Tavaszi gyümölcsfa telepítés és ültetvény létesítés alapkérdései

A fa helyének elkészítése

Ha az ültetésre nézve azt a közismert véleményt vesszük figyelembe, hogy az õszi telepítés a legtöbb gyümölcstermõ növény esetében eredményes, akkor fontos megemlíteni az ültetés helyes idõpontját is, amely termõhelyenként a termõföld hõmérsékletétõl függõen alakul. Komolyabb lehûlések során veszteséggel számolhatunk. Hegyoldalakon, lejtõkön ültessünk akár kora õsszel. Természetesen ebben az esetben szintén gondoskodnunk kell öntözésrõl a lehullott csapadék arányában. Optimális talajadottságok mellett a ültetést október végén vagy november elején végezzük. Abban az esetben, ha tavaszi ültetést választunk, leginkább március második fele javasolható (különösen a kajszi és õszibarack esetében). Sokat hallhatunk arról, hogy áprilisi ültetések is eredményre vezetnek. A megnövekedett kockázatot (különösen száraz tavasz esetén) az elõre kialakított öntözõberendezéssel kompenzálhatjuk.

A gyümölcsfa ültetésére szánt területet mélyen felszántjuk, gyomoktól, taracktól megtisztogatjuk. Az így elõkészített területen gödröt ásunk, vagy erdészeti fúrókat használunk. Az erõs növekedésû alanyok esetében a gödröket 70-80 cm mélyre és akár 100 cm szélesre alakították ki. A manapság elterjedt gyenge növekedésû alanyok számára elegendõ a 40 cm átmérõjû és közel fél méter mélységû gödör. Amennyiben kézzel végezzük az ásást, a gödrök kialakításakor a felsõ talaj a gödör egyik oldalára, míg az alsó talaj a gödör másik oldalára kerül. Ültetéskor az egész gödröt a felsõ talajjal töltjük meg (a hiányt részben a kiegészítésül biztosított kerti föld, tõzeg vagy szerves trágya is biztosíthatja), továbbá a gödörbõl kimaradó alsó talajt a föld színén hagyjuk, a hiányzó helyeken elteregetjük.

Az ültetés

Fentiek értelmében részletesen szólni kell az ültetés egyes lépéseirõl is. Elsõ teendõnk, hogy a beültetendõ területet a kívánt sor- és növénytávolságra pontosan beosszuk. A fa helyét karóval jelöljük meg. Ültetéskor az oltvány pontos helyének megállapítására az ültetõlécet használjuk. Az ültetõléc mintegy 10 cm széles, két méter hosszú léc, két végén és közepén félkör alakú bevágással. Ültetés elõtt a sor valamelyik irányában (de mindig egy irányban) az ültetõlécet középsõ vájulatával az oltványt jelölõ cövekhez, karóhoz a földre fektetjük. A léc két végén (a vájulatba) egy-egy cöveket verünk le. A gyümölcsfa helye így három cövekkel jelzett. A gödör kiásásakor a gyümölcsfa helyét jelölõ cöveket természetesen kidobjuk: a gödröt kiássuk úgy, hogy a megmaradt két szélsõ cöveket a gödörbõl kikerülõ földdel ne takarjuk be. A fa ültetésekor az ültetõlécet újból a meghagyott két cövek közé illesztjük. Az ültetendõ fát most az ültetõléc középsõ vájulatába helyezzük a gyökérnyak magasságában, a fát elültetjük, a gödröt földdel behúzzuk. Ilyen ültetéssel minden beirányítás nélkül egyenes sorokban tudunk ültetni.

Az ültetést két ember végzi. A gyökerek visszavágása szükséges a sérüléseknél. A gyökeret csak olyan minimális mértékben vágjuk vissza, hogy azon a feltétlenül fontos metszéseket végezzük el. A vastagabb gyökerek végeit kissé ferdén úgy metsszük meg, hogyha a fát a gödörbe állítjuk a metszlapok alul maradnak, azon nyugszik a gyökér. A hosszúra nyúlt vékony gyökereket is megkurtítjuk, valamint a törött gyökereket az egészséges részig visszametsszük. Az egyik ember a fát tartja, amíg a másik porhanyós földdel a gyökerek közeit gondosan kitömködi. Ültetés közben a fát meg kell rázogatni (de nem felhúzkodni), hogy a föld könnyebben illeszkedhessen a gyökerek közé. Az õsszel ültetett fa tövére, hogy a gyökérzetet megvédjük a téli fagyoktól, 30-40 cm magas kupacokat húzunk. Tavaszi telepítés során az ültetés közben minden fának 15-20 liternyi vizet adunk.

