MENÜ

Intenzív gyümölcsösök zöldmetszése

Oldalszám:
2013.02.19.
A zöldmetszés és annak elõnyei

A metszés jelentõsége az idõk során nagyon sokat változott. A XVII. században úgy jelentkezett, különösen Franciaországban a napkirály (XIV. Lajos) uralkodása alatt és Firenzében is, mint a mûvészet egy sajátságos ága. Létrehoztak olyan mértani formákat, amelyek inkább látványosak voltak, semmint figyelembe vették volna a fajok fiziológiai igényét. Késõbbiek során áttörést jelentett a Bouché-Tomas sövény, amely bár mértani formát követett, mégis elsõként vette figyelembe a hajtásnövekedés és a termõképletek kialakulása közötti összefüggést.
Az erõs növekedésû alanyok nem adtak lehetõséget kisebb fák kialakítására, így kizárólag a metszéssel tudták szabályozni a fejlõdést. A gyenge növekedésû alanyok bevezetése után sokan azt gondolták, hogy a metszés, különösen a zöldmetszés jelentõsége háttérbe szorul. Az elmúlt évtizedek azonban bizonyították, hogy a gyenge növekedésû alanyok használata mellett a zöldmetszések megfelelõ idõzítése talán még nagyobb jelentõséggel bír, mint korábban. Mielõtt a zöldmetszés részletes bemutatásra kerülne, elõször azokat az okokat szükséges összegyûjteni, melyek általában véve a metszés szükségességét bizonyítják.

- Olyan koronaformát szükséges fenntartani, amely folyamatos termõképességet biztosít;
- az alternancia elkerülése végett szükséges egy úgynevezett vegetatív-generatív egyensúly biztosítása;
- olyan metszést kell biztosítani, amellyel nemcsak nagy mennyiségû, de jó minõségû termést érhetünk el;
- a metszéssel segítenünk szükséges más növényápolási (géppel elvégzett) munkák végrehajtását.

A metszések különbözõ módon csoportosíthatóak. Beszélnünk kell metszésmódokról, amelyek az ültetvény korának megfelelõen változnak: termõre fordítás, koronafenntartás, ifjítás. Metszéseket végezhetünk a fák nyugalmi állapotában, illetve a vegetáció során. Fontos megkülönböztetnünk az ifjító metszéstõl a termõrész ifjítás fogalmát. Míg az elsõ a fák egészére, addig a második kifejezés csupán az egyes fajok esetében jellemzõ közvetlen produkciót biztosító képletek ifjítására (többnyire gallyak) vonatkozik. A metszések különbözõ hatásának jobb megértéséhez szükséges a biológiai alapok rövid áttekintése is. Így elsõként meg kell említeni, hogy a hajtások csúcsrügye, illetve azok alapi része auxin hormont termel, amely a vegetáció során folyamatosan az alapi rész felé áramlik. Az áramlás gátlást idéz elõ, tehát az oldalsó rügyek nem vagy kis eséllyel hajtanak ki. A hajtás visszavágásával ideiglenesen megszüntetjük a gátlást, s az oldalsó rügyek felszabadulnak, kihajthatnak. Legnagyobb eséllyel a visszavágás alatt található úgynevezett végálló rügy hajt ki, valamint az alatta elhelyezkedõ rügyek is meglehetõsen nagy növekedési eréllyel fejlõdhetnek. Az alapi rügyek azonban nyugalmi állapotban maradnak, kihajtásukra csupán erõteljes visszavágás (úgynevezett rövidre metszés) során számíthatunk. Az sem mindegy, hogy a visszavágást milyen idõpontban végezzük. Nyugalmi állapotban a metszés erõssége a vegetációban fokozottabb vegetatív növekedéssel jár együtt. Ugyanakkor fontos megemlíteni a koronában található elágazódások vízszinteshez képesti elhelyezkedését is. Régóta ismert, hogy a vízszinteshez képesti közel 30°-os szögállás megfelelõen csökkenti a csúcsdominancia hatását. Ilyen elágazások elõnybe részesítése során egyensúlyt tarthatunk fenn a hajtásnövekedés és a rügydifferenciálódás között. A zöldmetszések erõssége (ellentétben a nyugalmi állapotban végzett metszéssel) nagyban gátolhatja a fák növekedését, különösen abban az esetben, ha a metszésre a vegetáció vége felé kerül sor. Fenti ismérvekre különösen oda kell figyelni a csonthéjasok esetében, amelyeket a gutaütés közismert kórokozói által kizárólag vegetációban metszhetünk. Két idõpont adódik a korona megfelelõ alakítására: egyik a rügyfakadástól virágzásig tartó meglehetõsen rövid periódus; a másik a termés betakarítása után adódó idõszak.

