Új fajták, új technológia a szamócatermesztésben

A szamócanemesítők nagy érdeme, hogy szinte évente örvendeztetik meg a termesztőket és a fogyasztókat egyaránt újabb és újabb, a korábbiaknál szebb, nagyobb termőképességű, különleges igényeket kielégítő és számos veszélyes károsítóval szemben ellenálló fajtával. Ennek eredményeként a gyümölcsfajok közül a szamócánál a leggyorsabb a fajtaváltás. Egyedülálló a szamóca a gyümölcsfajok között azzal is, hogy megfelelő telepítési időt választva nincs nem termő éve. A szamócaültetvény élettartama mindössze 1-3 év. Az egyéves termesztés esetén a beruházás megtérülése 10-12 hónap. Ezt a gyors tőkemegtérülést a hűtött, az úgynevezett „frigó” palánta használata teszi lehetővé, mert ebben az esetben a tárolt palánta a kívánt mennyiségben és időben áll rendelkezésre. A vegetációs időszak végén felszedett és tárolt frigó palánták szaporítási rátája magas, ezért az új fajták gyors elszaporítását is lehetővé teszi. A szamócatermesztés a friss piaci értékesítés és hűtőipari felhasználás esetén a legjövedelmezőbb annak ellenére, hogy a betakarítás rendkívül magas kézimunkaerő-szükséglettel jár együtt. A nagy kézimunkaerõ-igény ellenére a szamócatermesztés növekvõ tendenciát mutat. A felhasználási célok közül a szamócánál a friss fogyasztásra termelt gyümölcs a jövõben is megtartja vezetõ szerepét. Ennek oka a szamócagyümölcs egyedülálló íze, kiváló étrendi hatása.

A szamócatermesztés világ- és hazai helyzete

Míg más bogyósgyümölcs-faj termesztésének földrajzi elterjedése rendkívül korlátolt, addig a szamóca a sarkkörtõl a 66-68. szélességi fokig termeszthetõ eredményesen. A világ szamócatermesztését az utóbbi négy évtizedben nagyarányú mennyiségi és minõségi fejlõdés jellemezte. A szamóca olyan népszerû a fogyasztók körében, hogy árának folyamatos emelkedése a vásárlók által is elfogadott. Növekedésének alapja a termesztés kielégítõ jövedelmezõsége. Ez részben a terméshozamok emelkedésével, részben a jobb gyümölcsminőséget nyújtó termelési módszerek alkalmazásával, valamint a piacosabb fajták termesztésével magyarázható. A piac elsősorban a kézzel szüretelt friss gyümölcsöt igényli. A fejlett ipari országokban a betakarításhoz szükséges munkaerőt vendégmunkások és diákok biztosítják, a „szedd magad” gyümölcsértékesítési módszer nagyarányú elterjedése ezzel magyarázható. Az utóbbi négy évtizedben a világ szamócatermése több, mint négyszeresére növekedett. A növekedés üteme a 60-as és 70-es években volt kiemelkedõen magas. Az USA szamócatermésének közel 2/3-a Kaliforniából származik, ahol különösen kedvezőek a feltételek a termesztésre. Kaliforniában a világ legmagasabb színvonalú szamócatermesztése folyik. A napfényben gazdag és alacsony páratartalmú éghajlati viszonyok között intenzív termesztéssel hektáronként hihetetlenül magas, 40-60 t (4-6 kg/m²) terméshozamokat is elérnek. Az ültetvény talaját telepítés elõtt fertõtlenítik, majd fekete fóliával takart bakhátas telepítési rendszert alkalmaznak. A fekete fóliatakaró alá szivárogtató öntözőcsőrendszert telepítenek, amelyen keresztül nemcsak öntözni lehet, de folyékony trágyák is kijuttathatók. Az Amerikai Egyesült Államok mellett a fejlett ipari országok közül a szamócatermesztést tekintve Japán, Olaszország és Spanyolország teljesítménye emelkedik ki. A terméshozamok 15-25 t/ha-ra tehetõk. Ezekben az országokban általános a vírusmentes frigó szamócapalánták használata, telepítésnél és az ültetvények többségében úgynevezett egyéves termesztési módszert alkalmaznak. Kelet-Európában, de világviszonylatban is kiemelkedik Lengyelország szamócatermesztése. Hazánkban a legtöbb bogyósgyümölcs-termesztõ országtól eltérõen a termésmennyiséget tekintve a szamóca nem az elsõ helyet foglalja el. A málna és a ribiszke termésmennyisége jelentõsen felülmúlja a szamócáét. A jövõben tervezhetõ termésmennyiség 10 ezer tonna. A szamócának, mint a legkorábbi gyümölcsök egyikének fontos szerepe van a nyár eleji frissgyümölcs ellátásban. Termesztésének fejlõdése az 50-es évektõl kezdve ellentmondásosan alakult. Bár hazánkban, a Dunakanyarban a Duna-menti öntéstalajokon a szamóca-árutermelésnek már századunk eleje óta jelentõs múltja volt, de mennyiségileg Magyarország szamócatermesztése az 1950-es évek elejéig jelentéktelen maradt. Évi 1,3-1,5 kg egy fõre jutó szamócatermésünkkel a középmezõnybe tartozunk. A szamóca hagyományos termesztési körzete Pest és Nógrád megye, ma is tartja vezetõ helyét az országban. A Dunántúlon Somogy, Zala és Veszprém megyékben vált jelentõssé a szamóca termesztése. Az Alföldön Pest megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád és Bács-Kiskun megyék szamócatermesztése emelhetõ ki. A jövõt illetõen bizakodásra adhat okot, hogy célültetvények létesültek az ország déli részén. Exportra, kisebb tételekben szállítanak gyümölcsöt elsõsorban Ausztriába, Szlovákiába, Ukrajnába, Németországba és Hollandiába.

