MENÜ

Tejelõ tehénállomány reprodukciójának befolyásolása szaporodásbiológiai eljárások kombinált alkalmazásával

Oldalszám: 50-54
2014.06.27.

BEVEZETÉS

Magas szintû, hatékony tejtermelés csak a tehénállomány megfelelõ arányú és ütemû reprodukciója révén valósulhat meg. E reprodukciós teljesítményt és feltételeit gyakran nem sikerül biztosítani. Az ellés után ugyanis a többnyire késõn jelentkezõ ivarzás külsõ jelei gyakran hiányoznak, vagy rövidek, gyengék, alig észrevehetõk, amit még tetéznek az ivarzás-figyelés, jelzés hiányosságai is. A másik fõ gond - összefüggésben az említett problémákkal - a gyenge vemhesülés az elsõ és második termékenyítéskor. Ezért természetesen további termékenyítésekre van szükség, miközben a hibák újra ismétlõdhetnek. Az eredmény: késõi vemhesülés, elhízás, anyagforgalmi zavarok, ellési szövõdmények és a következõ laktáció alatt közel 50 százalékos kiesés.

A megfelelõ reprodukciós teljesítmény elérésének, illetõleg az említett rendellenességek mérséklésének egyik lehetõsége különbözõ szaporodásbiológiai eljárások együttes, kombinált alkalmazása. Ezek közül az ivarzásindukció és -szinkronizálás, az ovuláció-stimulálás és kontroll, a sárgatest mûködésének ellenõrzése és támogatása, a korai vemhességi (”ürességi”) vizsgálat szerepel az alábbi kísérleteinkben. Ezekben választ kívánunk kapni, hogy

  • milyen arányban biztosítja a PG-kezelés a termékenyítésre alkalmas ivarzást az injektálást követõ 3.-4. napra;
  • a GnRH egyidejû és ismételt használata révén lehet-e 50 %-ot meghaladó fogamzást elérni, fõként az elsõ és második termékenyítésekkor;
  • milyen arányban van szükség rátermékenyítésre a 4. napon, és mennyiben befolyásolja az eredményességet;
  • milyen idõközönként ajánlatos szinkronizálni, és hány vizsgálatra van feltétlenül szükség;
  • a vizsgálatok és beavatkozások beépíthetõk-e egy tehenészet üzemelési rendjébe.

