MENÜ

A ribiszke, a köszméte és a szamóca integrált termesztése

Oldalszám:
2013.02.19.
Bevezetés

A bogyós gyümölcsök élelmiszeripari és házi feldolgozása rendkívül sokoldalú, belõlük értékes termékek állíthatók elõ, továbbá közismert, hogy fogyasztásuk anyagcsere élénkítõ hatású: szerepük tehát igen jelentõs a szervezet ásványi anyag és vitamin ellátásában. Manapság a bogyós gyümölcsûek fogyasztása a korszerû tartósító eljárások, így a mélyhûtés által nem idényjellegû, valamint az északi és déli félteke eltérõ termelési ciklusai további lehetõséget adnak a friss fogyasztásra. Közismert tény, hogy a bogyós gyümölcsûek termesztésénél a beruházási és termelési költségek magasak, ugyanakkor elmondható, hogy korszerû termelési módszerek alkalmazásával a várható jövedelem jelentõsen emelkedhet. Az ültetvénylétesítés 40 %-os állami támogatásban részesül. Az eredményes termesztés nagymértékben függ a bogyós fajok és fajták ökológiai igényeinek és biológiai sajátosságainak ismeretétõl, a korszerû mûvelési rendszer és termesztéstechnológia helyes alkalmazásától. Elmondható, hogy bogyós gyümölcstermesztésünk a nyolcvanas évek közepén érte el csúcspontját, amikor évi 85 ezer tonna összes termést produkáltunk. A privatizáció után, a termõalapok elöregedése miatt, jelentõsen visszaesett a termesztés. Ugyanakkor, különösen a kilencvenes években, megindult a bogyós gyümölcsûek termesztésének fejlesztése, amelyet alábbi táblázat is szemléltet.
1. táblázat: Bogyós gyümölcsûek termesztése, valamint tervezett fejlesztése (Porpáczy, 2001. alapján, valamint forrás: KSH adatok)
Gyümölcs faj Termõterület (ha) Termésmennyiség (ezer t)
  1996-1999 2006-2100 1996-1999 2006-2100
Szamóca 910 950 8,2 10,0
Málna 2100 2200 17,9 20,0
Szeder 620 650 5,8 7,0
Ribiszke 1900 2100 13,4 18,9
Köszméte 880 900 7,8 10,0
Összesen: 6410 6800 53,1 65,0


Jelenlegi gyümölcsös termõterületünk nem éri el a 95 ezer hektárt, ennek 5.7 %-a a bogyós gyümölcs, valamint elmondható, hogy a 865 ezer tonna évi gyümölcstermesztés 4.6 %-át teszi ki a bogyós gyümölcs, továbbá az ágazat árbevételének 12 %-a származik a bogyós gyümölcsûek értékesítésébõl. Itt szükséges megjegyezni, hogy továbbra is nagy igény jelentkezik a kézzel szedett málna és a géppel szüretelhetõ ribiszke iránt. Magyarországon a bogyós gyümölcsûek fajta- és termesztéstechnológiai kutatásait a Fertõdi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztõ Intézet Kht-ban folytatják.

A ribiszke származása, morfológiai jellemzése

A termesztett ribiszke (Ribes nemzetség) egyike azon bogyós gyümölcsû növényünknek, amelynek fajtái nem egy faj alakkörébe tartoznak. Õshonos volt a Ribes petraeum Wulf. Ismertek az Euribes tagozat: Ribes vulgares (közönséges ribiszke), Ribes rubrum (vörös ribiszke), Ribes petraeum (szirti ribiszke), valamint a Coreosa tagozat: Ribes nigrum (fekete ribiszke), Ribes odoratum (illatos ribiszke). Hajtásrendszerére jellemzõ, hogy 1-2 méterre megnövõ cserjebokor. A mellékágak keletkezése a cserjetörzsbõl (fõhajtások) évente igen erõteljes. Külön ki kell emelni a Ribes aureum (aranyribiszke) alanyt, amelyre oltva a nemes fajtákat magas törzsû fácskát kapunk. Ugyanúgy beszélünk ágról, vesszõrõl, hajtásról is. A levelek egyszerûek, karéjosan tagoltak. A virágok jellemzõen fürtvirágzatot alkotnak. A virágzási idõ: április és június között fajok és fajták szerint változik. Termékenyülésük túlnyomó részben idegen (rovarok általi) megporzás. A Ribes nigrum és R. vulgaris általában önmegporzó növény. Jellemzõen áltermést figyelhetünk meg. A bogyótermésben kúpos-kerülékes magok találhatók. A ribiszke közismert mesterséges rendszerezése nem szerencsés, amelyet a gyümölcs színe alapján végeznek (1. fehér gyümölcsû, 2. piros gyümölcsû, 3. fekete gyümölcsû, 4. rózsaszín gyümölcsû, 5. csíkos gyümölcsû fajták), mivel például a Ribes nigrum faj nem csupán fekete gyümölcsû fajtákat tartalmaz (Porpáczy, 2001).

A piros ribiszke termesztése

Hazánkban 800 ha körül ingadozik a kialakított ültetvények területe. 5 t/ha esetén évente kb. 3700 t gyümölcsöt takarítanak be, amelybõl mintegy 600 t exporttal számolhatunk. Viszonyításul a világ összes termesztése mintegy 600.000 t. Kiemelt Lengyelország (170.000t) és Németország (180.000t) termesztése.