A szamóca művelési rendszerei hazánkban

A szamóca művelési rendszerét elsősorban a telepítési sor- és tőtávolság, a fajták termesztési tulajdonságai, az ültetvény élettartama és a termesztés célja határozza meg. A szamóca természetes elõfordulási helyein egymáshoz közel, csoportosan találhatók a különbözõ korú szamócanövények. Ez arra utal, hogy a szamócától nem idegen a növények sûrûbb elhelyezése termesztett körülmények között sem. Természetesen az ültetvények sûrûsége az ápolhatóságot, a kórokozók kártevõk fellépését és a gyümölcs minõségét is jelentõsen befolyásolja. A sûrûség nemcsak a terméshozam nagyságára, de a gyümölcsök koraiságára és minõségére is hatással van. A szamóca mûvelési rendszerét a sor- és tõtávolsággal, a növények által borított felület és mûvelõutak szélességével, valamint szabadföldi és hajtatásos termesztési módjával különböztetjük meg legkönnyebben. A mûvelések közül elsõként szükséges megemlíteni a szántóföldi mûvelési rendszert. A soros mûvelés a szamóca legáltalánosabban elterjedt módja. A gyakorlatban, a szamócaültetvényekben egyféle sortávolság alkalmazása vált uralkodóvá. A sorok könnyû kezelhetõségét és az ápolási munkák gépesíthetõségét a 70-80 cm-es sortávolság biztosítja. Ilyen sortávolság mellett a növények megvilágítása és a növényi részek légjárhatósága kedvezõ. Hazai körülmények között 5-8 palánta szükséges egy m²-re. A gyakorlat szerint a tõtávolság fajtáktól és a termesztés idõtartamától függõen 20, 25, 30 cm. Ki kell emelni az ikersoros mûvelést: az ikersorok közötti távolság 40-50 cm, amelyet egy 70-80 cm-es mûvelõút követ. Ikersoroknál a növények megvilágítása még kedvezõbb, az ápolási munkák és a szüret a mûvelõútról könnyen elvégezhetõk. A gyümölcsminõség növelése és a rothadás mértékének csökkentése érdekében világszerte egyre terjed az ikersoros bakhátas, fekete fóliával takart mûvelési rendszer, amelynek domború bakhátmagassága változó 15-40 cm lehet. Az ikersoros mûvelésnél növelhetõ a területegységre kiültethetõ növények száma és a beárnyékolt talajon kedvezõbbek a feltételek a gyökerek fejlõdéséhez. A sûrû növénysorokban a gyomnövények megjelenése is korlátolt. Hátrány, hogy a sûrûbb állomány miatt - különösen csapadékos szüreti idõszakban -növekedhet a gyümölcsrothadás veszélye. A fekete fóliás termesztés hátránya lehet még, hogy a fejletlen növényállomány alatt a nap hatásának kitett fólia túlmelegszik. Ez elérheti a 65-70 ^oC-ot is, ami a gyökértevékenység leállásával, illetve a gyökerek pusztulásával járhat. Sûrített soros mûvelés elsõsorban Észak-Amerikában elterjedt rendszer, amelynek elemeit hazánkban is elkezdték alkalmazni. A módszer lényege, hogy szélesebb sortávolságra (90-120 cm) és nagyobb tõtávolságra (50-70 cm) ültetik a palántákat, majd a fejlõdõ indák meggyökeresedõ palántáiból úgymond „besûrítik” az ültetvényt. Két termõév után az idõs töveket eltávolítják a sorból, amelyeket új indanövények meghagyásával pótolnak. A sûrített soros mûvelési rendszernek számtalan változata van, amelyek leginkább a sor növényfelületének szélességében különböznek. Míg a keskeny sûrített sor növényfelülete 40-50 cm átmérõjû is lehet, amelyhez legalább 120 cm-es sortávolságot kell választani. Kanadában a 120 cm-es sortávolság és az 55 cm átmérõjû növényfelület bizonyult kedvezõnek a besûrített ültetvényekben. A megfigyelések szerint a sûrített soros mûvelésnél megnövekedett tõszám miatt a második és harmadik termõévben nõ a terméshozam, de az érési idõszak néhány napot késik, valalmint a gyümölcsök nagysága is csökken. Szõnyegszerû termesztésben 120 cm sor- és 60 cm tõtávolságra telepítenek. Vegyszeres gyomirtás után a természetes körülmények között kialakult indákat a sorokba és a sorok közé vezetik. A gyökeresedõ indák a talajt egyenletesen beborítják. A gyümölcsszedést olyan gépekkel hajtják végre, melyek esetében a munkások egy szállító-szedõ kocsin helyezkednek el, s ez egyúttal az üres göngyölegeket is szállítja.

