A tejtermelés jövedelmezõségét befolyásoló takarmányozási tényezõk az EU csatlakozás küszöbén

Ehhez a piaci szituációhoz mit tudunk mi - takarmányosok - hozzátenni a 2004-es évben? - vetõdik fel a jogos kérdés. Nos az biztos, hogy az önköltségi ár alatti, tehát veszteséggel értékesített termékek nem jelenthetnek megoldást a takarmányipar számára. Mit tud tehát a takarmányipar a termelõ szféra részére felajánlani a 2004-es évben? A válasz egyértelmû, a profit egy részét át kell engednie a termelõnek, és olyan minõségû takarmányt kell biztosítania, amely segítségével a termelõ képes lehet a kiváló minõségû termékek elõállítására. Ezen kívül olyan alapanyagokat kell ajánlania a termelõnek, amelyek versenyképessé teszi a piacon, másrészt a szolgáltatások körének és az információ átadás rendszerének a körét kell bõvíteni. És mindezeket annak érdekében, hogy az állattenyésztés túl tudja élni ezt a nehéz idõszakot. Mert valljuk be õszintén, ha nincs termelõ akkor nem kell takarmány sem…



Az elsõ dolog, amirõl pár mondatot szeretnék írni, az a tenyész alapanyag kérdése. A szakemberek nem gyõzik elégszer hangsúlyozni, hogy a tejelõ tehenészetek jövedelmezõsége gyakran már az üszõnevelésnél eldõl. Az üszõnevelés ellentmondásos pontja is egyben a szarvasmarha tenyésztésnek, ugyanis a lehetõ legkisebb költséggel szeretnénk felnevelni az állatainkat, de úgy hogy egészséges, megfelelõ szervezeti szilárdsággal és kifejlett belsõ emésztõszerv-rendszerrel rendelkezzenek. Tehát az olcsó felnevelés nem jelenthet táplálóanyag megvonást! Vegyük figyelembe, hogy ebben az idõszakban a növendék állatainktól az életfenntartás mellett testtömeg gyarapodást és méretbeli fejlõdést is - és természetesen egészséges magzat kihordást várunk. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a kondícióbírálat fontosságát már üszõkorban is! A szakembereink már hozzászoktak ahhoz a gondolathoz, hogy létezik már optimális Holstein üszõkondíció is, a különbözõ életkorban. A tehenekkel szemben fontos kritérium a magas színvonalú tejtermelés melletti technológia tûrés, mivel a termelõ telepeken folyó nagy hatékonyságú termelés és takarmányozás jelentõs pufferigényt tart az állatok kompenzáló-képességére. Amelyik állat nem tudja a telepi technológia mellett a maximális genetikai szintjét kiaknázni, az elõbb utóbb technológiai selejt lesz. Tehát önmagában a genetikai háttér nem elegendõ, ehhez párosulnia kell egyéb olyan tulajdonságoknak, amelyek garantálják a kiváló életteljesítmény (szaporaság, küllemi tulajdonságok, stb.). E tulajdonságokat tudjuk befolyásolni az üszõnevelés folyamán mind negatív mind pozitív irányba.



