A tojótyúk tartástechnológiája I.

Tojótyúk tartásának körülményei, követelmények





Tojástermelést gazdasági-, jövedelemszerzési céllal szinte kizárólag csak nagy teljesítőképességű - 250-300 tojás/év - tojóhibridekkel végzik. A létfenntartáshoz és termeléshez szükséges fontos feltételeket nekünk, állattartóknak kell biztosítanunk a tyúkok számára. A tyúkfélék biológiai igényei, plusz a speciális hibrid fajták által megkövetelt további igények határozzák meg a tartás körülményeit és technológiai feltételeit.

• takarmányozás, (kellő hozzáférés, elegendő mennyiség és megfelelő minőség,..)
• itatás, (kellő hozzáférés, elegendő mennyiség és megfelelő minőség,..)
• megfelelő és elegendő mozgástér, férőhely,
• az állatok biológiai igénye által megkövetelt
  
  
  • tojáshoz szükséges hely (tojótér és megfelelő fészek),
  • mozgási, kapirgálási igények kielégítése,
  • a pihenéshez szükséges feltételek,
  • megfelelő világítás,
• tiszta, fertőzésmentes alom illetve „lábbarát” padozat,
• tiszta, higiénikus környezet, jó levegő.

A feltételek biztosítása szempontjából kiemeltek a mindenkor élelemhez és ivóvízhez jutás, valamint a frisslevegõ igény szempontjai. Ezeket az állatjóléti, valamint a termelés szempontjából fontos követelményeket - illetve betartásuknak minimumait - az állatvédelmi szabályok és elõírások határozzák meg. A hazai 32/1999.(III.31.) FVM rendelet „a mezõgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól” és ennek, késõbbi 20/2002.(III.14.) számú módosítása, valamint az európai uniós 1999/74/EC direktíva „A tojótyúkok védelmével kapcsolatos minimális követelmények megállapításáról”. Az 1. táblázatban a tojók tartáskörülményeinek jellemzõ, állatok által igényelt legfontosabb klímaparamétereit mutatjuk be.

A termelés folyamata











A keltetett egészséges naposcsibék 35-45 gramm tömegûek. A kelést követõen a csibéket 2 hetes korig csibeindító, majd 9 hetes korig csibenevelõ, végül 19 hetes korig jércenevelõ táppal neveljük. A nevelési ciklust követõen a tényleges tojástermelés kb. a kelést követõ 19. héten kezdõdik meg, ekkor az állatok súlya 1,5 kg körül van, az állatokat tojótáppal etetjük. A termelési ciklus ill. a 90 % és azon felüli termelés a 25. héttõl kezdõdik és 15-20 héten át tart. Ezután csökken a termelés, de a tojóév végén is 70 % felett marad. Mivel a tojástermelés az elsõ évben a legnagyobb ezért legtöbb esetben csak ezt az évet termeltetik végig, ezután az állományt „selejtezik”, kiárusítják, így sok esetben családi és magán gazdaságokban tovább termelnek az állatok.

A tartás technológiája





Keltetés A szülõpároktól származó tojásokat megfelelõ tárolás és kezelés - melyeknek célja a kelõképesség megõrzése és a fertõzések elkerülése - után a keltetõgépbe helyezzük. A keltetõgépeknek igen sokféle kialakítása és mérete terjedt el. A 100 db tojás keltetésére alkalmastól a több 1.000 db keltetésére alkalmas berendezésekig (szekrényes keltetõk) valamint a több 10.000 db-os keltetõtermekig bezáróan. A mérettõl függetlenül azonban közös a keltetõ berendezésekben a keléshez szükséges optimális körülmények biztosítása. A keltetés idõtartama áltagosan 20-21 nap s ez alatt az optimális hõmérséklet 37-38 oC (az utolsó két nap alacsonyabb: ~36,1-37,2 oC ). A páratartalom beállítása összetettebb feladat, a tojás minõsége is befolyásolja. A keltetés alatt átlagosan az 50-60 % relatív páratartalom értékek, míg a kelés napjaiban - a fokozatosan elért - magasabb 75-80 %-os értékek kívánatosak. Az elõzõekbõl adódóan a keltetés két fázisra oszlik elõkeltetésre és bújtatásra (utókeltetésre). Ez a gyakorlatban többször két külön berendezést is jelenthet. A keltetés során több más fontos követelményt, a természetes keltetést követõ lépést kell kielégítenünk:

• a tojások forgatása, (az embrió fiziológiai igénye),
• elégséges légcsere, légmozgatás,
• tojások hûtése,
• fertõzés elleni védekezés.

A keltetés folyamatának lényegi eleme még a tojáslámpázás mellyel a kelés hatékonyságát ellenõrizzük és a rossz tojásokat szûrjük ki.



A termelõk vagy rendelkeznek saját keltetéssel és a termelõ állományt maguk állítják elõ, vagy valamely nagyobb rendszertõl vásárolják. Ez utóbbi eset a gyakoribb mert így könnyebben biztosítható az egységes és egészséges állomány valamint a termelõ és a szolgáltató rendszer kapcsolata is ezt diktálja.





A termelõ tojótyúktartás történhet az istállón belüli szabadtartással (mélyalmon, rácspadlón, stb.) vagy istállón belül ketreces berendezésekben. Más csoportosításban zárt- vagy kifutós tartással. (folyt köv.)





Pazsiczki Imre



MGI