Nagytestű húsfajták

Közleményünkben, elsősorban a hazánkban is megtalálható francia (belga) fajtákkal - charolais, limousin, blonde d´ Aquitaine, Maine Anjou, fehér-kék belga - foglalkozunk.



A fajtakör egyik legfontosabb képviselője a charolais, amely a Jura hegység helyi, inkább a hegyi tarka fajtacsoport őseihez tartozó fajtákból alakult ki. Sok más húsfajtához hasonlóan ezt a korábbi típust elsősorban a húsáért tartották, de fejték is. A XIX. században a húsformák javítása és az ivari koraérés érdekében fehér shorthorn fajtával (durham) kezdték keresztezni. 1864-ben Nevers-ben, 1882-ben Charolles-ben alakult meg a fajta törzskönyvezési szervezete, amelyet 1919-ben egyesítettek.



1-ES KÉPSzíne egységes tejfölsárga. Feje viszonylag kicsi, homloka széles. Szarvalt, de szarvatlan változata is ismert (USA). Mellkasa mély, dongás, széles, izmos, hosszú hát és ágyék, mélyen lehúzódó far és comb, aránylag rövid lábak jellemzik. A tehenek kifejlett-kori testtömege 700-900 kg, a bikáké pedig 1.100-1.400 kg körül alakul (lásd 1. táblázat). A tehenek átlagos marmagassága 142-144 cm.



A fajtán belül két típus különböztethető meg. A tulajdonképpeni hústípusra a jó húsformák, domború, tömeges izomzat, rövid láb jellemző. Ennél a változatnál a nehéz ellések meglehetősen gyakoriak, amelyet a néhány százalékban előforduló ún. culard jelleg tovább súlyosbít (lásd később, a fehér-kék belga fajtánál). A másik, ún. tenyésztípus pedig - mindezek mellett - jobb anyai tulajdonságokkal rendelkezik. Ez utóbbi szélsőséges változata az amerikai charolais, amelyet a franciák a fajta megcsúfolásának tartanak.



A francia tenyésztő-szövetség hangsúlyozza a fajta igénytelenségét, jó ellenálló-képességét, jó legelőkészségét, a tenyésztők többsége viszont igényesnek tartja, elsősorban a takarmány mennyiségével szemben. Mindezek mellett nagy növekedési erély jellemzi, nem ritka a 300-320 kg-os választott bikaborjú. Az egy éves bikák testtömege pedig akár 700 kg is lehet.



Viszonylag későn, 24-25 hónapos korban vehető tenyésztésbe. A nehéz ellések kiküszöbölése irányuló szelekciót mintegy 35 éve rendkívül következetesen végzik. Erre kétlépcsős módszert alkalmaznak, amelynek első szakaszában csak azok a bikák maradhatnak tenyésztésben, amelyeknek borjai viszonylag könnyen születnek. A második lépcsőben ezek lányait vizsgálják a vemhesülés, az ellés lefolyása és a borjúnevelő képesség szempontjából. Így mind az apai (direkt), mind az anyai (indirekt) hatásra szigorú szelekció folyik. Az ivadékvizsgáló állomás a francia Agonges mellett található.



Hazánkban tisztavérű tenyészete Szikszón, Szerencsen, Lajosmizsén, Jászdózsán, Léhen, stb. található meg. Tenyésztését a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete (Miskolc) irányítja.



A fajta a II. világháború után komoly nemzetközi jelentőségre tett szert, ma a világon az egyik legelterjedtebb húsfajta. A charolais elsősorban a végtermék-előállító keresztezések terminál vonalaként jöhet számításba, de korábban részt vett több új fajta kialakításában is, mint például a charbray az USA-ban és a canchim Brazíliában.



A charolais mellet a másik legjelentősebb francia húsmarha a limousin, amely fajta a „délnyugati szőke marhák családjából” ered. Kialakulása megegyezik jelenlegi elterjedési területével, amely a francia Central Massif nyugati részére tehetõ. A többi európai fajtához hasonlóan, õse vegyes hasznosítású marha volt, de már a XIX. században nagy hangsúlyt fordítottak a húsformák kialakítására. Törzskönyvét 1886-ban alapították Limoges-ben.



