Hegyitarka tehenészetek gazdálkodásának dilemmái a kukorica övezetben

Ennek lényege, hogy az állatok takarmányellátása gyepre alapozott, ezen belül a nyári félévben a legeltetés ill. a gyep zöldtermésének betakarítása („zero legeltetés”), télen a szenázs vagy széna etetése dominál. Természetesen ezen belül a gyepadottságok, a terepviszonyok, a település szerkezete és egyéb tényezõk függvényében számos kombináció ismeretes.

A legeltetés meghatározó szerepe folytán a gazdaságok mérete rendszerint 50-60 tehén, és csak kivételes esetben haladja meg a 100-at.

A XX. században a fajta az eredeti tenyészkörzetébõl az egész világra eljutott, és Európán belül jelentõs állományok találhatók a közép-európai régió kukorica övezetben (Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Horvátország, Szerbia-Montenegro stb.). A kukorica övezet országaiban a szarvasmarha takarmányozásában alapvetõen eltérõ gazdálkodásmód érvényesül, és ez a körülmény a hegyitarka tehenészetek gazdálkodására is erõteljes hatással van.

Miután a hegyitarka fajta nemesítése egyre inkább integrálódik és egységesedik, érdemes végig gondolni, hogy a fajta jelenlegi tenyésziránya (6.000 kg tej, 4 % zsír, 3,5 % fehérje, jó húsformák és jó növekedési erély stb.) mennyiben biztosít hosszú távon versenyképességet a tenyésztõk számára. 

1. táblázat 

Gazdaságföldrajzi és klimatikus jellemzõk a kukorica övezethez tartozó európai országokban – összehasonlítva az alpesi országokkal

* Svájc, D-Németország, Ausztria, D-Ny-Franciaország, É-Olaszország

 2. táblázat

A gyepterületek minõsége Magyarországon

 3. táblázat

Fontosabb takarmánynövények hozamai Magyarországon (t/ha)

*   = elõzetes adat

**  = széna

*** = zöld termés

2. A kukorica övezet klimatikus sajátosságai

A kukorica zóna Közép- és Kelet-Európa, részben Dél-Európa országait érinti (Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Lengyelország egy része, továbbá Horvátország, és Szerbia északi területei). Jellemzõ a kontinentális klíma, hideg és csapadékos tél, meleg és száraz nyár, gyakori aszály, átlagos csapadék 600-700 mm (1. táblázat).

A vegetációs idõszak hosszú (200-220 nap), a napsütéses órák száma nagy, eképpen a közép- és hosszérésû kukoricafajták is eredményesen termeszthetõk. A talajviszonyok rendkívül változatosak, a terület inkább síkvidéki, a mûvelhetõ talajréteg kellõen mély (30-40 cm). Másrészt a gyepek aránya szerény, minõségük közepes-gyenge (2. táblázat). A gyakori aszály folytán a legelõk a tejelõ tehenek tömegtakarmány-szükségletét csak rövid idõszakban (május-június) képesek kielégíteni.

A fehérjében gazdag takarmányok közül a lucerna a legjelentõsebb, ehhez rendszerint a talajadottságok is kedvezõek (mészben gazdag talajok).

A szántóföldi növénytermesztésben a gabonafélék dominálnak (búza, árpa, kukorica), a termésátlagok jók, a minõség is kiváló (3. táblázat). A nagyarányú gabonatermesztés folytán szalmabõség és nagymennyiségû kukoricaszár képzõdik.

3. A szarvasmarha takarmányozásának stratégiája a kukorica övezetben

A szarvasmarha – mindenek elõtt a tejelõ tehenek – tömegtakarmányozásában a silókukorica szilázs játszik meghatározott szerepet, különösen azóta, hogy a tejtermelésben a hozamok dinamikusan növekednek. 6-7.000 kg tejtermelésnél már a korábbi „hagyományos” takarmányok (egynyári szálas) nem megfelelõek.

