MENÜ

Aktualitások a szántóföldi növénytermesztésben és a gyepgazdálkodásban VII. 15.-VIII. 15. között

Oldalszám:
2013.02.19.
„A természet varázsát
Ontja bõven a fûben,
Fában és a kõben.
Ó, nincs a Földön
Oly silány anyag:
Mely így vagy úgy
Ne szolgálná javad.”

Shakespeare:
Rómeó és Júlia, Lõrinc Barát
A meteorológiai adatok és tapasztalataink szerint is nyár dereka az év legszárazabb, legmelegebb idõszaka. A városlakó, ha teheti ekkorra idõzíti szabadságát, lehetõleg víz-közelben pihen, keres felfrissülést. A szántóvetõ ember sajnos nem teheti ugyanezt. Nem csupán a melegtõl „verejtékszagú” nekik ez a két hónapon átívelõ harminc nap, hanem a sok-sok tennivalótól, az ezernyi gondtól. Bizony nem a mûfénytõl lesz barna a mezei munkás és nem csak a kérlelhetetlen idõ vési mélyebbre arca barázdáit. Még számba venni is sok, amit ebben a szûk egy hónapban el kell végezni. Még javában tart a búza betakarítása, már ahol az aszály megkímélte a vidéket. Talán a tavaszi sörárpából, borsóból is van még kombájnolni való. Lassan a rozs is érik, szõkül a zab. De ebben az idõszakban várható többek között a len, a facélia, az olajretek, a mustár, a bab, a csicseri borsó, a fénymag, a fõvetésû mohar és a köles, a magnak termesztett baltacím, a tarka koronafürt, a bükkönyök beérése is. Augusztus közepe felé meg „bejöhet” a rostkender, a répamag is. Mind-mind olyan kultúrák, ahol a fajtáknak 3-4 nap az optimális betakarítási ideje, mert azon túl jelentõs a szemveszteség, romlik a minõség. A termésnek azon részét, amelyet nem lehet azonnal értékesíteni, tisztítani, esetleg szárítani, osztályozni, elõtárolni kell. Mindez sok munkával jár és nem kevés pénzbe kerül. Azonban a jövõt illetõen tanulságokkal is szolgál. Rámutathat technológiai változtatásokra, új szempontok szerinti fajtaválasztásra.

A betakarítással szinte egy idõben kell a melléktermékek hasznosítását és a területrõl történõ letakarítását elvégezni, hogy mielõbb kezdõdhessen a tarlómûvelés, esetenként a középmély lazítózás, a másodvetés, vagy a nyárvégi-kora õszi vetést elõkészítõ talajmunka, de ez az ideje a melioratív meszezésnek is, ahol erre szükség van.

A szalma, a magszalma, a kukoricaszár sorsa, kezelése régtõl fogva neuralgikus pontja gazdálkodásunknak. Abban mindenki egyetért, hogy a talajerõ-gazdálkodási, a takarmányozási vagy újabban a tüzeléstechnikai értékük óriási. Csak az elvbõl nem akar gyakorlat lenni, mert itt is több a jó tanács, mint a pénzügyi segítség.

Az állattartással foglalkozó gazdák viszonylag jobb helyzetben vannak, alomnak, tömegtakarmánynak hasznosítani tudják a legtöbb mellékterméket. Közepes minõségû réti szénával egyenértékû a zab, a borsó, a bükkönyfélék szalmája, a mohar, a köles, a fénymag szalmáját a juhok télen szívesen fogyasztják. A pillangósok magszalmája, ha deszikkánst alkalmaztak csak alomként hasznosítható. A csak növénytermesztést folytatók elõtt is kínálkozik elfogadható megoldás. Ipari, kézmûipari célra lehet a gabona szalma egy részét értékesíteni, a többit az egyéb magszalmákkal együtt a talaj szervesanyag készletének gyarapítására szabadna csak használni. Csak egyet ne tegyenek! Tartózkodjunk a szalma- és a tarlóégetéstõl! Tûzveszélyes, szerves-anyag pazarló, több kárt tesz a hasznos élõszervezetekben, a környezetben, mint amit mondva csinált, számtalanszor cáfolt elõnyéül felhoznak. Termõföldjeink szerves-anyag tartalma egyre fogy, úgyszintén a szerves-trágya is évrõl-évre kevesebb, ezért még a rossz C:N arányú tarló-, gyökér- és szalma maradványokat is meg kell becsülni. A legjobb persze az lenne, ha jutna legalább 30-40 kg/ha N ezeknek a lebontásához, de hát megint csak a pénzszûke, ami közbeszól.

