Az elhelyezés berendezései, eszközei

Az oszlopnak használt fát a kérgétõl meg kell tisztítani, a földbe kerülõ végét pedig kátránnyal, fáradt olajjal bekenni, vagy pedig megpörkölni. Különösen fontos ez a nedves talaj esetében, ahol a fa gyorsabban korhad.

Az oszlopok vízszintes összekötése akácléccel, karámfával, valamint sima vagy szögesdrót huzallal történhet. (Font drótháló alkalmazása nem szükséges.) Mind a lécek, mind a drót alkalmazása esetén célszerû, ha ezekbõl 3-5 sort alakítunk ki. Az alsó dróthuzal vagy léc a talajtól mintegy 30 cm magasságra legyen, annak érdekében, hogy a borjak ne tudjanak kibújni alatta. A felsõt pedig legcélszerûbb a talajtól 140 cm-re elhelyezni. Ennél magasabb kerítésre nincs szükség.

A drót használata esetén az adott hosszúságú kerítés kevesebb oszloppal, így kisebb költséggel megoldható, mivel az oszlopokat az említetteknél távolabbra (3-4 m) helyezhetjük el. Dróthuzalos kerítés esetén elfogadható megoldás az is, ha az elõbbieknél vékonyabb oszlopokat alkalmazunk (pl. 8x5-8 cm). Célszerûbb és stabilabb azonban a kerítés, ha minden harmadik-negyedik oszlop vastagabb. A kerítés kialakítása során ügyelni kell arra, hogy a dróthuzal kellõ feszességû legyen. A stabilitás érdekében azok végén, illetve a törésekben lévõ oszlopokat indokolt oldalt is kitámasztani.

A kerítést viszonylag könnyen elkészíthetjük. Laza talajban a kihegyezett oszlopokat kézi erõvel is könnyen leverhetjük. Jó megoldás, ha a talajba lyukat fúrunk, az oszlopot abba helyezzük, majd körbedöngöljük. Kötöttebb talajban az oszlopokat a traktor hidraulikája segítségével nyomhatjuk a földbe.

Kapuk

A legelõ, illetve karámszakaszok elhatárolását szolgáló kerítéseken kapukat kell kialakítani. Ezek teszik lehetõvé az állatok egyik szakaszról a másikra történõ áthajtását, illetve a jármûvek közlekedését. Az állatok könnyebb áthajtása és a gépi munkák érdekében legcélszerûbb 5 m szélességû kapukat készíteni.



Lehetséges fõbb kapumegoldások az alábbiak:

Sodronykötél kapu. Ilyen kapu készítése során két, mintegy 1,4 m hosszú lécet 4-5 sor sodronykötéllel összekötünk. Ha ezt felállítjuk és rögzítjük, máris kész a kapu. A zárás érdekében az egyik lécet az egyik kapuoszlophoz fixen rögzítjük. A másik végét pedig kampóval vagy dróttal erõsítjük a másik kapuoszlophoz. Kinyitáskor a nem fixen rögzített lécet egyszerûen kiakasztjuk és a kaput a kerítésnek fordítva oldhatjuk meg az átjárást.

Szerfa kapu. Ez a kapumegoldás tulajdonképpen három szerfa, amelyek egyik vége egymás fölött különbözõ, pl. 30-40, 60-80, 90-110 cm magasságban az egyik kapuoszlophoz vaspánttal rögzített úgy, hogy az elfordítható legyen. A másik végét a másik kapuoszlopon elhelyezett „L” alakú gömbvas tartóba akasztjuk, így zárjuk.

Deszkakapu. Ez tulajdonképpen a kapuoszlopokra rögzített két félszárnyú kapu. A kapuszárnyak négy szál 15 cm széles deszkából, átlós merevítõvel készülnek. A kapu a két kapuszárny találkozásánál tolólemezzel, vagy függõlegesen elfordítható léccel zárható.

Idomacél kapu. Annyiban hasonlít az elõbbihez, hogy ez is két félszárnyas kapu. A különbség az, hogy ez nem deszkából, hanem zárt szelvényû vagy „L” szelvényû idomacélból készül.