Nagy elõny, hogy silókukoricával lehet 1 ha-ról a szarvasmarha számára a legtöbb táplálóenergiát betakarítani (4. táblázat). A kukoricatermesztéshez szükséges agrotechnikai eszközök a nagyarányú gabonatermesztés folytán a legtöbb gazdaságban rendelkezésre állnak ill. kiegészíthetõk. Nem vitás, hogy ez az eszközpark költséges, és a silókukorica tárolásához és kiosztásához szükséges kiegészítõ létesítményekkel és berendezésekkel (betonsilók, silómarók, kiosztó mixer kocsi stb.). együtt jelentõs tõkelekötéssel jár (5. táblázat).

A fehérje-ellátásban a lucerna és az olajos növények (napraforgó, repce) melléktermékei (extrahált abrak) a legjelentõsebbek. A teljes értékû fehérjeellátásban a szója alig nélkülözhetõ, de ezt importálni kell.

 Összességében a nagy tejtermeléshez szükséges takarmányok rendelkezésre állnak, ill. beszerezhetõek, de használatuk magas szintû technikai ellátottságot igényel.

4. táblázat

1 ha takarmánytermõ területrõl betakarított takarmány táplálóanyag-tartalma gyep ill. silókukorica esetében 

* Csak fehérje pótlás mellett

5. táblázat

Gépszükséglet gyepre ill. silókukorica-szilázsra alapozott tehenészetekben

(Egyszerûsített/Modellszámítás)

 4. A tartástechnológia sajátosságai

Miután ebben a régióban a tejelõ tehenek legeltetése nem, vagy csak korlátozottan lehetséges (idõszakos legeltetés, szárazon álló tehenek legeltetése) az egész éven át istállózott tartás az általános. Ezen belül a kötött és a kötetlen tartás egyaránt elõfordul, egyre inkább a kötetlen tartás térnyerése figyelhetõ meg (6. táblázat).

Az istállók kialakításában a klimatikus hatások közül a nyári hõség jelenti a nagyobb problémát, az elmúlt években a nyári szezonban Magyarországon 20-25 hõségnap volt (30 oC feletti hõmérséklet), ami jelentõs termeléscsökkenést okozott. A kedvezõtlen hatások kivédésére az épületek belsõ magasságának növelése, mesterséges szellõztetés (ventillátorok) ill. vízpárával való hûtés szolgál.

A téli hidegek – bár elõfordul –25-30 oC is – kivédése kevésbé problematikus, és összefügg a bõséges almozással, amelyre a gabonatermesztés folytán a legtöbb gazdaságnak módja van.

A fagymentes ivóvíz biztosítására korábban a fûtött, újabban a jól szigetelt önitatók váltak be.

Összességében a tartástechnológia terén a kukorica övezet országai a világszerte elterjed mûszaki megoldásokat alkalmazzák, elõtérbe helyezve a bõséges alomszalma-felhasználást, és a nyitott, színszerû épületek használatát.

A fejéstechnológia terén nincs eltérés a földrajzi régiók között. A korszerû tejtermelésben a világon mindenütt ugyanazt a technikát használják.

6. táblázat

Tartási módok a magyarországi tehéntartó telepeken (2001)

5. Üzemi struktúra

A legnagyobb különbség a hegyvidéki szarvasmarhatartás és a kukorica övezetben folytatott szarvasmarhatartás között az üzemi struktúra tekintetében tapasztalható.

A hegyvidéken a kis- és közepes méretû családi gazdaságok a jellemzõek (15-60 tehén), míg a kukorica övezetben a nagyüzemek dominálnak (átlagos tehénlétszám (300-500). Paradox módon nagyszámú törpegazdaság is található ebben a régióban (3-5 tehén), de ezek szerepe az árutermelésben nem jelentõs.

Az eltérések hátterében mindenek elõtt társadalmi-gazdasági indokok állnak.

A szakemberek egy része azon a véleményen van, hogy a nagyüzemi struktúra a szovjet kolhozrendszer adaptálásából vezethetõ le, és az állami gazdaságok és termelõszövetkezetek sajátos tulajdonviszonyait tükrözik. A politikai rendszer a magántulajdon visszaszorítására és az úgynevezett „közös tulajdon” támogatására törekedett.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a politikai szempontok mellett a sajátos birtokstruktúra kialakulásában racionális szakmai törekvések is érvényesültek.

