MENÜ

A húsmarhák takarmányozásának néhány sajátossága

Oldalszám: 61
2014.09.16.

A húsmarhák tartási-, takarmányozási feltételei sok vonatkozásban eltérnek a tejelő típusú szarvasmarhákétól. A húshasznú tehenek termelési színvonala, ebbõl adódóan táplálóanyag szükségletük is jóval alacsonyabb, mint a tejhasznosításúaké. Elhelyezésük is eltér az utóbbiaktól, rendszerint épület nélkül tartjuk őket. Emiatt az éghajlati, idõjárási hatásoknak is jobban kitettek. A környezeti feltételek ezért nagyobb mértékben befolyásolják, módosítják szükségletüket. A húshasznú teheneknél az éves táplálóanyag-szükséglet nagyobb hányadát a létfenntartó-szükséglet teszi ki, a termelés szükséglete alacsony, ezért energiaszükségletük kiszámításakor a takarmányok létfenntartó nettó energiáját (NEm) vesszük figyelembe, a tejtermelés szükségletét is ebben fejezzük ki.

(Ennek lehetőségét az adja, hogy a metabolizálható energia hasznosulásának hatékonyságában kisebb az eltérés létfenntartásra és tejtermelésre, mint létfenntartásra és súlygyarapodásra felhasznált ME között). A növendékmarhák energiaigényének kielégítésekor a takarmányoknál két energiaértékkel: a létfenntartási nettó energiával (NEm) és a súlygyarapodási nettó energiával (NEg) számolunk, ami a takarmányadagok összeállítását és a takarmányhasznosítás értékelését a húshasznú tehenekhez képest kissé bonyolultabbá teszi.

A táplálóanyag-szükséglettel és a takarmányfelvétel szabályozásával a takarmányozástan szakkönyvek (KAKUK-SCHMIDT, 1988, SCHMIDT, 1993) részletesen foglalkoznak, itt csak néhány húsmarhatartást érintő szempontot mutatunk röviden be.

A létfenntartás és a termelés energiaszükségletét befolyásoló tényezők

Ivar. A létfenntartó szükségletet befolyásolja az ivar. A kísérletek eredményei szerint a bikák energiaszükséglete mintegy 8-15 %-kal több. A hazai táplálóanyag-szükségleti ajánlások 8 %-kal nagyobb életfenntartó szükségletet ajánlanak a bikák részére (NEm= 0,3347, élõsúly0,75 a nõivar, szemben 0,3615 élõsúly0,75hímivar esetén).

Fajta. A későn érő, nagy kifejlett kori élősúllyal rendelkező fajtáknál általában nagyobb létfenntartó szükségletet állapítottak meg, mint a korán érő, kisebb testű típusba tartozó állatoknál. Típuson belül, a fajták között is találtak kisebb eltéréseket, így például az angus fajtánál 4%-kal kisebb létfenntartó szükségletrõl számoltak be, mint a hereford esetén. A késõn érõ, nagyobb rámájú fajták nagyobb létfenntartó-szükségletét a testszövetek nagyobb fehérjetartalmának tulajdonítják (INRA 1989), amelynek cserélõdése több energiát igényel és gyorsabb, mint a zsírszövet cseréje. (A szervezetben szintézis és lebontás párhuzamosan folyik, a sejtállomány cserélõdik.)

Takarmányozás. A táplálóanyag felvétel növekedésével nő az emésztőszervek súlya, és az emésztőtraktus, illetve a máj tömegével arányosan nő a létfenntartó-szükséglet. Ez összefügg azzal, hogy a fehérje cserélődése az emésztőszervekben és a májban többszöröse az izomszövetben lévõ fehérje cseréjének. A nagy emésztõtraktus egyrészt kedvezõ a nagy takarmányfelvevõ képesség szempontjából, másrészt növeli a létfenntartó-szükségletet. Az emésztõtraktus és a máj tömegében eltérések lehetnek a fajták között, amit a takarmányozás is befolyásol, ugyanis a sok tömegtakarmányt fogyasztó állatoknál a testsúlyhoz viszonyítva arányuk nagyobb.

