MENÜ

Továbbra is biztos támasz az AXIÁL

Oldalszám: 56
2014.10.13.

„ A szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség, a nyereség nem cél , hanem a szolgáltatás eredménye.” / Henry Ford /

Ezt a mottót vallja magáénak a bajai székhelyű AXIÁL Kft., továbbá azt, hogy partnereik akkor nyugodtak, ha a gépük biztonságosan dolgozik. Ehhez nyújt segítséget az AXIÁL, korrekt szolgáltatással, megbízható minőséggel és versenyképes árakkal.



Errõl tettek tanúbizonyságot a már hagyományos szakmai napokon is, az eseményre március 10.-tõl került sor Lajosmizsén, a Gerébi Kúriában. Az érdeklődés a mezőgazdaságban dolgozók részéről egyre nagyobb. Az öt napos programra több mint hétezer meghívót küldtek ki, de ennél jóval többen vettek részt, hiszen az idén nyitottabbá tették a rendezvényt, meghívó nélkül is jöhetett minden érdeklődő. Érkeztek nemcsak belföldről, hanem külföldről is. Szlovákiából egy 200 fős, Ukrajnából 80 fős delegációt láttak vendégül , jöttek Romániából és Szerbiából is, akik a használt gépek mellett az új technikát is szívesen alkalmaznák. De itt voltak a külföldi gyártó cégek képviselői is, a tavalyi 80-nal szemben 130-an, ami azt jelenti, hogy részükről is nagyobb az érdeklődés, hiszen egyre több nyugat-európai cég termelésének nemcsak 2-3 %-át köti le az AXIÁL, hanem 6-8 %-át.



A szakmai napok bővelkedtek látnivalókban, újdonságokban. Minden nap tartottak Manitou - gépismertetést , majd szántóföldi bemutatót, ahol 24 gép összesen 3750 ló erejével dübörgött a földeken. Az állógép bemutatón kiállított gépek értéke meghaladta a másfél milliárd forintot.



Népes hallgató tábora volt hat helyszínen, az erre a célra felállított sátrakban a vetítettképes előadásoknak is.



Az idei év szakmai napjain ismerkedhettek meg az érdeklődők olyan újdonságokkal, mint a FENDT traktorok, melyek nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a kommunáltechnikában is jól használhatók. Az itt bemutatott új Manitou gépek hidraulikája sokkal érzékenyebb, sokkal jobb, de bemutatták a Claas új csépléstechnikáját is, és sorolhatnánk tovább az újdonságokat.



Március 10.-én, hétfőn tartott sajtótájékoztatót Harsányi Zsolt az AXIÁL ügyvezető igazgatója az újságírók népes táborának. Összefoglalta a Kft. történetét, mert mint mondta, csak az tudja építeni a jövőt, aki nem felejti el honnan indult. Az AXIÁL Kft. 1991-ben 100 ezer forintos törzstõkével, két dolgozóval, egy gépkocsival, Zetor és ZTS alkatrészek kereskedelmével kezdte. Tevékenységük évről-évre a magyar mezőgazdaság igényeinek megfelelően fejlődött. Ma három területet fognak össze, a gépeladást, az alkatrészellátást és a szervízszolgáltatást. Céljuk az, hogy a gépeket, alkatrészeket és a szervizt egy helyen kiváló minõségben és megfelelõ áron tudják biztosítani. Ezért bolthálózatuk kiépítésével, illetve bõvítésével párhuzamosan minden telephelyen létrehoztak egy szervizmûhelyt. A meghibásodott gépek javítását azonban nemcsak a mûhelyekben, hanem a helyszínen is végzik szerelõik. 2003-ban a szerviz üzletágnál 90-en dolgoznak, a szerelõk gépkocsikkal és mobiltelefonnal napi 24 órán keresztül állnak a partnerek rendelkezésére. Jelenleg az AXIÁL dolgozói létszáma 325, a gépkocsipark 163 járművel rendelkezik.



Az egyes üzletágak hangsúlyozottan önállóak, így például az alkatrészek kiszállítását az erre a célra beállított autókkal végzik, miközben a szervizszerelõk elsõdleges feladata a gépjavítás. A beszerelt alkatrészek



értéke az elmúlt évben 325 millió forintot tett ki. Nyugat Európában is egyedülálló színvonalú ez a szolgáltatásuk, hiszen az alkatrészeket a Kft. importálja, raktározza és 42 százalékát házhoz szállítják, a partner udvarán teszik ki.