Köztermesztésben lévõ piros ribiszke fajták

Fertõdi hosszúfürtû: (fertõdi nemesítés: 1976) Fürtjei rendkívül hosszúak, a bogyók gömb alakúak. Hûtõipari feldolgozásra is alkalmas. Egyik legbõvebben termõ és géppel is betakarítható fajta. Nemesítés, honosítás: Fertõd, Zatykó-Porpáczy.
Jonkheer van Tets: (holland) 1971 óta engedélyezett fajta. Üzemi termesztésre kiválóan alkalmazkodott. Európában legnagyobb mértékben elterjed. Nagyüzemben nálunk is a legfontosabb fajta. Június közepétõl már szüretelhetõ. Nem hullik! Bogyója nagy, sötétpiros, íze kellemes. Gyümölcsleves, savas, ipari feldolgozásra kiválóan alkalmas. Friss fogyasztásra kevésbé megfelelõ. Bõven terem, csak a Fertõdi hosszúfürtû elõzi meg.
Red Lake: (USA) 1975-ben már bekerült hazánkba. Nem terjed úgy el, mint a Jonkheer. Fürtjei hosszabbak, mint a Jonkheer fajtáé. A Jonkheer után 10 nappal érik (középérésû). Üzemi fajták közül a legízletesebb. Friss fogyasztásra alkalmas. Jonkheerrel egymást kielégítõen termékenyítik. Kisebb mértékû üzemi telepítésre javasolt. Házi kertben is kiváló. Rondom: (Csabai bõtermõ) holland fajta. A bogyó meggypiros, tetszetõs, a fürt tömött. Késõi érésû, a Fertõdi hosszúfürtûével egybe esik. Elsõsorban friss fogyasztásra alkalmas. Jól terem, csemege minõségû.

Köztermesztésben lévõ fekete ribiszke fajták jellemzése

Fontos kiemelni, hogy a megfelelõ termésmennyiséghez pollenadó fajták szükségesek. Hazánkban 1500 ha-on évente 3500 tonna terméshozammal termesztik. A Duna-Tisza közén létesítettek nagyobb állományokat. C-vitamin tartalma jelentõs. Piros ribiszkével vagy más gyümölccsel együtt feldolgozva forgalmazzák. Önmagában ritkán fogyasztják kellemetlennek tartott íze miatt. Manapság fontos, hogy gépi betakarításra alkalmas legyen a fajta.
Altalszkaja deszertnaja: (szovjet, 1971 óta termesztik hazánkban). Nagyon korai érésû, együtt érik a Fertõdi 1. elnevezésû fajtával. Hosszú fürtû, rajta 4-7 db bogyó. Túlérve kissé pereg. Termõképessége kiemelkedõ. Gyengén öntermékenyülõ. A bogyó gyenge tapadása miatt gépi szedésre alkalmas. Lisztharmatra fogékony (Amerikai köszméte lisztharmatra!)
Brödtorp: (finn, 1971 óta hazánkban is termesztik). Korai érésû. Hosszú fürtû, több bogyó (max. 8 db). Kiegyenlítetten bõven terem. A legnagyobb mértékben öntermékenyülõ. Lecsüngõ elfekvõ ágakat is nevel. Az érési láncba jól beilleszthetõ. Gépi betakarításhoz a bokrokat a lecsüngõ ágak miatt meg kell metszeni!
Fertõdi 1.: 1959 Fertõd, 1976 óta elismert fajta. Érése június eleje. Fürtje hosszú, bogyói a legnagyobbak. Bõven és rendszeresen terem. Gépi szüretelésre alkalmas. Lisztharmattal és egyéb gombakártevõkkel szemben meglehetõsen ellenálló.
Wellington: (1913 Anglia, East-Malling) 1971 óta hazánkban is termesztik. Késõi érésû, június közepe. 7-9 bogyó/fürt, de a bogyók mérete általában változó. Elmarad terméshozama a már említett fajtáktól. Gyengén öntermékenyülõ. Késõi érésével zárhatja az érési sort.

Az ültetvények kialakítása és gondozása

Közismert, hogy a faj aránylag jól tûri a szárazságot, így hazánkban öntözés nélkül is sikeresen termeszthetõ. Nyáron, nagy szárazság esetén, a termés azonban kissé fonnyadhat. Ezért a legmelegebb napokban öntözésre szorulhat. Tavasszal korán kihajt: a metszést ennek megfelelõen idõben be kell fejezni. Megjegyzendõ, hogy egész télen át metszhetünk. Sok sarjat nevel. A termést az egy éves erõs sarjakon és a 2-3 éves gallyakon hozza. Tehát a metszés nem jelent mást, mint a bokrok állandó ifjítását, az idõsebb részek eltávolítását. Tavasszal a vesszõket 3-4 rügyre vágják vissza. A jól nevelt bokor ritkás és szellõs. A négy vagy annál idõsebb meghagyott sarjak megbarnulnak, nem teremnek megfelelõen. Ezeket tõbõl szükséges eltávolítani. Ismert módja az ültetvények fenntartásának, hogy a ritkított bokorban õsszel 8 vesszõt hagyunk, s a bokrokat 3 évente újítjuk fel. Ne feledjük el, hogy a piros ribiszke fajták öntermékenyek, a fekete ribiszke fajták viszont beporzást igényelnek. A mûvelési rendszer jellemzõen bokormûvelés, amely 2,5 - 3 m sor- és 1,5 - 2 m tõtávolságot jelent. Fekete ribiszke esetében gyakori a 2,8 x 1 m sor- és tõtávolság. Sövénymûvelés esetén 3 x 0,6-0,7 m sor- és tõtávolság kialakítására törekednek. A sövénymûvelés még kézi betakarítás esetén is jóval célravezetõbb. A metszés során fontos ismeret, hogy a piros ribiszke gallyazata nem hajlamos a felkopaszodásra, mert a rajta lévõ rövid termõképletek több éven át életképesek. A fekete ribiszke termõvesszejeinek és nyársainak termõképessége azonban évrõl évre rohamosan csökken. Az ágak törékenyek lesznek, s így a gépi szüretet kevésbé bírják.

