A burgonya kártevõi és betegségei
Oldalszám: 40-43
2014.10.14.
A burgonya különösen kedvelt tápnövénye néhány fitofág kártevőnek (levéltetvek, burgonyabogár) és fitopatogén kórokozónak (vírusok, fitoftóra, alternária).
A burgonya súlyos leromlását okozó vírusbetegségek ellen hatékony védekezési eljárással nem rendelkezünk és ezért ültetõgumó importra szorulunk. A fitoftóra járványok - elhanyagolt védekezés esetén - a teljes termést tönkre tehetik. Ez a járvány okozta 1844-1848 között Írországban az éhinséget, az emberek halálát és a kivándorlást Amerikába. A burgonyabogár hazai megtelepedése (1947) óta rendszeres védekezésre kényszerülünk, aminek termelési költséget növelõ hatása van.
A burgony fenológiai állapotára figyelemmel összeállítottuk azt a táblázatot, amely magába foglalja az esetleg szükséges védekezéseket. Táblázatokba foglaltuk a kártevõket és a kórokozókat is, amelyek gradációt, vagy járványt okozhatnak. Utalunk a növény fenológiai állapotára való kapcsulatra és a lehetséges védekezési megoldásokra.
Részletesebben tájékoztatunk a levéltetvekrõl és azok szerepérõl, továbbá a fitoftóráról és baktériumos barna rothadásról.
A levéltetvek szerepe a burgonya termesztésében
Munka közben gyakran találkozunk a termesztett és vadon termõ haszon vagy egyszerûen csak gyomnak tekintett növényeken, telepekbe zsúfolódott táplálkozó levéltetvekkel. A gyakoriság egyrészt abból adódik, hogy az ismert fajok száma meghaladja a négyezret, másrészt abból a hihetetlennek tûnõ szaporodó képességbõl, ami tenyészidõszakra vetítve elérheti a 10-12 nemzedéket és az egyedenkénti átlag 60 utódot.
Gazdanövény, tápnövénycsere
A levéltetvek között vannak olyan fajok, amelyeknek minden fejlõdési alakja egy gazdanövényhez kötött (közönséges levélpirosító alma-levéltetû, sárga dió-levéltetû, káposzta-levéltetû). Sok más faj viszont cseréli a tápnövényeket. Ezek fõ tápnövényei az évelõ fák vagy cserjék, amelyeken a levéltetû-faj tojás alakban áttelel (fekete répa-levéltetû, zöld õszibarack-levéltetû). A tavasszal kifejlõdõ õsanyák leánynemzedékeiben kialakulnak a szárnyas egyedek, amelyek a nyári köztes gazdanövényekre repülnek. Így például a zöld õszibarack-levéltetû (Myzus persicae) õszibarackról burgonyára, paprikára, stb.(1. ábra). A nyári tápnövények száma, például az õszibarack-levéltetû esetében négyszáz felett van.
Megszálló repülés, próbaszívások
A kialakult szárnyas levéltetvek aktív repüléssel elhagyják a fõ gazdanövényt és újabb tápnövényeket keresnek. A repülõ egyedek néha csak egyik növényrõl a másikra vagy egyik növényállományról egy távolabbira váltanak át. Vizsgálatokkal kiderítették, hogy a nagy magasságokban (1200 m) repülõ levéltetvek több száz km-re is eljuthatnak. Több tényezõ (tartalék tápanyagok kimerülése, a fény hullámhosszának reakciója) hatására bekövetkezõ megszálló repüléssel együtt jár az új tápnövények felderítése.
A növényekre leszállt levéltetvek azok felületén próbaszívásokat, azaz tápnövény kóstolást végeznek. A növénynedvek ízlelésével döntenek a tápnövény elfogadásáról és a végleges megtelepedésrõl.
Húsz éves vizsgálataink adatsoraiból összeállított 2. ábra szemlélteti a migráló és/vagy rajzó, valamint a burgonyán táplálkozó levéltetvek egyedszámváltozását. A jellemzõ tendenciához viszonyítva számolni kell az évenkénti eltérésekkel, amit a 2002 évre érvényes 3. ábrával bizonyítunk. A levéltetvek kezdeti egyedszám növekedése ideális körülmények között zajlott 2002-ben. A virágbaborulás idõpontjáig azonban nem záródott a növényállomány. Ezért a csapadékhiány és a hõmérséklet miatt elpusztultak a levéltetvek. Ez azonban nem járt együtt a vírusfertõzés csökkenésével. Látható tünetek nem jelezték a fertõzést, mert hõ hatásra azok maszkírozódtak. Az ültetõgumó tételek vizsgálatakor 80%-os vísrusfertõzést igazoltak, ami azok szaporításból való kizárásához vezetett.
A táplálkozás
A levéltetvek tápláléka a növény-és a sejtnedvek, amit a szúró-szívó szájszerv segítségével vesznek fel és továbbítanak az emésztõ traktusba. A szúró serték közül a két állkapocsból módosult úgy kapcsolódik egymásba, hogy két csatornát alakít ki. Közülük az alsó a kisebb átmérõjû, amelyen keresztül a levéltetû nyálat présel a növénybe. A nyál egyrészt csatornává szilárdul és segíti a szúró serték váltakozó elõrehaladását a mélyebben elhelyezkedõ sejtek irányába, másrészt pedig pektinbontó enzimek gyorsítják a haladást. A párhuzamosan elhelyezkedõ felsõ, nagyobb átmérõjû szívócsatorna a táplálék felvételére szolgál. A növény nedveinek felvételét segítik a szívóizmok (pumpa) és a kapillaritást növelõ növényi nyomás.
