Szakmai napokat tartott az ADVANTA Hungary Kft.
Nem véletlenül kísérte igen nagy érdeklõdés az ADVANTA rendezvényeit, hiszen a már eddig is ismert és kedvelt napraforgó, kukorica és cukorrépa fajták mellett a legújabb termékekkel is megismerkedhettek a résztvevõk.
Dr. Pozsgai Jenõ a Kft. ügyvezetõ igazgatója elmondta, hogy jelenleg napraforgóból hat fajtát tudnak kínálni, ezekbõl a legújabb a Trezor, amely a cég elsõ középérésû, egyúttal legmagasabb termésszintû napraforgó hibridje Magyarországon. Teljesen új genotípusával és termesztési tulajdonságaival új szint visz az ADVANTA palettájára. Kiemelkedõ terméspotenciáljával képes valamennyi, jelenlegi piacon lévõ napraforgó hibridet maga mögé utasítani.
De essék szó a másik öt fajtáról is. Az igen korai Louidor neve a napkirály, XIV. Lajos aranyára utal. Olyan hibrid bevezetését kezdik meg ezzel, mely mind kaszattermés mind olajtartalom szempontjából éréscsoportjának éllovasa.
A Hysun 321 PR korai érésû hibrid, mely megalapozta az ADVANTA napraforgó hibridjeinek jó hírét hazánkban is. Évrõl-évre nõ azoknak a száma, akik ragaszkodnak hozzá, realizálva a benne rejlõ fantasztikus termésstabilitást és magas olajtartalmat. A termelõk bizalma mellett büszkék a Kft. dolgozói arra, hogy a független szakma OMÉK 2000-Díj-jal jutalmazta e terméket.
A Hysun 321 genetikáját továbbfejlesztve 2002-tõl hozták forgalomba a nemesi Astor nevet viselõ új korai hibridet. A Hysun 321- nél már megismert termésstabilitás mellett e hibridnél a terméspotenciál és az olajtartalom növelése volt az elsõdleges cél és az elmúlt két év eredményei magukért beszélnek.
A Coriste-al teljesen új genetikai hátterû hibrid került a hazai köztermesztésbe. A korai fajtájú napraforgó kimagasló szárazságtûrést mutat. Attraktív külleme optimális növénymagasságából, levél - de leginkább tányérállásából adódik. A Cledor a Coriste hibridhez hasonló genetikai háttérrel rendelkezik, csodálatos küllemével és még magasabb olajtartalmával.
A kukorica vetõmagvak közül két újdonságot kell megemlíteni. Utolsó éves fajtajelöltként a PICNIC igen korai lófogú hibrid eredményei kiemelkedõk.18-20 soros csõtípusa a megbízható és magas termést ötvözi a villámgyors vízleadással. A Charron jelenleg a cég legmagasabb terméspotenciájú hibridje, mely elsõsorban a dél-dunántúli régióban bizonyult verhetetlennek, de az ország más, elsõsorban jobb adottságú részein is sikeresen termeszthetõ.
Dr. Pozsgai Jenõ egy másik igazi újdonsággal is szolgált a szakmai napokon, 2004 második felétõl öt csúcsminõségû pázsitfû keverék forgalmazását kezdik meg Magyarországon. Akiket ez bõvebben érdekel, hívja az ADVANTA telefonszámát : 99/365-513.