Az oltványokat a vadkártól védeni kell. A fák törzsét sodronyszövettel vagy egyéb mûanyag törzsvédõ hálóval kötözzük be. Sík területen a fáknak nincs szükségük tányérra. Hegyoldalakon, lejtõkön azonban minél szélesebb félhold alakú tányérokat készítünk abból a célból, hogy a lefolyó esõvizet a fa részére felfogjuk.

A telepítéssel kapcsolatos további ismeretek

Térkép készítés 1:500, 1:200 léptékben. A légtéri viszonyokkal kapcsolatban is felvilágosítást kell adni.

A telepítési rendszer, többnyire mértani rendszer: szükséges a hálózat meghatározása, valamint a sor- és tõtávolság.

1. Négyes kötés: egy fának olyan négyzet alakú terület áll rendelkezésére, amelynek méretei megegyeznek a hálózat négyzetének méreteivel: hosszanti és keresztirányú megmûvelést tesz lehetõvé. Lejtõs területen a négyzetek egyik átlója legyen a lejtés iránya, a könnyebb megmûvelhetõség miatt. A tábla területének csak 78,54 %-át hasznosítja, ha a körök (közvetlen tenyészterület) érintik egymást.
2. Hármas kötés: terület-kihasználás nagyon jó: 90,63 %. Az egyenlõ oldalú háromszögbõl indul ki
3. Váltakozó kötés: terület-kihasználás 78,54 %. Egyenlõszárú háromszög. A fák a legnagyobb távolságra kerültek. A napfény és a levegõ viszont jobban átjárja.
4. Félig elferdített négyes kötés: rombusz alakú terület. A fa koronája a rendelkezésre álló terület 81,5 %-át hasznosítja.
5. Ötös kötés: két gyümölcsfaj együtt telepítése, úgynevezett köztes ültetés. Dió + õszibarack, tehát egy lassan fejlõdõ és egy gyorsan fejlõdõ fa.

   Külön kell megemlíteni a leginkább elterjedt széles soros ültetési rendszert: a sortávolság mindig nagyobb, mint a tõtávolság. Manapság leginkább ezt alkalmazzák.

A rétegvonalak mentén kialakított sorok szintén bevált ültetési rendszer lehet, különösen a héjasok esetében. Ebben az esetben a tõtávolság a terepadottságok szerint változhat, erdõszerû ültetvényt kapunk (leginkább a dió és a gesztenye esetében alkalmazzák).

Utak

Kisebb területen célszerû a terület közepén kijelölni: általában 100 m-re vehetjük ezt a távot, amíg fáinkat az úton megálló jármûvekkel kiszolgálhatjuk.

Nagyobb területen egymással párhuzamosan kell utat vezetni a határtól 100 m-re, ezen belül 200-200 m távolságra. A fordulókról gondoskodni kell, elegendõ, ha a sortávolságot abban a vonalban, ahol az utat vezetjük 2-2,5 m-rel megnöveljük, valamint a fordulóknál 7 m az út körívének sugara.

Pollenadó fajták elhelyezése

Együtt ültetendõ fajták száma függ az együtt virágzás mértékétõl, valamint a termékenyülési viszonyoktól. Mandula, birs, cseresznye, meggy, feketeribiszke, minimum három kölcsönösen termékenyülõ és együtt virágzó fajta vegyes ültetését igénylik. Továbbá, ha egy fajta nem megfelelõ pollenadó (triploid alma, körte), két másik diploid, pollenadó fajtáról gondoskodunk az ültetvényben. Alternanciára erõsen hajlamos fajtát nem lehet pollenadónak választani. Almaültetvények esetében általános pollenadó a Golden Delicious fajta vagy valamelyik nagy pollentermelésre hajlamos vadalma faj. A triploid fajták termesztése során, miként fentebb említésre került, mindenképpen gondoskodni kell még egy diploid fajtáról.