Mozgás. A mozgás, illetve állás energiaszükségletét metabolizálható energiában az alábbinak becsülik (AFRC, 1993):

Horizontális helyváltoztatás 2,6 J/kg élõsúly/méter
Vertikális helyváltoztatás (domb, hegy) 28 J/kg élõsúly/méter
Állás 417 J/kg élõsúly/óra
Testhelyzet-változtatás 260 J/kg élõtömeg

A létfenntartó-szükségletet a legelõ állatoknál a mozgás energiaigénye, másrészt olyan tartási hibák növelik, amikor az állatok nem tudnak kellõen pihenni, állni kényszerülnek.

Környezeti hatások. A húsmarhák általában ki vannak téve az idõjárás viszontagságainak. A környezeti hõmérséklet két módon is befolyásolja a létfenntartó energiaszükségletet. Egyrészt a húsmarháknak alkalmazkodni kell a hosszantartó idõjárási tényezõkhöz, másrészt a hirtelen hõ- vagy hideghatás okozta stresszt kell kivédeniük. A folyamatosan változó környezeti feltételek állandó, folyamatos akklimatizációt követelnek.

A közvetlen hõstressz hatása a létfenntartó-szükségletre az akklimatizációtól, a termelés szintjétõl, a takarmányadagtól stb. függ. A lélegzetvétel gyorsasága adhat támpontot a létfenntartó-szükséglet emelkedésére, gyors lélegzetvételnél mintegy 7 %-kal, nyitott szájjal vett gyors légvételnél 11-25 %-kal nagyobb a szükséglet. A közvetlen hidegstressz miatt csak akkor kell többlet-táplálóanyagot adni, ha a környezeti hõmérséklet a kritikus hõfok alatt van.

A gyakorlatban kedvezõtlen idõjárási és tartási feltételek esetén célszerû a létfenntartó-szükségletet 10-25 %-kal növelni. Kedvezõtlennek kell tekinteni a tartási feltételeket, ha nincs száraz, szélmentes pihenõtér, a szarvasmarhák mély sárban, trágyában járnak stb.

A hõmérséklet befolyásolja a takarmányok emészthetõségét is, ez a hatás azonban nem olyan jelentõs a takarmányok energiatartalmára, hogy a gyakorlati takarmányozás során figyelembe kellene venni (pl. -5 és +30 oC között 2-3 %-kal változik a takarmány energiaértéke (NRC 1981).

A termelés energiaszükségletét befolyásoló tényezõk. A nettóenergia-rendszereknél az energiaszükséglet megfelel a termelt termék bruttó energiatartalmának. Minden olyan tényezõ, amely a termék energiatartalmát megváltoztatja, egyúttal az energiaszükségletet is befolyásolja. A tejtermelés energiaszükséglete a termelt tej mennyiségétõl és összetételétõl függ. Húshasznú teheneknél, ellentétben a tejelõ állományokkal, a gyakorlatban nem állnak pontos adatok rendelkezésre, ezért átlagos értékeket veszünk figyelembe. Növendék marháknál a súlygyarapodás energiatartalmát összehasonlító vágási kísérletekben határozták meg. A nettó súlygyarapodás és az energiagyarapodás között szoros összefüggést találtak, ami lehetõvé teszi, hogy az energiaszükségletet a súlygyarapodás alapján számítsuk (NRC 1984). A súlygyarapodás energiatartalmát és így az energiaszükségletet az ivar, az élõsúly, a súlygyarapodás szintje és a ráma befolyásolja elsõsorban. A növendékmarhák élõsúlyának növekedésével a beépített szövetek energiatartalma nõ, másrészt a súlygyarapodás szintje és egy kilogramm súlygyarapodás energiatartalma között pozitív összefüggés van. Ez azt jelenti, hogy nagyobb élõsúlynál és nagyobb súlygyarapodásnál az egységnyi súlygyarapodás energiatartalma és ennek megfelelõen energiaszükséglete is nagyobb. A súlygyarapodás energiatartalma függ az ivartól és a rámától. Azonos élõsúly és súlygyarapodás esetén egy kilogramm súlygyarapodás energiatartalma nagyobb az üszõknél, mint a tinóknál és a legkisebb a bikáknál. Azonos ivaron belül, a nagy növekedési erélyû, nagyobb kifejlett kori testsúllyal rendelkezõ, nagyobb rámájú fajták egységnyi súlygyarapodásának energiatartalma kisebb, mint a kis vagy közepes rámájú típusoké. A súlygyarapodás energiaszükséglete ezért az ivartól és típustól függõen különbözõ (l. szükségleti táblázatok).