Az intenzív almaültetvények zöldmetszése

A 80-as évekkel szemben, amikor a nyugalmi állapotban végzett metszést fontosabbnak tartották, ma már egyértelmûen a zöldmetszést részesítik elõnyben. Ennek részben oka, hogy a zöldmetszés során jobban érzékelhetõ a koronában végzett alakítás, valamint az is, hogy a beavatkozás fékezi a növekedés ritmusát, segíti kialakítani (különösen a gyenge növekedésû alanyokon) a megfelelõ elágazódásokat, továbbá korábbi termõre fordulást eredményez. Itt kell megjegyezni, hogy sok termelõ visszanyúlt a Lorette-metszéshez éppen a megfelelõ termõre fordítás céljából (közismerten júliusban végzett beavatkozás). Ma már elmondható, hogy Európa legfejlettebb almatermõ vidékén, (Trentino-Alto Adige) mintegy 70-80 %-ban kizárólag zöldmetszést alkalmaznak. Azt is szükséges hangsúlyozni, hogy a zöldmetszésen - szemben a néhány évtizeddel ezelõtt ismert gyakorlattól - ma már inkább tavaszi, mint nyári beavatkozást értenek. Különösen elterjedtté vált az április második fele és május elsõ dekádja közötti metszés, amellyel meggátolható a túlzottan erõs hajtásnövekedés. Leginkább azoknál a fajtáknál alkalmazzák, amelyek erre hajlamosak (például a Jonathán fajtakör). Ugyanakkor nagy körültekintéssel kell eljárni, mivel a visszavágások túlzott mértékû elágazódáshoz, a korona külsõ felületének elsûrûsödéséhez vezethetnek. Ezért a tavaszi metszés többnyire a csúcsrügy, illetve a csúcsrügy alatti rövidebb hajtásrész eltávolításából áll. Fontos kitérni a hajlítás és a hajlító hatású metszések jótékony hatására is. Hajlításnak nevezzük a fiatal elágazódások megfelelõ szögirányú (közel vízszintes helyzetû) lekötözését, amelyet súlyok kihelyezésével is elérhetünk. A hajlító hatású metszések közé sorolják a fiatal, még zöld részek esetleges megtörését, továbbá hajlító hatású metszést dolgozott ki Dr. Brunner Tamás is: szektoriális és késleltetett szektoriális kettõs metszés néven. Az általa ajánlott metszéstechnika az utóbbi években közismertté vált. Errõl a speciális metszésrõl, amelyet mind nyugalmi, mind pedig korai vegetációs szakaszban elvégezhetünk, a késõbbiekben szólok. Végezetül meg kell említeni, hogy a fák 4-5 éves koráig elvégzett hajlító metszések által úgynevezett káros hatások is jelentkezhetnek. Már fiatal korban a gyenge növekedésû alanyok használata és a fenti növekedést (vegetációs erélyt) csökkentõ metszések alkalmazása által túlzott generatív erély jelentkezhet, esetlegesen kézzel vagy kémiai szerrel történõ termésritkításra lesz szükség. A nyári metszés leginkább Franciaországban alkalmazott, a már említett Lorette-metszés változatait alkalmazzák, amelyekkel kitûnõen irányítható a termésberakódottság mértéke. Kizárólag olyan ültetvényekben alkalmazhatjuk a fenti, intenzív eljárásokat, amelyeknek életkora körülbelül 15 évre korlátozott, mivel a fák hamar kimerülnek, produktivitásuk hosszabb életidõ során jelentõsen csökkenhet.

