Típusváltás a kisüzemi szarvasmarhatartásban. tejelõbõl húsmarha?
Oldalszám: 66
2014.07.14.
1. Bevezetés
Az Európai Unióhoz való csatlakozás és az Uniós támogatási rendszer fokozatos átvétele a hazai szarvasmarhatartókat új kihívás elé állítja. Az Európai Unióban a tejtermelés közvetlen támogatásban nem részesül, a tejtermelõk a kvótában rögzített tejmennyiséget garantált és hosszú távra elõre ismert áron értékesíthetik. A jövedelmezõség kulcsa a minõség és költséghatékony gazdálkodás. A minõségi elõírások a magyarországi „Extra” kategóriába tartozó tej felvásárlását és forgalomba hozatalát engedélyezik, de e téren további szigorítások várhatóak. A tejár jelenleg mintegy 10 %-kal haladja meg a hazait, és csökkenõ tendenciájú. Emiatt a csatlakozást követõen tejár-emelkedésre nem számíthatunk. A tejtermelõ gazdák csak tökéletes minõségû és nem túl drágán elõállított tejjel lehetnek sikeresek.
A húsmarhatartásban a támogatás szintje növekedni fog. Enne alapját az adja, hogy a legeltetéses állattartás tájvédelmi, környezetvédelmi és vidékfejlesztési célokat is szolgál, és ezt a társadalom a támogatásokban ismeri el. A húsmarhatartás versenyképessége tehát az Uniós csatlakozást követõen növekedni fog, eképpen az ágazat bõvítéséhez elemi érdekük fûzõdik.
Jelenleg mintegy 30.000 húsmarha található az országban, ez az ökológiailag lehetséges és kívánatos mértéktõl messze elmarad, emiatt a gyepterületek jelentõs része hasznosítatlan (1. táblázat). A húsmarhatartás növekedésének azonban korlátai is vannak. Természetes szaporulatból csak nagyon lassú létszámnövekedés érhetõ el. A létszámnövekedés egyik fõ tartalékát a tejtermelésbõl hasznosuló kistermelõk jelenthetik. Kérdés, hogy ezzel a lehetõséggel tudunk-e, akarunk-e élni?
2. A kistermelõi tehénállomány létszáma, üzemi méretek
A kistermelésben jelenleg a tehénállomány mintegy 1/3-a található.
A különbözõ felmérések, ill. nyilvántartások adatainak egybevetése alapján az látható, hogy a KSH által közölt 96 ezres kisüzemi tehénlétszám döntõ hányada a különbözõ tenyésztési nyilvántartásokban szerepel, és mindössze 12.000 olyan tehén van, melyek nem köthetõk személyekhez, vagy vállalkozásokhoz (2. táblázat). A tehenek döntõ többsége tehát „elérhetõséggel”, postai címmel rendelkezik, így az információcserébe bekapcsolható, megfelelõ ösztönzéssel befolyásolható.
Közülük 2001. évben 20.700 gazda igényelt és kapott valamilyen állami támogatást. A tulajdonukban mintegy 75.000 tehén volt, az átlagos tehénlétszám gazdánként 3,6. Az átlag természetesen jelentõs különbségeket takar. A gazdák háromnegyede 4-nél kevesebb tehenet tart, 3.337 gazdánál 5-10 tehén található, míg csaknem ezer gazda 10-nél több tehénnel rendelkezik (1. ábra). Megállapítható tehát, hogy a kistermelõk közel egynegyede a családi méretû tehenészetek kialakításán fáradozik és õk birtokolják a kistermelõi tehénállomány felét. Aggasztó ugyanakkor, hogy a tehéntartók fele 3, vagy ennél kevesebb tehenet tart, miközben ez az állományméret az Uniós csatlakozást követõen az állatlétszámhoz kapcsolódó támogatásokból nem részesülhet.
3. A kistermelõi tehénlétszám fajtaösszetétele
Bár a kistermelésben található tehenek többsége ismeretlen származású, a nyilvántartásba vétel kapcsán eszközölt szemlék adatai szerint 72 % magyartarka, 26 % holstein-fríz jellegû, míg a kifejezetten húsfajtába sorolható tehenek száma elenyészõ (3. táblázat). Ez a fajtaösszetétel azt jelzi, hogy a kistermelõk többsége a kettõshasznosítás keretében képzelte el jövõjét és feltehetõen adottságaihoz igazodva választott fajtát. A holstein-fríz jellegû állományok döntõen azokban a gazdaságokban találhatók, amelyek az átlagosnál nagyobbak, és ahol a tejtermeléshez szükséges takarmányozási és tartási feltételek kedvezõbbek.