Az integrált termesztés során felmerülõ legfontosabb növényvédelmi problémák

Lombhullás után szükséges azonnal sárgaméreggel permetezni a kaliforniai pajzstetû folyamatosnak mondható kártétele miatt. Tavasszal a permetezést többnyire Agrollal ismétlik meg. További közismert betegségek a ribiszke lisztharmat, ribiszkerozsda, vírusok, valamint az amerikai köszméte lisztharmat. Legfontosabb kártevõk a pajzstetvek, üvegszárnyú ribiszkelepke, levéltetvek, takácsatka, rügy-gubacsatka. A védekezés már a szaporítóanyag tulajdonságaival megkezdõdik, hiszen telepítésre vírusmentes töveket szabad felhasználni. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a levéltetvek (mint vírusvektorok) ellen rendszeres védelmet kell biztosítani. A gombafertõzés által okozott jellemzõ levélbetegségek ellen a ditiokarbamátok javasoltak, ugyanakkor az integrált termesztésben felhasználásuk korlátozott: egy termesztési idõszakban csak 3-4 alkalommal permetezhetünk velük, valamint az egymást követõ, többszöri kezelések is mellõzendõk. Az amerikai lisztharmat ellen az integrált termesztésben a fenarimol hatóanyagú készítmények használatosak. Esetenként a virágzást követõen június második feléig több permetezésre is szükség lehet a kellõ védekezés érdekében. Az üvegszárnyú ribiszkepille ellen egészséges szaporítóanyag felhasználásával, a fertõzött tövek azonnali eltávolításával és megsemmisítésével, továbbá a megfelelõ inszekticidek kijuttatásával lehet fellépni. A rajzás ütemének megfigyelése feromoncsapdákkal (Csalomon 16) és ribiszkeszörpbõl készített illatcsapdákkal történhet. A ribiszke gubacsatka elleni védelem alapja szintén az egészséges szaporítóanyag. A rügyfakadást követõen a levelek felületén mégis megjelenõ, szívogató gubacsatkák ellen a piros ribiszke estében a kolloidkén-tartalmú készítmények, míg a kénre érzékeny fekete ribiszkénél az akaricid mellékhatással bíró szisztematikus inszekticidek (BI 58 EC, Danadim 40 EC) alkalmasak (Glits M. és mtsai, 1997).

A ribiszke-köszméte termesztésének jelentõsége hazánkban

A fekete ribiszke bogyótömegének és a termésbiztonság növelése céljából a fekete ribiszke-köszméte fajhibridek (R. nigrolaria, magyar nevén ribiszke-köszméte) nagyon ígéretesek, mivel a köszméte számos elõnyös tulajdonsággal gazdagítja a fekete ribiszkét: nagyobb bogyó, jó öntermékenység és termésbiztonság, valamint a ribiszkerügy gubacsatkával szembeni ellenállóság. Fontos kiemelni, hogy a ribiszke-köszméte fajták íze kellemes és a feketeribiszke-illat csak diszkréten érzõdik. Friss fogyasztásra, mélyhûtésre és konzervipari feldolgozásra egyaránt alkalmas gyümölcsöt nyertek. Azonban meg kell jegyezni, hogy a különbözõ alnemzetségekbe (Coreosma és Grossularia) tartozó fajok keresztezése, a kompatibilitási viszonyok miatt, számos nehézségbe ütközik. A felnevelhetõ hibridek általában sterilek lesznek, tehát termést nem hoznak. Itt jegyzendõ meg, hogy a növényvilágban a kolchicin nevû mutagén anyag felhasználásával genom mutáció hozható létre: a kromoszómaszám megkétszerezhetõ. Az így létrehozott fajhibrid eredetû amfidiploid növényben minden kromoszómának kialakul a homológ párja, a szervezet újra egyensúlyba kerül és sterilitása feloldódik. Kolchicines kezeléssel tehát termékeny fajhibridet nyertek (Porpáczy, 2001). A fajhibrid alaki bélyegei a két faj közöttiek. A vesszõi tüskétlenek, a termés fürtös s rövid fürtjében kettõ-öt igen nagy bogyó fejlõdik. A növények termõképessége megbízható, virágaik pedig nagymértékben öntermékenyek. A gyümölcs színanyagai és más beltartalmi értékei is köztes jellegûek.

