MENÜ

Broiler takarmányozás állati eredetû fehérjék nélkül

Oldalszám:
2013.02.19.
Miként az állattenyésztés más ágazataiban, úgy a broiler ágazatban is már hosszú évtizedek óta használják az állati eredetû fehérjehordozók különbözõ változatait a takarmányok összetevõjeként.
Az állati eredetû fehérjék takarmányozási célú felhasználása ugyanakkor sokszor a támadások középpontjában volt. A kritikáknak táptalajt teremtett az, hogy a húsliszt és halliszt szállítmányok nem tudták folyamatosan biztosítani a felhasználók által elvárt azonos minõséget. A húslisztek használatának egyik akadályozója a szalmonellával való fertõzöttség veszélye volt. A hallisztek használatát pedig az egyre erõsödõ környezetvédõ és állatvédõ mozgalmak korlátozták, akik követelték a világtengereken történõ halászatok csökkentését. Ennek ellenére, mivel az állati fehérje kiegészítõk magas biológiai értékûek és az aminosavakat az állatok igényének megfelelõ arányban tartalmazzák, ezért a fent említett kritikák ellenére széles körben használták, és részben használják is azokat manapság.

A helyzet nagyot változott azzal, hogy Nagy-Britanniában 1985 elején a központi idegrendszer bántalmára utaló tüneteket mutató, elhullással járó betegséget fedeztek fel felnõtt szarvasmarhákban. Ezt követõen a betegség a világ több pontján elõfordult és BSE néven vált közismerté. Mivel a betegséget összefüggésbe hozzák a humán egészségügyben elõforduló Creutzfeld-Jakob szindrómával, ezért a probléma különös figyelmet kapott a közvéleményben. A BSE járvány megjelenését követõen újabb csapás érte a világ állattenyésztését száj és körömfájás járvány formájában. Mivel ezt követõen mindkét járvány megjelenését összefüggésbe hozták a hús- és csontlisztek takarmány alapanyagként történõ felhasználásával, Európa több országában betiltották a feldolgozott állati fehérjék felhasználását a kérõdzõk takarmányozásában.

Az említett járványok jelentkezését követõen még erõsebben fogalmazódtak meg azok a fogyasztói elvárások, amik az állati eredetû fehérjék felhasználásának korlátozását követelték a broiler takarmányozásban. A fogyasztói érdekek megjelenítését felkarolták a nagy élelmiszer láncok, szupermarketek és gyorsétterem hálózatók. Függetlenül a hatályos törvényi szabályozástól, ezek a cégek jóval szigorúbb elvárásokat (beleértve az állati eredetû fehérjék takarmányozási célú felhasználásának korlátozását) támasztottak a beszállítóikkal szemben. Ennek köszönhetõen azok a baromfivágóhidak, amelyek az említett hálózatoknak is beszállítottak élelmiszert, vevõik megtartása érdekében hasonló elvárásokkal léptek fel a hozzájuk beszállító termelõikkel szemben. A broiler hizlalással foglalkozó termelõk pedig tovább közvetítették ezeket az igényeket, a takarmánygyártók felé. Arról, hogy tudományos szempontból ezek a korlátozások mennyire megalapozottak, megoszlik a kutatók véleménye, hiszen élettani szempontból kifejezetten hasznos lehet az állati eredetû fehérjeforrás. Bár a baromfi emésztõrendszere több tekintetben eltér a ragadozó emlõsállatokétól (a tyúkféléknek csõre, begye, zúzógyomra, viszonylag rövid bélrendszere és kloákája van), az emésztõkészülékük elsõsorban a magvak felvételéhez és emésztéséhez idomult, de emellett a vadon élõ baromfifajok az életmódjukból eredõen, eltérõ arányban egészítik ki táplálékukat különbözõ apróbb állatokkal és fogyasztanak fõleg rovarokat, pókokat stb. Tehát az alapvetõen növényi eredetû alapanyagok felvételéhez és feltárásához alkalmazkodott a baromfiak emésztõrendszerének az állati eredetû fehérjéket semmiképpen sem „idegenek anyagok”.

Ugyanakkor a közel múltban „kínai csirke botrány” néven elhíresült probléma és az ezzel összefüggõ klóramfenikollal szennyezet halliszt szállítmány felbukkanása, várhatóan tovább nehezíti majd az állati fehérjék felhasználását a broiler takarmányozásban, hiszen a biztonságos élelmiszer-elõállítás prioritása nem kérdõjelezhetõ meg.

