen, ezt az okot az állattartó hely kiürítése után és az újabb állomány betelepítése elõtt kell megszüntetni.

16. Minden, az állatok egészsége és jóléte szempontjából nélkülözhetetlen automatikus berendezést legalább naponta egyszer ellenõrizni kell. Hiányosságok feltárása esetén, ezeket

azonnal ki kell javítani, vagy ha ez nem megvalósítható, a hiba elhárításáig meg kell tenni a

szükséges lépéseket az állatok egészsége és jóléte védelmének érdekében. Az etetés és a megfelelõ környezet fenntartására alternatív megoldásoknak kell rendelkezésre állniuk, melyek az esetleges meghibásodások alkalmával használhatók.

Figyelmeztetõ riasztó rendszert kell felszerelni, amely a gépi szellõztetési rendszer üzemzavara esetén lép mûködésbe.

17. A ketrecnek az állatokkal érintkezésbe kerülõ részeit alaposan meg kell tisztítani és fertõtleníteni minden egyes alkalommal a ketrec kiürítése után és az új állomány betelepítése elõtt. Az állatok benntartózkodása alatt a ketrec felületeinek, valamint minden berendezésnek kielégítõ tisztaságúnak kell lennie.

18. A ketreceket megfelelõ karom rövidítõ eszközökkel kell felszerelni.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy 2012. január 1. hatállyal megtiltják az ilyen ketrecekben történõ nevelést. Ezenkívül 2003. január 1. hatállyal az ilyen ketrecek nem gyárthatók és elõször nem alkalmazhatók.

Az alternatív rendszerekre vonatkozó elõírásokkal az irányelv 3. cikkelye, míg a feljavított ketrecekkel a 6. cikkely foglalkozik. Ezekhez a technológiákhoz megfogalmazott elõírások a hagyományos ketrecekhez képest jelentõs különbségeket mutatnak

Az Európai Unióhoz való csatlakozás keretében a jogharmonizációs folyamat részeként

Magyarországon megszületett az állatvédelmi törvény valamint végrehajtási rendeleteinek egy része.

Az állatok tartásának állatvédelmi követelményeit tartalmazó rendelet elõírásai megegyeznek a fent leírt közösségi szabályokkal. Az új állattartó telepek kialakítása csak ezen elõírások alapján történhet, a már meglévõ telepeknek a ketreces tojótyúk tartásra vonatkozóan 2009. január1-tõl kell megfelelniük az elõírásoknak.

Az állatok szállítására vonatkozóan az Állategészségügyi Szabályzat rendelkezései az irányadóak, állatszállítás elõtt, azaz a berakodást megelõzõen az állatorvos köteles ellenõrizni, hogy a szállítójármû és a rakodási hely megfelel az elõírt feltételeknek, illetve, hogy az állatok szállíthatóak-e.