Texasi kapu. Ez tulajdonképpen egy, a kapuoszlopok közötti 1 m széles akna, amit vashenger, fa- vagy betongerendákkal fednek le úgy, hogy a gerendák, illetve a csövek között réseket hagynak. A rések miatt az állatok a kapun nem mennek át, a gépjármûvek viszont könnyen közlekedhetnek.

Villanypásztor

A villanypásztor alkalmazása a fix kerítéssel szemben azzal az elõnnyel jár, hogy szabadon telepíthetõ. Segítségével a legelõszakaszok nagysága könnyen változtatható, újabb szakaszok alakíthatók ki. E megoldást használhatjuk alkalmi legelõk esetében is, például kukoricatarló legeltetése esetén. Hátránya, hogy a telepítés munkaigényes.

Jó megoldás, ha a fix kerítést villanypásztorral kombináljuk. Ilyenkor a legelõterületet vagy annak bizonyos szakaszait kerítéssel vesszük körül, ezeken belül a kisebb szakaszokat pedig villanypásztorral alakítjuk ki. Ily módon nagyobb legelõterületeken is könnyebben megoldhatjuk a szakaszos legeltetést.

Mind a fix kerítéssel, mind a villanypásztorral körülvett szakaszok nagyságát körültekintõen kell meghatározni. Tekintettel kell lenni a helyi adottságokra, a legelõ nagyságára, minõségére, hozamára, továbbá az együtt tartani kívánt állatcsoport nagyságára. 200-250 tehén az a maximális létszám, amely jól áttekinthetõ, kezelhetõ.

Központi gyûjtõ-kezelõ karámrendszer

A húsmarhákat különbözõ okok miatt válogatni szükséges, illetve bizonyos kezelések (oltás, körmözés, vérvétel, inszeminálás, vemhességvizsgálat stb.) elvégzését is meg kell oldani. E munkákat a kötetlenül tartott állatok esetében a szakszerûen kialakított központi karámrendszer nagymértékben megkönnyíti. A karámrendszer segítségével az állatokat kisebb területre terelhetjük, zsúfolhatjuk, illetve tetszés szerint válogathatjuk õket. E célra különbözõ, jól méretezett, házilag is könnyen kivitelezhetõ, kapukkal ellátott karámrendszer alkalmas. Ezekben az állatokat egy folyamatosan szûkülõ karámba tereljük, ahol egyszerre csak egy állat haladhat át. Innét két kijáratot nyitunk, és csiki-csuki kapu segítségével bármelyikbe terelhetjük az állatokat. Néhány karámrendszer-megoldás alaprajzát a 7.1., 7.2., 7.3., 7.4., 7.5. ábra szemlélteti.



7.1. ábra. Központi gyûjtõ és kezelõ karám 50-100 tehén részére



7.2. ábra. Központi gyûjtõ és kezelõ karám nagyobb létszámú állományra (AGROBER 1979)



7.3. ábra. Kezelõ folyosó



7.4. ábra. Válogató karámrendszer, kezelõfolyosó sematikus ábrázolása (Nagy Z-né nyomán, 1987)



7.5. ábra. A válogató karámrészek átjáróinak kialakítása (Nagy Z-né nyomán, 1987)



A gyûjtõ-kezelõ karámrendszert a legelõközpontban, illetõleg a szálláshelyhez közel célszerû kialakítani. A szóban forgó karámrendszer központi elhelyezésére azért indokolt törekedni, hogy az állatok kezelése, válogatása bármikor könnyen elvégezhetõ legyen.



Az említett munkák végzése során az állatokat elõször a gyûjtõkarámba hajtjuk. E karámot úgy célszerû méretezni, hogy benne egy állatra 4-5 m² alapterület jusson. Indokolt e karámban kisebb részt leválasztani, hogy kisebb létszámú csoport további elkülönítésére nyíljon lehetõség.

