Szakfolyóirat 2003/9 Takarmányozás

Az aminosavak emészthetőségének meghatározása és a takarmányok emészthető aminosav tartalmának alkalmazása...

Oldalszám: 82

2014.08.11.

Közleményünk első részében (Agronapló, 2003. 7. szám) azokat az operációs módszereket mutattuk be és értékeltük, melyek segítségével megállapítható az aminosavak un. ileális emészthetősége sertésekben. A második részben példák segítségével kívánjuk megvilágítani, hogy a különböző módszerekkel megállapított ileális emészthetőségi értékeket hogyan tudjuk felhasználni a sertéstakarmányozás mindennapi gyakorlatában és az ilyen módon összeállított abraktakarmány etetése milyen előnyökkel jár a sertéshizlalásban.

AZ AMINOSAVAK EMÉSZTHETőSÉGÉNEK

MEGHATÁROZÁSA

ÉS A TAKARMÁNYOK EMÉSZTHETő AMINOSAV TARTALMÁNAK

ALKALMAZÁSA A SERTÉS TAKARMÁNYRECEPTÚRÁK ÖSSZEÁLLÍTÁSÁBAN

II. Az ileálisan emészthető aminosavak felhasználása a gyakorlati sertés-takarmányozásban

A sertés abrakkeverékek összeállítása

A gyakorlat számára igen fontos annak ismerete is, hogy milyen kapcsolat áll fenn az egyes hizlalási paraméterek és a receptúra összeállítás módja között, azaz hogy az abrakkeverék a nyersfehérje fekális vagy ileális emészthetõsége alapján került-e összeállításra. Belga vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy míg a nyersfehérje ileális emészthetősége és a tömeggyarapodás, valamint a fajlagos takarmányértékesítés között igen szoros korreláció van, addig a fekális emészthetőség és az említett két paraméter között ez az összefüggés csak közepes vagy laza (1. táblázat).

1. táblázat

A takarmány nyersfehérje tartalmának fekális és ileális emészthetõsége valamint a hízósertések súlygyarapodása, és takarmányértékesítése közötti összefüggés (Dierick és mtsai, 1987)

cellspacing="0">

Tömeggyarapodás

Fajlagos takarmányértékesítés

Ny.fehérje ileális emészthetõsége

Ny.fehérje fekális emészthetõsége

0,76

0,34

-0,87

-0,65

Az adatok arra engednek következtetni, hogy a növendék- és hízósertések aminosav szükségletét jobban ki tudjuk elégíteni, ha a szükségleti értékeket ileálisan emészthetõ aminosavban adjuk meg. Ilyen irányú vizsgálatokról az utóbbi években egyre több tudományos közlemény számol be.

A különbözõ vizsgálatok eredményei azt is igazolják, hogy a sertés hizlalásának mind az elsõ (30-60 kg), mind a második (60-105 kg) felében, nagyon szoros korreláció van az ileálisan emészthetõ lizin felvétele, valamint a napi testsúlygyarapodás, a napi fehérjebeépítés és a fajlagos takarmányértékesítés között (2. táblázat). Ezen adatok azt bizonyítják, hogy ha javítani akarjuk a hizlalás naturális mutatóit, és ha növelni kívánjuk a hizlalás alatti fehérjebeépülés mértékét, akkor a hízósertések recetúrájának összeállításakor a takarmánykomponensek összes amimosav-tartalma helyett – mint azt korábban is említettük – az ileálisan emészthetõ aminosav-tartalommal kell számolnunk.

2. táblázat

A napi ileálisan emészthetõ lizinfelvétel, a napi súlygyarapodás,

a napi fehérjebeépülés és a fajlagos takarmányértékesítés közötti összefüggés (Halas és Babinszky, 2001)

cellspacing="0">

<col

width="145">

Testsúly

Korreláció

Napi súlygyarapodás

Napi fehérje beépülés

Fajlagos takarmány értékesítés

30-60 kg

r=0,94

p<0,0001

r=0,78

p<0,001

r=0,94

p<0,0001

60-105 kg

r=0,89

p<0,0001

r=0,77

p<0,0013

r=0,87

p<0,0001

A takarmánykomponensek ileálisan emészthetõ aminosavtartalmának a receptúra összeállításában való felhasználásakor arra is fel kell azonban hívnunk a figyelmet, hogy ez csak abban az esetben jelenthet elõnyt a bélsár emészthetõségi adatok alkalmazásával szemben, ha az abrakkeverék nem kizárólag kukoricából és extrahált szójadarából áll. A sertések aminosav szükségletének megállapításakor ugyanis kukoricára és szójára alapozott diétát etettek a kisérleti állatokkal (NRC, 1998). Minden más esetben (például több komponensû abrakkeverékek etetése esetén, vagy fehérjeforrások változtatásakor) az ileális emészthetõségre alapozott adatok felhasználása a gyakorlatban is realizálható elõnyökkel járhat.