2-ES KÉPÉlénk vörös színeződésű, a szutyak és a szem körül, a has alja és a lábak vége általában világosabb. Feje rövid, homloka széles, előre ívelő vékony szarvai vannak. Széles, jól izmolt szügy és lapocka, dongás mellkas, barázdált hát, izmolt, mélyen lehúzódó far és combok, szilárd, finom csontozatú végtagok jellemzik. A tehenek kifejlett-kori élőtömege 600-800 kg, a bikák pedig 950-1.100 kg súlyúak (lásd: 1. táblázat). A tehenek átlagos marmagassága 138-140 cm.



A fajta különleges értékét jelenti, hogy megfelelõ kondícióban tartva, szopós borjú korától kezdve a selejt tenyészállat koráig mindig piacképes. Mindez persze csak abban az esetben igaz, ha a tartási-takarmányozási körülmények optimálisnak mondhatók. Legnagyobb értékei vágás után mutatkoznak meg: az értékes húsrészek aránya kedvező, az izomzat sok, a faggyú és a csont kevés. Viszonylag korán érő fajta, az üszők 18-20 hónapos korban már tenyésztésbe vehetők. Élénk vérmérsékletű, nagyon erős anyai ösztönnel rendelkezik. Az ellések lefolyása könnyebb, mint a charolais fajtájé, de vannak nehéz elléssel terhelt vonalai is. Az ivadékvizsgáló állomás, a francia Uzers-ben található.



Magyarországon az 1970-es években nagyon népszerû volt, jelenleg néhány gazdaság - pl.: Gyúró, Zirc, Kistótváros stb. - tenyészti fajtatisztán. A hazai nemesítõ munkát önálló tenyésztõ-szövetség - Limousin Tenyésztõk Egyesülete (Budapest) - irányítja. A fajtának jelentős szerepe van a különböző haszonállat-előállító, kombinatív típusú keresztezésekben, illetve hústípusú állományok kialakításában.



Az utóbbi években a világ minden tájára exportáltak tenyészállatokat. Megtalálhatjuk a fajtát Oroszországtól Portugáliáig, Angliától az Egyesült Államokig. Vannak állományok Dél-Afrikában és Dél-Amerikában is.



Az elõzõ két francia húsfajta, helyi fajtákkal - garonnaise, quercy, blonde des pyrenes - történõ keresztezésébõl alakult ki a blonde d´ Aquitaine, Dél-Franciaország szõlõ és gyümölcstermesztõ vidékén. A limousin oldaláról egyfelõl a jó borjúnevelõ képesség, a relatíve könnyû ellés, másrészt a könnyû csontozat s az ebbõl fakadó kiváló vágási kihozatal, míg a charolais oldaláról a nagy növekedési erély és a kiváló húsformák (értékes húsrészek aránya) rögzültek a kultúr változatban. A legfiatalabb francia húsfajtáról van szó, amely a hatvanas évek elején vált egységessé és csak 1968-ban kapott törzskönyvet.



3-AS KÉPSzíne barnássárga sötétebb-világosabb színárnyalatokkal, amely a használt bikavonalaktól is függ. A szem, a szutyak környéke, a combok belsõ oldala, a has és a szárak rendszerint világosabbak. Feje viszonylag kicsi, szarvai viaszsárgák, hegyük sötét. Jellemzõ a fajtára a hosszú törzs és a jól izmolt fartájék. A fajta szélességi méretei a többi nagytestû fajtához viszonyítva kisebbek. Ezt a hosszabb, megnyúlt testalakulást a borjak is jól mutatják, ezzel magyarázható, hogy a tehenek viszonylag könnyen ellenek. A hazai tapasztalatok ezt nem minden esetben igazolják. A bikákon a mellkas is rendkívül mély és dongás. Mindezek ellenére a csontozat könnyû és finom, ami további elõnyt jelent az ellés lefolyása szempontjából. A franciák szerint ez tisztavérben történõ tartását is gazdaságossá teheti, ami a törzstenyészetek és az ún. nucleus állományok kialakításánál nagy könnyebbséget jelenthet. A tehenek 18-22 hónapos korban tenyésztésbe vehetõk, nyugodt vérmérsékletûek, jó borjúnevelõk. Gyors elterjedését köszönheti még kiváló növekedési erélyének és annak, hogy szinte minden korban vágásra kész húsformákat mutat. Az embrió-kereskedelem ennél a fajtánál még kevésbé elterjedt, a legjobb bikák spermái azonban szinte minden mesterséges termékenyítõ állomáson megtalálhatók. A fajta tenyésztõ-központja a franciaországi Castel-Jaloux-ban található, amely ITV állomás is egyben.