A fajtaarány függ:

1. a pollenadó fajta virágporának mennyiségétõl,
2. a pollenadó fajta termékenyítõ képességétõl,
3. a megporzandó fajta termékenyülõ képességétõl és virágsûrûségétõl,
4. a pollenátvitel hatékonyságától.

A dió esetében külön kell szólnunk a pollenadó fajta arányáról, amely nem szerencsés, ha meghaladja az 5%-ot. Ebben az esetben éppen a túlzott mennyiségû pollen vált ki gátló hatást a termékenyülés folyamatában.

A pollenadó fajták elhelyezése történhet soronként a fõ árufajta sorai között elhelyezve úgy, hogy minden negyedik vagy ötödik sorba pollenadókat ültetnek. Ez jellemzõ lehet egyes almatermésû fajoknál. Gyakori a blokkos elrendezés, melyen azt értjük, hogy a fajták három-négy vagy öt soronként váltakoznak. Gyakori a blokkos elrendezés egyes csonthéjas fajtáknál. Végül meg kell említeni a héjasoknál (különösen a diónál) javasolt szegélymegporzást, amely a fõ árufajta tábláját pollenadókkal körbekerítõ (táblaszegélyen elhelyezett) telepítést jelent.

Néhány gyümölcsfaj megengedhetõ maximális távolságát a pollenadó fajták elhelyezése során az alábbiak szerint adjuk meg: alma 25m, körte 20m, birs 10m, cseresznye 10m, meggy 8m, szilva 16m, kajszi 20m, mandula 6m, fekete ribiszke 3m, dió 50m, gesztenye 50m.

A telepítés elõkészítésének és az ültetvény elsõ két évének munkálatai

A telepítés elõkészítõi munkáinak mûveletei az alábbiak: szerves trágya szórása (középkötött vályogtalajon, közepes adag: 40-50 t); mûtrágya kijuttatása (õszi foszfor és kálium mûtrágyák); mélyszántás; gyûrûshenger; a szaporítóanyag szállítása.

A telepítés munkái az alábbiak: barázda behúzás; simítózás (több alkalommal); tárcsa + fogas (kétszer); kombinátor használata; kitûzés és jelkarózás; gödörfúrás; szükség szerint árnyékoló trágya kijuttatása.

Az ültetvény ápolási munkáinak munkamûveletei az elsõ évben az alábbiak: szükség esetén az oltványok karózása; kötözõanyag használata; tárcsa és fogas (többnyire háromszor); permetezés (kétszer-háromszor); öntözés; mûtrágyázás (2 q/ha); törzsvédelem (necchálók használata).

Az ültetvény ápolási munkáinak munkamûveletei a második évben az alábbiak: kötözés, kötözõk biztosítása; permetezés (kétszer-háromszor); mûtrágyázás (2 q/ha): szükség szerint nitrogén fejtrágyázás; vegyszeres vagy mechanikus gyomirtás; fû telepítése esetén fûkaszálás (háromszor-négyszer); öntözés.

Mivel az intenzív ültetvények java a harmadik évben termõre fordul, alapvetõen megváltozik az ültetvények fenntartásának módja. Ennek részletezése viszont nem tartozik a telepítés tárgyköréhez.

Külön meg kell említeni, hogy tavaszi telepítés esetén is az istállótrágyát õsszel juttatjuk ki, mert a nagy szervesanyag-mennyiség átmenetileg pentozán hatást eredményezhet. Ez jól kompenzálható a szükség esetén õsszel, illetve javarészt tavasszal több alkalommal kijuttatott nitrogén mûtrágyákkal. A P és K mûtrágyák kijuttatása szintén õsszel történik. A trágyák megfelelõ bedolgozása a termõföldbe igen fontos feladat. Közismert számítás, hogy egy hektáron a gyümölcsfa (almatermésûek és csonthéjasok) a talajból egy évben kivesz átlagosan 60 kg nitrogént, 15 kg foszfort és 60-70 kg káliumot. A 400 q megfelelõen kezelt istállótrágya mintegy 200 kg nitrogént, 100 kg foszfort és 200 kg káliumot tartalmaz, tehát általában egy hektár gyümölcsös három évi szükségletét. Ezt a mennyiséget telepítéskor feltétlenül szükséges biztosítani, valamint a talajadottságokat figyelembe véve szükség szerint mûtrágyák megfelelõ adagolásával teremtjük meg a kiültetett oltványok számára a gyors fejlõdés és termõre fordulás lehetõségét.

