Új kihívások az alternatív tojótyúktartás bevezetése során

A nevelés idõszaka



A baromfitartás aranyszabálya, hogy a technológia legyen a lehetõ legáttekinthetõbb, könnyen megtanulható az állat számára. Legfontosabb a jércenevelés és a tojástermelés szakaszai közötti fokozatos átmenet: a nevelés során alkalmazott itatási és etetési módot kell alkalmazni a termelésbe állításkor is. Ha az itató színe azonos a tojóházban is, könnyebben megtalálják az új épületben az állatok. Ugyanígy fontos az etetõberendezés hasonlósága, de még a gondozók azonos színû ruházata is, mert ellenkezõ esetben riadalmat okozhat a jércék között. A folyamatosan és halkan szóló rádió hangja megnyugtatja az állatot és elfedi a váratlan, ijesztõ zajokat.



Nagyon fontos az állatok állományvizsgálata és a tojóépület berendezéseinek gondos vizsgálata a betelepítés elõtt. A berendezéseket be kell üzemelni és mûködésüket ellenõrizni szükséges már az állatok megvásárlása elõtt. A tojóházban a tyúkoknak 3 dimenzióban kell közlekedniük és meg kell találniuk a vizet, a takarmányt, a tojófészket és az ülõrudat. A tervezés során érdemes figyelni a következõkre:



- a berendezések legalacsonyabb szintje magasabban legyen a tojóházban, mint a talajszint,



- a tojástermelés elején 3 hétnél tovább ne zárjuk be az épületbe a fiatal tojókat,



- 10 hetes kor után a legalsó szinten zárjuk el az itatókat.



Az alternatív módon tartott baromfinak (különösen szabad levegõn tartás esetén) 17 hetes korára 50-100 grammal nagyobb testtömeget kell elérnie, mert a több mozgás és a gyakori hõmérséklet-változás miatt nagyobb energia-tartalékkal kell rendelkeznie, mint a ketreces tojótyúknak. A szabadtartásra alacsony testtömeggel érkezõ állatok hajlamosak a leromlásra. Ezt megelõzendõ a csõrkurtításnak 10 napos kor elõtt kell történnie, és a fény-stimulációt késõbb kell alkalmazni annak érdekében, hogy nagyobb testtömeg-gyarapodást érjünk el a nevelés idõszakában. Ennek következményeként az állatok késõbb kezdenek tojni és késõbb érik el termelésük csúcsát is.





A termelés szakasza



Elsõ héten a tojóházban alkalmazott fény-programnak hasonlónak kell lennie a korábban alkalmazotthoz. A kezdeti magasabb teremhõmérséklet csökkenti a szállítás okozta stresszt és az állatok egyenletesebb eloszlását is segíti. Célszerû az állatokat 17 hetes koruk eléréséig átszállítani, hogy kellõ idejük legyen új környezetük megismerésére és a tojófészket megtalálják. A jércéket telepítéskor a tojóház különbözõ szintjeire kell kihelyezni - lehetõleg a reggeli órákban, hogy elegendõ idejük legyen az itatók és az etetõk megtalálására. Ha késõ délután helyezzük ki õket, jó tájékozódásuk érdekében módosítani célszerû a világítási programot. A fényerõsség a padozatnál az állatok fejmagasságában legalább 20 lux legyen. A megfelelõ erõsségû fény a késõbbiekben segít abban, hogy az állatok megtalálják a különbözõ szinteken elhelyezett fészkeket. Az elsõ 5 napban segíti tájékozódásukat, ha a szürkület elõtt rövid idõvel kézzel helyezzük õket a különbözõ szintek ülõrúdjaira. A vízellátás alapvetõ fontosságú, ezért betelepítés után figyelnünk kell, nincsenek-e az állományban az itatót nem találó, folyadékhiányban szenvedõ tojók. Szennyezett csõrükrõl felismerhetõk, mert víz hiányában a trágyából próbálják pótolni a nedvességet.





Az alomtojás



A tojóház tervezése során nagy jelentõsége van az olyan épület-kialakításnak és a berendezések olyan elhelyezésének, amely kizárja vagy legalább minimálisra csökkenti a fészken kívüli tojás (alomtojás) elõfordulását. A 2001-2002. idõszakban a holland Állattenyésztési Kutatóintézet statisztikát vezetett a különbözõ tojóházakban talált alomtojás elõfordulási arányáról: az átlagos arány 2 % volt, mely 0,4 és 5,6 % között változott. Ez valamivel alacsonyabb arány, mint az 1996-os adat (3,5 %). A régebbi épületeknél gyakrabban fordult elõ (2,3 %), mint a néhány éve létesített tojóházakban (1,2 %).





A tervezõk és az állattartók tapasztalatai alapján a kedvezõ eredmény elérésének legfontosabb szempontjai a következõk:



- az alommal borított részekre ne tervezzünk etetõ-, itató berendezést



- az itatók a fészkek mellett legyenek



- a fészkeket úgy helyezzük el, hogy az vertikális mozgásra késztesse a tojókat



- a berendezések ne egymás alatt, hanem „cikk-cakk” vonalban helyezkedjenek el



- az egyes berendezések között ne legyen 1 méternél több távolság



- az etetõ- és itató-berendezések különbözõ szinteken helyezkedjenek el



- a tojók felfelé mozgását kiegészítõ szintekkel, lépcsõkkel, több ülõrúd kialakításával

segítsük elõ



- a legalsó technológiai szint a talajszinten legyen



- legalább 100 cm² fészekterület jusson egy tojóra.





