MENÜ

Mélyalom vagy rácspadozat…?

Oldalszám:
2013.02.19.
Az állattartás állatjóléti illetve környezetvédelmi vonatkozásainak napjainkban aktuális kérdése késztetett egy német kutatócsoportot, hogy hízósertések esetében, - kísérleti körülmények között-, megvizsgálja a címben említett két tartási módot, és feltárja azok elõnyeit, illetve hátrányait. (a kísérletrõl szóló eredeti cikk angol nyelven olvasható a „PIG PROGRESS” címû nemzetközi sertéstenyésztõ szaklap 2001. évi 17. számában – Prof. Dr.Stefan HOY, Állattenyésztési és Genetikai Tanszék, Justus Liebig Egyetem, Giesen).
A kísérlet során két azonos légterû (80 m3), természetes szellõzésû kutricában helyezték el a sertéseket. Az egyik kutricában trágyaelvezetõ-csatornával felszerelt, szilárd, teljes rácspadozatot alakítottak ki (egyedenként 0,7 m2 férõhelyet biztosítva), amelybõl a hígtrágyát egyszer, a hizlalási ciklus végén távolították el. A másik kutricában, fenyõfa forgács felhasználásával (70 cm vastag rétegben), mélyalmos rendszert alkalmaztak (egyedenként 1 m2 férõhelyet biztosítva), ahol a bélsarat hetente egyszer a mély alom különbözõ részébe beforgatták. Mind a két rendszerrel 6 kísérletet végeztek, kutricánként 20 kasztrált sertéssel. Az egyes hizlalási ciklusok során a mélyalmos rendszernél eltérõ adalékanyagokat (pl.: Ecozyme, Envirozyme, Bioactive por) adtak az alomhoz a beforgatás során. Minden kutricát két önetetõvel szerelték fel, az etetés ad libitum történt. Mindkét rendszer egyaránt rendelkezett levegõ-beeresztõ nyílással a kutrica hátsó részében és egy légkivezetõ csatornával az elülsõ résznél. A kezdeti 22 °C-os környezet hõmérsékletet fokozatosan csökkentették a hizlalási periódus végéig 17 °C-ra, a ventilláció mértékét pedig 32 m3/óra/sertés-rõl növelték 70 m3/óra/sertés-re. A légáramlás sebességét elektromos berendezéssel, az ammónia (NH3), a nitrogén-oxid illetve – dioxid(NO, NO2), valamint a szén-dioxid (CO2) és a dimethylamine koncentrációt Multigasmonitor 1302 és Multiplexer mûszerekkel folyamatosan mérték. A mûszerek segítségével a kibocsátott N-gázok mennyisége (az NH3, NO2 alapján, valamint mély alom esetében +5%NO – Voermans et al 1993), a takarmány kémiai analízise (N-tartalom meghatározása) alapján pedig a nitrogén bevitel (N tartalma) határozható meg.

A sertések súlyát egyedenként határozták meg a hizlalás elején és végén, az elfogyasztott takarmány mennyiséget naponta mérték. A levágást követõen meghatározták a hús arányát és a testeket az E,U,R,O,P csoportok szerint osztályozták. A kórbonctani vizsgálatok alapján a tüdõ állapotát egészséges/közepes/súlyos elváltozások alapján osztályozták, míg a máj károsodását az Ascaris suum nevû hengeresféreg okozta elváltozások léte és súlyossága alapján jellemezték. A hús minõséget annak pH-jával (a leölés után 45 perccel) jellemezték, valamint a PSE (pale, soft, exudative – fakó, lágy, „ödémás”) hús elõfordulási gyakoriságát is feljegyezték.

Magatartás-vizsgálatokat két hizlalási ciklusban végeztek, videofelvevõ segítségével. A megfigyelt sertések 8 órán keresztüli tevékenységét etogramok alapján elemezték. Feljegyezték az állatok közti ellenséges viselkedéseket az etetõ környékén, illetve a kutrica egyéb részein, a fül és farok rágások esetszámát valamint a dörgölõdzéseket.