A levéltetvek táplálékát képezõ fehérjék aminósavak, a szénhidrátok egyszerû cukrok formájában vannak jelen a növényi nedvekben. Ezeket használják táplálékként, az összetett vegyületeket nem vagy csak igen kis mértékben emésztik meg. A levéltetveknél fajtól függõ, eltérõ enzimaktivitás befolyásolja a táplálékbontás mértékét. A levéltetvek a tökéletlen emésztés következtében sokat pocsékolnak, mert a felvett növényi nedvekbõl az aminósavakat felhasználják, a szénhidrátokat pedig sûrítve (koncentrálva) kiürítik. Ez a sûrített cukortartalmú ürülék a levelek és a gyümölcsök (õszibarack) felületén képez összefüggõ, csillogó réteget, amit mézharmatnak nevezünk. A mézharmat kiváló táplálék a hangyáknak, legyeknek, darazsaknak, lepkéknek. Táptalaja a szaprofita gombáknak, különösen a korompenész kórokozójának (Apiosporium spp.), amelynek fekete színe jelzi az asszimiláló felület mérséklését és a piacképes áru mennyiségének csökkenését.
Közvetlen és közvetett kártételek
A közvetlen táplálkozás következtében elvont táplálék mennyisége kihat a termés mennyiségének és minõségének alakulására. Ez természetesen összefüggésben van a táplálkozó levéltetvek egyedszámával és a táplálkozás idõtartamával. A levéltetvek táplálék elvonó hatása együtt járhat növekedési zavarral, levélgörbüléssel, torzulással, szövetburjánzással, szövetelhalással.
A közvetett kártételek sok esetben súlyosabb méretûek mint a közvetlenek. Ide soroljuk a növényeket megbetegítõ vírusok terjesztését. A levéltetvek felveszik a vírussal fertõzött növényekbõl a fertõzõ inokulumot (vírus partikula) és azzal beoltják (inokuláció) az egészséges növényt. Az inokulációt követõen - sok mindentõl függõen - dõl el az, hogy létrejön-e a fertõzés (infekció) vagy elmarad. A vírusátvitelek következménye, hogy például az egyes burgonya fajták vírus fertõzöttsége már a második éves utántermesztésben elérheti a 80-100 %-os fertõzöttséget, aminek következménye a 60-80 %-os termésveszteség (4. ábra).
Azok a mozaik foltosságot okozó vírusok, amelyek levéltetvekkel is terjednek, általában a növények leveleinek bõrszövetét alkotó sejtekben helyezkednek el. Ezek az ún. nem perzisztens vírusok, amelyeket a próbaszívást végzõ levéltetvek szúró sertéik végére tapadva továbbvisznek (pl. burgonya Y mozaikvírus). Ez a mechanikai vírusátvitel rövid idõ alatt megy végbe, mert a felvétel másodperceket vagy perceket igényel, a fertõzõképességet pedig csak 30 percig tartja meg a víruspartikula. Ha a víruspartikulát ennyi idõ alatt nem inokulálja a levéltetû, akkor az inaktívvá válik (5. ábra).
A levéltetvekkel terjedõ perzisztens vírusok a növények szállító edénynyalábjaiban helyezkednek el. Ezek felvétele több idõt igényel, mivel a levéltetûnek a szállító edénynyalábok sejtjeibe kell a szúró sertéit mélyíteni, ami csak egyhelyben való tartós táplálkozással valósul meg. A perzisztens vírusok terjesztését cirkulatív és propagatív vírusátvitelnek nevezzük. A növényi nedvekkel együtt felvett víruspartikulák átdiffundálnak a bélfalon és a testfolyadékban keringenek (cirkuláció: cirkulatív vírus) a testüregekben. A keringés során eljutnak a nyálmirigyekhez, ahol kiválasztódnak és a nyállal együtt, tehát több óra illetve nap után viszik át a levéltetvek a fertõzõ inokulumot az egészséges növényekbe.
Sokkal bonyolultabb a helyzet azoknál a vírusoknál (például burgonya-levélsodródás vírus) amelyek a levéltetvek szervezetében nemcsak cirkulálnak, hanem szaporodnak is (6. ábra). Ezek az ún. propagatív vírusok. Tehát a növényeket megbetegítõ vírus állat szervezetében is képes szaporodni! Azok a levéltetvek, amelyek propagatív vírust vettek fel, az inkubációs idõ után életük végéig fertõzõképesek lesznek.
A kártételek megelõzése
A közvetlen kártételek mérsékelhetõk a rendelkezésre álló, engedélyezett inszekticidek rotációszerû alkalmazásával, az engedélyokiratokban meghatározott feltételek betartásával.
A közvetett kártételek csak nehezen, a menetrend szerint elvégzett kezelésekkel csökkenthetõk. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az inszekticid hatás elsõ következménye a levéltetveken az ideg ingerületek fokozódása, ami még több próbaszívás elvégzését és a nem perzisztens vírusok hatékony inokulációját eredményezi. A perzisztens vírust szállító levéltetû is csak a táplálékkal együtt felvett toxikus hatású inszekticid következtében pusztul el. Tehát ebben az esetben is adott az inokuláció lehetõsége. Az újonnan javasolt tartós hatású inszekticidek egyelõre fenntartással fogadhatók, a vírusfertõzést mérsékelõ vagy megszüntetõ hatás vonatkozásában, mert az elõbbi okfejtésbõl kitûnik, hogy az inokuláció megelõzi a táplálkozást, következésképpen a pusztulást is.
Baktériumos barna gyûrûsrothadás
A betegség a meleg, trópusi, szubtrópusi területeken a világon mindenütt ismert. Kontinensünkön elõször a déli országokban írták le, majd megjelent Svédországban, késõbb Angliában, Hollandiába, Belgiumban, Franciaországban és Ausztriában. Magyarországon 2000-ben számoltak be az elsõ megbetegedésekrõl.
A kórokozó
A betegséget a Ralstonia solanacearum, régebbi nevén Pseudomonas solanacearum pálcika alakú, spórát és tokot nem képzõ, aerob baktérium okozza, mely egy poláris ostort, flagellumot visel. Hõmérsékleti optimuma 30-31 oC, de egyes biotipusai, más néven rasszai alkalmazkodtak a közép-európai hõmérsékleti viszonyokhoz.