Ennek bizonyítéka, hogy Magyarországon a XX. század elsõ felében is a nagybirtok rendszer dominált, és a legszínvonalasabb tehenészeteket a fél-feudális nagybirtokok mûködtetették.

A nagyüzemi méretek indokként - mindenek elõtt - a silókukorica termesztés sajátosságaira kell gondolnunk. Hatékony és versenyképes silókukorica termesztés csak korszerû, drága technikával lehetséges, melynek kihasználása a nagyüzemi méretet feltételezi. Tehát a nagyüzemi silókukorica termesztés következménye a nagyüzemi tehéntartás! Ez az oka annak, hogy a közép-kelet-európai országokban végbement a politikai rendszerváltás, de a szarvasmarhatartásban a nagyüzem dominanciája nem szûnt meg. Ezt különösen jól példázza a volt NDK jelenlegi birtokstruktúrája is. A koncentrációs folyamatot erõsíti a tejtermelésben a fajlagos hozamok gyors növekedése, amely energiában gazdag takarmányok (mindenek elõtt silókukorica-szilázs) etetését igényli. Azokban az országokban, ahol a holsteinfríz fajta teret nyert, a tehenészeti telepeken az állományméretek gyors növekedésnek indultak.

6. Összefoglaló megállapítások

A kukorica övezetben a tartási-takarmányozási stratégia közel azonos a holsteinfríz és a hegyitarka gazdaságokban. A tejtermelési hozamban viszont jelentõs különbség van. Nagy kérdés, hogy lehet-e a kisebb hozamok mellett költségtakarékosabban gazdálkodni, hogy a hegyitarka-tenyésztõk versenyképességét megõrizzük?

A tartástechnológia terén érdemi költségmegtakarításra nincs mód. A kötetlen, színszerû istállók, a mélyalmos vagy pihenõboxos elrendezés, a nagycsoportos tartás és csoportos takarmányozás, a fejõházi fejés mind-mind az egyszerû, munkaerõ-takarékos és hatékony gazdálkodás eszköze – függetlenül a fajtától. A viszonylag nagy állandó költségek miatt (silómaró, mixerkocsi, silókombájn stb.) a nagyobb állatlétszám révén lehet költséget csökkenteni. Emiatt a magyartarka tehenészetekben is erõsödõ koncentrációra lehet számítani.

A takarmányozás terén van némi lehetõség a költségcsökkentésre. Ennek útja a nyári zöldetetés ill. az idõszaki legeltetés. Ez a lehetõség elsõsorban ott jöhet szóba, ahol a zöldtakarmány-termesztéshez ill. legeltetéshez átlagon felüli adottságok vannak. Azzal is szembe kell nézni, hogy egy ilyen takarmányozási rendszer nagy figyelmet, rugalmas alkalmazkodást, szervezettséget, és valamivel több munkaerõt igényel.

Egy másik kérdés, hogy lehet-e arra számítani, hogy a hegyitarkatenyésztõk olyan többlet támogatásban részesüljenek, amely a holsteinfrízzel szembeni hátrányukat kompenzálni képes. Erre az nyújt mindenek elõtt esélyt, hogy a jó minõségû hízóborjak iránti növekvõ kereslet, a javuló árak némi többletbevételt jelentenek. További lehetõség, hogy a hegyitarkát tartók – amennyiben az elõfeltételeknek megfelelnek – igényelhetik az anyatehén támogatást. A jelenleg érvényes elõírások szerint ezt azok tehetik meg, akiknek a tejkvótája 120.000 kg-ot nem haladja meg. Ez a gyakorlatban a kistermelõket (20-22 tehén) jelenti.

A verseny tehát kiélezett és ebben további tartalékok mozgósítására is szükség lesz. A teljesség igénye nélkül azokra a másodlagos tulajdonságokra utalunk, melyek révén az üzemeltetési költségekben lehet megtakarítást elérni. Így pl. hosszabb hasznos élettartam, kisebb selejtezési arány, kevesebb gyógyszerköltség stb.