A gyûjtõbõl egy szûkítõ karámon keresztül az állatok a szorítófolyosóba, innét a kezelõfolyosóba kerülnek. A szorítófolyosó elején a válogatás érdekében kettõs kaput célszerû elhelyezni, ennek segítségével azokat az állatokat, amelyeket a kezelõfolyosóban nem akarunk áthajtani itt könnyedén kiválogathatjuk. A szorító-, illetve kezelõfolyosó szûk karámrész, ami a válogató karámhoz csatlakozik. A rajta egyesével áthaladó állatok keresztrudak segítségével a folyosó különbözõ szakaszain megállíthatók. A folyosó készülhet fából vagy fémbõl. Oldalfala lehet hézagos, mint a karám, illetve folyamatos, zárt. Mivel ez a karámrész nagyobb igénybevételnek van kitéve, fontos követelmény, hogy a kerítéseknél erõsebb, tartósabb kivitelû legyen. Az oszlopokat ezért célszerû 2,5 m távolságra elhelyezni. A kezelõfolyosót úgy kell kialakítani, hogy keresztrudak könnyen behelyezhetõk legyenek, amelyekkel az állatok elõtt és mögött a folyosó lezárható. A kezelõfolyosó lehet függõleges falú, amely belül 65-75 cm szélességû. Elõnyösebb azonban az olyan kezelõfolyosó, amely alul keskenyebb, 45-50 cm, felül pedig szélesebb, 65-75 cm. Az ilyen folyosóban a borjak nem tudnak megfordulni, de a tehenek kényelmesen közlekedhetnek. Fontos, hogy a terelõ, kezelõ folyosó belsõ felülete sima legyen, hogy az állatokon sérülést ne okozzon és a szarvuk ne akadhasson be.

A kezelõkarámban helyezzük el a nyakszorítós kalodát, ami lehetõvé teszi, hogy az állatokat a különbözõ kezelési munkák elvégzésének idejére rögzítsük. E kaloda fából és fémbõl egyaránt készülhet. A kaloda elején helyezzük el a nyakszorító keretet, aminek segítségével az állatok nyakát befogjuk. Célszerû továbbá a kalodát különbözõ hevederekkel is ellátni, amelyek segítségével az állatokat a körömápolás és egyéb kezelés érdekében megemelhetjük. Beépíthetünk speciális körmözõ kalodát is. Jó szolgálatot tehet továbbá a döntõkaloda. Fontos tartozék a fürösztõ medence, ami a folyosóhoz csatlakozhat vagy annak a részét képezi.

A kezelõkarám tartozéka továbbá a folyosóba beépített mérleg, ami az áthaladó állatok testsúlyának mérését teszi lehetõvé. Különbözõ mérleget építhetünk be. Legcélszerûbben azok használhatók, amelyeknek be- és kijárati ajtajai kívülrõl könnyen nyithatók, illetve csukhatók.

A kezelõfolyosón áthaladó állatok osztályozó karámba kerülnek. Célszerû legalább négy ilyen karámot kialakítani, ahol a vemhes, illetve üres teheneket, a bika- és az üszõborjakat a legelõre való kiengedésig vagy az elszállításig elkülönítve tarthatjuk.

A karámrendszerhez csatlakozik az állatrakodó, ami lehet beépített és mozgatható. A stabil rakodó mintegy 3,6 m hosszú, 1,35 m széles. Készülhet állandó és változtatható magasságú (0,6-1,2 m) kivitelben. A rakodó oldalfalai lehetnek fából, acélcsõbõl. Leghelyesebb, ha az állatok jármûre történõ felvonulását szolgáló középsõ rész padozata döngölt agyag, esetleg gyeptéglával kirakható. A mobil rakodók kerekeken guruló, vontatható kivitelben készülnek. Az ilyen berendezés rendszerint 3,6 m hosszú, 0,9 m széles, 1,2 m magas.

A kezelõ karámrendszerrel kapcsolatban az alábbi fontosabb követelmények fogalmazhatók meg:

1. Olyan kialakítású legyen, amelyben mind az ember, mind az állat balesetei, sérülései megelõzhetõk.
   
   
2. A folyosóban ne szoruljanak meg az állatok, de ne is tudjanak megfordulni.
   
   
3. A folyosó végén lévõ kalodát úgy kell méretezni, hogy abban a borjak és a tehenek egyaránt rögzíthetõk legyenek.
   
   
4. Az állatok felugrásának megakadályozása érdekében felül cserélhetõ rekesztõ rudakat kell alkalmazni.
   
   
5. A lengõkapuk és osztályozók kívülrõl és felülrõl hosszú karral vezérelhetõk legyenek.
   
   
6. A munkaterület és a folyosók talaja ne legyen csúszós.

Dr. Szabó Ferenc