Az intenzív körteültetvények zöldmetszése

A körte metszése alapvetõen eltér az alma metszésétõl. A körte kizárólag többszöri úgynevezett gyenge metszésekkel irányítható. Azt is elsõként kell megjegyezni, hogy nem szerencsés (miként egyes almafajtáknál különösen elõnyös lehet) a fiatal elágazások visszametszegetése. Inkább szükség van a téli metszés olyan jellegû kiegészítésére, amelyet vegetációban végzünk el, s mindenképpen a hajtások válogatását, a fiatal elágazások lekötözését, hajlítását jelenti. Abban is különbséget kell látni, hogy az idõsebb fák másként reagálnak az egyes beavatkozásokra. A körte esetében két alapvetõ forma megvalósítására törekednek a termesztõk:

1. Koronaformák központi tengellyel: az elsõ évi téli visszametszést követõen csak tavaszi és nyári metszések következnek a megfelelõ elágazások létrehozása céljából. Szükséges azonban az elsõ 3-4 évben a központi tengely legalább 3,5 méteres meghagyása abból a célból, hogy az elágazások konkurenciáját gátoljuk. Az oldalelágazásokat télen, nyugalmi állapotban soha nem metsszük vissza, különösen akkor nem, ha azok 1 évesek, mivel a megmaradó rügyek tavaszi, erõteljes kihajtása által csak nehézkesen alakíthatnánk ki horizontális irányultságot. Közismert a termõkorú körteültetvények nyári, géppel végzett metszése (Olaszország: palmetta sövény), amely a túlzott zöld felület és a nagy mennyiségû rügyszám csökkentésére szolgál. Nálunk nem valósítható meg a fent nevezett Palmetta-sövény, mivel jelentõsebb az árnyékolás mértéke, mint a Mediterráneumban.

2. Kiterjedt koronaformák (váza vagy gúla): mindenképpen több metszést igénylõ formák, amelyeknél nélkülözhetetlen a nyugalmi állapotban történõ metszés, hiszen arról van szó, hogy a központi tengely egy, illetve két emeletén három, esetleg több közel egy pontból kiinduló elágazást hozzunk létre. Éppen ezért szükségesek lehetnek a téli visszavágások, ha a nyári megelõzõ metszéssel nem értünk el megfelelõ eredményt. Természetesen késõbbi termõre fordulásra számíthatunk, ugyanakkor hosszabb élettartamra. Az alanyhasználattal is körültekintõen kell bánni, hiszen jó affinitású, erõteljesen fejlõdõ oltványokra lesz szükségünk.

Az intenzív õszibarack-ültetvények zöldmetszése

A csonthéjasok esetében, amelyek sokkal nagyobb fényigénnyel rendelkeznek, mint az almatermésûek, a zöldmetszésnek természetesen olyan szerepe is van, hogy biztosítsa a korona belsõ részeiben a megfelelõ fényviszonyokat. Különösen fontos zöldmetszésben részesíteni az õszibarack fákat fiatal korban, az úgynevezett koronakialakító metszések során, hiszen a rügyfakadástól virágzásig tartó rövid szakasz nem lesz elegendõ, így nyári, illetve kora õszi beavatkozások szükségesek. Továbbá meg kell jegyezni, hogy a nagy számban elõforduló vízhajtások eltávolítása szintén célja a vegetációban többször megismételt metszéseknek. Elsõként kell foglalkozni a hajtások visszacsípésével, amelyet május vége felé és június elején végeznek (pincírozás). Szerepe a túlzott vegetatív erély csökkentése, a termõképesség fokozása. Olyan esetben javasolt elvégezni, ha elegendõ és megfelelõ fejlettségû termõvesszõ áll rendelkezésre. Következõ fontos lépés a már mutatkozó termések megfelelõ intenzitású fényhez juttatása, azaz a korona nyáron történõ megtisztogatása a felesleges asszimiláló felülettõl. Legnagyobb problémát és szakértelmet igényel annak meghatározása, hogy a szépen díszlõ ültetvényben a fiatal levelek hány százalékát távolítsuk el az aktív fotoszintetizáló felület javára. Ennek szakszerû meghatározása ugyanis, fajtánként a jó minõség elérése céljából nélkülözhetetlen. Kétségtelen, hogy a termés betakarítása után végzett metszés legalább olyan jelentõségû lehet, mint a kora tavasszal elvégzett, hiszen felmérhetjük a következõ év várható produkcióját, valamint korrigálhatjuk az olyan esetlegesen felmerülõ anomáliákat, amelyeket következõ év tavaszán már késõ lenne elvégezni (például egyes gallér elágazások meghagyása vagy eltávolítása, újabb y-elágazások kialakítása).