A baktérium mintegy 200 növényfajt képes megfertõzni. Ezek közül legjelentõsebbek a burgonya mellett a dohány, a paradicsom és a tojásgyümölcs, valamint néhány gyomnövény - csattanó maszlag, fekete ebszõlõ, stb - melyek a kórokozó felszaporodásában és terjedésében játszanak jelentõs szerepet.
A betegség tünetei
A szántóföldi tünetek hervadásban, törpülésben és a levelek sárgulásában mutatkoznak. Ezek a tünetek a burgonya bármely fejlõdési stádiumában megjelenhetnek. A levelek és a szár lankadása, hervadása fogékony fajtákon, fiatalkori fertõzésnél súlyos lehet. Kezdetben a bakháton csak egy-egy növényen látható tünet. Ha a betegség gyorsan kifejlõdik, a növények minden levele rövid idõn belül hervad, kifejezett színváltozás nélkül. Késõbb a levelek halvány zöld, majd barna színt vesznek fel. A levélkék nem sodródnak be, de a szélüktõl elszáradnak. A fiatal száron az epidermiszen keresztül láthatók az elhaló edénynyalábok barna csíkjai. A szár keresztmetszetében barna edénynyalábokat látunk, melyekbõl csillogó baktériumnyálka tör elõ.
A fertõzött gumók kezdetben tünetmentesek. Ha elvágjuk õket, a barnán elszínezõdött edénynyaláb gyûrûbõl enyhe nyomásra szürkés-fehér baktériumexudátum cseppek törnek elõ. Késõbb a rügyeknél és a sztólók eredésénél Szürkésbarna foltok képzõdnek, melyeken szintén baktériumnyálka jelenhet meg, melyhez talajszemcsék tapadnak. A baktériumexudátum a talaj részecskékkel keveredik és fertõzi a gumó körüli talajt.
Ökológia és járványtan
A legfontosabb fertõzési forrás a talaj és a beteg gumó. A gumó jelentõsége azonban 15 oC talajhõmérséklet alatt csökken. A baktérium a sérült gyökereken, néha a száron keresztül fertõzi a növényt. A fertõzés kialakulásában jelentõs szerepe van a fonálférgek táplálkozása során keletkezett sebzéseknek. A betegség terjedését befolyásolja a növényápolási munkák és az öntözés elvégzésének módja. A kórokozó a talajtípussal és a kémhatással szemben nem igényes. Elõfordul homok és kötött agyagtalajon egyaránt.
A védekezés lehetõségei
A betegségre a karantén rendszabályok vonatkoznak. Ültetésre csak egészséges gumót szabad használni. A fogékony gyomnövényeket irtani kell. A fertõzött területeken nem csak burgonyát, de más fogékony növényt sem szabad termeszteni legalább öt évig. A higiéniai szabályok betartásával a fertõzés kialakulásának és terjedésének veszélye csökkenthetõ.
A burgonyavész
A történelembõl számos olyan eset ismert, amikor növénykórokozó szervezetek tömeges, járványszerû fellépése tragikus következményekkel járt. Ezek közül is kiemelkedik a XIX. sz. közepén Írországban fellépõ burgonyavész járvány. Az ország lakosságának fõ táplálékát jelentõ burgonya termésének teljes egészét elpusztította az 1845-ben robbanásszerûen fellépõ, majd a következõ években is járványos méretekben megjelenõ fitoftóra fertõzés. Néhány év alatt mintegy egymillió ember halt éhen és ugyanennyien kényszerültek kivándorlásra az élelmiszerhiány miatt.
A betegség, a kórokozó és a hozzákapcsolódó problémakör ma is a növénykórtan egyik legjelentõsebb és legintenzívebben kutatott területe. A gomba számára kedvezõ idõjárási feltételek mellett a terméscsökkenés a védekezések ellenére is elérheti a 10-20%-ot. A kórokozó a burgonyán kívül a paradicsomon is jelentõs veszteséget okoz.
A kórokozó
A betegséget a Phytophthora infestans nevû szervezet okozza. A P. infestans az újabb rendszertani besorolás szerint a szélesebb értelemben vett gombák közé tartozik, szûkebb értelembe azonban egy újonnan létrehozott rendszertani kategóriába a Chromista országba, ezen belül a petespórás gombák közé sorolták. Ezek a szervezetek biokémiai és sejttani sajátosságaik alapján inkább hasonlítanak az algákhoz, mint a hagyományos értelemben vett gombákhoz.
A kórokozó biológiája
Ivartalan szaporodásuk tartókon képzõdõ, citrom alakú sporangiumokkal történik. Ezek belsejében kétostoros rajzók alakulnak ki, melyek a sporangiumból kiszabadulva vízben úszva keresik fel a gazdanövény légzõnyílásait, ahol csíráznak és fertõzik a növényt. Magas hõmérsékleten cseppfolyós víz hiányában a sporangium konídiumként funkcionál, azaz közvetlenül csírázik és az így képzõdõ csíratömlõ fertõz.
Ivaros szaporodásuk lehetõsége hazánkban 1996-óta ismert. A folyamat során a hím és a nõi ivarszerv egyesülést követõen un. petespórák (oospórák) jönnek létre.
A betegség tünetei
A betegség megjelenésére minden évben, általában június elején, közepén kell számítani. A leveleken kezdetben kicsi, sárga, késõbb gyorsan barnuló és növekvõ foltok képzõdnek. Ezek többnyire a levélkék széléhez, vagy csúcsához kapcsolódnak. A folt fonákán, a szegély mentén finom, ezüstös penészbevonat látszik, amely a gomba sporangiumtartóiból áll. A spórák a szél és a víz segítségével más növényekre kerülve, vagy az alsóbb levelekre jutva alakítanak ki újabb fertõzéseket. Védekezés nélkül a betegség 1-2 hét alatt teljes, táblaszíntû növénypusztulást okozhat.