2001-ben nagy lépést tettek előre, ekkor nyerte el az AXIÁL Kft. a CLAAS cég kizárólagos márkaképviseletének jogát Magyarországon. / kombájnok, silózók, bálázók, szálastakarmány betakarítók, traktorok / 2002-ben az AGCO céggel született meg a Fendt márka kizárólagos képviseletét hitelesítő megállapodás. Az új gépek forgalmazása mellett teret kap új üzletáguk profilja is, tavaly használtgép értékesítésük több mint 500 darabot ért el. Ugyancsak az elmúlt évben indították új szolgáltatásukat: az AXIÁL által forgalmazott gépek közül a Manitou és a Neuson típuson belül az építőipar számára kínálnak speciális eszközöket. Új partnercégükön keresztül a közelmúltban gépek bérbeadását is elkezdték, a kínálatban szerepelnek a fent említett termékek is.



Az AXIÁL Kft. forgalma az elmúlt években dinamikusan nõtt. 2000-ben 6.92 milliárd, 2001-ben 16.2 milliárd, 2002-ben 23.82 milliárd forint volt a forgalmuk Ebbõl a használt gép eladása 5 %-ot, szerviztevékenységük 2 %- ot, alkatrész üzletáguk 29 %-ot, míg a gépeladás 64 %-ot tesz ki. A géppiac 15 %-át látják el mezőgazdasági gépekkel.



Partnereik gépvásárlását hitel -illetve lízingkonstrukciókkal segítik. A magyar gazdasági viszonyokat és a magyar mezőgazdaság minél előbbi újraépítését szem előtt tartva vásárlóik számára kedvező és az állam által is támogatott finanszírozási lehetőségeket adnak. /A felvett hitel összegétől függően jegybanki alapkamat + 1 - 4 % /



A magyar mezõgazdaságban nagy számban fellelhetõ gépek mindegyikéhez tart az AXIÁL alkatrészt, állandó raktárkészletük értéke mintegy 2 milliárd forint. Az eladott alkatrészek 85 %-a közvetlenül a felhasználóhoz , a többi a kereskedőkhöz illetve gyártókhoz kerül.



Harsányi Zsolt ügyvezető igazgató elmondta továbbá, hogy a múlt év sem szűkölködött fejlesztésekben. Miskolcon telep, Nyíregyházán telek vásárlására került sor, műhely épült Csornán, szerelősátort állítottak fel Székesfehérváron, termelőeszközöket, újabb gépjárműveket vettek. Minőségpolitikájuk elismerése, hogy 2002-ben megfeleltek az első ISO megújító felülvizsgáló auditon.



Az idén erõteljesen tovább kívánják növelni a gépforgalmat, bõvítik az alkatrészválasztékot, annak kiszállítási lehetõségeit, növelik a szervizkapacitást, megkezdik a nyíregyházi vámraktár építését, irodáik pedig kiköltöznek a bajai új, II.sz. telephelyre. Harsányi Zsolt az újságírók kérdésére közölte, hogy továbbra sem kívánnak foglalkozni pl. mûtrágya forgalmazásával, fõ feladatuk a magyar mezõgazdaság gépekkel való mind színvonalasabb ellátása, és szeretnék tevékenységüket a környezõ országokban is erõsíteni.



Az ügyvezetõ igazgató beszélt arról is, hogyan várja az AXIÁL Kft. az uniós csatlakozást. Egy biztos, - mondta- hogy ennek a csatlakozásnak lesznek vesztesei és lesznek nyertesei, az a magyar mezõgazdaság feladata, hogy minél többen állhasson a nyertesek oldalán. Aki profi módon gazdálkodik országunkban, az nem állhat a vesztesek közé, meg kell tanulni alkalmazkodni az új körülményekhez, az új támogatási formákhoz. A magyar gazdálkodó, a magyar ember több száz éven keresztül mást sem csinált ,mint próbált alkalmazkodni a körülötte lévõ feltételekhez. Ebben szeretne az AXIÁL Kft. is segíteni, hogy ez az alkalmazkodás minél zökkenõ mentesebb legyen, hogy profi módon tudjanak gazdálkodni, ehhez hozzuk mi a legjobb technikát és a legjobb színvonalú háttérszolgáltatásokat. Az AXIÁL felkészült…