Hazánkba mintegy 20 éve került be a fajta, Martonvásárra. Azóta, néhány kisebb tenyészete máshol is megtalálható. Önálló tenyésztõszövetsége nincs, a fajta nemesítését a Limousin Tenyésztõk Egyesülete koordinálja.



Nemzetközi szerepére jellemzõ, hogy ma már az egyik legkeresettebb húsfajta a világon. A rövid tenyésztõi múlt nyílván egyfajta heterogenitást is jelent ennél a fajtánál, az azonban máris látszik, hogy további térhódítás elõtt áll a franciák legkorszerûbb húsmarhája.



Az Atlanti-óceán partvidékének jellegzetes színû fajtája, a Maine Anjou, amely nevébõl fakadóan a Majna, illetve az Anjou folyók völgyében, a Loire torkolatvidékén, a lapályos, dús fûvû, tengerparti területeken alakult ki. Az õsét Mancelle-nek hívták, amit aztán a durham típusú marhával kereszteztek (1839). Sok más társához hasonlóan, eredetileg vegyes hasznosítású fajta, amelyet azonban már hazájában is szinte kizárólag húshasznúként tartanak.



4-ES KÉPMindezek mellett az egyik legnagyobb testû francia fajta, a tehenek kifejlett-kori súlya 750-950 kg, a bikáké pedig 1.400-1.500 kg (lásd 1. táblázat). Fedett sötétvörös, viszonylag kevés fehér színezõdéssel fõleg a has alján, illetve a hátulsó lábak környékén. Széles fej, jellegzetes (elõreívelt) szarvaltság, mély, széles mellkas, hosszú, egyenes törzs és hát jellemzi. A fajta jól izmolt, a végtagok arányosak. Növekedési erélye nagy, vágóértéke jó. Igénytelen, az idõleges szûkebb takarmányozási idõszakokat jól viseli. Már 20-22 hónaposan tenyésztésbe vehetõ, és tejtermelése is jónak mondható. Sok tenyésztõ összeköti a szoptatásos borjúnevelést a tejtermeléssel (bõgõre fejés).



Magyarországon a Pankotai Állami Gazdaság hasznosította egykor apai vonalként.



Nemzetközi vonatkozásban ugyancsak terminál vonalként használják. Franciaországban (tisztavérben) csak lokális elterjedésû, de az USA-ban (keresztezésekben) rendkívül kedvelt. A nemzetközi szövetség részt vesz az Európai Tarka Tenyésztõk Szövetségének munkájában is.



A fehér-kék belga nevébõl eredõen egy belga húsfajta, azonban jelentõs tenyészetek találhatók Franciaország északi területein is. A belgák csaknem minden gazdasági állatfajnál megpróbálkoztak az ún. szuperizmolt fajták kitenyésztésével, amely az „mh” (muscular hypertrophy) gén rögzítését jelenti az adott populációban. A szarvasmarha faj esetében sem történt ez másképp, amely nemesítõmunka eredményeként kialakították világ egyetlen olyan fajtáját, amelyben tenyészcél a culard (németül: doppelländer) jelleg. A fajta eredete egy kettõshasznosítású õshonos változatra vezethetõ vissza, amelyet a XIX. sz. második felében charolais és shorthorn fajtával kereszteztek. 1950-tõl az állomány egy részénél, az izomhipertrófiára irányuló szelekció került elõtérbe. A nemesítés bázisa, egyben ivadékvizsgáló központ Ciney-ben található.