A levelekrõl lehulló spórák a bakhát talaján át a gumókhoz mosódnak. A csíratömlõk a sztólókon, paraszemölcsökön, vagy sérüléseken keresztül hatolnak be a gumóba. A fertõzött gumórészek kemények, 10-15 mm mélységben vöröses-barnás színûek.
Ökológiai igény és járványtan
A gomba a szántóföldön maradt, vagy a tárolóba került fertõzött gumókban telel át. Ha lezajlik az ivaros folyamat, az áttelelés oospóra formájában is történhet.
A betegség kialakulásához a csapadékos, párás, kissé hûvös - 16-22 oC - idõjárás kedvez. A betegség tömeges fellépése elõször július elején, majd szeptember elején várható. Járványok kialakulására akkor kell számítani, ha a csapadék havi összege eléri a 120 mm-t, az átlaghõmérséklet pedig 20 oC körül alakul. A kórokozó terjedésében jelentõs szerepet járszik a szél, mely a spórákat 50-60 km-re elszállíthatja.
A védekezés lehetõségei
A védekezés alapja az egészséges ültetõgumó használata. Az ültetést úgy végezzük, hogy a sorok az uralkodó széliránynak megfelelõen helyezkedjenek el. Kerüljük a túl magas tõszámot. Mély fekvésû, nedves területen ne termesszünk burgonyát. Bár a fogékonyság mértékében van különbség, a köztermesztésben nincs a fitoftórával szemben ellenálló burgonya fajta. A kémiai védekezést elõrejelzésre alapozva az egész tenyészidõszakban folytatni kell. A kezeléseket a készítményeket váltogatva, kontakt és felszívódó hatóanyagokat felhasználva végezzük.
Dr. Kuroli Géza
Dr. Németh Lajos
A burgonya védelme
A burgony fenológiai állapotára figyelemmel összeállítottuk azt a táblázatot, amely magába foglalja az esetleg szükséges védekezéseket. Táblázatokba foglaltuk a kártevõket és a kórokozókat is, amelyek gradációt, vagy járványt okozhatnak. Utalunk a növény fenológiai állapotára való kapcsulatra és a lehetséges védekezési megoldásokra.
Részletesebben tájékoztatunk a levéltetvekrõl és azok szerepérõl, továbbá a fitoftóráról és baktériumos barna rothadásról.
A levéltetvek szerepe a burgonya termesztésében
Munka közben gyakran találkozunk a termesztett és vadon termõ haszon vagy egyszerûen csak gyomnak tekintett növényeken, telepekbe zsúfolódott táplálkozó levéltetvekkel. A gyakoriság egyrészt abból adódik, hogy az ismert fajok száma meghaladja a négyezret, másrészt abból a hihetetlennek tûnõ szaporodó képességbõl, ami tenyészidõszakra vetítve elérheti a 10-12 nemzedéket és az egyedenkénti átlag 60 utódot.
Gazdanövény, tápnövénycsere
A levéltetvek között vannak olyan fajok, amelyeknek minden fejlõdési alakja egy gazdanövényhez kötött (közönséges levélpirosító alma-levéltetû, sárga dió-levéltetû, káposzta-levéltetû). Sok más faj viszont cseréli a tápnövényeket. Ezek fõ tápnövényei az évelõ fák vagy cserjék, amelyeken a levéltetû-faj tojás alakban áttelel (fekete répa-levéltetû, zöld õszibarack-levéltetû). A tavasszal kifejlõdõ õsanyák leánynemzedékeiben kialakulnak a szárnyas egyedek, amelyek a nyári köztes gazdanövényekre repülnek. Így például a zöld õszibarack-levéltetû (Myzus persicae) õszibarackról burgonyára, paprikára, stb.(1. ábra). A nyári tápnövények száma, például az õszibarack-levéltetû esetében négyszáz felett van.
Megszálló repülés, próbaszívások
A kialakult szárnyas levéltetvek aktív repüléssel elhagyják a fõ gazdanövényt és újabb tápnövényeket keresnek. A repülõ egyedek néha csak egyik növényrõl a másikra vagy egyik növényállományról egy távolabbira váltanak át. Vizsgálatokkal kiderítették, hogy a nagy magasságokban (1200 m) repülõ levéltetvek több száz km-re is eljuthatnak. Több tényezõ (tartalék tápanyagok kimerülése, a fény hullámhosszának reakciója) hatására bekövetkezõ megszálló repüléssel együtt jár az új tápnövények felderítése.
A növényekre leszállt levéltetvek azok felületén próbaszívásokat, azaz tápnövény kóstolást végeznek. A növénynedvek ízlelésével döntenek a tápnövény elfogadásáról és a végleges megtelepedésrõl.
Húsz éves vizsgálataink adatsoraiból összeállított 2. ábra szemlélteti a migráló és/vagy rajzó, valamint a burgonyán táplálkozó levéltetvek egyedszámváltozását. A jellemzõ tendenciához viszonyítva számolni kell az évenkénti eltérésekkel, amit a 2002 évre érvényes 3. ábrával bizonyítunk. A levéltetvek kezdeti egyedszám növekedése ideális körülmények között zajlott 2002-ben. A virágbaborulás idõpontjáig azonban nem záródott a növényállomány. Ezért a csapadékhiány és a hõmérséklet miatt elpusztultak a levéltetvek. Ez azonban nem járt együtt a vírusfertõzés csökkenésével. Látható tünetek nem jelezték a fertõzést, mert hõ hatásra azok maszkírozódtak. Az ültetõgumó tételek vizsgálatakor 80%-os vísrusfertõzést igazoltak, ami azok szaporításból való kizárásához vezetett.
A táplálkozás
A levéltetvek tápláléka a növény-és a sejtnedvek, amit a szúró-szívó szájszerv segítségével vesznek fel és továbbítanak az emésztõ traktusba. A szúró serték közül a két állkapocsból módosult úgy kapcsolódik egymásba, hogy két csatornát alakít ki. Közülük az alsó a kisebb átmérõjû, amelyen keresztül a levéltetû nyálat présel a növénybe. A nyál egyrészt csatornává szilárdul és segíti a szúró serték váltakozó elõrehaladását a mélyebben elhelyezkedõ sejtek irányába, másrészt pedig pektinbontó enzimek gyorsítják a haladást. A párhuzamosan elhelyezkedõ felsõ, nagyobb átmérõjû szívócsatorna a táplálék felvételére szolgál. A növény nedveinek felvételét segítik a szívóizmok (pumpa) és a kapillaritást növelõ növényi nyomás.