A gabonafélék és az elõzõekben felsorolt egyéb nyári betakarítású növények közel 2 millió hektárt tesznek ki. Nagyrészük, különösen a kalászos gabonák után szakmailag kötelezõ lenne a tarlóhántás, majd a tarlómûvelés. A tarlóhántás sekélyen, 8-12 cm mélyen végzett forgatás-lazítás-porhanyítás, amellyel egyrészt szigetelõ réteget képezünk a maradék talajnedvesség megõrzéséért, elõsegítjük a szervesanyag feltáródást, írtjuk a fõnövény alatt kikelt gyomokat, egyúttal „vetõágyat” is képezünk a „szemveszteségnek”, a talaj gyommag készletének, hogy aztán a tarlómûveléssel ezeket megsemmisítsük. A tarlóhántás ezen kívül megkönnyíti, energia- és mûvelet takarékosabbá is teszi a következõ mûveleteket. A tarlóhántás csak a laza szélkártól (defláció) fenyegetett homok- és kotu talajokon szabad elhagyni. A tarlóhántás több, kisebb elõnybõl összeadódó jótékony hatása azonban csak akkor érvényesül, ha a betakarítás után, azzal szinte egy idõben hajtjuk végre és le is zárjuk hengerrel, ez utóbbi mûvelet csak kivételesen nedves talajon maradhat el. A tarlóhántás egyúttal növény- és talaj egészségügyi szempontból is fontos, különösen ott, ahol az egyik kalászos gabonát a másik követi. Eszközei a talajkötöttségéhez igazodó különbözõ fajlagos terhelésû tárcsás boronák, lazább talajokon pedig jó munkát végeznek az ásóboronák, mindkét esetben gyûrûshenger zárja (lehetõleg kapcsoltan) a felszínt. A tarlóhántással kapcsolatban újabban felmerült az ún. „kémiai tarlómûvelés” és legalább is a sorrendiséget illetõen a helyenként szükségessé váló középmély lazítózás (forgatás nélküli talajmûvelés, eke, vagy tárcsatalp betegség gyógyítása). Véleményünk szerint mindkét esetben elõször a jó minõségû tarlóhántásé az elsõség. Az évelõ, erõs vegetatív szaporodású nád, fenyércirok, acat, stb. ellen ez után következhetnek a herbicidek. A középmély altalaj-lazítózás 3-4 évig akkor fejti kedvezõ tartamhatását, ha a mûvelet mélységében száraz a talaj (víztartalma a szántóföldi vízkapacitás 50 %-a alatt van) és a lazítótestek egymástól való távolsága nem nagyobb, mint a lazítózás mélységes. A lazítózás mélysége a tömörödött réteg elhelyezkedésétõl függõen max. 45 cm, az ékalakú lazítókések kisebb rögösödést okoznak, mint a lúdtalp formájúak, ha az altalaj sziklás, a felszínre került nagyobb kövek összegyûjtésérõl gondoskodni kell.

A jó minõségben végzett tarlóhántás augusztus elejére, közepére kizöldül, ekkor „feketére” kell mûvelni, vagy a kora õszi vetésûek alá elõkészíteni a gyökér- és vetõágyat. Eszközei lehetnek: kultivátor, ásóborona, tárcsa, eke, kombinátor.

Ez az utolsó lehetõség (a fehérmustár kivételével) másodvetésekre, errõl ugyanebben a számban külön cikkben tájékoztatjuk olvasóinkat.

Ebben a száraz, meleg periódusban, ahol szükséges, és aki csak teheti, öntözzön. A szója, a kukorica, a burgonya, a cukorrépa, a lucerna, a rétek és a legelõk szomjaznak, a mesterséges vízpótlás növeli (esetenként már csak menti) a termést, javítja a minõséget. A nagy párolgási veszteségre való tekintettel késõ délutántól kora reggelig szervezzük a mûszakot. A takarmánytermesztõk, állattartók, ha öntözni tudták a lucernát, herefüvest, azok most takarítják be a 3. növedéket. A legelõn itt az ideje a tisztító kaszálásnak és a pihentetett szakaszokon az öntözésnek. A sok, napi teendõ mellett idõt kell szakítani az õszi vetésû növények fajta kiválasztására, a vetõmag megrendelésekre. Akik a nyári betakarítású kultúráinknál aszálykárt szenvedtek, mielõbb vegyék fal a falugazdászokkal a kapcsolatot, kárenyhítésre ígért támogatást az FVM. A vetõmagtermesztõknek (hibrid kukorica, lucerna, répa) a címerezés, az idegenelés, a szemlék is adnak munkát. Még be sem fejezõdik jószerint a nyári munkák dandárja, de már készülni kell az õszi „csúcsra”. Vegyük számba lesz-e pénz alapmûtrágyára, gázolajra, fogadóképesek-e a terménytárolók, szárítók, silók. Legyenek üzemképesek erõ- és munkagépeink, a napraforgó, a szója, a szemes kukorica betakarításához már most vizsgáljuk át az adaptereket, a burgonya- és répabetakarító gépeinket, vagy idõben gondoskodjunk a bérmunkáról. Az õszi betakarítás mellett fel kell készülni a mintegy másfél millió hektárt kitevõ õszi vetésekre. A betakarítás és a vetés ezen kívül jelentõs szállítókapacitást is igényel. Szállítóeszközeink legyenek forgalom- és üzemképes állapotban, különös tekintettel az õszi kellemetlen idõjárás körülményeire.

Ehhez a sok-sok embert próbáló munkához kívánok a Szerkesztõ Bizottság nevében is jó egészséget és sikeres nyári betakarítást, felkészülést az õszi csúcsra.


Dr. Késmárki István