A szaporítóanyag minõsége

Az oltványok vásárlása során tudnunk kell, hogy két típust különböztet meg a gyakorlat: a már elágazódott, tehát koronás oltványt (jórészt csonthéjasok), valamint az elágazás nélküli suhángot (jórészt almatermésûek). Mindkettõnél fontos, hogy egy évesek legyenek, mert fiatal szaporítóanyag kiültetése által könnyebb megvalósítani a helyes koronázat kialakítását. Az oltvány akkor elsõ osztályú, ha három egészséges gyökérelágazódással rendelkezik, valamint a koronás oltványok elsõ elágazódása alatt mérve a törzsátmérõ eléri az egy centimétert. Elágazódás nélküli oltványnál fontos a megfelelõ magasság, hogy megfelelõ törzsön létesíthessünk majd koronát. Az elsõ osztályú koronás oltvány jelölése piros, míg az elsõ osztályú suháng jelölése kék színnel történik. Minden másodosztályú oltvány sárga jelölést kap.

A bogyósok esetében (ribiszke, josta, köszméte) 10 db 10cm-es gyökérelágazódást kell megszámolnunk az elsõ osztály kritériumaként, valamint az oltás helyétõl mért 30 cm magasságban 8mm átmérõjû legyen a törzs. Kritérium a három elágazódás is, melyek közül kettõ legalább 15cm, míg egy legalább 30 cm hosszúságú legyen, másként fogalmazva az elágazódások együttes hossza érje el a 60 cm-t.

Néhány öntözési mód összehasonlítása

Azzal mindenképpen számolnunk kell, hogy a jövõben csak öntözéssel berendezett ültetvénybõl kaphatunk évrõl évre jó minõségû termést. Az öntözõberendezés megválasztása nagyon összetett kérdés, amelyet külön cikkben kellene tárgyalni. Az ültetvények létesítésére vonatkozóan csak néhány fontosabb paramétert szeretnék megadni. A vízhozam kérdését nézve a hagyományos esõztetõ berendezéseknél gyakori az 1800 l/ha-os vízfelhasználás. Mokrojet öntözésnél 70 l/ha, csepegtetõ rendszer esetén 4 l/ha körül alakul. Az öntözõfejek száma esõztetõ berendezésnél 20-25 db/ha, mikrojet esetében 300-350 db/ha, míg csepegtetõ rendszernél 2000-2500db/ha. A berendezések teljesítménye egy hektárra vetítve esõztetõ öntözésnél 10-12 l/s, mikrojetnél 6-7 l/s, csepegtetõ fejek esetében 2-2,5 l/s.

Az öntözõrendszerek elmaradhatatlan tartozéka a különbözõ szûrõberendezések megfelelõ üzemeltetése. A vizek szûrése fokozott mértékben szüksége a kisebb vízfelhasználású precíziós öntözõfejek alkalmazásakor. A hagyományos esõztetõ öntözés során elegendõ lehet a durva szûrés, míg a mikrojet és csepegtetõ berendezéseknél finom szûrést kell biztosítani. Különösen az energia felhasználás miatt fontos kitérni az üzemeltetéshez szükséges nyomásra is, amely fokozott mértékû: 4-5 atm az esõztetõ berendezésnél, a mikrojet fejek esetében 2-3 atm, míg a csepegtetõ rendszerû öntözés kis nyomáson: 0,8-1 atm üzemel.

Természetesen számos további kérdés vetõdik fel az öntözõberendezések vásárlása és üzembe állítása során. A hatékonyság megállapításának helyes módja igen vitatott, annyi viszont bizonyos, hogy a csepegtetõ öntözés nagyon magas hatékonysággal (90 % fölött) alkalmazható a gyümölcsfák vízigényének kielégítése tekintetében, míg a hagyományos esõztetõ rendszerek hatékonysága 60-70 % körül alakul. Természetesen az öntözés célja által a hatékonyság teljesen más értelmet nyer, mivel közismert tény, hogy fagyvédelmi öntözést csupán esõztetõ rendszerekkel valósíthatunk meg, míg más öntözõberendezések erre a célra nem alkalmasak.

Dr. Iváncsics József

Nyugat-Magyarországi Egyetem

Kertészeti Tanszék