A levéltetvek táplálékát képezõ fehérjék aminósavak, a szénhidrátok egyszerû cukrok formájában vannak jelen a növényi nedvekben. Ezeket használják táplálékként, az összetett vegyületeket nem vagy csak igen kis mértékben emésztik meg. A levéltetveknél fajtól függõ, eltérõ enzimaktivitás befolyásolja a táplálékbontás mértékét. A levéltetvek a tökéletlen emésztés következtében sokat pocsékolnak, mert a felvett növényi nedvekbõl az aminósavakat felhasználják, a szénhidrátokat pedig sûrítve (koncentrálva) kiürítik. Ez a sûrített cukortartalmú ürülék a levelek és a gyümölcsök (õszibarack) felületén képez összefüggõ, csillogó réteget, amit mézharmatnak nevezünk. A mézharmat kiváló táplálék a hangyáknak, legyeknek, darazsaknak, lepkéknek. Táptalaja a szaprofita gombáknak, különösen a korompenész kórokozójának (Apiosporium spp.), amelynek fekete színe jelzi az asszimiláló felület mérséklését és a piacképes áru mennyiségének csökkenését.
Közvetlen és közvetett kártételek
A közvetlen táplálkozás következtében elvont táplálék mennyisége kihat a termés mennyiségének és minõségének alakulására. Ez természetesen összefüggésben van a táplálkozó levéltetvek egyedszámával és a táplálkozás idõtartamával. A levéltetvek táplálék elvonó hatása együtt járhat növekedési zavarral, levélgörbüléssel, torzulással, szövetburjánzással, szövetelhalással.
A közvetett kártételek sok esetben súlyosabb méretûek mint a közvetlenek. Ide soroljuk a növényeket megbetegítõ vírusok terjesztését. A levéltetvek felveszik a vírussal fertõzött növényekbõl a fertõzõ inokulumot (vírus partikula) és azzal beoltják (inokuláció) az egészséges növényt. Az inokulációt követõen - sok mindentõl függõen - dõl el az, hogy létrejön-e a fertõzés (infekció) vagy elmarad. A vírusátvitelek következménye, hogy például az egyes burgonya fajták vírus fertõzöttsége már a második éves utántermesztésben elérheti a 80-100 %-os fertõzöttséget, aminek következménye a 60-80 %-os termésveszteség (4. ábra).
Azok a mozaik foltosságot okozó vírusok, amelyek levéltetvekkel is terjednek, általában a növények leveleinek bõrszövetét alkotó sejtekben helyezkednek el. Ezek az ún. nem perzisztens vírusok, amelyeket a próbaszívást végzõ levéltetvek szúró sertéik végére tapadva továbbvisznek (pl. burgonya Y mozaikvírus). Ez a mechanikai vírusátvitel rövid idõ alatt megy végbe, mert a felvétel másodperceket vagy perceket igényel, a fertõzõképességet pedig csak 30 percig tartja meg a víruspartikula. Ha a víruspartikulát ennyi idõ alatt nem inokulálja a levéltetû, akkor az inaktívvá válik (5. ábra).
A levéltetvekkel terjedõ perzisztens vírusok a növények szállító edénynyalábjaiban helyezkednek el. Ezek felvétele több idõt igényel, mivel a levéltetûnek a szállító edénynyalábok sejtjeibe kell a szúró sertéit mélyíteni, ami csak egyhelyben való tartós táplálkozással valósul meg. A perzisztens vírusok terjesztését cirkulatív és propagatív vírusátvitelnek nevezzük. A növényi nedvekkel együtt felvett víruspartikulák átdiffundálnak a bélfalon és a testfolyadékban keringenek (cirkuláció: cirkulatív vírus) a testüregekben. A keringés során eljutnak a nyálmirigyekhez, ahol kiválasztódnak és a nyállal együtt, tehát több óra illetve nap után viszik át a levéltetvek a fertõzõ inokulumot az egészséges növényekbe.
Sokkal bonyolultabb a helyzet azoknál a vírusoknál (például burgonya-levélsodródás vírus) amelyek a levéltetvek szervezetében nemcsak cirkulálnak, hanem szaporodnak is (6. ábra). Ezek az ún. propagatív vírusok. Tehát a növényeket megbetegítõ vírus állat szervezetében is képes szaporodni! Azok a levéltetvek, amelyek propagatív vírust vettek fel, az inkubációs idõ után életük végéig fertõzõképesek lesznek.
A kártételek megelõzése
A közvetlen kártételek mérsékelhetõk a rendelkezésre álló, engedélyezett inszekticidek rotációszerû alkalmazásával, az engedélyokiratokban meghatározott feltételek betartásával.
A közvetett kártételek csak nehezen, a menetrend szerint elvégzett kezelésekkel csökkenthetõk. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az inszekticid hatás elsõ következménye a levéltetveken az ideg ingerületek fokozódása, ami még több próbaszívás elvégzését és a nem perzisztens vírusok hatékony inokulációját eredményezi. A perzisztens vírust szállító levéltetû is csak a táplálékkal együtt felvett toxikus hatású inszekticid következtében pusztul el. Tehát ebben az esetben is adott az inokuláció lehetõsége. Az újonnan javasolt tartós hatású inszekticidek egyelõre fenntartással fogadhatók, a vírusfertõzést mérsékelõ vagy megszüntetõ hatás vonatkozásában, mert az elõbbi okfejtésbõl kitûnik, hogy az inokuláció megelõzi a táplálkozást, következésképpen a pusztulást is.