A intenzív cseresznyeültetvények zöldmetszése

A cseresznye intenzív termesztése során két leginkább elterjedt koronaformáról szükséges szót ejteni. A mediterrán országokban közismerten alacsony vázakoronának nevezett (vaso basso) formáról, melynek kialakítása az alábbi pontok szerint történik:

A/ a mélynyugalmi állapotot követõen az egy éves suhángot 25 cm-es magasságban vágják vissza.

B/ Az elsõ év májusában a vágás alatti rügyekbõl fejlõdnek az oldalelágazások. Az elsõ zöldmetszésre tehát akkor kerül sor, amikor a fiatal növedékek hosszúsága eléri az 50-60 cm-t, amelyeket mintegy 15 cm-re vágunk vissza.

C/ A fiatal fa, az elsõ zöldmetszést követõen, már minden olyan elágazással rendelkezik egyazon szinten, amelyek a jövõben a termést biztosítják. Elmondható tehát, hogy az elsõ év zöldmetszésével a termõre fordítás megtörténik és a korai terméshozás elõsegíti a fiatal elágazások megfelelõ szögállását is.

D/ A második év vegetációja során (március közepén) a fiatal hajtásokat 25 cm-re vágják vissza (mint utolsó visszametszés). Itt kell megjegyezni, hogy ebben az idõben még nem szükséges eltávolítani a korona belsejébe törekvõ elágazásokat.

E/ További fontos mozzanata a zöldmetszésnek, hogy május közepén azon új hajtásokat, amelyek elérik a 60 cm-t, szintén 25 cm hosszúságig vágják vissza. Természetesen nagy figyelmet fordítanak a fák határozott vázának kialakítására, s az esetleges konkurens elágazódásokat ággyûrûre metszve távolítják el. Harmadik év tavaszán (május közepén) a korona belsejébe hatoló hosszabb elágazások egyharmadra történõ visszavágása, esetleges eltávolítása jelenti a fõ munkát.

Másik lehetõség az intenzív cseresznye ültetvények kialakítása során, az úgynevezett karcsúorsó koronaforma megvalósítása. Itt kell részletesen kitérni Dr. Brunner Tamás munkájára, akivel volt szerencsém hosszabb idõn át együttmûködni. Az általa kidolgozott szektoriális metszések rövid ismertetõjét az alábbiakban adom meg.