Termesztés és fajtahasználat Európában

Olaszország sokféle klimatikus és talajtani jellemzõit figyelembe véve a szamóca fajtahasználata igen sokrétûen alakult. A termesztés volumenét tekintve elsõ helyen Lombardia áll (15,1%-kal), második Emilia Romagna (11,5%), majd Lazio (10,8%), ezt Campania (10,8%) követi; tíz százalék alatti részesedést mutat Piemonte (9,5%) és Tre Venezie (9,0%); a legkisebb mennyiséget Sardegna (2,2%) és Abruzzo/Molise (0,8%) adja. Az utóbbi évek legfontosabb fajtái a Pó-alföldön és tõle északra sorrendben a következõk: Addie, Marmolada, Chander, Elsanta, Tudla, Miss, Tethis. A világexportban való részesedést nézve Olaszország a második helyen áll (16%), Spanyolország elõzi meg (42%); USA a harmadik (13%), míg más országok részesedése tíz százalék alatti. Spanyolország fajtahasználatát az ezredfordulóig fõleg az alábbi fajták jellemezték: Camarosa, Tudla, Oso Grande, Altre, Pajaro, Cartuno, Chandler. Érdemes megjegyezni, hogy a faiskolák a kilencvenes évek elején legtöbbet a Chandler fajtából szaporítottak, de a kilencvenes évek végére legnagyobb mértékbe e fajta irányában csökkent az érdeklõdés, s fokozatosan elõtérbe kerültek a Camarosa és a Tudla fajták, bár az utóbbi térhódítása szintén csökkenõ tendenciát mutatott az elmúlt években. A Huelva tartományban bevezetett, s onnan elterjedõ úgynevezett Huelva-technológia által (2. ábra) a fajtaválaszték néhány amerikai fajtát részesített elõnyben, de egy-két spanyol fajta is versenyben maradt (1. táblázat)

z

A táblázatból egyértelmûen kitûnik, hogy idõvel milyen fontossá vált a Camarosa használata a Huelva-technológia által (1. ábra), amelyet ikersorok jellemeznek (hektárra vetítve 70.000-80.000 növény), a sorokat fekete fóliával takarják, a csepegtetõ rendszerû öntözéssel együtt tápanyagok kijuttatását szorgalmazzák, továbbá a kiültetet növények számára fóliaalagút biztosít védettséget és kora terméshozást (februártól teremnek). Az eddigiekben ismertetett fajtahasználatot ki kell egészíteni a szintén elterjedt Andana fajtával, amely a Huelva-technológián kívül, más rendszerekben is közkedvelt és a spanyol kereskedelem nagy mennyiséget értékesít belõle.

1. ábra. Oso Grande (balra) és a Camarosa fajták (jobbra, a hosszabb termésû)

Franciaország termesztését alapvetõen a dél-nyugati övezet határozza meg, amely a termesztésnek több mint a felét adja (58%). Kisebb termõtáj a dél-keleti (17%), a Loira völgye és környéke (11%), valamint az északi termõtájak (összesen 5%). A legnagyobb mennyiségben jellemzõen április és május hónapokban exportálnak termést, azaz egy-két hónappal késõbb, mint Spanyolország. Az ország termesztését jellemzi az úgynevezett CIREF fajták használata (Francia Szamócanemesítési Központ), amelyek közül kiemelkedõek a Ciflorette, Cirine, Ciloe, Cigaelle, Cigaline, Cilady és a Cigoulette. A jellemzõen nemzeti fajtahasználatot egyéb fajták egészítik ki, elsõsorban a Pajaro, Elsanta, Darselect, másodsorban pedig a Chandler, Honeoye, Darline, Tethis. Franciaország termesztését enyhe, csökkenõ tendencia jellemzi (a kilencvenes évek elején 83.000 tonnát, míg a kilencvenes évek végére 81.000 tonnát produkáltak. Jelenleg Európa körülbelül egymillió tonnával járul hozzá a világ termesztéséhez, ebbõl az Egyesült Európa országainak termésmennyisége 700.000 tonna. Spanyolország fejődött a legdinamikusabban: mintegy harminc év alatt termesztését 6.500 tonnáról 250.000 tonnára növelte.

1. ábra. A Huelva-technológia alkalmazása: magas és alacsony fóliaalagutak

Dr. Iváncsics József