Az aminosav- energia arány hatása a sertés fehérje- és zsírbeépítésére (húsminõségre)

Ismeretes, hogy a növekedési teljesítményt, illetve a vágott test kémiai összetételét, a hús minõségét a genetikai alap mellett a takarmány eltérõ aminosav/energia aránya is nagymértékben befolyásolja. Mivel a sertések részére általában a lizin az elsõdlegesen limitáló aminosav, a takarmánykeverékek összeállításakor a fehérjebeépülés növelése érdekében feltétlenül törekednünk kell a legkedvezõbb lizin/eneriga (DE) arány kialakítására. A vizsgálatok eredményei azt bizonyítják, hogy növendéksertések esetében (25-60 kg) a legkisebb zsírbeépüléssel, 0,63 g ileálisan emészthetõ lizin/MJ DE arány esetén számolhatunk (1. ábra)

Az 1. ábra adatai arra is felhívják a figyelmet, hogy ha eltérünk ettõl a lizin/energia aránytól, akkor növekszik a test zsírtartalma, azaz romlik a hús minõsége. A hizlalás második felében (60-105 kg), az arány a 0,5 g ileálisan emészthetõ lizin/MJ DE értékre csökken.

A 2. ábra különbözõ irodalmi adatok alapján, a takarmány összes lizin/energia arányának a fehérje beépítésre gyakorolt hatását foglalja össze. A bemutatott adatok szerint a legnagyobb fehérjebeépülésre 0,7 g összes lizin/MJ DE arány esetén számolhatunk, ami megközelítõleg 0,6 g ileálisan emészthetõ lizin/MJ DE aránynak felel meg.

Ezen arányokat a receptúrák összeállításakor feltétlenül figyelembe kell vennünk annak érdekében, hogy a genetikailag determinált teljesítmény minél nagyobb hányada realizálódjon, és hogy olyan állati terméket (húst) tudjunk elõállítani, amelynek a minõsége megfelel a humán táplálkozási elvárásoknak.

Számos vizsgálati eredmény azt is igazolta, hogy amennyiben eltérünk a javasolt ileálisan emészthetõ lizin/DE aránytól, akkor nemcsak a hús minõségének, hanem a hizlalás naturális mutatóinak és ennek következtében a sertéshús elõállítás gazdaságosságának romlásával, a kívánatos mértékû profit elmaradásával is számolnunk kell.

Az ideális fehérje elv alkalmazása a sertéstakarmányozásban

A sertéstakarmányozásban az utóbbi években mind a receptúrák összállításakor, mind a fehérjeforrások helyettesítésekor elõtérbe került az ún. ideális fehérje elv alkalmazásának szükségessége. Az „ideális fehérje” elnevezésû elmélet sertések részére történõ kidolgozásával Angliában már az 1980-as évek elejétõl foglalkoztak (ARC, 1981). Ez azonban még az állatok összes (bruttó) aminosav-szükségletén alapult. Ezt megelõzõen, már több szerzõ fejezte ki a sertések aminosav-szükségletét, oly módon, hogy az egyes aminosavakból szükséges mennyiséget a lizin százalékában adta meg. Talán a legelsõk közé sorolható Leon (1966), aki keményítõérték arányosan határozta meg a hízósertések bruttó lizin-szükségletet, és a lizin százalékában közölte a többi aminosav mennyiségét.

Idõközben a különbözõ takarmányok ileális emészthetõ aminosav-tartalmára is megfelelõ adatbázis jött létre és ezért az ideális fehérje elmélet is módosulhatott, azaz pontosabbá válhatott.