Néhány elterjedt fajta bemutatása

Josta: Nemesítése 1922-ben kezdõdött Németországban, a Max Planck Intézetben. Az elsõ keresztezéseket Lorenz végezte, majd Bauer folytatta. Köszméte szülõnek egy domináns Sphaerotheca-rezisztencia gént tartalmazó, Amerikából származó vadköszméte fajt, a Ribes divaricatumot használták fel. A keresztezés eredményeként steril hibrideket kaptak. Ezek nagy része a háborúban elpusztult, de a megmaradtak között akadt néhány (spontán tetraploid) termékeny egyed. Ezeket 1953-ban Bauer keresztezte és az így létrehozott magoncokból emelte ki a Josta fajtát. Bokra robusztus növekedésû, nagyon erõs vázágrendszerû. Terülõ bokoralkatát a R. divaricatum fajtól örökölte. Hazánkban 1983-tól fõ árufajta. A fekete ribiszkére emlékeztetõ, de annál erõsebb vesszõk tüskétlenek. Fürtös virága mindkét szülõénél nagyobb: három-öt virág fejlõdik rajta. A bogyók nagyok, megnyúlt kerekdedek. Átlagos bogyótömege 2.41 g, átmérõje 14.6 mm. Öntermékenyítéssel 62.0 %-os kötõdést ad. Bokronkénti termése négy termõév átlagában 3.6 kg/bokor. Íze kellemes, a fekete ribiszke illata finoman érzõdik a gyümölcsben. Friss fogyasztásra, mélyhûtésre és konzervipari felhasználásra egyaránt alkalmas.
Rikõ: A GYDFV Fertõdi Állomásán 1964-ben Porpáczy Aladár a Silvergieter F.59 fekete ribiszke és a Lady Delamare köszmétefajta keresztezésével 310 magot kapott, amelyekbõl kolchicines kezelés után 14 amfidiploid termékeny fajhibrid született. Ezek egyike a Rikõ. (1967-ben a Silvergieter F.59 fekete ribiszke és a Zöld Óriás köszméte származékaként - ugyanezen nemesítõi eljárással - hat termékeny amfidiploid fajhibridet kapott. Ebbõl emelte ki a Nigrolaria F2 jelzésû klónt.). A Rikõ bokra robusztus növekedésû, amely kedvezõbb a termesztés szempontjából. Nem szükséges R. aureum alanyra oltani! A fajhibrid virága és virágzata köztes jellegû, de a virág méretben mindkét szülõét felülmúlja. Gyümölcsének állaga szintén köztes jellegû: barnásfekete, majd sötétkék színû, fényes. Íze kellemes, enyhe feketeribiszke-illat érzõdik. Hazánkban 1994 óta fõ árufajta. Gyümölcse mindarra a célra felhasználható, amire a Jostáé.

Ültetvények kialakítása és fenntartása

A telepítés elõtti tápanyag feltöltés és a talaj elõkészítés jórészt megegyezik a ribiszkénél leírtakkal. A bokor formára nevelt fajhibrid nagyobb termetû, mint a fekete ribiszke, ezért 3 m-es sortávolság mellett 0.7-1 m tõtávolságot javaslunk, amely hektáronként 3333-5600 tövet jelent. R. aureum alanyra oltva növekedése mérséklõdik, így a köszméte vagy ribiszkeoltványoknál szokásos tenyészterület szintén megfelel a termesztéséhez. Házikertben 1-1.2 m2-es tenyészterülettel számolunk. Németországban a Josta fajhibridet két alanyfajtára oltják, hogy növekedését csökkentsék. A ribiszke-köszméte ápolása teljesen megegyezik a ribiszkéével. Az amfidiploid fajhibrid robusztus növekedésû és sérülékeny vázrendszere sajnos nem teszi lehetõvé a bokrot kettéválasztó, folyamatos mûködésû kombájnok használatát. Gépi betakarításra kizárólag a kézi vibrátorok alkalmasak.

A köszméte integrált termesztése

Közismerten hazánkban az elsõ jelentõs ültetvényeket Gyöngyös környékén hozták létre. A faj térhódításának azonban gátat vetett az amerikai köszmételisztharmat. A kártétel megakadályozása érdekében Mohácsy Mátyás irányításával begyûjtötték az Európában fellelhetõ összes köszmétefajtát. A világháború azonban meghiusította a kísérleteket. A köszmétetermesztés fellendítése az élelmiszer- és konzervipari termékek növekvõ skálája által egyre nagyobb jelentõséggel bír.
Az integrált termesztésben az alábbi fajták ajánlottak:
Pallagi óriás: A Zöld óriás klónja, amely 1972-ben kapott állami elismerést. Kiválasztását erõsebb, merevebb hajtásrendszere, nagyobb ökológiai tûrõképessége indokolta. Vesszõi erõsek, vastagok, világosbarnák. Levelei nagyok, középzöldek, fényesek. A köszméte amerikai lisztharmatával szemben közepesen ellenálló, csak a növekedésben lévõ zöld részei fogékonyak. Gyümölcse nagy vagy igen nagy, tojásdad.
Zöld gyõztes: Ugyancsak a Zöld óriás klónja, 1992-ben minõsítették. A Pallagi óriástól leginkább kompaktabb növekedésével, sötétzöld lombozatával (melyet a nyári hõségben és szárazságban is jól megtart), valamint a lisztharmat- és szürkepenész-fertõzéssel szembeni nagyobb toleranciájával különbözik. Nagyobb gyümölcssûrûsége (fajlagos termõképessége) a szedési teljesítményt is növeli.
Szentendrei fehér: A Szentendre környékén elterjedt tájfajtából emelték ki az 1972-ben elismert klónt. A téli fagyok nem károsítják, a tavaszi fagyokra – lazább koronája miatt – érzékenyebb, mint a Zöld óriás típusú fajták. Kifejlett levelei teljesen rezisztensek az amerikai köszmételisztharmattal szemben, a hajtáscsúcsai is toleránsabbak, mint a többi fajtáé. Mereven felálló vesszõi végig tüskések, a tüskék egyesével, hármasával állnak. Laza bokrot nevel. Gyümölcse nagy, kerekded vagy széles ovális, fehéreszöld, éretten sárgászöld, napos oldalán többé-kevésbé piros pettyes.
Piros ízletes: A Gyöngyösi piros magonca, 1983-ban kapott állami elismerést. Az erõs növekedésû fácska laza, szétterülõ, lecsüngõ, vékony vesszõkbõl álló koronát nevel. Lombja világoszöld, közepesen ellenálló. Termékenysége felülmúlja a zöld fajtákét. Gyümölcse nagy, éretten sötétpiros, kissé hamvas, molyhos felületû. Elsõsorban a házikertekben lehet – friss fogyasztás céljára – szerepe.
Zöld gyöngy (54/23 számú fajtajelölt): A Szentendrei fehér és a Ribes divaricatum hibridje. Az amerikai köszmételisztharmattal szemben teljesen rezisztens. Gyümölcse gömbölyû, kicsi, de 10 mm-nél mindig nagyobb. Csak gépi szüret esetén lehet jelentõsége a termesztésben.

