MENÜ

Előre menekültem . . . !

Oldalszám: 20
2014.09.16.

A tolnai dombság az ország egyik legjobb gabona termelő területe, de Tolnán belül is szerencsés, aki a Sárközben gazdálkodhat. Itt a talaj ugyan nehezebben adja meg magát a munkagépeknek, de a mostanság egyre nagyobb gondot jelentő vízhiány itt később, illetve kevesebbszer okoz gondot a termelőknek. Most sajnos már itt is jelentkeznek az aszály jelei, s ez még érzékenyebbé tette a gazdákat a költségekre.

Németh Sándor Őcsényben, a Duna mentén gazdálkodik 250 ha területen, melynek egy része természetesen bérlemény. Németh Úr éveken keresztül építette fejlesztette gazdaságát. Gépei részben használtak, de korszerűek. A termésekre sem igen volt panasza, de évről-évre, amikor a „mérleget” készítette, szemet szúrt neki egy kiugróan magas „szolgáltatási díj” tétel, melyet a terményei bér-szárításáért fizetett ki ellentétel (bevételi oldal) nélkül. Ez az összeg 2000-ben már 6 millió Ft volt, s ehhez még fordulónként mintegy 40 km-nyi többlet fuvarköltség is hozzáadódott !

Németh Úr úgy gondolta, jobb lenne, ha ezt a jelentős összeget inkább saját szárítótelepe törlesztésére fizetné ki, s esetleg Ő tudna bevételt realizálni a szomszédoknak végzett szolgáltatásaiért. Elindult hát megoldást keresni problémájára.

Mivel a beruházási kereteknek sem volt igazán bővében, olyan szolgáltatót keresett, aki jó minőségű, de nem túl drága-, egyszerűen és költségtakarékosan telepíthető-, könnyen kezelhető és egyszerűen bővíthető szárító kapacitást tud kínálni számára, kedvező finanszírozási konstrukcióval.

Több ajánlat áttanulmányozása és részletekbe menő megtárgyalása után a Pannonagri Kft-t ítélte megfelelő partnernek, s az általa kínált STELA Universal-25 szárítót találta megvalósításra alkalmasnak.

Miért döntött a Pannonagri és a STELA Universal mellett ? - kérdezem Németh Úrtól a már felépült és egy szezont teljesített impozáns szárító árnyékában.

Mindenekelőtt azért, mert jó referenciákat kaptam a környékben üzemelő STELA szárítók tulajdonosaitól, és mert egy olyan egyszerűen és gyorsan telepíthető szárítót kínáltak, amellyel a megkésett 2002 július végi döntés ellenére már ősszel tudtam szárítani, s ezt őszintén szólva nem reméltem előtte. Képzelje, a szárítót készre szerelve, traileren hozták a telepemre, ahol a trailer hidraulikusan felállította azt a helyére. A lerögzítés dûbel csavarokkal mindössze egy óráig tartott és már meg is kezdhették az összeszerelést a kérésemre nagyon leegyszerûsített technológiával.

Mit takar ez a „szûkített” technológia ?

Mivel említettem, hogy a pénzügyi keretem meglehetősen szűkös volt, ez egy általam betonozott fogadógaratból és egy használt kombájn-ürítő csigából kialakított felhordó egységgel indul. Ehhez a Pannonagri Kft. egy serleges felvonót illesztett a szárító töltésére. A kitárolást egy rédler végzi, amelyről egy öreg szállítószalag viszi a terményt egy pótkocsira, amivel beszállítom azt a magtárba.

Bármilyen hihetetlen, a szárítótelep építés három hónapig tartott a döntéstől a megvalósulásig. Ebből mindössze 4 napig tartott a szerelés és az ezzel járó „felfordulás” a telepen.

Ez valóban hihetetlenül rövid idő ! Építési engedélyre mennyit kellett várni ?

Hát igen ! Azt el is felejtettem mondani, hogy itt, mivel „mobil” szárító berendezésről van szó, nem volt szükség a szokásos, hosszadalmas procedúrára, hanem csak egy egyszerűsített környezetvédelmi és tűzvédelmi engedélyeztetési eljárást kellett lefolytatni, ami persze zökkenőmentesen ment a STELA szárító kiváló zaj- és porkibocsátási paramétereinek köszönhetően.

Ne haragudjon, de nem hiányzik a rendszerből egy tisztítógép ?

Igaza van: ez lesz a következő lépés, de erre már nem volt keret. Vehettem volna ugyan valami használt -olcsó- tisztítógépet, de megbeszéltem a Pannonagris fiúkkal, hogy ésszerűbb -egy kicsit kivárva- végleges megoldást kiépíteni, mint átalakítgatni a rendszert. Már ki is választottam egy általuk forgalmazott MAROT hengerrostás elő- és utótisztító gépet, amit talán idén be is szerelhetünk. Addig jobban ügyelek a kombájn tisztító-rostáinak a beállítására ! Tavaly sem volt gondom emiatt.

Úgy látom jól együttműködnek Önnel a Pannonagri Kft. munkatársai !

Azt hiszem példaértékű az Ő kereskedői hozzáállásuk és a profizmusuk. Úgy tudom már 70-80 szárítótelepet felépítettek Magyarországon, s ez a tapasztalat nagyon érezhető és fontos is, amikor egy ilyen bonyolult, működő rendszert kell kialakítani. Érdekes volt, hogy azonosultak elgondolásaimmal, s nem azt keresték hogyan „fejhetnek” meg az első üzletkötéskor, hanem hogyan tudják megoldani a problémámat rövid és hosszabb távon egyaránt. Még tanfolyamot is tartottak Agárdon, meg persze a szárítás kezdetén a helyszínen is. Mind a kettő igen hasznos volt számomra és a szárítókezelõ kollégám számára is.

Hogyan sikerült megoldani a szárítóépítés finanszírozását ?

Természetesen nem tudtam volna megvalósítani a beruházást a 25%-os állami támogatás nélkül, s mint már mondtam, a költségvetésem borotvaélen táncolt már az induláskor is. Jellemző, hogy a Pannonagri Kft. a finanszírozásban is segített áthidalni az első időszakot, amikor én még csak vártam a nyári bevételeimet. Meghitelezték az előleget és ez igazán jól esett nekem. ők már akkor tudták, hogy a szárító ezen az első őszön ki fogja termelni ezt az összeget.

Milyenek voltak a szárítóval szerzett tapasztalatai ?

Tavaly 10-15 tonna termény ment át rajta óránként kukoricából, s ez nem csak az én általam betakarított termény leszárítására volt elég, hanem a kapacitás 25%-át bérbe is adhattam, így már nekem keletkezett a kiadás helyett bevételem. A szárító energetikailag is nagyon kedvezően teljesített.

Jól működött a hő visszakeringető rendszer és a szigetelés, mert ez kb. 30%-kal kevesebb energiafelhasználást jelen, mint a régi szárítónál, ahol bérben szárítottak nekem. Nagyon elégedett vagyok a szárító vezérlő rendszerével is. Nem kellett állandóan mellette lenni, jelez, ha valami nincs rendben. A betároló rendszerem jól működött. Mindent összevetve elmondhatom, hogy jól döntöttem, amikor előre menekültem, s magam sem gondoltam volna, hogy döntésemmel ilyen gyorsan és egyszerűen megszabadulhatok egy fájó költségelemtől és még a jövőbe is bátrabban nézhetek.