A következõkben néhány takarmányozási összefüggést szeretnék bemutatni. Az köztudott, hogy a Holstein-Fríz tehén 1kg élõtömeg bontásakor keletkezõ energia 20,6 MJ (Nelact), a szabaddá váló nyersfehérje tartalom pedig 120g. Mivel 1liter 3,6% zsírtartalmú tej táplálóanyag szükséglete 2,92 MJ energia és 83g nyersfehérje, könnyen kiszámolható hogy 1kg élõsúly csökkenés energia tartalmából 7 liter tejet, míg nyersfehérje tartalmából csak 1,4 liter tejet tud az állat termelni. Érdemes összevetni a lebontáskor felszabaduló táplálóanyagokat a laktáció második felében építendõ igényekkel: 1kg súlygyarapodás energiaigénye 21,4 MJ, míg nyersfehérje igénye 500g. Tehát a hízás energia transzformációs foka sokkal rosszabb, mint a testsúly csökkenésé. A laktáció elején a testsúlyvesztés normális a Holstein teheneknél (a negatív energia balansz miatt). A tejtermelés csúcsa az elléstõl számított 10. hét körül van, a szárazanyagfelvételé pedig a 24. hét körül. A kondíció legalacsonyabb pontja a 12-13. hét körül van, amikor mintegy 1,5 BCS ponttal kevesebb az állat mint az elléskor (az elléskori optimális kondíciópontszám 3-3,5). Ebben az idõszakban a különbözõ termelésû tehenek 20-tól 100 kg mennyiségû testzsírt mozgósítanak. Az ellés utáni relatíve kis étvágy miatt, a zsírmobilizáció mértéke az elsõ 40 napon a legnagyobb, csúcs az ellés után a 14 nap körül jelentkezik. Egy kondíciópontszám változás 42-55kg-os testsúlynövekedést vagy csökkenést jelent a Holstein fajtánál. Tehát ha az ellés után a 700kg-os tehenünk 3,5 kondícióponttal indítja a laktációt, és hetven nap elteltével már csak 2,5-re bíráljuk ugyanezen állatunkat, akkor minden valószínûség szerint az állatunk lefogyott 42-55kg-ot. Ügyeljünk hogy a legalacsonyabb kondíció pontszám ne menjen 2,5-2,0 alá. A 3,0-3,5 kondíciópontszám melletti szárazonállás és ellés után várhatjuk a jó vemhesülést egy magas tejtermelés mellett.



És végül - de nem utolsó sorban egy pár mondatot szeretnék szentelni az egyik kedvenc szarvasmarha takarmányozási témámnak, a védett (bypass) fehérjéknek. A védett fehérje a kérõdzõk takarmányozásában annyit jelent, hogy a fehérjéket a bendõben lévõ emésztési és lebontási folyamatokkal szemben mesterségesen ellenállóvá teszik, így ezen fehérjék a bendõn átjutva és a vékonybélbe jutva aminosavakra bomlanak majd felszívódva hasznosulnak. A bendõben a mikrobiális emésztés hatásának a lebontható fehérjék áldozatul esnek. A fõ probléma az, hogy ezen fehérjék nagy részének a lebomlása nem áll meg az aminosavaknál, hanem egészen N-ig bontják a baktériumok az értékes fehérjéket, ebbõl építve fel saját testüket, vagy metánként távoznak a szarvasmarha szervezetébõl. Azt ki kell hangsúlyozni, hogy a baktérium fehérjénél értékesebb protein kevés van a kérõdzõk számára. A gondot az jelenti, hogy a nagy termeléshez szükséges fehérje mennyiséget nem fedezik az elpusztult mikroorganizmusok teljes mértékben, viszont egy bizonyos mennyiségen túl felesleges, sõt káros lebomló fehérjéket etetni, mivel a bendõfolyadék magas NH3 koncentrációja különbözõ anyagforgalmi és szaporodás biológiai problémák elõidézõje lehet. A megoldást jelentik a védett vagy idegen szóval bypass fehérjék alkalmazása (a szakirodalomban használatos még az UDP - undegradable protein és az RUP - rumen undegradable protein kifejezés is). Ezen anyagok általában 7000 literes tejtermelés felett nyernek létjogosultságot, de csak bizonyos szabályok betartásával (ez nem azt jelenti hogy kisebb tejtermelés mellett nem lehet gazdaságosan növelni az adag védettségi szintjét különbözõ bypass készítményekkel):

• A védett fehérjék a lebomló fehérjék hiányát nem pótolják az adagban, tehát mielõtt bypass forrás után nyúlunk, gyõzõdjünk meg arról, hogy a lebomló hányadot a termeléshez szükséges mennyiségben kielégítettük.
• Gyõzõdjünk meg arról, hogy csak a megfelelõ mennyiségig emeltük fel az adag védettséget, mert egy bizonyos szint felett (USA rendszer: 41%, Magyar rendszer: 38%) már nem fejti ki a kívánt hatást, tehát a tejtermelést már nem emeli, csak az adagot drágítja.
• Ha védett fehérjét kívánunk használni, akkor ellenõrizzük le, hogy az állat által elfogyasztott mix az egyéb beltartalmi paramétereket is maradéktalanul kielégíti.
• Az abraketetésre vonatkozó általános szabályok mérvadóak a bypass fehérjék etetésekor (ne egy mennyiségben adjuk az állat elé a napi adagot, és minden állat csak az elõirt mennyiséghez közeli adagot vehesse fel, stb.).
  