Ültetvények kialakítása

A bokormûvelés jórészt megegyezik a ribiszkénél leírtakkal. A köszméte bokormûvelésének azonban hátránya is van. A nagy termések terhe alatt leívelõdõ vesszõi elfekszenek a talajon, így a gyümölcs szennyezõdik, esõs idõjárás esetén rothad. A lehajló vesszõk legyökeresednek, körülményessé válik a talajmûvelés és a gyomirtás. Ha mindezek ellenére gazdag a termés, a vesszõkön található sok tüske miatt lassú (és nagyon kellemetlen) a szedés, alacsony a szedési teljesítmény. A levegõsebb bokor egészségesebb, könnyebben szedhetõ és nagyobb gyümölcsöt terem. Évente el kell távolítani az elöregedett gallyakat, helyettük ugyanannyi vesszõket szükséges nevelni. A legtöbb köszmétefajta szétterülõ koronát nevel, így elsõsorban a kifelé hajló ágakat célszerû eltávolítani és a felfelé törõket pedig meghagyni. A törzses mûvelés jól csökkenti a kórokozók fertõzésének lehetõségét. A fák fajlagos termõképessége, az egységnyi koronatérfogatban elérhetõ termés mennyisége, valamint a szedési teljesítmény is jóval nagyobb, tehát megnõ a területegységenkénti termés. Hátránya viszont, hogy drágább az ültetvény létesítése, amit a nélkülözhetetlen támberendezés költsége is növel. A tõsarjak eltávolításáról folyamatosan gondoskodni kell. Az oltványok átlagosan évi 3-5 %-a elpusztulhat, ezért az ültetvény pótlása fontos teendõ. Az oltványnevelés során a nemes köszmétefajták alanyául az aranyribiszkét (Ribes aureum Pursh.) és annak típusait használják. A sok alanytípus közül a Brecht és a Pallagi 2 felelt meg leginkább. A támrendszer a 80-100 cm-es törzsmagasságú köszméteültetvény létesítésénél elmaradhatatlan: leginkább a korona feletti huzalos támasz vált be. A 3 mm-es horganyzott huzalt az oltványok koronája felett feszítjük ki és erre 10-15 cm hosszú kötésekkel aggatjuk a koronákat. Ideális a 100 m hosszú sor, amelynek két végére és a közepére impregnált faoszlopok kerülnek. 8-10 oltványonként egy-egy szõlõkaróval is megerõsíthetõ a támaszt, ugyanakkor fontos, hogy az oszlopok és a szõlõkarók ne legyenek magasabbak, mint a huzal, mert akadályozhatják a mûvelést (Harmat, 1997).

A fiatal fácskák metszése

A köszméteoltványokat célszerû a telepítés elõtt metszésben részesíteni és figyelembe venni azt, hogy a koronát alkotó vesszõk leggyakrabban egy pontból erednek, s ha alapjuk közel van egymáshoz, vastagodásuk után nem lesz elegendõ helyük. Csupán három vesszõt érdemes meghagyni, egy függõleges irányba fejlõdõt és további kettõt, amelyeket egymással ellentétes irányba indítunk. A többit tõbõl el kell távolítani. A meghagyott vesszõk közül csak az átlagosnál hosszabbakat szükséges visszametszeni. A vesszõ visszavágás után se legyen 15-20 cm-nél rövidebb. A második-harmadik évben is csak a koronát sûrûsítõ, befelé növõ és egymást keresztezõ vesszõket szükséges eltávolítani (Harmat, 1997).

Az ültetvények védelme

Leginkább a betegségek jelentenek problémát. A köszméte levélérsárgulása (kórokozó: Gooseberry vein banding vírus) szórványosan fordul elõ. Kórokozója szaporítóanyaggal és levéltetvekkel terjed. A levélbetegségek közül a drepanopezizás levélfoltosság (kórokozó: Drepanopeziza ribis f. sp. grossulariae) a legjelentõsebb. Szintén elõfordulhat a mikoszferellás levélfoltosság (kórokozó: Mycosphaerella ribis). Miként már említésre került óriási gondot jelentett a köszméte amerikai lisztharmata (kórokozó: Sphaerotheca mors uvae). A hajtásvégeken elõször fehér, majd sötétbarna bevonat észlelhetõ, így fertõzési forrás a beteg vesszõ és/vagy hajtás, ahonnan újabb és újabb fertõzések lehetségesek. A köszméterozsda (kórokozó: Puccinia ribesii caricis) csak azokat a köszméteültetvényeket károsítja, amelyek közelében, sás (Carex) fajok találhatók, mivel gazdanövényként a kórokozó ezekrõl a növényekrõl kerül a köszmétére.