Baktériumos barna gyûrûsrothadás
A betegség a meleg, trópusi, szubtrópusi területeken a világon mindenütt ismert. Kontinensünkön elõször a déli országokban írták le, majd megjelent Svédországban, késõbb Angliában, Hollandiába, Belgiumban, Franciaországban és Ausztriában. Magyarországon 2000-ben számoltak be az elsõ megbetegedésekrõl.
A kórokozó
A betegséget a Ralstonia solanacearum, régebbi nevén Pseudomonas solanacearum pálcika alakú, spórát és tokot nem képzõ, aerob baktérium okozza, mely egy poláris ostort, flagellumot visel. Hõmérsékleti optimuma 30-31 oC, de egyes biotipusai, más néven rasszai alkalmazkodtak a közép-európai hõmérsékleti viszonyokhoz.
A baktérium mintegy 200 növényfajt képes megfertõzni. Ezek közül legjelentõsebbek a burgonya mellett a dohány, a paradicsom és a tojásgyümölcs, valamint néhány gyomnövény - csattanó maszlag, fekete ebszõlõ, stb - melyek a kórokozó felszaporodásában és terjedésében játszanak jelentõs szerepet.
A betegség tünetei
A szántóföldi tünetek hervadásban, törpülésben és a levelek sárgulásában mutatkoznak. Ezek a tünetek a burgonya bármely fejlõdési stádiumában megjelenhetnek. A levelek és a szár lankadása, hervadása fogékony fajtákon, fiatalkori fertõzésnél súlyos lehet. Kezdetben a bakháton csak egy-egy növényen látható tünet. Ha a betegség gyorsan kifejlõdik, a növények minden levele rövid idõn belül hervad, kifejezett színváltozás nélkül. Késõbb a levelek halvány zöld, majd barna színt vesznek fel. A levélkék nem sodródnak be, de a szélüktõl elszáradnak. A fiatal száron az epidermiszen keresztül láthatók az elhaló edénynyalábok barna csíkjai. A szár keresztmetszetében barna edénynyalábokat látunk, melyekbõl csillogó baktériumnyálka tör elõ.
A fertõzött gumók kezdetben tünetmentesek. Ha elvágjuk õket, a barnán elszínezõdött edénynyaláb gyûrûbõl enyhe nyomásra szürkés-fehér baktériumexudátum cseppek törnek elõ. Késõbb a rügyeknél és a sztólók eredésénél Szürkésbarna foltok képzõdnek, melyeken szintén baktériumnyálka jelenhet meg, melyhez talajszemcsék tapadnak. A baktériumexudátum a talaj részecskékkel keveredik és fertõzi a gumó körüli talajt.
Ökológia és járványtan
A legfontosabb fertõzési forrás a talaj és a beteg gumó. A gumó jelentõsége azonban 15 oC talajhõmérséklet alatt csökken. A baktérium a sérült gyökereken, néha a száron keresztül fertõzi a növényt. A fertõzés kialakulásában jelentõs szerepe van a fonálférgek táplálkozása során keletkezett sebzéseknek. A betegség terjedését befolyásolja a növényápolási munkák és az öntözés elvégzésének módja. A kórokozó a talajtípussal és a kémhatással szemben nem igényes. Elõfordul homok és kötött agyagtalajon egyaránt.
A védekezés lehetõségei
A betegségre a karantén rendszabályok vonatkoznak. Ültetésre csak egészséges gumót szabad használni. A fogékony gyomnövényeket irtani kell. A fertõzött területeken nem csak burgonyát, de más fogékony növényt sem szabad termeszteni legalább öt évig. A higiéniai szabályok betartásával a fertõzés kialakulásának és terjedésének veszélye csökkenthetõ.
A burgonyavész
A történelembõl számos olyan eset ismert, amikor növénykórokozó szervezetek tömeges, járványszerû fellépése tragikus következményekkel járt. Ezek közül is kiemelkedik a XIX. sz. közepén Írországban fellépõ burgonyavész járvány. Az ország lakosságának fõ táplálékát jelentõ burgonya termésének teljes egészét elpusztította az 1845-ben robbanásszerûen fellépõ, majd a következõ években is járványos méretekben megjelenõ fitoftóra fertõzés. Néhány év alatt mintegy egymillió ember halt éhen és ugyanennyien kényszerültek kivándorlásra az élelmiszerhiány miatt.
A betegség, a kórokozó és a hozzákapcsolódó problémakör ma is a növénykórtan egyik legjelentõsebb és legintenzívebben kutatott területe. A gomba számára kedvezõ idõjárási feltételek mellett a terméscsökkenés a védekezések ellenére is elérheti a 10-20%-ot. A kórokozó a burgonyán kívül a paradicsomon is jelentõs veszteséget okoz.
A kórokozó
A betegséget a Phytophthora infestans nevû szervezet okozza. A P. infestans az újabb rendszertani besorolás szerint a szélesebb értelemben vett gombák közé tartozik, szûkebb értelembe azonban egy újonnan létrehozott rendszertani kategóriába a Chromista országba, ezen belül a petespórás gombák közé sorolták. Ezek a szervezetek biokémiai és sejttani sajátosságaik alapján inkább hasonlítanak az algákhoz, mint a hagyományos értelemben vett gombákhoz.
A kórokozó biológiája
Ivartalan szaporodásuk tartókon képzõdõ, citrom alakú sporangiumokkal történik. Ezek belsejében kétostoros rajzók alakulnak ki, melyek a sporangiumból kiszabadulva vízben úszva keresik fel a gazdanövény légzõnyílásait, ahol csíráznak és fertõzik a növényt. Magas hõmérsékleten cseppfolyós víz hiányában a sporangium konídiumként funkcionál, azaz közvetlenül csírázik és az így képzõdõ csíratömlõ fertõz.
Ivaros szaporodásuk lehetõsége hazánkban 1996-óta ismert. A folyamat során a hím és a nõi ivarszerv egyesülést követõen un. petespórák (oospórák) jönnek létre.