De Lange (1992) hívta fel a figyelmet arra, hogy az aminosavak ileális emészthetõségével számolva az „ideális fehérje” összetétele részben megváltozik. A legnagyobb eltérés a treonin esetében tapasztalható (3. táblázat). Ez azzal magyarázható, hogy az ileális endogén fehérjének viszonylag nagy a treonin-hányada. A nagy endogén eredetû treonin azt eredményezi, hogy a treoninnak a vékonybél végén mért emészthetõsége lényegesen elmarad a lizinétõl.

3. táblázat

Az esszenciális aminosavak százalékos aránya az ideális fehérjében (lizin:100%), az összes és ileálisan emészthetõ aminosav-tartalom alapján (Wang és Fuller, 1989)

cellspacing="0">

Összes aminosav

a takarmányban

Ileális emészthetõ aminosav

a takarmányban

LYS

MET+CYS

THR

TRP

ILEU

100

63

72

18

100

61

65

19

Az „ideális fehérje” más aminosav összetételû a létfenntartás és a növekedés (termelés) esetén. Az idevonatkozó vizsgálatok adatai szerint, a létfenntartás aminosav-szükségletének kielégítéséhez az „ideális fehérjének” nagyobb arányban kell a metionint és cisztint, továbbá a treonint és a triptofánt tartalmaznia, mint a súlygyarapodás esetében (4. táblázat). Ez a gyakorlat számára annyit jelent, hogy ezen aminosavak arányát – a létfenntartás aminosav-szükségletének fedezése érdekében – az „ideális fehérjében” növelni kell, mert az élõsúly növekedésével nõ a létfenntartás fehérje, illetve aminosav szükséglete is.

4. táblázat

A takarmány esszenciális aminosavainak százalékos aránya az „ideális fehérjében”

(lizin=100%), a létfenntartás és a súlygyarapodás esetében

(Henry, 1993)

cellspacing="0">

Létfenntartás

Súlygyarapodás

LYS

THR

TRP

MET+CYS

ILEU

LEU

VAL

PHE+TYR

100

139

29

147

44

74

52

124

100

69

18

53

63

115

77

124

Az aminosav-szükséglet pontosabb kielégítése érdekében Baker és Chung (1992) az „ideális fehérje” aminosav-összetételét (5-100 kg között) három különbözõ testsúly kategóriára vonatkozóan javasolja megadni. Az ajánlásokat az 5. táblázatban foglaltuk össze.

5. táblázat

A takarmány esszenciális aminosavainak százalékos aránya az „ideális fehérjében”

(lizin:100%), sertések részére a nevelés és a hizlalás alatt

(Baker és Chung, 1992)

cellspacing="0">

<col

width="174">

Élõsúly, kg

5-20

20-50

50-100

LYS

THR

TRP

MET+CYS

ILE

LEU

VAL

HYS

PHE+TYR

100

65

18

60

100

68

32

100

67

19

65

60

100

68

32

100

70

20

70

60

100

68

32

Összegezve az eddigieket megállapítható, hogy a takarmányreceptúrák összeállításakor akkor járunk el helyesen, ha elõször meghatározzuk az állatállomány korának (testsúlyának), hasznosítási irányának megfelelõ napi energia-felvételt (vagy az abrakkeverék energiatartalmát), majd beállítjuk a kívánatos lizin/energia arányt, és az ideális fehérje elv alapján meghatározzuk a többi aminosavnak a lizinhez viszonyított arányát. Az így összeállított abrakkeverékkel megfelelõ minõségû és mennyiségû sertéshúst tudunk rentábilisan elõállítani.

A fehérjeforrások helyettesítésének szakmai alapjai a sertéstakarmányozásban

A fehérjeforrások helyettesítésének elméleti alapjai

Az elmúlt évtizedben többször felmerült annak szükségessége, hogy a sertés abrakkeverékek fehérjekomponenseit valamilyen más fehérjehordozóval helyettesítsük. A helyettesítés iránti igény igen sok okra (ökonómiai, állategészségügyi, bizonyos nemzeti takarmányozási hagyományok, stb.) vezethetõk vissza.

A fehérjeforrások helyettesítése korábban ún. fehérje egyenérték alapon történt. Az akkori vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az abrakkeverék extrahált szójadara hányadának kb. 50%-a helyettesíthetõ ún. „dupla nullás” („00”) extrahált repcedarával, és ipari úton elõállított lizin kiegészítéssel úgy, hogy a hízósertések teljesítménye nem romlik. Ugyanezen elvek alapján az extrahált szójadara mintegy 33%-a fehérje egyenérértékben lóbabbal, csillagfürttel, szegletes lednekkel helyettesíthetõ.

