Testtömeg-gyarapodás, takarmányhasznosítás és húsminõség összefüggése a takarmányozási módokkal

A sertéstelepeken alapvetõen kétféle takarmányozási módot alkalmaznak: az ad libitum, azaz az étvágy szerinti takarmányozást és az adagolt etetést. Az étvágy szerinti etetésnek alkalmazzák az ún. adagolt ad libitum változatát is. Ez esetben az önetetõt hagyják kiürülni, így a nap bizonyos szakában nincs az állatok elõtt takarmány.

Adagolt etetés alatt egy adott korú, tenyésztési/tartási irányú állatcsoport részére elõírt fejadagok összességének napi két-három alkalommal történõ kiosztását értjük. Az egy állatcsoport, illetve egy kutricában elhelyezett állatok napi fejadag összegét kézi erõvel, beépített vagy mobil gépekkel vályúkba vagy önetetõkbe osztják ki.

A takarmány konzisztenciája alapján négy csoportba sorolható:

• száraz takarmány (derce, pellet), mintegy 86 % szárazanyagtartalommal;
• nyirkos takarmány, szárazanyagtartalom: kb. 75 %;
• pépes takarmány, szárazanyagtartalom: kb. 40 %; és
• folyékony takarmány, 30 % alatti szárazanyagtartalommal.

A hagyományos etetési-itatási technológiák nagy hátránya a jelentõs vízpazarlás. A sertések élettani ivóvízigénye mintegy 3 liter 1 kg takarmány szárazanyagra vetítve. Ez a gyakorlatban 3,5-4 liter ivóvízigényt jelent 1 kg dercés-, vagy pelletált takarmány etetésénél.

Az önitatók azonban, fõleg közvetlen vízhálózatra kötve érzékenyek a nyomásingadozásra. Amennyiben pedig egy hagyományos csészés önitató nyomáskiegyenlítõ elõtéttartály és gyakori ellenõrzés nélkül üzemel, naponta akár 30 m³ víz elfolyatására is képes.

A GATE (jelenleg SZIE) Takarmányozási Tanszékével végzett hízlalási kísérleteink során összehasonlítottuk a hízók vízfelhasználását csészés és szopókás önitatók alkalmazása mellett. A szopókás önitatóknál mért vízfelhasználás csak mintegy 41 %-a volt a csészés önitatóknál, mért értéknek (két, egymásmelletti kutrica, azonos állatlétszám és testtömeg; 1. ábra).

Az elmúlt 4-5 évben több nagyüzemi méretû sertéstelep is áttért az almozás korszerû formájára, az alomtakarékos, ferdepadozatos (~7 % lejtés) tartásmódra. Ennek a tartásmódnak egyik követelménye, hogy az alomnedvesítõ, vízpazarló csészés önitatókat kiiktassák.

Így egyre inkább terjed a pellet, derce etetésére egyaránt alkalmazható, szopókás önitatóval szerelt kombinált önetetõk használata, amelyekkel mind a takarmány, mind a vízfelhasználásban jelentõs megtakarításokat lehet elérni.

A kombinált önetetõk egy- vagy több etetõhelyesek, etetõvályús- vagy körtálcás megoldásúak (2. és 3. ábrák).

Nagyüzemi méretû sertéstelepek adatszolgáltatásából kitûnik, hogy a folyékony takarmány etetésérõl száraztakarmány etetésére áttérve a hízók takarmányértékesítése 500-600 g-al javult.

Saját korábbi vizsgálataink szerint még az etetõk kialakításának is jelentõs szerepe van a hízékonyságban. Adott testtömeg (pl. 80 kg) elérésénél 1-2 hónap különbség is elõfordulhat (4. ábra). Az ábra középsõ görbéjébõl leolvasható, 80 kg-os testtömeg eléréséhez szükséges mintegy 175 napos életkor természetesen már túlhaladott. Jelenleg a jó színvonalon üzemelõ telepeinken ezt a testtömeget a hízók már 140-150 napos életkorra elérik. Ezeknek a telepeknek a tartási-, takarmányozási jellemzõik az 1. táblázat szerint alakulnak.

Az 5., 6. és 7. ábrák a telepeinken leggyakrabban alkalmazott, zárt láncú, automatikus feltöltésû kombinált önetetõket mutatják be.

Húsminõség és takarmányozási mód

A jobb húsminõségû vágósertés átviteli ára magasabb, értékesítési lehetõségei kedvezõbbek. A végtermék minõségét elsõdlegesen a fajta és a takarmányminõség határozza meg, de mint említettük, jelentõs minõséget befolyásoló tényezõk a környezeti állapot (istállóklíma, porkoncentráció), vagy a férõhely kialakítás- és nagyság, padozatminõség, almos- vagy alomnélküli tartás és nem utolsó sorban az etetés-itatás módja. Az elmúlt években a vizsgált sertéstelepeken az alkalmazott négy jellemzõ etetési módot a húsminõségi mutatók elemzésével rangsoroltuk (2. táblázat).

A húsminõségi mutatók és az adott telepen alkalmazott takarmányozási módok elemzése során megállapítottuk, hogy a színhúsarány és a húsminõségi jelzõszám a száraztakarmányt adagoltan etetõ sertéstelepeken a legkedvezõbb. Ezeken a telepeken a vágósertések 2,95 %-a S minõségi kategóriájú volt, szemben az ugyancsak száraztakarmányt ad libitum etetõ telepek 1,94 %-os értékével. Az S-P minõségi kategóriák húsminõségi jelzõszáma a fenti sorrendben 1,87 és 2,17 értékre adódott.

A vizsgálatba vont telepeken négyféle takarmányozási technológiát elemeztünk:

I. Száraztakarmány, ad libitum etetéssel

II. Száraztakarmány, adagolt etetéssel

III. Pépes takarmány, adagolt etetéssel

IV. Folyékony takarmány, adagolt etetéssel.

Vizsgálataink 14 olyan sertéstartó gazdaságból begyûjtött, több mint 15 ezer db vágósertés minõsítési adatainak feldolgozására alapozva végeztük, amely gazdaságok többségének mûködését hosszú évek óta figyelemmel kísérjük, ismerjük a telepek tartástechnológiáját, üzemeltetési problémáit.

A 7 vágóhídról begyûjtött több mint 600 ezer, valamint a közel 1,3 millió sertésre vonatkozó elsõ féléves országos adat általános helyzetfelmérésre és modellszámítások elvégzésére adott lehetõséget.

Az értékelõ adatok összevetése után arra a következtetésre lehet jutni, hogy mind az S-E minõségi kategóriákban jutó vágósertések száma, ill. S-P kategóriák közötti megoszlása szerint, mind a minõségi index és a színhúsarány alapján a takarmányozási módok között a következõ rangsor állítható fel:

1. a száraz takarmányt adagolt etetéssel megvalósítható takarmányozási technológia;
2. a folyékony takarmány adagolt etetése;
3. a pépes takarmány adagolt etetése;
4. a száraz takarmány étvágy szerinti (ad libitum) etetése.

Az elvégzett vizsgálatok során modelleztük egy 500 kocás sertéstelep takarmányozási rendszerének átalakítását, az utónevelõk és hizlalók beruházási költségigényét és a megtérülést. A többlet beruházási költség a takarmányozási-itatási költségek csökkenése, valamint a hõsminõség javulása révén elérhetõ többlet árbevétel figyelembevételével 3 év alatt megtérült.

Mátyás László

FVM Mezõgazdasági Gépesítési Intézet