MENÜ

A tojó típusú tyúkok takarmányozási technológiája a jércenevelés időszaka alatt

Oldalszám: 106
2014.08.11.

A madarak emésztési sajátosságai bizonyos tekintetben jelentősen eltérnek más együregű gyomrú állatoktól. Jelentős különbség elsősorban a tápcsatorna hosszában, az egyes szervek egymáshoz való viszonyában, a táplálék áthaladásának idejében és az anyagcserében lejátszódó folyamatok sebességében van. Az emésztésfiziológiai különbségek következményeképpen a madarak takarmányozása is sok tekintetben eltér más monogasztrikus állatok takarmányozási szokásaitól. Kisebb-nagyobb eltérések vannak a különböző baromfi fajok és fajták, típusok és korosztályok igényei között is, amihez igazodik a takarmányozás módja és takarmányok beltartalmi paraméterei.

A rendszerváltást követően az elmúlt évtizedekben a világpiacon már évek óta elérhető és részben újonnan megjelent fajták a hazai piacon is fokozatosan megjelentek és teret hódítottak. A különböző fajták mögött széleskörű és többirányú kutatói és nemesítő munka húzódik. A tojóhibridek forgalmazói részletes technológiai ajánlásokat adnak meg madaraikhoz, amelyek kitérnek az etetés, itatás, fűtés, szellőztetés, állategészségügyi megelőzés, világítás, szelektálás, mérlegelés, elvárt testtömegteljesítmény, takarmányozás minden részletére. Ezek a technológiák a takarmányozás vonatkozásában tartalmaznak ugyan kisebb-nagyobb eltéréseket, de mivel a fajták között nincsenek szakadékszerű genetikai különbségek, ezért a bennük található takarmányozási különbségek is megengednek bizonyos mértékű rugalmasságot. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az általános takarmányozási elõírásokat ne kellene betartani. A következőkben a tojó típusú jércék takarmányozási technológiájának általános irányelveit kíséreljük meg összefoglalni.

Az előnevelési időszak célja, hogy a növekedés fázisainak figyelembe vételével olyan, a korának megfelelő testtömegű jércét kapjunk, amely megfelelő szerkezeti szilárdsággal és erős, jól fejlett csontozattal rendelkezik. Fontos, hogy mindez a legkisebb költséggel történjen, hiszen az elõnevelés ideje alatt nem termel bevételt az állomány. A jól megválasztott, helyes takarmányozással olyan tojóhibridet kívánunk termelésbe állítani, amely idõben kezd tojni, kevés piacképtelen jércetojást termel, hamar eléri a csúcstermelést és a magaszintû tojástermelést hosszú ideig fenntartja. A céljaink eléréséhez a nevelési idõszakra és az állomány fejlõdésének folyamatos ellenõrzésére nagy gondot kell fordítani, mivel ebben az idõszakban elkövetett hibák a késõbbiek során nem kijavíthatóak, és azokat az állatok egész életük során végig hordozni fogják.

A jércetakarmányozás a visszafogott növekedésre alapul. Ennek azért van jelentõsége, mert a hajtatott növekedés, takarmányozás hatására felgyorsul az ivarérés, a jércék korán kezdenek el tojni és sokáig csak apró tojásokat tojnak. Kritikus lehet a tojó jércék takarmányozásában a jól megválasztott kiváló minõségû takarmány-alapanyagok használata. A takarmány összetevõinek száraznak, penészektõl, gombatoxinoktól, gyommagvaktól és egyéb káros anyagoktól mentesek kell lenni. Jó takarmányt csak válogatott, minõségi alapanyagokból lehet összeállítani.

A jércenevelést a gyakorlatban két részre bontjuk: az indító és a nevelõ fázisra.

A csibe indító szakasz (0-6 hét)

A tojó jércék nevelésének elsõ indító szakasza elveiben hasonlít a broiler takarmányozáshoz. Élettani háttere a következõ: Amikor a csirke megszabadul a tojáshéjától, a fõ táplálóanyag forrást a keltetés alatt nem hasznosított egyéb tojásrész jelenti. Ez közvetlenül a kelés elõtt a vékonybél kitüremkedéseként bezáródik a has alatti részbe. Keléskor a szikanyag kiteszi a testsúly 20-25 %-át és táplálóanyag kiegészítõ szerepe néhány napig tart, ezért már a 4-5 napos csirkének meg kell szereznie azt a képességet, hogy fel tudja venni a külsõ táplálóanyagokat. Néhány napon belül a kiegészítõ szerveknek hatalmas funkcionális és fizikai fejlõdésen kell átmenniük, mindez különösen igaz az emésztõrendszerre.