A legújabb kutatások eredményei alapján ma a fehérjeforrások helyettesítését a takarmányfehérjék ileálisan emészthetõ aminosavtartalma alapján végezzük el. A helyettesítéskor is ügyelni kell a megfelelõ lizin/emészthetõ energia arányra, valamint arra, hogy az abrakkeverék az ideális fehérje elvnek megfelelõ arányban tartalmazza a többi, a sertés számára fontos aminosavakat is.

Mivel az ideális fehérje összetételére többféle adat áll rendelkezésre, ezért a cikkünkben bemutatásra kerülõ takarmányreceptúra összeállításakor az átlagértéket képviselõ amerikai NRC (1998) javaslatait vettük figyelembe.

A 3. és 4. ábrák adatai szerint lényeges különbség van a különbözõ fehérjeforrások ileálisan emészthetõ lizin, metionin és cisztin tartalmában. Ezért a helyettesítéskor akkor járunk el helyesen, ha ezen – az állatkísérletekkel meghatározott – illeálisan emészthetõ aminosav adatokkal számolunk a receptúra összeállításakor.

Amennyiben valamelyik állati eredetû fehérjehordozót (csontos húsliszt, vegyes állati eredetû fehérjeliszt, stb.) növényi eredetûvel kívánjuk helyettesíteni, akkor nemcsak fehérjeforrás táplálóanyag-tartalmában (így pl. ileálisan emészthetõ aminosav) hanem a foszfortartalmában lévõ különbségre is fel kell hívnunk a figyelmet.

Ismeretes, hogy az állati eredetû fehérjehordozók összes- és emészthetõ foszfortartalma lényegesen nagyobb a növényi eredetûeknél. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az állati eredetû fehérjék növényi eredetûvel történõ helyettesítésekor feltétlen gondoskodni kell foszfor-kiegészítésérõl is. Felmerül a kérdés, hogy a foszfor-kiegészítést összes, - vagy emészthetõ foszfor alapon kell-e elvégezni. A legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a sertések foszforszükségletét akkor tudjuk jobban kielégíteni, ha azt emészthetõ foszforban adjuk meg. A növényi eredetû foszforforrás esetében arra is tekintettel kell lenni, hogy annak jelentõs része ún. fitinkötésben található, minek következtében ezen forszfor a sertések részére csak kismértékben hasznosítható. Ezért, ha az állati eredetû fehérjeforrást növényi eredetûvel kívánjuk helyettesíteni, akkor többlet foszfor adagolása helyett gondoskodnunk kell fitáz-enzimnek a takarmányba történõ keverésérõl is. A hazai és nemzetközi adatok alapján a hízósertések kukorica-szója alapú abrakkeverékébe 500 U/kg fitáz enzim bekeverése javasolható.

Takarmány recept-variációk a fehérjeforrások helyettesítésére

A tárgyalt általános szabályok figyelembevételével modellszámításokat végeztünk a különbözõ fehérjehordozók helyettesítésére. A számítógéppel lefuttatott takarmányreceptúra variációk elkészítésekor mind a hízó-1 (20-60 kg), mind a hízó-2 (60-105 kg) abrakkeverékek esetében elõször meghatároztuk az ileálisan emészthetõ (ID) lizin/DE arányt, ami 20-60 kg között 0,6, 60-105 kg között pedig 0,5 g ID lizin/MJ DE volt, majd pedig az amerikai NRC (1998) ajánlása alapján meghatároztuk a lizinhez viszonyított ileálisan emészthetõ metionin-, cisztin-, treonin- és triptofán mennyiségét. A fitáz enzimet (Natuphos) a már korábban említett okok miatt kevertük az abrakkeverékekbe. Jelen közleményünkben a 20-50 kg élõsúly között etethetõ abrakkeverék összetételét és számított táplálóanyag tartalmát mutatjuk be (6. táblázat).

A táblázatbatban található abrakkeverékekben - mint az látható – a húslisztet helyettesítettük részben 48 vagy 46 százalékos nyersfehérje-tartalmú extrahált szójadarával, illetve borsóval, csillagfürttel, napraforgódarával vagy dupla nullás repcével úgy, hogy az abrakkeverékek energia-, fehérje- és emészthetõ foszfortartalma azonos legyen, és az aminosavaknak a lizinhez viszonyított aránya megfeleljen az ideális fehérje összetételének is.

6. táblázat

Abrakkeverékek százalékos összetétele

és számított táplálóanyag tartalma (20-50 kg)

(Babinszky, 2002)

cellspacing="0">

<col

width="51">

II.

III.

IV.

VI.

VII.

VIII.

Komponensek (%)

Kukorica

Árpa

style="margin-bottom: 0cm; page-break-after: avoid;"> Szója (48% ny.feh.)

Szója (46% ny.feh.)

Húsliszt

Full-fat szója

Borsó

Csillagfürt

Napraforgó

Repce

style="margin-bottom: 0cm; page-break-after: avoid;"> Takarmánymész

MCP

Takarmánysó

Premix

Lizin-HCl

Dl-Metionin

L-Treonin

Natuphos

40,00

39,99

13,82

-

5,00

-

0,30

0,50

0,30

0,03

0,06

40,00

33,87

13,72

-

10,00

-

0,80

0,59

0,30

0,50

0,19

-

0,02

0,01

40,00

40,04

17,65

-

1,10

0,13

0,30

0,50

0,24

-

0,03

0,01

40,00

39,24

-

18,48

-

1,10

0,10

0,30

0,50

0,23

0,01

0,03

0,01

40,00

29,70

13,09

-

15,00

-

1,00

0,16

0,30

0,50

0,17

0,03

0,04

0,01

40,00

34,76

7,71

-

15,00

-

1,00

0,18

0,30

0,50

0,37

0,09

0,08

0,01

40,00

36,83

10,88

-

10,00

-

1,00

0,12

0,30

0,50

0,35

-

0,01

0,01

40,00

37,57

10,19

-

10,00

1,00

0,10

0,30

0,50

0,29

-

0,04

0,01

Összesen

100

style="margin-bottom: 0cm; page-break-after: avoid;"> Táplálóanyagok

DE_s, MJ/kg

style="margin-bottom: 0cm; page-break-after: avoid;"> Nyersfehérje %

Lizin %

M+C %

Treonin %

Triptofán %

g Lizin*/MJ DE

M+C*/Lizin*

Treonin*/Lizin*

Triptofán*/Lizin*

Kálcium %

Foszfor %

Emészthetõ foszfor %

13,60

16,70

0,98

0,59

0,64

0,18

0,60

0,57

0,60

0,17

0,76

0,68

0,37

14,16

17,40

0,98

0,58

0,65

0,19

0,60

0,57

0,60

0,19

0,66

0,61

0,31

13,65

16,76

0,95

0,57

0,63

0,18

0,60

0,57

0,60

0,19

0,64

0,52

0,23

13,67

16,70

0,95

0,57

0,63

0,18

0,60

0,57

0,60

0,18

0,62

0,50

0,23

13,36

16,70

0,95

0,56

0,63

0,17

0,60

0,57

0,60

0,17

0,60

0,50

0,23

13,85

16,70

0,98

0,61

0,65

0,18

0,60

0,57

0,60

0,17

0,60

0,52

0,24

13,47

16,50

0,97

0,58

0,66

0,17

0,60

0,18

0,60

0,58

0,24

13,55

16,50

0,98

0,61

0,65

0,18

0,60

0,59

0,60

0,17

0,63

0,55

0,23

*: ileálisan emészthetõ

Felmerül a kérdés, hogy ha az elõzõekben leírt elvek alapján történik a fehérjeforrások helyettesítése, akkor lehet–e számítani arra, hogy az állataink teljesítménye és vágóminõsége nem romlik. Ennek vizsgálatára Hollandiában, a Wageningeni Egyetem Takarmányozástani Tanszékével közösen, egyedi modell hízlalási kísérletet végeztünk mintegy 100 állattal, mely vizsgálatban az abrakkeverékek extrahált szójatartalmának egy részét borsóval, napraforgóval és halliszttel helyettesítettük.

A vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy ha az említett elveket betartva végezzük el a fehérjeforrások helyettesítését, akkor nem kell számítanunk a hizlalási teljesitmény és a vágóminõség romlására (7., 8. táblázat).