ANYAG ÉS MÓDSZER

A kísérleteket két különbözõ idõszakban (”A”: 1999.jan. - 2001. jan., „B”: 2002. nov. - 2003. ápr.) egy 250-260 keresztezett holstein-fríz tehenet számláló, kötött tartású tehenészetben folytattuk. A 38 napra végzett rektális vemhességi vizsgálatkor „üresnek” bizonyuló-, valamint az utolsó ellés óta 60 napon túl ivarzást nem mutató vagy még nem termékenyített tehenek közül minden olyan állatot kezeltünk PG-nal, amelynek valamelyik petefészkén 2,5 cm körüli érett, „virágzó” sárgatestet /CL2-t/ találtunk. Az „A” kísérletben páros/páratlan fülszám alapján használtunk két PG-analógot: a Remophan /Spofa/ inj. 2,5 ml-es adagját i.m. /187,5 μg D-cloprostenol/, illetve 2,0 ml PGF Veyx forte-t i.m. /500 μg cloprostenol/, míg a „B” kísérletben csak PGF Veyx forte injekciót i.m. 0,2 ml-es dózisban. Az „A” kísérletben a szinkronizálásokat általában havonta egyszer végeztük és ugyanazon hónapok természetes ivarzóit és termékenyítéseit kontrollként vettük figyelembe. A „B” kísérletben kéthetente alakítottunk ki szinkron csoportokat. A PG-kezelést követõ 3. napon az indukált ivarzásokat elbíráltuk, feljegyezve a domináns Graaf-tüszõ helyét, és a megfelelõen ivarzókat termékenyítettük. A termékenyítéssel egyidejûleg 1,0 ml Depherelin Gonavet Veyx injekciót / 50 μg GnRH/ adtunk i.m. A 4. nap a rektális vizsgálatot megismételtük azoknál az állatoknál is, amelyeket az elõzõ nap még nem tartottunk termékenyítésre alkalmasnak. Azokat a teheneket, amelyeknek a petefészkén még tapintható volt az elõzõ napi Graaf-tüszõ, az „A” kísérletben rátermékenyítettük, megismételve az 1,0 ml Gonavet injekciót is. A „B” kísérletben viszont csak a páros fülszámú tehenek termékenyítését ismételtük meg, míg a páratlanokat rátermékenyítés és újabb GnRH kezelés nélkül kontroll csoportba soroltuk. A 3. napi termékenyítéstõl számított 12. nap (”A”), illetõleg a PG-kezeléstõl számított 14. nap (”B”) CL-kontrollt végeztünk, és minden tehénnek, ahol CL2-t tapintottunk 1,0 ml Gonavet-et adtunk i.m. az „A” kísérletben. A „B” kísérletben a CL-kontrollal egyidõben már a következõ szinkron csoport vizsgálatát és PG-kezelését végeztük. E csoportban szerepeltek azok az állatok is, amelyek két héttel korábban a ciklus elején vagy a végén voltak, illetõleg azok, amelyeket akkor nem sikerült termékenyíteni. A „B” kísérlet 8-10. csoportjában a 0.(14.,28.) napi vizsgálatot és a PG-kezelést egy héttel megelõzõen 2,0 ml Depherelin Gonavet injekciót adtunk i.m. (100 μg GnRH) a teheneknek. Ezenkívül a ciklus 17-20. napján lévõket is kezeltük PG-nal, csak egy nappal késõbb (1.nap), az ivarzásukat azonban a többiekével együtt bíráltuk el. Ugyanazt az állatot legfeljebb három ízben kezeltük PG-nal. A rektális vemhességi vizsgálatot 38-39 nappal a termékenyítés után végeztük, magzatburok- csúsztatásos technikával.

EREDMÉNYEK

Az „A” kísérletben 295 PG-kezelést követõen 200 termékenyítést (67,8 %) végeztünk és ezek egyharmadában (n=67) rátermékenyítésre is szükség volt. A két PG készítmény közül a Remophannál a termékenyítési arány, a PGF Veyx forte-nál a fogamzás aránya volt 4 százalékkal jobb, így a vemhesülés megközelítõen azonosnak bizonyult. A 200 termékenyített állat közül 62,0 % (n=124) fogamzott, az összes kezeltre vonatkoztatott vemhesülési arány 42,0 % lett. A 362 kontroll termékenyítés közül 177 (48,9 %) volt eredményes. A kezelt állatok javára mutatkozó 13,1 % különbség szignifikáns (P<0,01). Hasonlóan szignifikáns különbséget tapasztaltunk az ellés utáni elsõ termékenyítések esetében is (63,3 % a 46,1 %-kal szemben). A második termékenyítéseknél 4,8 % különbség mutatkozott a kezeltek javára, míg a rátermékenyítések fogamzási aránya 2,3 %-kal alatta maradt az átlagnak.

A „B” kísérletbeli 11 szinkron csoportban kezelt 203 állat 68,0 %-át (n=138) termékenyítettük, 52,9 % (n=73) fogamzott, ami a kezelt létszámhoz viszonyítva 36,0 %-os vemhesülést jelent. A 81 ellés utáni elsõ termékenyítésbõl 50,6 % (n=41) volt eredményes, a 40 második termékenyítés közül viszont 23 ízben következett be fogamzás (57,5 %). A 3. napi termékenyítések közül 50 tehénnél (36,3 %) az ovuláció bekövetkezett a 4. napra, közülük 30 állat (60,0 %) lett vemhes, viszont 75 állatnál (54,3 %) a Graaf-tüszõ megtalálható volt a 4. napon. A 44 rátermékenyített tehénbõl 56,8 % (n=25) fogamzott, míg a 31 kontrollból 48,4 % (n=15) lett vemhes /1. táblázat/.

