MENÜ

Szarvasvadászat a kukoricában

Oldalszám:
2013.02.19.
Közeledik a szeptember, a szarvasok nászának ideje.
A vadászember beleborzong, mikor elõször meghallja az erdõ királyának érces hangját, ahogy belezendül az erdõ nyugalmas csendjébe.
Az évek multával ez az érzés mit sem változik, csak a tapasztalat nõ. Szarvasbikára vadászni és eredményt elérni, nem egyszerû feladat. Sok évi megfigyelés szükségeltetik hozzá, hogy megismerjük szokásaikat, élõhelyüket.
Sajnos ez az élettér egyre szûkül, illetve áttevõdik a mezõgazdasági területekre. Szerencsések azok a vadgazdálkodók, akiknek területén nagykiterjedésû, változatos állományú erdõk terülnek el, mert hiszen itt minden igényét kielégítõ élõhelyet talál magának a vad.

Kemény feladat elé állít minket a nagytáblás, monokultúrás növénytermesztés. A több száz hektáros kukoricarengetegek is kiváló rejtekhelyet biztosítanak szarvasaink számára. Sokszor már augusztus elején a táblákat szegélyezõ fasorokban láthatók a bikák agancstisztításának nyomai. Célszerû már jó elõre sózókat létesítenünk. Ezeket a késõbbiekben az õzek és a szarvasok is elõszeretettel látogatják. Az ilyen nagykiterjedésû kukoricákban sokhelyütt elõfordulnak hiányos foltok, amik lehetnek a pangó-víz, vagy a vetéshiány következményei. Ezen helyeket szarvasaink a bõgés során elõnyben részesítik.

Fontos, hogy az ilyen üres területeket jó elõre felismerjük és akár a vetés után ide hordozható magasleseket telepítsünk. A magasleseket nem csak a bõgéskor, hanem a vadkárelhárító vadászatok alkalmával szintén hasznossá tehetjük. A mezõgazdához való viszonyunktól függõen célszerû lõnyiladékokat, cserkelõutakat létesítenünk.

A késõbbiek során esetlegesen felmerülõ viták elkerülése érdekében célravezetõ írásban megállapodást kötni. A lõnyiladék és a cserkelõút létesítésének egyik lehetséges módja, hogy a bõgés kezdete elõtt, augusztus elején, silózógéppel készítjük elõ a terepet. A silókukorica és a májusi morzsolt piaci árfolyama közti árkülönbség pedig a vadgazdálkodót terheli.

Ha az elõkészületekkel megvagyunk, nincs más dolgunk, mint szarvasaink megfigyelése. A természetes élettér változásával életritmusa is átalakul. Kevesebbet mozog alkonyatkor és hajnalban, viszont napközben, akár a déli napszakban és az éjszaka leple alatt aktív.

Napközben a nyomokat követve eljuthatunk a bõgõ és pihenõhelyéhez. Vadászata során rendkívül óvatosan kell viselkednünk. A kukorica szinte áthatolhatatlan sûrû, lehet, hogy csak pár sorral arrébb pihent meg a rudli, felriasztjuk õket, aztán napokig bottal üthetjük a kifigyelt bika nyomát. Ilyen helyzetben célszerû hang után tájékozódnunk. Tapasztalt vadász sokszor már a hangja alapján felismeri és el tudja különíteni egymástól a bõgõ bikákat. Hangjuk tónusa alapján elkülöníthetõk a korosztályok, valamint a bika csapatban elfoglalt pozíciója.

Mikor az elejteni kívánt egyed felé cserkelünk szemmel kell tartanunk a szemfüles teheneket és közben figyelnünk kell a mellékbikák helyzetét is. A szél irányát folyamatosan kontroláljuk. Ha a bika bõg, nyugodtan közelíthetünk felé, de ha abbahagyja, azonnal álljunk meg. Ilyenkor indokolt a bõgõkürt használata, amivel ismét szórabírhatjuk a koronás urat. Ügyelnünk kell a kürt helyes használatára, hamis bõgéssel felfedjük kilétünket, és világgá zavarjuk szarvasainkat. Elõfordul, hogy kürtünkkel a végsõkig bõszíthetjük helytelenül a bikát, aki a sûrû kukoricában ránk rohan. Így megint csak nem jutunk eredményhez. Aki nem bánik biztosan bõgõkürtjével, jobb ha meg sem kísérli. Sokszor eredményhez vezet, ha a tehén hangját utánozzuk, orrunkat befogva rövid eöö-t hallatva.

Egyszóval szarvasra vadászni a kukoricában embert próbáló feladat. Azt, hogy milyen taktikát alkalmazunk, mindig az adott szituáció határozza meg.
Az eredmény minden esetben a vadász leleményességén múlik.


Kelemen Tibor