Gáz koncentráció illetve kibocsátás

A rácspadozatos, hígtrágyás rendszerben az ammónia átlagos koncentrációja 13,2 ppm volt, míg a mély almos rendszer esetében 9,6 és 21,4 ppm közötti értéket kaptak attól függõen, hogy milyen jól „mûködött” a rendszer. A NO2 koncentrációja rácspadozat esetén a normál szintnek (300ppb) megfelelõ volt, a mélyalmos kutricákban viszont jóval magasabb érték volt mérhetõ, volt hogy az 5ppm szintet is elérte. A hígtrágyás rendszerbõl történõ ammónia kibocsátás átlagosan 3,9 kg/sertés/év (2,9 és 5,6 voltak a szélsõ értékek). Amíg a rácspadozatos tartás esetében nem volt NO2 kibocsátás, addig a mélyalmos rendszerben magas, - 0,59 és 3,46 kg/sertés/év közötti- értékeket mértek. A legalacsonyabb N-vesztés (0,92 kg N/hízó) a hígtrágyás rendszerben volt tapasztalható, míg a nagy „gáz-kibocsátó felület” miatt a legmagasabb (1,76 kg N/hízó) értéket a mélyalmos rendszerben jegyezték fel.

Gyarapodás és Húsminõség

A mélyalmos és a rácspadozatos rendszerben tartott sertések között nem volt szignifikáns különbség a „hozam” tekintetében. A napi súlygyarapodás a mélyalmon tartott hízóknál 806g míg a rácson tartottak esetében 796g volt A hús minõségében, csak úgy, mint a PSE elõfordulási gyakoriságába, szintén nem volt a két csoport egyedei között különbség. Ezen eredmények azt mutatják, hogy egymástól teljesen eltérõ tartási rendszerekben is elérhetõ ugyanaz a húsminõség.

Az egyes állományok egészségügyi helyzetében viszont jelentõs különbségek adódtak. A rácspadozaton tartott sertések esetében alig (80 vizsgált sertésbõl 1 esetében) lehetett találni hengeresférgek okozta „tejfoltot” a májon, ezzel szemben a mélyalmon tartott hízók közt igen nagy százalékban fordult elõ patológiás májkárosodás (többnyire hepatitis parasitaria),sõt egyes csoportok esetében az egyedek 100 %-a fertõzött volt az Ascaris suum nevû hengeresféreggel. Ez utóbbi tartásmódnál, átlagosan, a levágott sertések 58 %-ában fordult elõ májkárosodás. A hizlalás 1., 35., és 70. napján végzett bélsárvizsgálatok eredményei, a férgek illetve fejlõdési alakjainak elõfordulása tekintetében, növekvõ tendenciát mutattak. Ha a parazita megjelenik az adott állományban, akkor nagyon nehéz onnan azt kiirtani. A parazitaellenes kezelés csak átmeneti megoldást jelent a férgek alomban való folyamatos jelenléte miatt. Faforgács alomanyagként való használata esetén az atipikus mycobacteriumok okozta patológiás nyirokcsomó károsodások kockázata szintén növekszik.

A sertések viselkedése

Nyolc órás vizsgálati idõszak alatt összesen 91 percnyi (19%) aktivitást mutattak a mélyalmos elhelyezésben, míg a rácspadozaton ez az érték csak 69 perc (14%) volt. A mélyalmon tartott állatok aktivitásának közel 90 %-a irányult az alomanyagra és az idõnek csak 11 %-ban a csoporttársakra. Ezzel szemben a rácspadozaton tartott sertések esetében az össz-aktivitási-idõnek csak 39 %-ában játszottak a behelyezett láncokkal, autógumikkal, fatárgyakkal, 22 %-ában az egyedek közti interakció volt megfigyelhetõ, és 39 %-ában „álturkálással” (mely során a rácspadozatot próbálták „túrni”) foglalták el magukat az állatok. Nagyobb volt a fül és farok rágás, illetve dörgölõdzködés gyakorisága is a rácspadozaton tartott hízók esetében, bár azt ki kell emelni, hogy ezen viselkedés a mélyalmon tartott sertések esetében is elõfordult, de a gyakorisága jóval alacsonyabb.