5-ÖS KÉPSzíne teljesen fehér, vagy csipkézett kék, esetleg feketetarka, kevés fehérrel. Tenyésztõi a fekete színt nem kedvelik, noha tudományos vizsgálatok bebizonyították, hogy a színváltozatok között nincs értékbeli különbség. A kék szín - fehér alapszõr között fekete szõrszálak - csak heterozigóta formában létezik, genetikailag nem rögzíthetõ. Feje viszonylag kicsi, genetikailag szarvalt fajta. Mély, széles mellkas, jól izmolt, széles mar és hát, igen jól izmolt, lekerekített far és combok jellemzik. A francia nagytestû fajtákhoz képest korán érik a fehér-kék belga, 18-22 hónapos korban nagy biztonsággal tenyésztésbe vehetõ. Az ellések lefolyása nehéz, a tiszta vérû borjak zömében császármetszéssel születnek. A kifejlett egyedek közepesen nagyok, ugyanakkor tömegesek. A tehenek élõtömege 700-800 kg, marmagasságuk 136-138 cm körül alakul. A bikák 1.100-1.300 kg súlyúak (lásd: 1. táblázat). A napi testtömeg-gyarapodás 1.600-1.800 g, a vágottáru-kihozatal elérheti a 70%-ot is. Az izomhipertrófiára való következetes szelekció eredményeként megnõtt a kettõs bélszínnel rendelkezõ egyedek száma. Az értékes húsrészek aránya nagy, a hús minõsége kiváló, a hízóállatok többsége az "S", illetve az "E" minõségi kategóriában vágódik (S/EUROP minõsítési rendszer). Az „mh” gén ugyanis a duplafarúság mellett ún. genetikai porhanyósítást is okoz a húsminõségben. Emellett a selejttehenek húsa is jelentõs kereskedelmi értéket képvisel (arab országokba történõ export).

A fajta - köztudottan nehéz ellése ellenére - egyre inkább terjed a világon, mint befejezõ partner. Közvetlen haszonállat-elõállító keresztezések révén ugyanis jól kombinálódik olyan - akár más hasznosítási típusba tartozó - fajtákkal is (pl. holstein-fríz), amelynek során a hízóállatok nagy növekedési erélyt, illetve kiváló húsminõséget produkálnak.



Magyarországon is ezt a célt szolgálja az egyetlen fajtatiszta állomány (Ostffyasszonyfa), és az önállóan mûködõ, Fehér-Kék Belga Szarvasmarhát Tenyésztõk Egyesülete (Herceghalom).



Belgium legelterjedtebb szarvasmarhafajtája, a teljes szarvasmarha-állomány kb. 45-49%-t teszi ki. Hollandia déli, valamint Franciaország északi tartományai kivételével Európában máshol nincs számottevõ állománya. A tengerentúli országokban - elsõsorban USA és Kanada - azonban megtalálható, sõt az Egyesült Államokban megalapították a fajta önálló tenyésztõszövetségét. Az egyhasznú hústípusú változat mellett Belgiumban az ún. durham típustól származtatott kettõshasznosítású állományok is megtalálhatóak, amelyeket - természetesen - mind a mai napig fejnek. A vegyes típus éves tejhozama a 4.000 kg-t is elérheti 3,8% zsír és 3,3% fehérjetartalom mellett. A napi testtömeg-gyarapodás 1.300 g, a hasított felek együttes tömege 60 % körül alakul.





A francia nagytestû húsfajták mellett, az olasz fajtakör jóval kisebb jelentõséggel bír nemzetközi viszonylatban. Éppen ezért az ebbe a csoportba tartozó fajtákat csupán táblázatos formában közöljük (2. táblázat). A - ma már csak szintén - húshasznúként tartott magyar szürke fajtával pedig az egyik korábbi közleményünkben - AGRO-NAPLÓ, 2002. október - már részletesen foglalkoztunk.

Dr. Kovács Attila Zoltán, egyetemi adjunktus



Lovenyák Katalin, egyetemi hallgató



Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar