A szolen koronaforma alacsony mûvelésû gyümölcsösben

A gyümölcsök leszedése egy menetben történhet. Az angol „pedestrian orchad” kifejezés gyalogos, sétáló ültetvényt nevez meg, amellyel leginkább a munkafolyamatok könnyû elvégzésére utal (metszés, növényvédelem, termésritkítás, betakarítás stb.). A szolen koronaforma leginkább az orsó koronákból vezethetõ le, így elsõként a Lespinasse-féle függõleges sudár fenntartásából, amely „alacsony mûvelésû” ültetvények kialakítására ad lehetõséget. A Lespinasse-féle gyenge növekedésû alanyokon sûrû térállásban csúcsrügybõl nevelve olyan koronát alakítanak ki, amelyben a sudár dominálja az oldalágakat.

Hajlító hatású metszés

A fentiekben jellemzett koronaforma abból a metszéstechnológiából vezethetõ le, amelyet leginkább hajlító hatású metszésként említ a szakirodalom. Miként azt az 1. ábra mutatja, a fiatal elágazásokat az orsókoronák esetében súlyokkal vagy lekötözéssel, esetleg hajlító hatású metszéssel kiegészítve (például a Brunner-féle szektoriális kettõs metszéssel) úgy alakíthatók ki, hogy horizontális vagy a horizont alá kerülõ helyzetbe jussanak. A hajlítás íve alatt helytelen irányba növekedõ másodlagos elágazásokat, lehetõleg minél korábban el kell távolítani a fiatal koronából. Az alábbi ábra szerint az így kapott gallyakat úgy terhelik, hogy mintegy 15–18 db gyümölcsöt teremjenek.

Természetesen a vízszintes alá történõ hajlítás olyan hormonális folyamatokat indít el, amelyek által a manapság használatos fajták esetében különösen nagy mennyiségû termõképlet kialakulására számíthatunk. Ennek az ismeretnek birtokában J. M. Lespinasse és F. Delort, az INRA Kutatóintézet (Station de Recherches Fruitieres, Bordeaux) munkatársai olyan koronaformát képzeltek el, amelynek nemcsak oldalelágazásai, hanem a központi tengely is hajlító hatásnak van kitéve, miként azt a 2. ábra mutatja.

A szolen korona részletes jellemzése

A 2. ábrát tanulmányozva megfigyelhetõ, hogy a korona központi tengelyének hajlítása különbözõ magasságban és különbözõ mértékben történhet. Továbbá a hajlítás által létrehozható egykarú, illetve kétkarú szolen korona is. Fontos ismeret, hogy a hajlított központi tengelyen mintegy 12–20 db oldalágat hagyhatunk meg a fajták igénye, valamint az ültetési tõtáv szerint. Természetesen kezdetben olyan hibrid fajtákkal kísérleteztek, amelyeknek terméshozása, produktivitása már ismert volt. A korona kialakításának egyes lépései az alábbiak.

Az oltványok számára többnyire két huzalt feszítenek ki 180 és 200 cm magasságban. Az oltványokat, a telepítést követõen, tavasszal részesítik elsõként metszésben. A suhángon történõ elsõ visszavágás a 180 és 200 cm magasság között történik, amelynek hatására a vágás alatti rügyek erõteljesen kihajtanak, de az alsóbb rügyek esetében is bizonyos mértékû hajtásképzõdésre számíthatunk. Az akrotonikus hajtások mindegyikét hagyjuk meg, azok a rügyek, amelyek konkurensek lehetnek vagy kihajtásuk nem kívánatos, úgynevezett „vakításra” kerülnek, valamint a vegetáció során a fejlõdõ hajtások esetében azonnal megkezdhetjük a horizont alá történõ hajlítást. A „János-napi hajtásnövekedés” során (nyár elején) már kizárólag olyan elágazásokkal kell rendelkeznünk, amelyek a vízszintes alá hajlítottak. Ezt legegyszerûbben súlyok kihelyezésével érhetjük el (3. ábra).

A központi tengelyt növekedése szerint (miként a 4. ábra mutatja) a nyár során szintén hajlításban részesítjük és az adott szöget a huzalokhoz gyûrûkkel rögzítve biztosítjuk. Elsõ lépésként mintegy 45°-os szöget hozunk létre, a hajlítást szükség szerint nyár végén és õsszel folytatjuk mindaddig, amíg a 4. ábra 5. pontja szerinti állapotot elérjük. A központi tengely végleges állapota a kiinduláshoz képest 90°-ot mutat (4. ábra 6. pont). A második év tavaszán (hazánkban gyakran tél végén) a kedvezõtlen elágazódásokat eltávolítjuk, a késõbbiek során pedig (leginkább a második év nyarán) zöldmetszést végzünk. A hajlított fõvezérrõl adódó oldalelágazások a kialakított ültetvénysor mindkét irányába adódnak, azok irányítása és súlyozása szintén fontos mûvelet. Látható, hogy összességében a korona minden elágazódása a vízszintes alá hajlított. A fõvezér végén (miként a 4. ábra mutatja), felfelé irányuló elágazások is kialakulnak a második év során. Ezeknél szerencsés, ha nem metszünk, de a rajtuk adódó termést eltávolítjuk, valamint a korona egészében termésritkítást végzünk.