A kártevõk közül a pajzstetûfajokat kell kiemelni: közülük is a kaliforniai pajzstetû (Quadraspidiotus perniciosus) a legveszedelmesebb. Gyakori az akácpajzstetû (Eulecanium corni) elõfordulása is. A lombozatban a köszméte-levéldarázs (Pteronidea ribesii) és a ribiszke-levéldarázs (Pteronidea pallipes) tesz kárt: tarrágást végezhetnek. A hajtások fiatal leveleinek szívogatásával károsít a hajtászsugorító köszméte-levéltetû (Aphis grossulariae). Ilyenkor a hajtás növekedése leáll, a levelek torzulnak, majd elszáradnak. A kártétel leginkább az intenzív hajtásnövekedés idõszakában jelentkezik. Végül az üvegszárnyú ribiszkelepkét (Synanthedon tipuliformis) szükséges megemlíteni, amely a köszmétét is károsíthatja, bár kártétele elmarad a ribiszke ültetvényekben tapasztaltaktól (Glits és mtsai, 1997).

A hazai szamóca termesztés fejlesztése

A kiváló ízû és színû, valamint megfelelõ alakú szamóca egyike a legnépszerûbb gyümölcsöknek. A világ szamóca termelése 2.7 millió tonna, ennek harmadát az US állítja elõ. Európában Lengyelország 200 ezer, Spanyolország 170 ezer tonna gyümölcstermésével áll az élen. A korai fólia alatt termesztett spanyol szamóca mellett jelentõs az olasz primõráru is. Részben ennek a konkurenciának tudható be, hogy a korábbi 20 ezer tonna hazai termésünk 8.2 ezer tonnára esett vissza. Összességében megállapítható, hogy a hazai ökológiai és talajviszonyok alkalmasak a szamócatermesztésre, ugyanakkor hangsúlyozni szükséges, hogy kizárólag öntözött kultúrában. A hagyományos telepítési rendszert az egy soros 0.7 x 0.25 m, illetve a 0.8 x 0.2 m térállás jellemezte. A kultúra indítása során zöld vagy frigó (hûtve tárolt) palántát használtak. Virágzás után, amennyiben betartották a termesztéstechnológia egyes elemeit, szalmával takarták a sorközöket a gyümölcs szennyezõdésének elkerülése végett. Az állományt többnyire 2-3 termõévig tartották fenn. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen ültetvények többnyire alacsony és ingadozó termést hoztak, a gyümölcs gyakran aprózódott, valamint a vártnak nem megfelelõ minõséget mutatott. Az új termesztési technológia elemei részben a kaliforniai, spanyol és olasz eredmények alapján elsõként a Plant-Coop Kft, valamint a Taron szlovák cég honosítása által került hazánkba. A rendszer lényege, hogy a tápanyaggal feltöltött, megfelelõen elõkészített területen az olasz MAS cég által gyártott gép egy menetben 20 cm magas, 70 cm széles bakhátat készít, amelynek közepére szivárogtató öntözõcsövet csévél le, majd efölé teríti az 1400 mm széles, 0.06 mm vastag, fénystabilizált, a palánták helyén pedig perforált, fekete fóliát, amelynek mindkét szélét a gép a talajba húzza. A bakhátakra 30 cm sortávolságú ikersorokba 25 cm tõtávolságra ültetik a palántákat, vagyis 30 x 25 + 115 cm-re, így mintegy 53-55 ezer palántát találhatunk hektáronként (Porpáczy, 2001).

A szaporítóanyag minõsége, az ültetési idõ meghatározása

A zöld palánta alkalmazása egyre inkább háttérbe szorul, mivel túl késõn szedhetõ fel és ültethetõ ki. Az így telepített szamóca az elkövetkezõ évben gyakran nem terem. A fentiek elkerülése érdekében született meg a ’frigó’ szamóca palánta, amit szintén késõ õsszel, nyugalmi állapotban szednek fel, de hûtõben tárolva optimális idõpontban – június közepén, július elején – ültetik ki, ebbõl következik, hogy a következõ esztendõ teljes termõév lesz. A frigó szamóca palántát a közismert olasz szabvány szerint az alábbi minõségi osztályokba sorolják. Telepítésre a két középsõ kategória a leginkább ajánlott.

2. táblázat: Szamócapalánták osztályokba sorolása

Osztály

Gyökértörzs átmérõ (mm)

„A-”

6-7

„A”

8-9

„A+”

11-13

„AA+”

14-18



Tápanyag gazdálkodás és öntözés

Kizárólag optimális víz- és tápanyagellátás mellett lehet elérni 20-25 t/ha kiváló minõségû gyümölcstermést (szemben a hagyományos 6.5 t/ha országos átlaggal). Ezt a szivárogtató csõ segítségével biztosítják. 3.8 millió Ft beszerzési áron olyan elektronikus programvezérlésû holland szivattyú és tápanyag-adagoló egység építhetõ be, amely 10 ha területet képes ellátni: teljesítménye 70 m3/óra. Az öntözéssel két tápoldat keveréket juttatnak ki, naponta 2-4 kg/ha mennyiségben. A telepítés után „kék” színût, amely az N:P:K hatóanyagot 19:6:20 arányban tartalmazza, majd a virágzást megelõzõen alkalmazzák a „piros” színût, amely az N:P:K hatóanyagot 12:12:36 arányban hordozza. Az utóbbiból a termésérés végéig 170 kg/ha mennyiséget használnak fel. A tápoldatok egyes nélkülözhetetlen mikroelemeket is tartalmaznak (bór, cink, réz, vas, stb.). A szamócát kézzel, a csészelevelekkel együtt takarítják be. A nagytömegû, darabos gyümölcsbõl óránként 15 kg-ot lehet leszedni, szemben a hagyományos ültetvényekkel, amelyekrõl legfeljebb 5 kg-ot szüreteltek. Az intenzív víz- és tápanyag ellátással a szedési idény fajtánként 3 hétrõl 5 hétre nyúlt meg.