A tojótyúk tartásának kívánalmai



A megfelelõ technológia tervezése és annak gyakorlati kivitelezése együttesen eredményezheti az alomtojás arányának csökkenését. A fiatal tojók 3 hétre történõ tojóházba zárása elõsegíti alkalmazkodásukat és tájékozódásukat. Ha a tyúk tojást lát a padozaton, oda tojja a következõ tojását is. Ennek a rossz példának a megakadályozása érdekében ezeket a tojásokat legalább naponta öt alkalommal össze kell gyûjteni.



Ha az ilyen tojást behelyezzük a fészekbe, ahol a tojók láthatják azt, szívesebben tojnak a fészekbe. A fészkeket éjszakára le kell zárni, hogy elkerüljük azok trágyával való szennyezõdését, de jó, ha a reggeli világítás elõtt 2 órával már hozzáférhetõek és szürkület után még egy órán át nyitva tartjuk azokat. A gyakorlatban legjobban bevált módszer szerint 16 órán át nappali fényt biztosítunk a tojóknak, fokozatos fényerõ-változtatással reggel és este, hogy jelezzük elõre a napszakváltozást.



A tojástermelés idõszakának kezdetén a jércék hajlamosak az éjszakai órákban tojni. Az éjszaka teljes sötétben tartott jércéknek ezért nehézséget okoz a fészek felkeresése és gyakrabban fordul elõ alomtojás. Ezt a problémát megszünteti 10 méterenként elhelyezett, folyamatosan világító fényforrás. Ez az éjszakai fény abban is segít, hogy este megtalálják a tojók az ülõrudakat. A tojóházban ki kell küszöbölni a teljesen sötét területeket és a fényt fokozatosan kell erõsíteni és gyengíteni, ezzel segítve az állatok vertikális mozgását.



Az állati hulladék kezelésének technológiája olyan legyen, hogy az állatok a szennyezett almot fészekkészítés céljára ne használhassák.



A tojók egyenletes eloszlása a tojóházban nagyon fontos jó közérzetük miatt, valamint az állategészségügyi problémák megelõzése és az alomtojás elkerülése érdekében is. A tojók gyakran megvárják, amíg a legmagasabban elhelyezett foglalt fészek szabad lesz és ha nem tudják azt kivárni, a fészken kívül tojnak. Ha több fészket helyezünk el a legmagasabb szinten, az alsó fészkeket pedig jól megvilágítjuk, az ilyen jellegû problémákat megelõzhetjük. Ugyancsak vonzóbbá teszi az alsó fészkeket, ha közelükben itató és etetõ található.





A tojás minõsége



Az alternatív és a ketreces tojótyúktartás termelési adatainak összevetésébõl látható, hogy alternatív tartás mellett hasonlóan jó minõségû tojás termelhetõ, mint a ketrecben, ugyanakkor ritkábbak a szennyezett és törött tojások, ami nagyrészt az alkalmazott technológián és az alomtojások alacsony arányán múlik.



Elegendõ fészkelõterület és a tojók ideális eloszlása a tojóházban elengedhetetlen a megfelelõ mennyiségû és jó minõségû tojás termeléséhez.



A tojók egyenletes elhelyezkedését az etetés módja jelentõsen befolyásolja. Rendszeres etetési idõk és egyenletes takarmány-elosztás révén megelõzhetjük az állatok csoportosulását és összezsúfolódásukat. Kiegyensúlyozott takarmányozás a jó tojásminõség érdekében - ez a tojástermelés idõszakában szakaszolt etetéssel valósítható meg.



Alternatív tartási módnál az állatok nagyobb mennyiségû takarmányt igényelnek a több mozgás és a hõmérsékleti változások miatt. A mélyalmos rendszerû tojóházakban az állatok átlagosan napi 10 grammal, szabadlevegõs tartásnál 15 grammal több takarmányt igényelnek ketrecben tartott társaiknál.



Összehasonlítva a ketreces tartással a tojástermelés szakasza átlagosan 10 nappal rövidebb alternativ tartási módnál, ami kevesebb tojás termelését jelenti. Az állatok nagyobb energia-igénye miatt itt a takarmány-felhasználási ráta is magasabb lesz, és még a legjobban alkalmazott technológia mellett is magasabb arányú a kiesés.

 

Összefoglalás



A ketreces tojótyúk-tartásról alternatív módra történõ átállás többet jelent egy új technológia bevezetésénél. A tartási mód változtatása szemléletváltozást tesz szükségessé: a ketreces tartásnál a technika állt a középpontban (system management), az alternatív mód során az állat igényei az elsõdlegesek (bird management). Az alternatív tartás igényelte technológiai változtatások megtörténtek, a technikai feltételek jelenleg már adottak, hasonlóan kell az állatok megváltozott igényeit is kielégítenünk. A szakember az alternatív tartás lehetõségével a baromfi természetszerûbb életkörülményeit alakíthatja ki úgy, hogy közben a tojástermelés tovább folyik. Komoly szakmai kihívás ez, mely nem nélkülözheti további kutatások eredményeit, állategészségügyi és állatvédelmi szempontok figyelembevételét és az állattartók gyakorlati tapasztalatait sem a tervezés és kivitelezés során.



„A World Poultry magazinban 2003-ban Rick van Emous (Állattenyésztési Kutatóintézet, Lelystad, Hollandia) által írt cikk alapján”



Dr. Majoros Tibor - Dr. Hanzséros Ferenc