Néhány technikai fogás

A beültetés után már az elsõ évben figyeljünk arra, hogy az adódó elágazódások ne keresztezzék egymást. Továbbá meg kell jegyezni, hogy amint oldalelágazódásokat kapunk, azokra olyan súlyokat helyezzünk ki, amelyek biztosítják a vízszintes alá irányulást. Ezek az oldalelágazások általában 60–80 cm-esek. A sudár, azaz a központi tengely hajlítása legszerencsésebb északnyugat irányba (az uralkodó széliránnyal párhuzamosan). Természetesen a fõvezér 90°-os hajlítása az egyik legkényesebb munkafolyamat. Ennek menete több lépésben valósítható meg (nyár elejétõl nyár végéig). Szerencsés mintegy 70 cm-es intervallumon belül hajlítanunk. Az elhajlított fõvezér (gyenge növekedésû alanyok esetében) a felsõ 180, maximum 200 cm magasságban kifeszített huzalhoz rögzített. A felsõ huzal alatt 40 cm-rel egy segédhuzalt is kifeszíthetünk a sudár rögzítése céljából.

Az erõsen lehajló oldalelágazások végének visszavágása a 4. évtõl mindenképpen elõnyös. Ezt zöldmetszésként végezzük (miként a függöny tõkemûvelésû szõlõültetvényekben a közismert „csonkázást”) és ezzel biztosítjuk a korona jobb átjárhatóságát mind a szél, mind pedig a napfény számára. Különösen olyan almafajták esetében kell erre odafigyelni, amelyek úgynevezett kétszínûre színezõdõk (tehát például sárgáról pirosra színezõdnek). A termõágak rendezettsége, felesleges másodlagos elágazódásoktól való mentessége egyre fontosabb követelmény az 5–6., illetve a 7. termõévekben.

Szólnunk kell arról is, hogy a szolen korona különbözõ ültetvénysûrûségek kialakítására alkalmas, amelyeket az 5. ábra részletez. Közülük a legszerencsésebb kiválasztása részben alanynemes variáció kérdése, valamint az adott fajták fényigénye határozza meg. Mérlegelni kell az adódó növényegészségügyi problémákat is. Szükséges megemlíteni, hogy az erõteljes hajlítások hatására a termõ fák túlzott produktivitásának csökkentése javasolt. Ebbõl a célból termésritkítást szükséges végezni (amely szerencsés esetben kézzel történik), fenti, meglehetõsen költséges munka elengedhetetlen követelmény a szolen koronaforma vegetatív–generatív egyensúlyának megõrzéséhez. A gyümölcsök az adódó koronázatban lehetõleg egyenletes berakódottsággal helyezkedjenek el.

További lehetõségek a szolen

koronaformák kialakítása során

Az INRA Kutatóintézet munkacsoportja elsõként M 9-es alanyokkal és leginkább nagy produktivitású, hibrid nemes fajtákkal végzett kísérleteket a szolen koronaforma kialakítására. Megjegyzendõ azonban, hogy M 26-os alanyon is szerencsés lehet hasonló koronaforma kialakítása, de ebben az esetben nem törekedhetünk arra, hogy az elõzõekben már emlegetett 200 cm-es magasságig létrehozzuk a központi tengely 90°-os elfordítását, hanem a sudár hajlítását magasabban ajánlatos elvégezni úgy, hogy közel 3 m-es koronamagasságot érjünk el. Természetesen ebben az esetben már nem beszélhetünk úgynevezett gyalogmûvelésû, azaz földrõl betakarítható ültetvényrõl, hanem olyan ültetvényfenntartást kell kidolgoznunk, amely igényli a magas mûvelést mind a metszés, mind a növényvédelem, mind pedig a termésritkítás és betakarítás esetében.

Összefoglalva megállapítható, hogy a fõtengely hajlítása mindenképpen lecsökkenti az oltvány növekedési erélyét és korábbi termõre fordulást idéz elõ abban az esetben, ha az oldalágakat is megfelelõ hajlításban részesítjük. Az elõtörõ erõteljes hajtások azonnali horizont alá hajlítása elengedhetetlen feltétele a tárgyalt koronaforma kialakításának. „Ne metszünk, rítkítsuk a termést!” hangsúlyozza a „szolen csoport”  (SOLEN group), amely elsõként állított be kísérleteket Franciaországban. Ez természetesen bizonyos megszorításokkal értendõ. Amennyiben metszést végzünk, az kizárólag vegetációban történjen és a hosszan lehajló elágazások csonkázása kivételével ne visszavágásokat, hanem inkább válogatást, úgynevezett ággyûrûre történõ metszést hajtsunk végre, amely meggátolhatja a korona elsûrûsödését. A termésritkítást szerencsés a termõképletek ritkításával kezdeni, ehhez azonban nagy szakértelem szükséges.

A vertikális axis koronáktól a horizontális kialakítottságú szolen koronákig elsõként az almafaj esetében jutottak el. A kísérletek szerint a legtöbb almafajta esetében jó minõségû és kellõ nagyságú termésmennyiség realizálható, ugyanakkor a szakemberek egyetértenek abban, hogy a körtefaj esetében már komoly nehézségek adódnak a hasonló szolen korona kialakítása során, ezért kezdetben mindenképpen megbízhatóan termõ, gyenge növekedésû almaoltványokkal kísérletezzünk.

Felhasznált szakirodalom:

J. M. Lespinasse–F. Delort: The Solen, a pedestrian orchard. (Station de Recherches Fruitieres INRA Bordeaux and the SOLEN group kiadványa), Edited by Revue Fruits et Legumes