A kistermelésben lévõ szarvasmarhaállomány genetikai összetétele némileg más megvilágításba kerül, ha a tehenek vemhesítésére használt spermák fajtaösszetételét vizsgáljuk, és ennek révén az utódgenerációra vonatkozó elõjelzést készítünk.
A 4. táblázat adatai azt mutatják, hogy a tehenek többségét magyartarka fajtával vemhesítették, és további 5.000 vehem húsfajta apaságú. Nyilvánvaló, hogy ez a döntés húsirányú szakosodást elõsegítõ támogatási rendszer következménye volt.
Azt is jelzi ugyanakkor, hogy a gazdák többsége nyitott a magyartarka fajta húshasznú változatának tenyésztése irányába, de megfelelõ szakmai programokkal feltehetõen a többi húsfajta tenyésztésébe is bekapcsolható.
4. A húsmarhatartásra való áttérés feltételei és a fõbb teendõk
A tejelõ tehéntartás átállítása húsmarhatartásra szerteágazó és bonyolult feladat, és semmiképpen sem szûkíthetõ le arra, hogy megszüntetjük az állatok fejését!
A húsmarhatartás legeltetés nélkül nem képzelhetõ el, ezért a típusváltás elõfeltétele, hogy megfelelõ méretû gyepterülettel rendelkezzünk. Egy tehénre - a gyep minõségétõl és az idõjárástól függõen - 1-2 ha gyepterületet számítunk. A gazdaság méreteinek megtervezésekor vegyük azt is figyelembe, hogy egy család megélhetéséhez minimálisan 50-60 tehén szükséges, tehát a húsmarhatartásban - hosszabb távon - minimálisan erre a létszámra kell törekedni. Ennél kisebb létszámú húsmarhaállomány esetén kiegészítõ tevékenységnek tekintjük a húsmarhatartást, és a gazda emellett más keresõtevékenységet is folytatni kényszerül. Egyszerû technológia mellett erre van mód, hiszen az állatok körüli teendõk - az elletési és vemhesítési idõszak kivételével - mindössze napi 2-3 órás elfoglaltságot jelentenek.
Természetesen a létszámfejlesztés több évre is elhúzódhat, és egy idõ után saját szaporulatból is lehet fejleszteni, de ezzel együtt az állatvásárlás jelentõs anyagi megterhelést jelent. Tenyészállat-beszerzést célszerû az ún. „intervenciós telepekrõl” eszközölni, mivel így a tenyészállat-vásárláshoz nyújtott támogatások (jelenleg 60.000 Ft/vemhes üszõ) igénybe vehetõk.
A legelõk bekerítése és a biztonságos ivóvíz-ellátás biztosítása a következõ fontos teendõ. Az állatok téli elhelyezésére bármilyen színszerû épület, szükség esetén kellõen elõkészített legelõszakasz vagy karám is megfelel. (Ezek mûszaki megoldásáról és a szükséges feltételekrõl korábbi számainkban volt szó.)
A fajta megválasztása ill. a tenyésztési eljárás és tenyésztési program kidolgozása nagy szakértelmet és hozzáértést igényel. Ehhez mindenképpen vegyük igénybe szakember segítségét (fajtaegyesületek, kutatóhelyek, egyetemi szakemberek stb.).
Kiindulópont a legtöbb esetben a korábban fejt magyartarka, ill. ilyen jellegû állomány, amely jó alapot szolgáltat bármelyik tenyésztési programhoz. A tehenek termékenyítésekor húshasznú magyartarka, vagy más húsfajta spermáját használjuk, és a születendõ üszõborjakat már a húsmarhatartás viszonyai között - tehát a legelõn- neveljük fel. A fajta ill. tenyészirány megválasztásánál a fõ szabály az, hogy az átlagosnál gyengébb legelõkön az igénytelenebb angus és hereford, míg jó gyepadottságok mellett a magyartarka, charolais, limousin és egyéb igényesebb húsfajták jutnak szerephez. Általános tapasztalat, hogy a rotációs vagy esetleg váltogató keresztezés révén jól lehet igazodni a termõhely viszonyokhoz és a piaci igényekhez, ráadásul a folyamatos keresztezés révén a heterózis hatás állandósulására is számíthatunk, ami a borjak nagyobb vitalitásában és a tehenek jobb vemhesülésében jelentkezik. Az átállást követõ termékenyítésekkel ügyeljünk arra is, hogy a tehenek ellése a legeltetési szezon kezdetére (február-április) koncentrálódjon, hogy a leellett teheneket borjaikkal együtt a legelõre hajthassuk.
A korábban fejt tehenek egy részét hosszabb-rövidebb ideig fejni kényszerülünk, hogy a tõgyproblémákat elkerüljük. Ennek megszervezése nem egyszerû feladat, de legcélszerûbb a reggeli kihajtás elõtt ezt elvégezni. Az így kifejt tejet - amennyiben az élelmiszerhigiéniai elõírásoknak megfelel - háztól közvetlenül értékesíteni lehet.