Takarmányadagok energiaértékének számítása,takarmányadag összeállítás

Kifejlett húsmarhák esetében a takarmányok létfenntartó nettó energia értékével (NEm) számolunk. Az etetett szárazanyag mennyiségét takarmányféleségenként szorozzuk az adott takarmány szárazanyagra vetített NEm értékével, az adatokat összegezzük és összevetjük a szükséglettel.

Növendék marháknál a két nettó energia együttes alkalmazása miatt a takarmányadag számítás eltér a szokásostól. Az adagszámítás az alábbi lépésekbõl áll:

  1. A takarmányból etetett szárazanyag mennyiségét külön-külön szorozzuk a

takarmány létfenntartási (NEm) és súlygyarapodási (NEg) nettó energia értékével.

Ezt a mûveletet valamennyi etetett takarmánynál elvégezzük.

  • A különbözõ takarmányokból származó szárazanyagot, létfenntartó és súlygyarapodási nettó energiát összegezzük.
  • Kiszámítjuk a takarmányadag energiakoncentrációját oly módon, hogy az összes létfenntartó nettó energiát, illetve az összes súlygyarapodási nettó energiát osztjuk a szárazanyag mennyiségével.
  • Meghatározzuk a létfenntartáshoz szükséges takarmány szárazanyag mennyiségét úgy, hogy a létfenntartó szükségletet osztjuk a takarmányadag létfenntartó nettó energiakoncentrációjával.
  • Az összes etetendõ szárazanyag mennyiségébõl kivonva a létfenntartáshoz szükséges szárazanyag mennyiségét, megkapjuk az adagból súlygyarapodásra rendelkezésre álló szárazanyagot.
  • Kiszámítjuk a súlygyarapodásra rendelkezésre álló nettó energia mennyiségét, amit megkapunk, ha a súlygyarapodásra rendelkezésre álló szárazanyag mennyiségét szorozzuk az adag súlygyarapodási nettó energia koncentrációjával. Ezt az értéket hasonlítjuk össze a szükséglettel, vagy a megfelelõ egyenletekkel kiszámítható a várható súlygyarapodás.

    Az adagszámításra a 8.1. táblázat mutat be egy példát.

    Példa a takarmányadag energiaértékének számítására 450 kg élõsúlyú, nagy rámájú növendékbika Tervezett súlygyarapodás 1100 g/nap Rendelkezésre álló takarmányok és táplálóértékük:
    Takarmányok Szárazanyag NEm NEg
      g/kg MJ/kg sza.
    Kukoricaszilázs 345 6,9 4,4
    Hízótáp 880 8,4 5,7
    Napi szükséglet Szárazanyag* NEm NEg
      g/kg MJ
      9,0* 35,3 19,8
    Takarmányadag:      
    17 kg kukoricaszilázs 5,9 40,7 26,0
    3,5 kg hízótáp 3,1 26,0 17,7
    Összesen: 9,0 66,7 43,7
    * várható szárazanyag-felvétel
    Energiakoncentráció: MJ/kg sza.: NEm 66,7/9,0 = 7,4

NEg 43,7/9,0 = 4,9Létfenntartáshoz szükséges: sza. 35,3/7,4 = 4,8 kgSúlygyarapodásra rendelkezésre álló: sza. 9,0-4,8 = 4,2 kgSúlygyarapodásra rendelkezésre álló: NEg 4,2x4,9 = 20,6 MJ

Mivel az 1100 g napi súlygyarapodás szükséglete 19,8 MJ, és rendelkezésre áll 20,6 MJ, az adag a szükségletet fedezi.