Összefoglaló

Az elõbbiekben leírt megfigyeléseket felhasználva próbálták az egyes tartási módokat jellemezni és ennek során megállapítható, hogy egyértelmûen kimondani valamelyik tartási módra, hogy jó vagy rossz, nem lehet, hisz mindegyiknek vannak elõnyei és hátrányai. A vizsgálati eredményeket összefoglalva a mélyalmos rendszer elõnyei a következõk:
• Az ammónia koncentráció illetve kibocsátás csökkentésének (akár 25 % is) lehetõsége, de csak abban az esetben, ha a mélyalom megfelelõ módon „mûködik”. Ellenkezõ esetben ugyanis az átlagos ammónia koncentráció érték akár 20ppm fölé is emelkedhet a „gázkibocsátó-felület” nagysága miatt.
• Faforgács használata esetén, a szag kibocsátás csökkenése érhetõ el, de csak az elsõ néhány héten, mert addig a friss fa szaga elnyomja a kibocsátott kellemetlen szagot.
• A sertések számára több lehetõséget biztosít a fajra jellemzõ tipikus viselkedési formák gyakorlására, -minta a turkálás, vagy különbözõ tárgyakkal való foglalatoskodás-, ugyanakkor csökken a fül és farok rágás illetve a dörgölõzködés gyakorisága.
A faforgács vagy szalma mint alomanyag felhasználásával kialakított alternatív tartási módoknak, - különösen a mélyalmos rendszereknek-, vannak természetesen hátrányai és korlátjai is, ezek pedig az alábbiak:

• Az alomanyag kezelésekor (pl.: beforgatáskor, eltávolításkor), vagy magas környezeti hõmérséklet esetén növekszik az ammónia koncentráció illetve a kibocsátás.
• Nagy mennyiségû (NO, NO2) kibocsátás (fõleg mélyalmos rendszerben).
• A hígtrágyához viszonyítva magasabb „N-gáz” veszteség.
• Az alacsonyabb higiéniás viszonyok (pl.: a csoportok között a takarítás és fertõtlenítés hiánya – különösen mélyalomnál) miatt paraziták vagy más patogének okozta fertõzési veszély.
• A hengeresférgek okozta májkárosodás elõfordulásának nagyobb gyakorisága, amely egyben negatív behatással van a hizlalási mutatókra is.
• Fa forgács alomanyagként való használata esetén a bélfodri nyirokcsomók atipikus mycobacteriumok okozta károsodásának nagyobb kockázata.
• Fentieken kívül még faforgács vagy szalma alomanyagként való használata, -a rutin kezelési teendõk (alom eltávolítása, új almozás) következtében-, magasabb munkaerõ költséggel is járnak.

A fentiekben leírt kísérleti eredmények mindenkép elgondolkodtatók, és ugyan a címben megfogalmazott kérdésre egyértelmû válasz, - miszerint, hogy melyik a tökéletes megoldás-, nem adható, de a vélemény formálását elõsegíthetik. A cikk nem tér ki a rácspadozaton tartott sertések esetleges lábsérüléseinek gyakoriságára és súlyosságára, pedig állatjóléti szempontból ez a rácspadozat (illetve az alom nélküli tartás, legyen az rács vagy egybefüggõ beton) egyik hátránya (még akkor is, ha az a termelési mutatókat nem rontja – hisz ez már gazdasági szemlélet lenne). A lábsérülések következményeként kialakuló, - csak a vágóhídon megállapításra kerülõ- tályogok, illetve vérfertõzések (ez utóbbi csak kiegészítõ bakteriológiai vizsgálatok alapján derül ki) miatt indokolt, rosszabb fogyaszthatósági húsminõsítésbõl, vagy akár a teljes test elkobzásából fakadó gazdasági károk szintén jelentõs szintet érhetnek el.

Ez utóbbi kérdéssel, illetve a kísérlet során vizsgált szempontokkal kapcsolatos véleményeket, hazai gyakorlati tapasztalatokat, -összevetés, értékelés céljából-, szívesen várjuk a szerkesztõség címére.


Dr. Aradi Miklós