Termesztésre leginkább javasolt fajták

Az integrált termesztés egyik fõ eleme a megfelelõ fajták kiválasztása. A fajtahasználatban törekedni kell a nagy hozamú, jó gyümölcstömegû és –minõségû, szürkepenészre és gyökérrothadásra toleráns fajták telepítésére. Szükséges kiemelni, hogy a fóliatakarás alatt fokozott a fitoflora és verticillium fertõzés veszélye. A friss fogyasztás a nagy, teljesen színezõdött, fényes gyümölcsöt kedveli. Kistömegû (apró) a 8 g alatti, középnagy tömegû a 8-12 g közötti, nagytömegû a 12 g feletti gyümölcs. A hûtõipar nem a nagy (!), hanem a középnagyságú, kiegyenlített méretû, kemény húsú fajtákat dolgozza fel. Fagyasztás során szebb árut adnak a sötétebb színû fajták. A konzervipar igényei szerényebbek, szintén a sötétebb gyümölcsû fajtákat részesíti elõnyben. Az integrált termesztésben a szamóca fajták túlnyomó többsége egyszer termõ. Ugyanakkor a házi kertekben divatba jöttek a folyton termõ vagy úgynevezett remontáló fajták.

3. táblázat: Szamócafajták gyümölcstömege és termõképessége intenzív termesztésben
(külföldi és hazai termesztési kísérletek átlaga, Porpáczy, 2001. nyomán)

Fajta

Gyümölcstömeg

Termelõképesség

  (g)

g/tõ

t/ha

Dana

10,2-12,1

520

26,0

Elsanta

12,7-13,5

425

21,3

Gerida

9,6-10,8

430

21,5

Gorella

8,2-9,5

560

28,0

Marmolada

9,7-11,2

670

33,5

Honeoye

10,7-11,9

515

25,8

Lambada

11,7-13,6

375

18,8

Polka

8,7-9,3

590

29,5

Korona

11,7-14,2

495

24,8

Tenira

11,1-12,7

465

23,2

Fertõdi 5.

9,8-11,7

560

28,0

Senga Litessa

10,7-11,9

520

26,0

Kortes

9,2-11,7

365

18,3

Rapella

8,7-11,1

395

19,8



Egyszer termõ szamócafajták friss fogyasztásra

Dana: Olaszországból származó, a Gorellát 5-7 nappal követõ érési idejû fajta. Bõvebben terem és nagyobb gyümölcsöt nevel, mint a Gorella.
Elsanta: Holland eredetû, Európa vezetõ fajtája. Közepes érési idejû, bõtermõ fajta. Bokra középnagy, kevés indát nevel. Kúpalakú gyümölcse középnagy, fényes világospiros színû, kemény húsú. A veticilliumos fertõzéstõl állománya kiritkulhat, ezért hajtatásra csak új területre ültethetõ.
Gorella: Holland eredetû fajta, amely korábban Európa vezetõ fajtája volt. Középkorai érésû, nagy vagy középnagy, tompakúp alakú gyümölcse tetszetõs, fényes, világospiros színû. Jól szállítható. Növekedési és indaképzési erélye közepes.
Gerida: Holland eredetû, közepes növekedési erélyû, lomb betegségeknek ellenálló fajta. Középérésû gyümölcse nagyméretû kúp, fényes, világospiros színû. Húsa kemény, jól szállítható. Nagyon bõtermõ. Alkalmas intenzív termesztésre.
Marmolada: Olaszországból származó, nagy bokrú, középkorai érésû, nagyon bõtermõ fajta. Gyümölcse mutatós, fényes piros színû, nagy vagy középnagy, tompakúp alakú gyümölcse középkemény, jól szállítható. Nagyon alkalmas intenzív termesztésre. (Kizárólagos hazai forgalmazója a Plant-Coop Kft.)

Egyszer termõ szamócafajták hajtatásra

Honeoye: Középkorai érésû, igen bõtermõ, nagy, egészséges bokrot nevelõ fajta. Középkorai érésû gyümölcse nagy vagy középnagy, sötétpiros színû, húsa is középpiros, kemény, közepesen aromás.
Lambada: Korai érésû (a Gorella elõtt 3 nappal), erõs bokrú fajta. Gyümölcse nagy, hegyes kúpalakú, nyakas. Világospiros színû, fényes, húsa középkemény. Nagy termõképességû, kellemes aromájú fajta.

Leginkább hûtõipari feldolgozásra termeszthetõ, egyszer termõ fajták

Polka: Középérésû, középnagy bokrot nevelõ, intenzív körülmények között nagyon bõven termõ fajta. Kemény, jól szállítható gyümölcse középnagy, kúp alakú, fényes, sötétpiros színû, jól csumázható. Kedvezõtlen víz- és tápanyag ellátottság mellett gyümölcse hamar elaprósodik.
Tenira: Közepes érési idejû, bõtermõ, középnagy, jól indásodó bokrot nevelõ fajta. Közepes gyümölcsnagyságú, fényes, világospiros színû, elaprósodásra hajlamos, keményhúsú fajta.
Korona: Középérésû, erõs bokoralkatú, jól indásodó fajta. Gyümölcse nagy, kúpalakú, sötétvörös, kemény, elaprósodásra hajlamos. Rendkívül bõven terem.
Fertõdi 5: Középerõs bokrot nevelõ, kevés indát hozó, középérésû fajta. Nagy gyümölcse tompakúp alakú, fényes, a felülete és a húsa is sötétvörös. Húsa kemény, aromája kellemes. Betegségekkel szemben ellenálló.