A készülõ támogatási tervezet ezt a lehetõséget nem zárja ki.
A típusváltást tervezõ gazdák számára szaktanácsadók igénybevétele feltétlenül ajánlatos. Hasonlóképpen célszerû a különbözõ szakmai továbbképzések és tanfolyamok kínálta lehetõségekkel élni. Szaktanácsadási programok iránt a megyei FVM hivataloknál lehet érdeklõdni.
Dr. Stefler József
egyetemi tanár
Kaposvári Egyetem
Jelenleg mintegy 30.000 húsmarha található az országban, ez az ökológiailag lehetséges és kívánatos mértéktõl messze elmarad, emiatt a gyepterületek jelentõs része hasznosítatlan (1. táblázat). A húsmarhatartás növekedésének azonban korlátai is vannak. Természetes szaporulatból csak nagyon lassú létszámnövekedés érhetõ el. A létszámnövekedés egyik fõ tartalékát a tejtermelésbõl hasznosuló kistermelõk jelenthetik. Kérdés, hogy ezzel a lehetõséggel tudunk-e, akarunk-e élni?
2. A kistermelõi tehénállomány létszáma, üzemi méretek
A kistermelésben jelenleg a tehénállomány mintegy 1/3-a található.
A különbözõ felmérések, ill. nyilvántartások adatainak egybevetése alapján az látható, hogy a KSH által közölt 96 ezres kisüzemi tehénlétszám döntõ hányada a különbözõ tenyésztési nyilvántartásokban szerepel, és mindössze 12.000 olyan tehén van, melyek nem köthetõk személyekhez, vagy vállalkozásokhoz (2. táblázat). A tehenek döntõ többsége tehát „elérhetõséggel”, postai címmel rendelkezik, így az információcserébe bekapcsolható, megfelelõ ösztönzéssel befolyásolható.
Közülük 2001. évben 20.700 gazda igényelt és kapott valamilyen állami támogatást. A tulajdonukban mintegy 75.000 tehén volt, az átlagos tehénlétszám gazdánként 3,6. Az átlag természetesen jelentõs különbségeket takar. A gazdák háromnegyede 4-nél kevesebb tehenet tart, 3.337 gazdánál 5-10 tehén található, míg csaknem ezer gazda 10-nél több tehénnel rendelkezik (1. ábra). Megállapítható tehát, hogy a kistermelõk közel egynegyede a családi méretû tehenészetek kialakításán fáradozik és õk birtokolják a kistermelõi tehénállomány felét. Aggasztó ugyanakkor, hogy a tehéntartók fele 3, vagy ennél kevesebb tehenet tart, miközben ez az állományméret az Uniós csatlakozást követõen az állatlétszámhoz kapcsolódó támogatásokból nem részesülhet.
3. A kistermelõi tehénlétszám fajtaösszetétele
Bár a kistermelésben található tehenek többsége ismeretlen származású, a nyilvántartásba vétel kapcsán eszközölt szemlék adatai szerint 72 % magyartarka, 26 % holstein-fríz jellegû, míg a kifejezetten húsfajtába sorolható tehenek száma elenyészõ (3. táblázat). Ez a fajtaösszetétel azt jelzi, hogy a kistermelõk többsége a kettõshasznosítás keretében képzelte el jövõjét és feltehetõen adottságaihoz igazodva választott fajtát. A holstein-fríz jellegû állományok döntõen azokban a gazdaságokban találhatók, amelyek az átlagosnál nagyobbak, és ahol a tejtermeléshez szükséges takarmányozási és tartási feltételek kedvezõbbek.
A kistermelésben lévõ szarvasmarhaállomány genetikai összetétele némileg más megvilágításba kerül, ha a tehenek vemhesítésére használt spermák fajtaösszetételét vizsgáljuk, és ennek révén az utódgenerációra vonatkozó elõjelzést készítünk.
A 4. táblázat adatai azt mutatják, hogy a tehenek többségét magyartarka fajtával vemhesítették, és további 5.000 vehem húsfajta apaságú. Nyilvánvaló, hogy ez a döntés húsirányú szakosodást elõsegítõ támogatási rendszer következménye volt.
Azt is jelzi ugyanakkor, hogy a gazdák többsége nyitott a magyartarka fajta húshasznú változatának tenyésztése irányába, de megfelelõ szakmai programokkal feltehetõen a többi húsfajta tenyésztésébe is bekapcsolható.