A betegség tünetei
A betegség megjelenésére minden évben, általában június elején, közepén kell számítani. A leveleken kezdetben kicsi, sárga, késõbb gyorsan barnuló és növekvõ foltok képzõdnek. Ezek többnyire a levélkék széléhez, vagy csúcsához kapcsolódnak. A folt fonákán, a szegély mentén finom, ezüstös penészbevonat látszik, amely a gomba sporangiumtartóiból áll. A spórák a szél és a víz segítségével más növényekre kerülve, vagy az alsóbb levelekre jutva alakítanak ki újabb fertõzéseket. Védekezés nélkül a betegség 1-2 hét alatt teljes, táblaszíntû növénypusztulást okozhat.
A levelekrõl lehulló spórák a bakhát talaján át a gumókhoz mosódnak. A csíratömlõk a sztólókon, paraszemölcsökön, vagy sérüléseken keresztül hatolnak be a gumóba. A fertõzött gumórészek kemények, 10-15 mm mélységben vöröses-barnás színûek.
Ökológiai igény és járványtan
A gomba a szántóföldön maradt, vagy a tárolóba került fertõzött gumókban telel át. Ha lezajlik az ivaros folyamat, az áttelelés oospóra formájában is történhet.
A betegség kialakulásához a csapadékos, párás, kissé hûvös - 16-22 oC - idõjárás kedvez. A betegség tömeges fellépése elõször július elején, majd szeptember elején várható. Járványok kialakulására akkor kell számítani, ha a csapadék havi összege eléri a 120 mm-t, az átlaghõmérséklet pedig 20 oC körül alakul. A kórokozó terjedésében jelentõs szerepet járszik a szél, mely a spórákat 50-60 km-re elszállíthatja.
A védekezés lehetõségei
A védekezés alapja az egészséges ültetõgumó használata. Az ültetést úgy végezzük, hogy a sorok az uralkodó széliránynak megfelelõen helyezkedjenek el. Kerüljük a túl magas tõszámot. Mély fekvésû, nedves területen ne termesszünk burgonyát. Bár a fogékonyság mértékében van különbség, a köztermesztésben nincs a fitoftórával szemben ellenálló burgonya fajta. A kémiai védekezést elõrejelzésre alapozva az egész tenyészidõszakban folytatni kell. A kezeléseket a készítményeket váltogatva, kontakt és felszívódó hatóanyagokat felhasználva végezzük.
Dr. Kuroli Géza
Dr. Németh Lajos
A burgonya védelme
2. táblázat. A burgonya fejlõdési szakaszai, a kártevõk és a védekezések közötti kapcsolat | ||||
| Ültetõgumó, talaj és a növény fejlettségi állapota | Kártevõk | Kárképek | A védekezés lehetséges idõpontja és módja | A védekezés optimális idõpontja |
| Ültetõgumó | 1. Talajlakó kártevõk: drótférgek, pajorok (Agriotes spp., Melolontha spp.) 2. Fiatal növényeket károsító fajok: – burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) – levéltetvek (pl. Myzus persicae, Aphis nasturtii) | 1. Drótférgek: járatrágás a gumóban. 2. Pajorok: odvasítás a gumóban. 3. Burgonyabogár: levélkaréjozás. 4. Levéltetvek: Szúrásnyomok a leveleken. Levéldeformáció nem látható. A vírusokat terjesztik. | Ültetõgumó elõkészítése során csávázás | Ültetésre kijelölt gumótételek csávázása a kiszállítás elött |
| Talaj elõkészítés ültetésre | Drótférgek (Agriotes spp.) és pajorok (Melolonthidae) | A gumóban járatokat rág a drótféreg. A pajor a gumó felületét odvasítja, késõbb a gyökereket rágja. | Talajfertõtlenítés ültetés elõtt. Felületkezelés után a készítményt azonnal be kell dolgozni a talajba. | Ültetés elõtt azokon a lokális elhelyezkedésû gócokon, ahol a kártevõ fajok lárváinak száma m² enként 2-4 |
| Soroló növényállomány: Zöldbimbós, virágzó állapot. Zárt növényállomány | Levéltetvek: zöld õszibarack-levéltetû (Myzus persicae), sárga burgonya-levéltetû (Aphis nasturtii) csíkos burgonya-levéltetû (Macrosiphum euphorbiae) | A szúrás helyén nekrózis alakul ki, a levelek sárgulnak. Vírusos megbetegedés esetén jellemzõ tünetek alakulnak. | A levéltetvek megjelenésekor megkezdõdik az utódok létrehozása. A védekezést el kell végezni, és szükség szerint ismételni. | Az elsõ szárnyasok megjelenésekor (sárga tálas ellenõrzés). Szükség szerint ismétlés. |
| A lomblevelek megjelenésétõl a tenyészidõ végéig | Burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) | A levelek szabálytalanul karéjozottak. Gócszerû tarrágás is kialakulhat, ahol a leveleknek csak az erezete marad meg. | A telelésbõl elõjött bogarak, majd a nemzedékek fejlõdési alakjai ellen állománykezeléssel. | A burgonyabogár populáció ellen akkor, amikor az L1 és L2 típusú lárvák túlsúlyban vannak. |
| A tenyészidõ bármelyik szakaszában | Mezei pocok (Microtus arvalis) | A gumókat megrágja vagy kiüregesíti. | Gradáció kialakulásakor, a burgonyatáblán való megjelenést követõen. | A 100 m²-en lévõ 2 lakott járat esetén kell védekezni. |
3. táblázat. A burgonya fejlõdési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat | ||||
| A betegség megjelenése | Betegség (kórokozó) | Tünetek | A kórokozó biológiája, terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