A súlygyarapodás elõrejelzése. A hazánkban használt energiaértékelési rendszer lehetõvé teszi a súlygyarapodás elõrejelzését a súlygyarapodásra rendelkezésre álló energia (NEg) mennyiségébõl. A 8.1. ábra az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben folytatott növendékbika hizlalási és üszõnevelési kísérletek alapján mutatja be a tényleges súlygyarapodás eltéréseit, a takarmány, illetve az energiafelvétel alapján számított, elméletileg várható súlygyarapodástól. Az ábra 86 növendékmarha-csoport adatait tartalmazza, amelyek egyedszáma 8 és 50 között változott. Az ábrán eltérõ jelöléssel szerepelnek azon csoportok, amelyek fehérjeellátása kisebb volt a szükségletnél, illetve amelyek fehérjefelvételében a lebontható fehérje aránya 70 %-nál kevesebb volt. A növendékmarha-csoportok mintegy 80 %-ának súlygyarapodása 10 %-nál kisebb mértékben tért el az elméletileg várhatótól, ami a rendszer pontosságát bizonyítja. A 10 %-nál nagyobb eltérések mintegy fele az eltérõ fehérjeellátásnak volt tulajdonítható.

8.1. ábra. A kísérletekben tapasztalt és az energiafelvétel alapján számított súlygyarapodási értékek összehasonlítása (VÁRHEGYINÉ és MTSAI, 1966)

A súlygyarapodás elõrejelzésénél az alábbiakat célszerû figyelembe venni:

A táplálóanyagok közül az energia csak egy tényezõ, ami befolyásolja a súlygyarapodást. A szükséglet alatti fehérjeellátás az elméletileg várhatónál kisebb, a nem lebontható fehérje arányának növelése nagyobb súlygyarapodást eredményez, amit az ábra is jól szemléltet. A fehérjéhez hasonlóan a többi táplálóanyag is hatással van, illetve lehet a súlygyarapodás szintjére.

A környezeti és tartási tényezõk módosíthatják a létfenntartó szükségletet.

A takarmányok szárazanyagának, táplálóanyag tartalmának és energiaértékének meghatározása bizonyos mértékû hibával terhelt.

Azonos típuson belül a fajták, a fajtán belül az egyes állományok növekedési erélye különbözõ. Ez befolyásolja a takarmányhasznosulás hatékonyságát súlygyarapodásra és kismértékû különbségek a létfenntartó szükségletben is elõfordulnak.

A takarmányértékelési-rendszert a nettó súly- és súlygyarapodás ismerete alapján dolgozták ki. Az élõsúlyra és súlygyarapodásra való átszámításnál állandó szorzókat alkalmaztak, mivel a gyomor- és béltartalomban lévõ különbségek elõre nem ismertek. A gyomor- és béltartalom mennyisége az élõsúly 5-21 %-a között változhat a takarmányadag összetételétõl és a mérlegelési körülményektõl függõen, ami befolyásolja az élõsúlyt és a súlygyarapodást. Ezért pl. a tapasztalt súlygyarapodás a tömegtakarmánnyal hizlalt állatoknál nagyobb, abrakkal hizlaltaknál kisebb lehet, mint ami az energiafelvétel alapján várható.

Gyakorlati körülmények között a takarmányfogyasztásra rendszerint nem állnak rendelkezésre elég pontos adatok, ami nehezíti az egzakt számítások elvégzését.

A felsorolt tényezõk alapján elõfordulhat, hogy egy-egy telepen a tényleges súlygyarapodás pozitív és negatív irányban is jelentõsen eltérhet az energiafelvétel alapján számított értéktõl. Ha azonban az adott körülmények között az energiaellátást növeljük vagy mérsékeljük, ennek hatása nagy pontossággal számszerûsíthetõ.