A PG-kezelés elõtt egy héttel 100 ug GnRH-t kapott 8-10. szinkron csoport tehenei közül 38 volt a ciklus 6.-16. napjának megfelelõ (CL2), míg 31 a ciklus 17.-20. napján lévõ (CL3). A PG-kezelt 38 CL2-s közül 78,9 %-ot (n=30) termékenyítettünk, közülük 56,7 % (n=17) fogamzott, míg a 31 CL3-asnál 19 (61,3 %) termékenyítést végezve 12 állat lett vemhes (63,2 %). A 8-10. szinkron csoportnál a termékenyítés aránya összesen 71,0 %, a fogamzásé 59,2 %, a vemhesülésé pedig 42,0 %. Ezzel szemben a többi nyolc csoportnál a termékenyítettek aránya 66,4 %, a fogamzottaké 49,4 % a vemhesülési arány pedig 32,8 % volt /2. táblázat/.

1. táblázat
A tehenek fogamzása a termékenyítési idõpont, az ovuláció és a rátermékenyítés után  
Részletezés aránya (%) Term. tehenek száma (n) Fogamzott tehenek száma (n) Tehenek
3. nap term., 4. napra ovulált 50 30 60,0
3. nap term., 4. napra nem ovulált, rátermékenyített 44 25 56,8
3. nap term., 4. napra nem ovulált, kontroll 31 15 48,4
Csak 4. nap termékenyített 13 3 23,1
Összesen: 138 73 52,9
2. táblázat
A PG injektálás elõtt egy héttel GnRH-val kezelt tehenek termékenyítési-, fogamzási- és vemhesülési aránya

összevetve a többi csoport átlagával
Részletezés Kezelt tehenek (n) Termékenyített

tehenek (n)(%)
Fogamzott tehenek (n)(%) Vemhesülési arány (%)
PG-kezeléskor a ciklus 6-16. napján lévõ 38 30 78,9 17 56,7 44,7
PG-kezeléskor a ciklus 17-20. napján lévõ 31 19 61,3 12 63,2 38,7
8-10. csoport össz.: 69 49 71,0 29 59,2 42,0
Többi csoport össz.: 134 89 66,4 44 49,4 32,8

MEGBESZÉLÉS

A „csendes”, az alig észrevehetõen ivarzók habitusa a PG injekció után alapvetõen nem változik meg, vagyis az ivarzások tünetei a kezelést követõen sem lesznek lényegesen jobbak. Ezért van szükség az ivarzás belsõ-, a csak rektális vizsgálattal kideríthetõ nemi szervi tüneteinek megállapítására is. Nagyobb állatcsoportot több napon átvizsgálni rendkívül megterhelõ, az állatoknak feleslegesen stresszt okozó, a tehenészet munkarendjébe nehezen beilleszthetõ tevékenység lenne. Ezért fontos, hogy a kezelt tehenek egy vagy két vizsgálat árán minél nagyobb arányban és minél jobb vemhesülési eredménnyel termékenyíthetõk legyenek. A kísérleteinkben használt PG-analógok közel 70 %-ban hatékonyak voltak a termékenyítésre alkalmas ivarzás kiváltásában a kezelést követõ 3. napra. Ez fõként akkor minõsül jó aránynak, ha figyelembe vesszük, hogy a termékenyítés meghiúsulásának oka az esetek 11 %-ában nem az ivarzás hiánya, hanem az addig rejtve maradt méhhurut, 8 %-ában pedig a 3. napra már megtörtént ovuláció volt. A rátermékenyítések szükségességét illetõen figyelemre méltó, hogy a „B” kísérlet ebben nem részesült tehenei is viszonylag jól (48,4 %-ban) vemhesültek, amibõl arra lehet következtetni, hogy a spermiumok valószínûleg 24 órán túl is termékenyítõképesek lehettek. Jó fertilitású sperma használata esetén tehát megfontolandó egy szerény fogamzás-javulással járó (kísérletünkben 8,4 %-os), viszont eléggé költséges technika alkalmazása.