  A védett fehérjék reneszánszukat élik hazánkban, gyakorlatilag kevés olyan telep van amelyik ne vásárolt vagy használt volna ilyen termékeket az utóbbi pár évben (ha másként nem akkor a vásárolt koncentrátumon keresztül). A tavalyi 5%-os tejkvóta csökkentés ezen termékek felhasználását átmenetileg visszaszorította, de az eladások további növekedése, és ezen termékek térhódítása várható a 2004-es évben is.
  
  
  
  A védett fehérjéket sokféleképpen csoportosíthatjuk, eredetük alapján növényi és állati (a halliszt szarvasmarha takarmányba való bekeverése tilos!), védettség elérése alapján hõkezeléssel, extrudálással, pörköléssel, különbözõ savakkal, alkoholokkal történõ védettséget különíthetünk el. Általában a termékek birtokosai a gyártási eljárásokat próbálják titkolni, de gyakran titok övezi a termék védettségi értékét is, amely gyakran az in situ (fisztulával) és in vivo (emészthetõség) vizsgálatok hiányára vezethetõ vissza. Egy másik fontos mérvadójuk a bypass termékeknek az, hogy a bendõn áthaladó fehérje hányadból mekkora mennyiség szívódik fel a vékonybél nyálkahártyáján keresztül. Sajnos ezen adatokkal a takarmányos cégek a receptúra optimalizálások során nem számolnak, beérik az RUP értékekkel. Ez hibalehetõségeket rejt magában, mivel bizonyos kezelések hatására a fehérjék védetté válnak a bendõ mikrobáival szemben, viszont a védettség megmarad a vékonybélben is az enzimes emésztés során - tehát a fehérjék emésztetlenül távoznak az állati szervezetbõl. A védett fehérjék palettáján a kukorica glutén, a DDGS és a szójaalapú termékek (AminoPlus, Soypass) „uralják a piacot”. Ebben nem látok változást a jövõben sem. A gluténban a magas védettség és fehérjetartalom mellett a magas védett metionin tartalom a vonzó, míg ellene szól a változó minõség (ez egy melléktermék, és a gyártó nem garantál sem bypass védettséget, sem ileális felszívódási hatékonyságot). A DDGS-t mindig is az ára tette vonzóvá, míg hátrányára legyen írva az alacsony fehérjetartalom, és a megbízhatatlan bypass hányad. A szójaalapú védett termékek megbízható és a gyártó által garantált magas védettségi és felszívódási értékkel rendelkeznek (pl. az AminoPlus 72%-os védettséggel, és 95%-os ileális felszívódási mutatókkal rendelkezik), további elõnyük a magas bypass lizin tartalom, hátrányukra legyen írva az alacsony védett metionin tartalom. Az éles szemû olvasó bizonyára észrevette, hogy kiváló párosítás lehet egy kukorica glutén plusz egy védett szójakészítmény (az egyiknek magas a védett metionin, a másiknak a védett lizin tartalma) - és igaza is van.
  
  
  
  Hogy a tej felvásárlási ára miként változik a 2004-es évben azt nem tudom, de az biztos hogy az Agro Napló szerzõgárdája azon lesz ebben az évben is, hogy az olvasók számára olyan magas szintû szakmai információkkal szolgáljon, amely nélkül gazdaságos és versenyképes termelés elképzelhetetlen. Én úgy érzem, hogy a magyar agrárszakemberek fejében lévõ tudással nem kell szégyenkeznünk az EU-ban sem, amiben lemaradásunk van az inkább financiális jellegû…
  
  
  
  Muzsek András