Az elvárások nem egységesen jelentkeztek a különbözõ élelmiszerláncok részérõl. A termelõk egy részétõl csak a húslisztek (beleértve a csontliszteket, a vérliszteket, a vegyes állati fehérje liszteket stb.), másoktól a hallisztek eltávolítását is megkövetelték a broiler tápokból. A húslisztek eltávolítása a tápokból formulázási szempontból nem jelentett problémát, mivel azok helyettesíthetõek voltak halliszttel. A halliszt közismerten kedvezõ aminosav összetételû, magas vitamintartalmú alapanyag, amelynek helyettesítése viszont már nem oldható meg egyszerûen. Ahhoz, hogy ez ne okozzon komolyabb problémát a broiler hizlalás során újra kellett gondolni a tápok vitamin és mikroelem kiegészítésének irányelveit. Elengedhetetlené vált az új alapanyag bázishoz illeszkedõ, a korábbiaktól eltérõ összetételû és beltartalmú premixek kialakítása. A nehézségeket tovább fokozza, hogy a fehérjeforrás helyettesítésére a szójadarán kívül a broiler esetében nincs igazán alternatíva, hiszen a broiler tápok magas energia- és fehérjetartalmát csak jó minõségû, magas koncentrációjú alapanyagok használatával tudjuk elérni. Egyéb baromfi állatfajok esetén a jövõben várható, hogy nagyobb szerepet kapnak majd az eddig mellõzött vagy csak ritkán és kis mennyiségben alkalmazott növényi fehérjehordozók, ipari melléktermékek, mint például a kukorica glutén és a napraforgó stb. Ezzel egyidejûleg még nagyobb figyelmet kell fordítani az aminosavak emészthetõsége alapján történõ receptura összeállításra, mivel a növényi fehérjék és aminosavaik emészthetõsége nagyon változó lehet.

A kizárólag növényi alapanyagok felhasználásával készült tápok esetén várhatóan a jövõben még nagyobb szerepet kapnak majd a különbözõ enzim kiegészítõk, amelyek felhasználásával tovább javítható a táplálóanyagok hasznosíthatósága a broilerek számára.

A következõkben néhány, az állati eredetû alapanyagokat nélkülözõ broiler tápok használata esetén gyakorlati körülmények között elõforduló problémára szeretnénk felhívni a figyelmet.

A növényi eredetû zsírporok a granulátum minõségét (szilárdságát) rontják, ha 3 % vagy ennél magasabb a bekeverési arány a recepturában. Súlyosbíthatja a helyzetet a takarmánybehordó csiga által okozott törés, ami által a csirkék elé kerülõ takarmány portartalma akár ötven százalék is lehet. A nagyobb arányú extrahált szójadara és full-fat szója felhasználás következtében megemelkedik a tápokban a kálium tartalom, amely a megszokottnál nagyobb vízfogyasztást okozhat a csirkéknél. A nagyobb mennyiségû vízfelvétel következtében valamivel hígabb lehet a madarak bélsara, amely végeredményben az alom minõségének gyorsabb romlását eredményezheti. Ennek kiküszöbölésére a broiler hizlaló gazdáknak két lehetõségük van: a szellõztetés intenzitásának növelése, illetve a gyakoribb felülalmozás. Bár mindkét módszer plusz költséget jelent a hizlalás során, ez mégis jóval kevesebb, mint a rossz alomminõség következtében jelentkezõ problémák (magas ammónia koncentráció, különbözõ állategészségügyi és lábproblémák, vágóhídi leminõsítés stb.) okozta kiesés.

A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy kedvezõ körülmények között a „vegetáriánus”, állati eredetû fehérjéktõl mentes tápsorral is jó eredményeket lehet elérni. Az eredmények ugyan valamivel elmaradhatnak az állati fehérjék felhasználásával készült tápsorokkal elérhetõ hizlalási mutatóktól, de a tartástechnológiákban leírtak pontos betartása esetén ez a különbség nem jelentõs.

A broiler takarmányozás új kihívása megoldható állati eredetû alapanyagok felhasználása nélkül is, de a jó termelési eredmények eléréséhez nagy odafigyelésre van szükség. Ellenkezõ estben a hizlalás eredményessége jelentõsen elmaradhat a megszokottól és a várttól. Célként jelölhetjük meg az állati eredetû fehérjehordozókkal készült tápot fogyasztó csirkékhez hasonló termelési eredmények elérését, hiszen azonos felvásárlási ár mellett a jövedelmezõség így nem csökken.


Gyenis József-Tóth Szabolcs