Szektoriális kettõs metszés

Az elágazások alsó oldalán (féloldalt) a végálló hajtás csúcsi dominanciájának megszüntetése a cél, s nem pedig a felsõ oldalé, mint a hagyományos metszések esetében. A részleges anyagtranszport zavart tudatosan hasznosító szektoriális kettõs metszés keretében a visszametszés felsõ (belsõ) rügyre történik. Ezáltal a vázág alsó (külsõ) oldalán kapjuk a féloldalas beszáradást és egyben a szektoriális anyagtranszport zavart. A felsõ (belsõ) vázágoldalon viszont ez esetben a szállítási viszonyok zavartalanok. Belsõ rügyre metszve a vázág felsõ oldalának eleve nagyobb kihajtási hajlamát mérsékeljük, mert azon a helyen teljes mértékben érvényesül a vezérhajtás dominanciája. Az alsó (külsõ) oldalon a kihajtási hajlam viszont eleve kisebb a felsõ vázágfelszín felõl az alsó vázágfelszín felé harántirányban áramló auxin felhalmozódás miatt. Egyidejûleg az alsó vázágfelszínen a szektoriális anyagtranszport zavar a felszálló nedváram anyagainak torlódását is kiváltja. Így itt a csúcsi dominancia alól felszabadult alsó oldali rügyek jobb ásványanyag és feltehetõen fokozottabb gyökéreredetû citokinin ellátottsága jön létre. Mindez az alsó vázágfelszín rügyeinek kihajtását, a kedvezõ ferde helyzetû hajtásképletek keletkezését segíti. Felsõ vázágoldalon a vízhajtásképzõdést, az alsó vázágoldalon a felkopaszodást küszöböljük ki. Az elsõ évben ferde helyzetû, vagy ferde helyzetbe kötözött vesszõt (esetenként hajtást) belsõ rügyre metszünk. Ez történhet gyümölcsfajtól, illetve fajtától függõen nyár végén, õsszel, télen vagy tavasszal, de mindenképpen a hajtásnövekedés leállása után. Majd a következõ vegetációs ciklus végén, akár õsszel, vagy azt követõen tavasszal a végálló hajtást eltávolítjuk. Ha a végálló hajtás alatti elágazás nem elég kedvezõ helyzetû, visszametszhetünk egy második vagy harmadik kedvezõbb helyzetû alsó oldali hajtásra is. A megtartott hajtásképleteken ismét felsõ rügyre metsszünk, tehát megismételjük az elõzõ évi beavatkozást. A végálló hajtás eltávolítása után sem jön létre rendszerint vízhajtásszerû képlet a ferde hajtásképlet felsõ (úgynevezett belsõ) felszínén, mivel elõzõleg e hajtás dominanciája érvényesült, s így a felsõ vázágfelszín rügyeit legyengítette. Továbbá amire a felsõ vázágfelszínen elhelyezkedõ rügyek a végálló hajtás eltávolítása révén a dominancia alól felszabadulnak, addigra már kifejlõdnek és megerõsödnek az alsó vázágfelszín hajtásai, és ezek képesek maguk felé terelni a felszálló nedváram anyagainak jelentõs részét. Ennek ellenére – különösen a vízszintest közelítõ helyzetû vázágakon – a létrejövõ vízhajtásszerû képleteket a következõ esztendõben keletkezett végálló hajtás eltávolításával egyidejûleg lemetszhetõk, és ezután már adott helyen újabb vízhajtásképzõdésre nem kerül sor. A sudarat a legfelsõ emelet felett hagyjuk csúcsrügybõl növekedni, és a rajta spontánul keletkezõ elágazásokat egy-két internódium hosszúságú csapra metsszük vissza a legfelsõ ágemelet felett. A hosszú tengely, amelyet hosszú nyelû metszõollókkal illetve létráról kezelhetünk, idõközönként túl magas lesz, ezért 3-4 évente álsudaras visszametszéssel kell korlátozni. A növekedési erély csökken a felesleges vegetatív energia felhasználásával. A sudárszelepes tengelyen termést nem hagyunk, tavasszal a terméskezdeményeket eltávolítjuk. A termés a függõleges tengelyt elhajlítaná, csökkentené növekedést szabályzó szerepét. Egyben azt is meggátolja, hogy – mint katlanozás során történik – az egyik vagy másik végálló vázág az eltávolított sudár helyére kerüljön a fiziológiai csúcsregeneráció jegyében. A szektoriális kettõs metszés lényege, hogy a ferde vesszõ alsó oldalán kapcsolja ki a csúcsi dominanciát, amely szükségképpen a vízszinteshez közelebb álló hajtásokat eredményez. A hajlító hatást kiegészíti a felsõrügybõl képzõdõ végálló hajtás, amelyet csak egy vegetációs idõszak után távolítunk el. Majd a keletkezett 1-3 ferde vesszõ újra felsõrügyre metszésével folytatjuk a kötözés és támrendszer nélküli hajlítást. Evvel mintegy negyedére-ötödére csökkenthetõ a kézimunkaigény. Az elnevezése azért „szektoriális”, mert a metszés által kiváltott féloldalas anyagtranszport-zavart tudatosan használja fel. A „kettõs metszés” kifejezés arra utal, hogy a felsõ rügyre metszést követi a végálló vesszõ eltávolítása a „hajlított” ferde vesszõk felett

Dr. Iváncsics József
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Kertészeti Tanszék