| Egész tenyész- idõszakban | Burgonya súlyos mozaik (Potato Y potyvirus) | A leveleken mozaikfoltosság, apró elhalt, ún. tintafoltok láthatók. A levelek fonákján érnekrózis alakul ki, az elhalt levél csüngve marad a száron. A vírus egyes törzsei súlyos gumó-, szár-, levél- és bogyónekrózist idéznek elõ. | A vírusnak sok gazdanövénye van. A kórokozó a fertõzött növény szövetnedvével és levéltetvekkel terjed. | Egészséges ültetõgumó használata, negatív szelekció, korai szártalanítás. Levéltetvek elleni védekezés. Ellenálló fajták nemesítése és termesztése. |
| Egész tenyész- idõszakban | Baktériumos szártõ- és nedves gumórothadás | A talajhoz közeli szárrészek feketén elrothadnak, a fertõzött hajtások elhalnak, a szár kihúzható a földbõl. A gumó részben, vagy egészen elrothad. Kezdetben dohos szagú, késõbb másodlagos baktériumfertõzés következtében bûzös. A rothadás a tárolókban tovább terjedhet. | A baktériumok a fertõzött gumókban, növényi maradványokban telelnek át. A fertõzés szöveti folytonossági hiányokon: sebzéseken, drótféreg rágásokon, vagy légzõnyílásokon keresztül alakul ki. A hõmérsékleti optimum 20-26 °C. A tárolóban a rothadási folyamathoz a 10 °C feletti hõmérséklet és magas páratartalom szükséges. | Sérülésmentes betakarítás, tárolás. A tárolok fertõtlenítése. Az optimális tárolási hõmérséklet biztosítása, gumóválogatás. Egészséges ültetõgumó használata. Táblakiválasztás: a nedves mély fekvésû területek nem alkalmasak a termesztésre. |
| Egész tenyész- idõszakban | Burgonyahimlõ (Rhizoctonia solani) | A gomó héján apró, fekete szabálytalan álszkleróciumok vannak. Ezeket a héjról le lehet kaparni. A kihajtó csírák csúcsi része feketén elpusztul. A hajtáscsúcs alatt új oldalhajtásokat fejleszt a gumó, de ezek is elpusztulnak. A növény nem hajt ki, vagy több vékony, értéktelen szárat fejleszt. A levelek alulról felfelé sodródnak, elszínezõdnek. A szár alapi részén fehér micéliumbevonat jelenik meg: „fehérharisnyájúság” | A gomba polifág. A talajban és a gumón is képes fennmaradni. A fertõzés gyakoriságát a sebzések növelik. A betegség kialakulásához a hûvös – 10-14 °C – nedves, kötött, magas humusz tartalmú talaj kedvez. | Egészséges, ép, himlõmentes ültetõgumó használata. Elõhajtatás. A gyors és egyenletes kelés biztosítása agrotechnikai módszerekkel. Gumócsávázás. |
| Egész tenyész- idõszakban | Burgonya levélsodródás (Potato leafroll luteovirus) | A levelek kanalasodnak, sodródnak, sárgulnak, fonáki oldalon vöröses elszínezõdés látszik. A hajtásvégek merev tapintásúak. A beteg növények törpülnek. | A vírus mechanikailag nem vihetõ át. Levéltetvekkel és fertõzött ültetõgumóval terjed. | Egészséges ültetõgumó használata, korai ültetés, korai szártalanítás, levéltetvek irtása. Ültetõburgonya-elõállításnál az izolációs távolság betartása, a fertõzött növények eltávolítása. |
| Virágzás után | Fuzáriumos gumórothadás és tõhervadás (Fusarium spp.) | A gumó köldök részén, vagy sérüléseknél besüppedõ, barna, ráncos foltok alakulnak ki. Alattuk a gumó húsa barnul, üregesedik. A felületen fehér, rózsaszín, vagy sárgás, gyakran koncentrikusan gyûrûzött laza micélium fejlõdik. A gumó nedves körülmények között elrothad, száraz környezetben elkorhad. Szántóföldön a fertõzött növények levele lankad, sárgul, majd a még zöld száron csüngve elpusztul. A gyökér és a gumó metszetében a z edénynyalábok barnák. | A meleg, magas páratartalmú tárolóban sérült szennyezett gumókon a betegség nagyobb gyakorisággal lép fel. A kórokozók hõmérsékleti optimuma 25 °C körül van. | Gumóválogatás, Egészséges ültetõ gumó használata. Sérülésmentes betakarítás és betárolás. Optimális tárolási feltételek biztosítása. |
| Gumóképzõdéstõl kezdve | Sugárgombás varasodás (Streptomyces scabies) | A gumó héján egyenetlen felületû, ráncos, felszakadozó varas foltok alakulnak ki. A gumó húsában elváltozás nem látható. | A talajlakó baktérium a fiatal gumókat fertõzi a paraszemölcsökön keresztül. A kórokozó elsõsorban a meszes talajokat kedveli, de semleges, sõt savanyú talaj pH mellett is fertõz. A megbetegedés mértéke könnyen kiszáradó talajokon nagyobb. | Egészséges ültetõgumó használata. Kerüljük a talajmeszezést! Erõsen fertõzött területen ne termesszünk burgonyát. Öntözéssel csökkenthetõ a fertõzés valószínûsége. |
| A tenyészidõszak közepétõl | Alternáriás szárazfoltosság (Alternaria solani) | A leveleken kerekded, 5-10 mm-es, erek által határolt, koncentrikusan gyûrûzött barna, száraz foltok képzõdnek. A foltok összefolyhatnak, az alsó levelek elszáradnak. A gumón nagy kiterjedésû, besüppedõ foltok láthatók. A héj alatt a szövetek feketék, száraz korhadás lép fel. | A beteg gumókban a tárolókban, vagy a szántóföldön maradt fertõzött gumómaradványokban telel. A gomba meleg, száraz idõjárás esetén elsõsorban a legyengült állományt fertõzi. | A fertõzött növényi maradványok mély aláforgatása. Egészséges ültetõgumó használata. Jó tápanyag- és vízellátás. A burgonyavész ellen használt szerekkel végzett fungicides kezelés. |
Agrometeorológia
Napsütés
Napsütés
Olvasta már?
Újabb külterületi út újult meg
2023. Copyright Zsigmond Kft[email protected]