MENÜ

Baromfi származásellenőrzési vizsgálatok molekuláris genetikai módszerrel

Oldalszám: 103
2014.08.11.

Régi és megoldatlan probléma a baromfitenyésztésben az állományok azonosítása, származásának ellenőrzése, ami különösen azokon a piacokon okoz nagy gondot, ahol a termelés volumene és a kereslet szélsőségesen ingadoznak, mint pl. hazánkban az utóbbi években. Ilyenkor különösen nagy az esélye, hogy a naposcsibe piacán bizonytalan származású állatok jelenjenek meg, amiből persze gyakran igen nehezen eldönthető reklamációs ügyek származnak.

A baromfifélék egyedi értékének alacsony volta és termelési ciklusuk rövidsége miatt nem voltak igazán a származás ellenőrzési kutatások fókuszában annyira, mint a nagy háziállatok (szarvasmarha, ló, stb.), amelyeknél ez a kérdés megoldott. Azonos technikával megközelíthetők a kisállatok is, de ott általában több ezres állományokat ill. egyedeit kellene azonosítani, ami kivitelezhetetlen a költségek és a pedigré lazább volta miatt (nem egyedek, hanem állományok rokonságát lehet csak igazolni ill. cáfolni).

Nehezebb a helyzet a baromfiféléknél azért is, mert nem csak a származás ellenőrzésének megállapítása nehéz, de még a fajtával vagy hibriddel való azonosítása sem egyszerű, ránézésre szinte lehetetlen bizonyosan. Ennek az az oka, hogy a tenyésztõ cégek a világon többnyire ugyanazon fajtákból indultak ki, melyek küllemükben viszonylag keveset változtak. Ezért az állattartókban is igazán csak akkor merül fel a gyanú, ha az új állomány termelésben eltér a technológiában meghatározottaktól ill. a megszokottól. Ez azonban igen gyenge bizonyíték, mivel a környezeti hatások jelentõs súllyal vesznek részt a legtöbb termelési paraméter alakulásában.

A DNS technológia robbanásszerű fejlődése számos olyan technikát eredményezett, amellyel DNS szekvencia különbségeket (markereket) tudunk megállapítani egyedek, állományok között. A vizsgálatok információtartalma, kiértékelhetõsége, megbízhatósága, idõ-, munka-, pénz- és mûszerigénye igen széles skálán mozog. Az általunk kiválasztott módszer, a véletlenszerûen sokszorozott DNS polimorfizmus (RAPD) vizsgálata. Az eljárás alapja, hogy a genetikai anyagban véletlenszerûen kijelölt pontokon mutatunk ki változatosságot a DNS szekvenciában a polimeráz láncreakció révén.

A módszernek viszonylag alacsony költsége, könnyû kiértékelhetõsége, elviselhetõ mûszerigénye van, amiért állományok (minták százainak) elemzésére is alkalmas. Fontos szempont, hogy tetszõlegesen választhatjuk meg, milyen mennyiségû információ alapján, milyen felbontással, pontossággal kívánunk összehasonlítani különbözõ genotípusokat.

A kipróbálás során 16 különbözõ genotípust elemeztünk. Az állományokból 50-50 egyed vérmintájából gyûjtõmintát keverve végeztük el a molekuláris genetikai analízist. Így a fajtán belüli genetikai szerkezettel kapcsolatos információkhoz nem jutunk hozzá, azonban az elsõdleges célkitûzésnek nagyszerûen megfelel. A gyûjtõmintákból detektálható polimorf változatok száma kisebb, mint az egyedi DNS minták vizsgálatakor, amelyek azonban mégis jelentkeznek, azok állományra kiterjedõen jellegzetesek.

Az alkalmazott módszerrel 11 jól megállapítható, variábilis DNS markert tártunk fel, melyek határozott jelenléte vagy hiánya megállapítható volt a vizsgált genotípusoknál.

Állományokat jellemzõ DNS (RAPD) markerek 50-50 egyedi mintából kialakított gyûjtõmintákban (az oszlopokban az egyes állományokra jellemzõ DNS fragmentmintázat látható, a nyilak variábilis marker fragmenteket mutatnak):

Ezzel a vizsgálati stratégiával és az alkalmazott markerekkel az összes vizsgált vonalat jól meg tudtuk különböztetni egymástól, ami azt jelenti, hogy a módszer hatékonyan alkalmazható állományok származásának ellenõrzéséhez.

A megkülönböztethetõség csak ritkán alapult 1-1 vonal specifikus markerén, ami azt jelentette, hogy csak egyetlen genotípusban szerepelt vagy hiányzott volna csak egy marker. A 11 marker hiányából vagy jelenlétébõl származó mintázat kombinációja azonban elégséges volt ezen genotípusok biztonságos megkülönböztetéséhez:

DNS markerek jelenlétével (1) vagy hiányával (0) kimutatható különbségek tyúk fajták, vonalak között:

cellspacing="1">

<col

width="34">

<col

width="41">

<col

width="39">

markerek:

ab7/

600

ab8/

650

ab9/

760

ab11/

1000

ab11/

840

ab11/

1800

ab11/

1300

ab12/

1150

ab18/

620

ab18/

630

ab19/

1150

genotípusok:

<font

size="2">õshonosA

1

0

1

1

1

0

0

1

0

1

0

<font

size="2">õshonosB

1

0

1

0

1

0

0

1

0

1

0

<font

size="2">õshonosC

0

1

1

0

1

0

0

0

0

1

0

<font

size="2">õshonosD

1

0

1

0

1

0

0

1

0

1

0

<font

size="2">õshonosE

0

0

1

1

0

0

0

1

0

0

0

húsA♀

1

1

0

1

1

0

0

1

0

0

0

húsA♂

0

0

1

1

1

0

1

1

0

1

1

húsB♀

1

0

0

1

1

0

1

1

0

1

0

húsB♂

1

0

0

1

1

0

0

0

0

1

0

tojóA♀

0

1

1

0

1

1

0

0

0

1

0

tojóA♂

0

1

1

0

1

0

0

0

0

1

0

tojóB♀

0

0

0

0

1

0

0

0

1

1

1

tojóB♂

0

1

1

0

1

0

0

0

0

1

0

tojóCvégtermék

0

0

1

0

1

0

0

0

0

1

0

<font

size="2">kettõsh.A

0

1

1

1

1

0

0

0

1

1

0

<font

size="2">kettõsh.B

1

1

1

1

1

0

1

1

0

1

0

Tapasztalatainkban kiindulva, mégis amiben biztosak lehetünk, az az olyan jellegû származásellenõrzés, amely során két állományt tudunk összehasonlítani: a szülõpár- és a tõle származó végtermék állomány genetikai azonosságát (ill. eredetét) megállapítva. Egy-egy állománynak fajtához való rendelése problémát jelenthet, ha a tenyésztõ cég különbözõ vonalakat használ a szülõpár elõállítása során, amelyeket sem a szülõpároknál, sem a végterméknél már nem jelöl meg. Természetesen felvetõdik a kérdés, hogy a forgalomba hozott állományok eredetét milyen szinten kell igazolni és milyen módon tehetõ ez ellenõrizhetõvé. A minõségbiztosítás gyakorlatának széleskörû terjedése az állattenyésztésben is várható, ezért ezt a kérdés nem csak a kutatás oldaláról vár megoldást.