7. táblázat

A kísérleti csoportok testtömeg-gyarapodása és takarmányértékesítése

(Szabó és mtsai,2000)

Kezelés

30-60 kg

60-105 kg

30-105 kg

Súlygyarapodás (g/nap)

(szója)
(borsó)
(napraforgó)
(halliszt)

647

658

653

654

823

833

748

815

738

751

703

738

Takarmányértékesítés (kg/kg)
(szója) (borsó) (napraforgó) (halliszt)	2,29 2,23 2,24 2,23	2,98 2,90 3,14 2,95	2,69 2,63 2,77 2,65

8. táblázat

A kísérleti csoportok vágási adatai (Szabó és mtsai, 2000)

cellspacing="0">

<col

width="116">

Kezelés

Paraméterek

Színhús (%)

IMZS¹(%)

PH₄₅²

PH₂₄³

style="margin-left: 1,27cm; text-indent: -1,27cm; margin-bottom: 0cm;"> (szója)

style="margin-left: 1,27cm; text-indent: -1,27cm; margin-bottom: 0cm;"> (borsó)

style="margin-left: 1,27cm; text-indent: -1,27cm; margin-bottom: 0cm;"> (napraforgó)

style="margin-left: 1,27cm; text-indent: -1,27cm;"> (halliszt)

56,0

55,2

55,3

55,0

1,28

1,29

1,33

1,24

6,18

5,88

6,21

6,12

5,66

5,67

5,59

5,57

1 intramuscularis zsír

2 pH érték a musculus longissimus dorsiban a vágás után 45 perccel

3 pH érték a musculus longissimus dorsiban a vágás után 24 órával

A közleményünkben leírtak alapján a fontosabb megállapítások tehát a következõk:

1.Amennyiben a hízósertések abrakkeverékét a komponensek ileálisan emészthetõ aminosavtartalma alapján állítjuk össze, számíthatunk a hizlalás naturális mutatóinak javulásával és a napi fehérjebeépülés mértékének növekedésével.

2.A napi fehérjebeépülés mértékét elsõsorban az ileálisan emészthetõ lizin/DE arány befolyásolja.

3.Ha a lizinen kívül további aminosav kiegészítést is végzünk, akkor azt az ideális fehérje elv alapján kell tennünk.

4.A bemutatott vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy a sertések abrakkeverékeinek állati eredetû fehérje komponense (csontos húsliszt, stb.) eredményesen helyettesíthetõ növényi eredetû fehérjehordókkal, ha a helyettesítést a takarmánykomponensek ileálisan emészthetõ aminosavtartalma és az ideális fehérje elv alapján végezzük el. Ezért elõször az etetésre kerülõ abrakkeverék emészthetõ energiatartalmát (DE) kell meghatározni, majd ki kell választani a megfelelõ ileálisan emészthetõ lizin/DE arányt. Végül, az ideális fehérje elv szerint, a lizin és a többi ileálisan emészthetõ aminosav arányát kell eldönteni.4. Feltétlenül gondoskodni kell az abrakkeverékek foszfor-kiegészítésérõl is. A foszforszükséglet pontosabb kielégítése érdekében a takarmánykomponensek emészthetõ foszfortartalmával kell számolnunk. Növényi eredetû fehérjeforrás alkalmazása esetén 500 U/kg koncentrációban javasolható a fitázenzim takarmányba történõ keverése. Amennyiben a helyettesítést a fenti javaslatoknak megfelelõen végezzük el, akkor nem kell a termelés csökkenésével és a vágóminõség romlásával számolnunk.

5.Az okszerû aminosav felhasználásnak (az emészthetõ aminosav és az ideális fehérje elv alkalmazásának) nagyon fontos környezetvédelmi hatása is lehet. Az aminosav-szükséglet pontosabb kielégítése következtében ugyanis elkerülhetõ a fehérjetúletetés és így a nem produktív fehérje kevésbé terheli meg az állatok anyagcseréjét. Az ily módon összeállított takarmányok etetésekor a sertéságazatban közel 30%-kal csökkenthetõ a nitrogénürítés.

Babinszky László – Tossenberger János

Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar, Takarmányozástani Tanszék

7400 Kaposvár, Guba Sándor út 40.