Ebben az idõszakban adott táp a húscsirkék tápjánál szegényebb energiában, nyersfehérjében és aminosavakban. A csibe indító tápok jellemzõje a 19-20 % körüli nyersfehérje tartalom. A kiegyensúlyozott fehérje ellátásnak központi jelentõsége van az állatok genetikailag meghatározott termelõképességének kiaknázásában. A fehérjék aminosavakból épülnek fel, és a különbözõ fehérjehordozónak az eltérõ nyersfehérje tartalma mellett más-más az aminosav összetétele, fehérjeértéke és hasznosíthatósága. Ezért a tápokban nem elég csak a szükséges mennyiségû nyersfehérje tartalmat biztosítani, hanem fontos a szükséges aminosav szintek és arányok beállítására is. A baromfitakarmányoknál a fõként limitáló metionin, metionin+cisztin és lizin igényt szokták megadni, illetve a Takarmány Törvény alapaján is ezeknek az aminosavaknak a szintjét kell feltüntetni garantált értékként. A naposcsibék az indító szakaszban a késõbbi fázisoknál magasabb energiatartalmú takarmányt kapnak. Az elsõ fázisban 2800-2950 Kcal/kg közötti baromfira számolt metabolizálható energiára van szüksége a jércének a gyors fejlõdéshez. A csontozat megfelelõ szilárdságának kialakulásához 1-1,1 % kalcium és 0,5-0,7 % összes foszfor tartalmú indító takarmány etetése szükséges. A csibe indító tápok általában magukban foglalják a kokcidiózis néven ismert betegség megelõzésére szolgáló kokcidiosztatikumot. A takarmányokat dercés (dara), vagy ma már sok esetben morzsázott formában etetik, így kihasználva a granulálás kedvezõ csíraölõ és egyéb hatásait. Az indító fázisban általában nem bevett gyakorlat a madarak takarmány felvételének korlátozása, ezért ebben az idõszakban ad libitum takarmányozást szokás folytatni. Újszerû szemlélet, hogy a nevelés elején (3-4 hétig) speciális prestarter tápot etetnek, ugyanis a tapasztalatok alapján egyöntetûbb lesz az állomány, a kevesebb az elhullás, az ivarszervek gyorsabban fejlõdnek a nevelési idõszakban és a madaraknak jobb lesz az ellenálló képessége a különféle betegségekkel szemben. Ezek a tápok a megszokott indító tápokhoz képest magasabb nyersfehérje-, aminosav-, energia- és vitaminszinttel rendelkeznek. A speciális prestarterek tojástermelési ciklus alatti elõnyeinek igazolására jelenleg is zajlanak a kutatások.

A jércenevelõ szakasz (6-16 hét)

A jércenevelõ szakasz takarmányozásának célja, a korábban említetteknek megfelelõen, a madarak növekedésének és fejlõdésének okszerû visszafogása és mérséklése. Ezért ebben a szakaszban a kiosztott takarmány mennyiségében, vagy beltartalmában, esetleg mindkettõben korlátozást szoktak végrehajtani. A különbözõ fajták takarmányozás-technológiai javaslatában ebben a nevelési szakaszban figyelhetõk meg a legszembetûnõbb különbségek. Néhány forgalmazó egyfázisú, mások inkább kétfázisú takarmányozást javasolnak a nevelõ idõszakban. A nevelõ idõszak kezdetén a jércék csontrendszere fejlõdik dinamikusan, majd késõbb a zsigeri- és az ivarszervek kialakulása válik meghatározóvá. A jércenevelõ takarmányok az indító tápoknál kevesebb, 15-18 % közötti nyersfehérjét tartalmaznak, és aminosav szintjeik is alacsonyabbak. A nevelõ tápok energia tartalma is alacsonyabb az indító tápokénál, általában 2700-2850 Kcal/kg közötti. Természetesen a makroelemek tekintetében nem szabad korlátozást végrehajtani, ezért a tápok kalcium és foszfor szintje hasonló az indító tápokéhoz. A jércenevelõ tápok fizikai formáját tekintve nagy szemcseméretû dercés vagy morzsázott formában kell a madarakkal etetni. Általában ezek a takarmányok is tartalmaznak kokcidiosztatikumot, amelyre a kétfázisú takarmányozás esetén a második fázisban már nincs szükség, hiszen addigra kialakul a rezisztencia a betegséggel szemben. A jércenevelõ fázist követõen a madarak a zökkenõmentes átállás érdekében egy átmeneti elõtojó vagy tojó elõkészítõ takarmányt kapnak. Ennek a fázisnak a legfõbb célja, hogy emeltebb kalcium és aminosav szintjével megteremtse a zökkenõ mentes átmenetet a jércenevelési és a tojástermelési idõszak között, és a tojástermelés kezdetére feltöltse a madár kalcium raktározásra képes csontjait.

A jérce nevelési idõszak takarmányozásának természetesen mindig összhangban kell lenni az alkalmazott világítási programmal és tekintettel kell lenni az állatok tartásmódjára, amely mélyalmos, rácspadlós, vagy ketreces lehet. A nevelt állományok testtömegét rendszeres mérlegelésekkel kell ellenõrizni, ha szükséges akkor módosítani kell a takarmányon vagy a takarmány mennyiségén. Természetesen ma már a jérce tápok is hasonlóan más takarmányokhoz premix kiegészítéssel készülnek, így ezek a takarmányok is minden fázisban tartalmazzák a szükséges vitaminokat és mikroelemeket a madarak szükségletéhez igazodva.

A fentiekbõl látható, hogy a sikeres jércenevelésnek csak egyik fontos tényezõje a takarmányozás a sok közül. Annak érdekében, hogy eredményes jércenevelést és jövedelmezõ tojástermelést tudjunk végrehajtani nagyon sok egyéb technológiai elemre kell figyelmet fordítani.

Gyenis József – Tóth Szabolcs