Leginkább konzervipari feldolgozásra termeszthetõ, egyszer termõ fajták

Senga Litessa: Német származású, középérésû, bõtermõ fajta. Gyümölcse nagy, gömb alakú, fényes, élénkpiros színû. Húsa közepesen kemény, leves, közepes aromájú.
Kortes: Fertõdön elõállított, erõs növekedésû és indásodású hazai fajta. Középérésû gyümölcse nagy, kúp alakú, sötétvörös színû, kiváló termõképességû fajta.

Folyton termõ (remontáló) fajták

Rabunda: Erõs növekedésû, gyengén indásodó, közepes méretû, tompakúp alakú, kiegyenlített gyümölcsnagyságú fajta. Színe középpiros, húsa kemény, íze kellemes.
Rapella: Gyenge növekedésû, bõtermõ, hosszúkás tompakúp alakú, világospiros színû, közepes gyümölcsnagyságú fajta. A fagyokig virágzik.
Rimona: Középerõs növekedésû, kevés indát nevelõ fajta. Gyümölcse középnagy, kúp alakú, hosszú, bíborpiros színû. Húsa kemény, közepesen aromás.

A beruházás költségei és megtérülésük

Egy hektár fóliával takart ikersoros ültetvény bekerülési költsége szivattyú és automatika nélkül 3-3.2 millió Ft. Tápanyagellátó szivattyúval 4-4.3 millió Ft (1 kg fólia 16 fm 400,- Ft, 1 kg szivárogtató csõ 25 fm 520,- Ft, 1 db palánta 42 Ft/db, ami a fajták szabadalmi díját is tartalmazzák). A meglévõ referencia ültetvényeket a második, sõt a harmadik termõévre is meghagyták a terméseredmények lényeges csökkenése nélkül. Az elmúlt évben az újonnan létesített ültetvényrõl származó darabos gyümölcsöt 200 Ft/kg átlagárban tudták értékesíteni. 25 t/ha termés esetén ez bruttó 5 millió Ft/év, két termõév átlagában mintegy 10 millió Ft (Porpáczy, 2001).

A szamóca legfontosabb betegségei és kártevõi, valamint a védekezés lehetõségei

A szaporítóanyag esetében természetesen itt is kizárólag vírusmentes növényanyag eltelepítésére kell törekedni. Telepítés elõtt különösen fontos a talaj fonálféreg-fertõzöttségét megvizsgálni. Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt a tényt, hogy az integrált termesztésben a vegyszeres talajfertõtlenítés csak végsõ esetben jöhet számításba. Gondot jelenthet a cserebogarak egyedszáma, amelyet szintén még a telepítés elõtt ellenõrizni szükséges. A pajorok számát négyzetméterenként határozzák meg, s amennyiben az egy idõs lárva vagy a 3-4 fiatal lárva értéket eléri, inszekticides kezelés szükséges. Fenti védelmet szerencsésebb az elõveteményben végezni, mivel a fejlettebb lárvák ellen jobb eredményt ad. A szamóca másik, szintén talajon keresztül fertõzõ betegségével, a fitoftórás gyümölcsrothadással szemben, a talaj fóliával történõ takarása (esetleg szalmatakarás) véd. A szakemberek körében közismert, hogy a szamócalisztharmat és a szamóca-levélfoltosság ellen a védekezés összekapcsolható. Április elejétõl a virágzásig legalább két alkalommal kell permetezni. Júliusban és augusztusban egy-egy alkalommal szükséges a permetezés, amennyiben a szüret után a lomb nem került eltávolításra. A másik jelentõs gombakártétel, a szamóca botrítiszes gyümölcsrothadása ellen szintén célzott kezelést javasolnak. Már a virágzás kezdetén és végén, majd csapadékos idõjárás esetén késõbb, a gyümölcskötõdéskor kell védekezni. Erre a célra alkalmasak a vinklozolin, iprodion, procimidon, diklofluanid és polioxin hatóanyagú szerek. A gyomirtás egyszerûen megoldható a megfelelõ talajtakarással, amelyre legalkalmasabb a fekete fólia. Amennyiben herbicid használatára kerülne sor, nem szabad megfeledkezni arról a tényrõl, hogy a szamóca sekélyen gyökerezõ növény, s így a talajon keresztül ható szerekre fokozottan érzékeny. A talajba kevésbé bemosódó pendimetalin vagy a napropamid + lenacil hatóanyagú készítmények kombinációja bizonyult megfelelõnek (Glits és mtsai, 1997).

Felhasznált szakirodalom

Glits M., Pénzes B. és Petrányi I. (1997): Ribiszke. Növényvédelem. In: Soltész M. (Szerk.), Integrált gyümölcstermesztés. Mezõgazda, Budapest
Glits M., Pénzes B. és Petrányi I. (1997): Köszméte. Növényvédelem. In: Soltész M. (Szerk.), Integrált gyümölcstermesztés. Mezõgazda, Budapest
Glits M., Pénzes B. és Petrányi I. (1997): Szamóca. Növényvédelem. In: Soltész M. (Szerk.), Integrált gyümölcstermesztés. Mezõgazda, Budapest
Harmat L. (1997). Köszméte. Mûvelési rendszer és fitotechnika. In: Soltész. M. (Szerk.), Integrált gyümölcstermesztés. Mezõgazda, Budapest
Porpáczy A.: A bogyósgyümölcs-termesztés fejlesztésének újabb eredményei. Unikum. Agrár elit Magazin. 2001. nov. p: 16-17.


Dr. Iváncsics József
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Kertészeti Tanszék