Az 50 %-ot meghaladó fogamzási arány egyrészt az ivarzások kellõ alaposságú elbírálásának, másrészt az ovuláció stimuláló GnRH injekció kedvezõ hatásának tulajdonítható. A termékenyítés utáni 12. nap körül adott újabb GnRH injekció a sárgatest mûködésének támogatásával más, korábbi vizsgálatoknál jelentõsebben javíthatta a vemhesülést. Valószínûleg azért, mert ezúttal csak a mûködõ CL2-t hordozó tehenek kapták ezt a GnRH-s „rásegítést”.

A „B” kísérlet 8-10. csoportjánál a PG-injektálást egy héttel megelõzõ 100 μg GnRH kezelés elõsegítette a domináns Graaf-tüszõ kialakulását már a PG adagolás idejére. E kezeléssel valószínûleg sikerült kiküszöbölni azt a hátrányt, hogy a tüszõk növekedésének üteme általában elmarad a CL visszaalakulásának ütemétõl. Kedvezõ hatása fõként a fogamzási arányra egyértelmû, bár nem szignifikáns. Azok a tehenek, amelyek a 0. napi vizsgálatkor éppen ivarzás után voltak, vagy amelyek a 3. és/vagy a 4. napon jó Graaf-tüszõ híján nem részesültek termékenyítésben, valamint azok a ciklus vége felé járó un. „várható ivarzók”, amelyek termékenyítése szintén elmaradt, a 7. nap 100 μg GnRH-val kezelhetõk. Egy héttel késõbb (a 14.napon) újabb rektális ellenõrzésen átesve jó eredménnyel kecsegtetõ PG-kezelésben részesülhetnek.

A „B” kísérlet összes kezelésére vonatkoztatott 36,0 %-os vemhesülés valószínûleg egyetlen 3. napi „vak” termékenyítéssel (+GnRH inj.) is elérhetõ, sõt a GnRH ismételt használatával (A kísérlet, B kísérlet 8-10. csoport) akár 40 % fölé is tornázható. A 3. napi „vak” inszeminálást azonban nem ajánlom, mert a 30 % körüli felesleges és költséges spermafelhasználás mellett elesünk az enyhén méhhurutos tehenek kiszûrésének és további idõveszteség nélküli kezelésének lehetõségétõl is.

A 0. (14., 28., stb.) napi vizsgálat fontosságát az adja, hogy csak jó, mûködõ sárgatestet (CL2-t) hordozó állatok PG-kezelésével lehet idõzített termékenyítésre alkalmas ivarzáshoz jutni. Célszerû e vizsgálatkor némi elõszelekciót is alkalmazni, és a sánta, a sovány, a nagyon kövér és beteg teheneket a szinkronizálásból kihagyni.

Sok idõveszteség takarítható meg a fogamzás elmaradásának korai megállapításával, a vemhességi (”ürességi”) vizsgálatok gyakori és rendszeres végzésével is. A magzatburok-csúsztatásos technikával a 38/39. napon az „üresség” biztosan megállapítható, és idõben egybeesik a PG-kezelést közvetlenül megelõzõ aktuális vizsgálattal. Ezek az állomány létszámától függõ, heti vagy kéthetes gyakoriságú vizsgálatok és szinkronizálások - fõként, ha a hétnek ugyanarra a napjára esnek - elõre tervezhetõk és jól beépíthetõk egy tehenészet üzemelési rendjébe.

(A 14. Buiatrikus Kongresszuson 2003. október 10-én Keszthelyen elhangzott elõadás alapján)