4. A húsmarhatartásra való áttérés feltételei és a fõbb teendõk
A tejelõ tehéntartás átállítása húsmarhatartásra szerteágazó és bonyolult feladat, és semmiképpen sem szûkíthetõ le arra, hogy megszüntetjük az állatok fejését!
A húsmarhatartás legeltetés nélkül nem képzelhetõ el, ezért a típusváltás elõfeltétele, hogy megfelelõ méretû gyepterülettel rendelkezzünk. Egy tehénre - a gyep minõségétõl és az idõjárástól függõen - 1-2 ha gyepterületet számítunk. A gazdaság méreteinek megtervezésekor vegyük azt is figyelembe, hogy egy család megélhetéséhez minimálisan 50-60 tehén szükséges, tehát a húsmarhatartásban - hosszabb távon - minimálisan erre a létszámra kell törekedni. Ennél kisebb létszámú húsmarhaállomány esetén kiegészítõ tevékenységnek tekintjük a húsmarhatartást, és a gazda emellett más keresõtevékenységet is folytatni kényszerül. Egyszerû technológia mellett erre van mód, hiszen az állatok körüli teendõk - az elletési és vemhesítési idõszak kivételével - mindössze napi 2-3 órás elfoglaltságot jelentenek.
Természetesen a létszámfejlesztés több évre is elhúzódhat, és egy idõ után saját szaporulatból is lehet fejleszteni, de ezzel együtt az állatvásárlás jelentõs anyagi megterhelést jelent. Tenyészállat-beszerzést célszerû az ún. „intervenciós telepekrõl” eszközölni, mivel így a tenyészállat-vásárláshoz nyújtott támogatások (jelenleg 60.000 Ft/vemhes üszõ) igénybe vehetõk.
A legelõk bekerítése és a biztonságos ivóvíz-ellátás biztosítása a következõ fontos teendõ. Az állatok téli elhelyezésére bármilyen színszerû épület, szükség esetén kellõen elõkészített legelõszakasz vagy karám is megfelel. (Ezek mûszaki megoldásáról és a szükséges feltételekrõl korábbi számainkban volt szó.)
A fajta megválasztása ill. a tenyésztési eljárás és tenyésztési program kidolgozása nagy szakértelmet és hozzáértést igényel. Ehhez mindenképpen vegyük igénybe szakember segítségét (fajtaegyesületek, kutatóhelyek, egyetemi szakemberek stb.).
Kiindulópont a legtöbb esetben a korábban fejt magyartarka, ill. ilyen jellegû állomány, amely jó alapot szolgáltat bármelyik tenyésztési programhoz. A tehenek termékenyítésekor húshasznú magyartarka, vagy más húsfajta spermáját használjuk, és a születendõ üszõborjakat már a húsmarhatartás viszonyai között - tehát a legelõn- neveljük fel. A fajta ill. tenyészirány megválasztásánál a fõ szabály az, hogy az átlagosnál gyengébb legelõkön az igénytelenebb angus és hereford, míg jó gyepadottságok mellett a magyartarka, charolais, limousin és egyéb igényesebb húsfajták jutnak szerephez. Általános tapasztalat, hogy a rotációs vagy esetleg váltogató keresztezés révén jól lehet igazodni a termõhely viszonyokhoz és a piaci igényekhez, ráadásul a folyamatos keresztezés révén a heterózis hatás állandósulására is számíthatunk, ami a borjak nagyobb vitalitásában és a tehenek jobb vemhesülésében jelentkezik. Az átállást követõ termékenyítésekkel ügyeljünk arra is, hogy a tehenek ellése a legeltetési szezon kezdetére (február-április) koncentrálódjon, hogy a leellett teheneket borjaikkal együtt a legelõre hajthassuk.
A korábban fejt tehenek egy részét hosszabb-rövidebb ideig fejni kényszerülünk, hogy a tõgyproblémákat elkerüljük. Ennek megszervezése nem egyszerû feladat, de legcélszerûbb a reggeli kihajtás elõtt ezt elvégezni. Az így kifejt tejet - amennyiben az élelmiszerhigiéniai elõírásoknak megfelel - háztól közvetlenül értékesíteni lehet.
A készülõ támogatási tervezet ezt a lehetõséget nem zárja ki.
A típusváltást tervezõ gazdák számára szaktanácsadók igénybevétele feltétlenül ajánlatos. Hasonlóképpen célszerû a különbözõ szakmai továbbképzések és tanfolyamok kínálta lehetõségekkel élni. Szaktanácsadási programok iránt a megyei FVM hivataloknál lehet érdeklõdni.
Dr. Stefler József
egyetemi tanár
Kaposvári Egyetem
Agrometeorológia
Csapadék
Csapadék
Olvasta már?
Új felmérés: Letört az innovációs kedv az agrárcégeknél
2023. Copyright Zsigmond Kft[email protected]