MENÜ

A szarvasmarha tejtermelése és mozgásképessége

Oldalszám:
2013.02.19.
A tehenek tejtermelése és végtagjaik minõsége összefüggésben, kölcsönhatásban van egymással. A 10.000 kg felé haladó éves laktációs termelés jelentõs mértékben veszi igénybe a tehén szervezetét, megítélésünk szerint talán túlzottan is, ha figyelembe vesszük, hogy a magyarországi holstein-fríz tehénállomány szelekciójában olyan kívánatos tulajdonságok, mint a hosszú, hasznos élettartam, vagy a tej hasznosanyag-tartalmának (elsõsorban fehérje és zsír) növekedése – több okból – nem érvényesül megfelelõ mértékben. A tehenek termelésük alatt nem érik el átlagosan a három laktációt és ez alatt a viszonylag rövid idõ alatt sok, de aránylag „híg“ tejet termeltetünk velük. Ez túl sok vizet is jelent az értékes tejalkotórészek mellett, ami túlzottan megterheli az állat ellenálló képességét is, nem beszélve itt a fejési, tárolási, szállítási és feldolgozási nehézségekrõl.
A tejtermelés hatása a végtagokra

A nagy tejtermelés és a végtagok ellenálló képessége között negatív genetikai kapcsolat van, ami azt jelenti, hogy a termelés növekedésével enyhén növekszik a sántasági esetek gyakorisága, tehát a növekvõ termelés mellett gyengül teheneink végtagjainak teherbíró és mozgásképessége. Nagy termelésû tehenek között sok olyan egyed található, melyeknél a végtagok funkciója, lábvégeik állapota romlik. Ezt a folyamatot természetesen befolyásolja, hogy a laktáció és az életkor elõrehaladtával a lábak küllemi tulajdonságai is romlanak. A mellsõ lábak állása lábtõben szûkül, ami túlterheli a belsõ körmöket, a hátulsó lábak oldalnézetbõl bírálva fokozatosan kardos jellegûvé válnak, ami a körmök sarki részeit túlterheli, a sarkot koptatja, rontja a végtagok teherviselõ képességét és vérellátását is. A hátulsó lábak hátulnézetbõl viszonylag kis állományhányadnál maradnak párhuzamosak, inkább gacsosabbá válnak. Ez a változás rontja a terjedelmes tõgy elhelyezkedését és magát a mozgásképességet is. Ezek a változások a kötött vagy korlátozott mozgástéren tartott teheneknél nem tûnnek túlságosan hátrányosnak, pedig a tehenek mozgásképességét, pl. a felállás és lefekvés gyakoriságát, vagy a rendszeres takarmányfogyasztás képességét is rontják. Általános tapasztalat az is, hogy az egyébként egészséges, de kevés tejet adó tehenek végtagjai és lábvégei is egészségesebbek, és ezek nehezebben is sántulnak meg. A magas tejtermelésre szelektált tehéncsaládok vagy állományok kezelési költsége 20%-kal is megnövekedhet.

Selejtezés sántaság miatt?

A nagy tejtermelés és a lábvégbetegségek miatti selejtezés között kimutatható kapcsolat van ugyan, de a selejtezési okok között hamarabb szerepel a tejtermelés csökkenése, az emésztõszervi megbetegedés, a tõgygyulladás vagy szaporodásbiológiai rendellenesség, mint a sántaság. A termelés növelése és a modern tartástechnológiai viszonyok fokozott mértékben veszik igénybe a szarvasmarha egészségét és csökkentik hasznos élettartamát. A tehenek termelésben töltött idejét nem csak a termelési színvonal, de a fajta, a tartási rendszer, a tenyésztõi célkitûzések, a takarmányozás vagy az adott gazdasági év is befolyásolja. Tehénállományunkban a selejtezési arány – optimális esetben 25-35% – hatással van a termelés gazdaságosságára. A nyugat-európai országokban a sántaság miatti selejtezés általában az elsõ 3-4 ok között található, az USA-ban eléri az 5-15%-ot. A tehenek legalább harmada két vagy több ok miatt kerül selejtezésre, ezért a kiesésük oka sokszor nem egyértelmû, mert kiesési okként általában csak egyet tüntetnek fel. A vágóhídi vizsgálatok ugyanakkor azt igazolják, hogy az alacsony termelés és meddõség miatt selejtezett tehenek mintegy 80%-ának valamilyen csülökbetegsége is volt. Leggyakoribb a selejtezési okok között a meddõség, az alacsony termelés, a tõgybetegség vagy -rendellenesség és a sántaság szerepel. Kötetlen tartású állományokban általában nagyobb mértékû a sántaság miatti selejtezés, mint kötött tehenek között. Hazai állományainkban a legtöbb tehenet meddõség, gyenge termelés, kényszervágás és tõgybetegség miatt selejtezik le. A kiesések okai között az elhullás vagy egyéb betegség is gyakran szerepel. A hibás lábszerkezet vagy sántaság miatti selejtezési arány meglehetõsen alacsony, mintegy 1,5-1,8%-os, ami a gyakorlatban sokszor lényegesen magasabb. Ez azt jelenti, hogy a lábhibás egyedek sokszor más ok miatt kerülnek ki a termelésbõl. Nem könnyû pontosan megállapítani, hogy pl. a kondícióromlás, vagy egyes szaporodásbiológiai eredetû rendellenességek hátterében sántaság húzódik meg, vagy éppen fordítva, az egyes csülökbetegségek más betegségeknek a szövõdményei, esetleg az ellenálló képesség általános csökkenésének következményei. Ennek az említett kedvezõtlen hatásnak a kivédésére részben fokoznunk kellene a tej beltartalmára irányuló szelekciót, a tejmennyiség növelése helyett, részben pedig lábszerkezeti tulajdonságokban javító hatású bikákat lenne célszerû növekvõ arányban használnunk. Ide tartozik, hogy javítanunk kell az üszõ- és tehénállományunkban a lábszerkezeti tulajdonságokat is. A kedvezõen meredek körömszögû, rövidebb körömátlójú, a hátulsó végtagokra nézve párhuzamos vonalú, oldalnézetbõl kedvezõen ívelt lábú, jó mozgású üszõk és tehenek kiválasztása, illetve ezen tulajdonságokat javító bikák használata néhány év alatt fokozatosan csökkentheti a sántaság kialakulásának kockázatát, hiszen az említett tulajdonságok különbözõ lábvégbetegségekkel is összefüggésben vannak. Azt mondhatjuk, hogy kedvezõ állapot, ha egy tehén nem sántít vagy kisebb-nagyobb állományban a sántaság mértéke 5% alatt van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a különbözõ lábvégbetegségek enyhe, ún. szubklinikai formája nem lehet gyakori teheneinknél. Leggyakoribb ilyen betegség az ujjak közötti bõrgyulladás, mely a végtagok teherviselõ képességét rontja, a sarkat koptatja. Ennek a betegségnek az elterjedtebb, súlyosabb stádiumú formái a zsúfolt elhelyezésre, szennyezettebb, elhanyagoltabb tartási körülményekre, kevésbé hatékony lábfürösztésre utalnak. Gyakoribb karámozással, a vemhes üszõk és szárazon álló tehenek idõszakos legeltetésével, a tartási feltételek javításával a betegség aránya csökkenthetõ.

Olyan betegségeknél, mint a talpfekély, az ujjak közötti flegmone és ujjak közötti szövetszaporulat, általában alkalmi elõfordulást és néhány százalék stagnálást tapasztalhatunk. A takarmányozási vagy tartási feltételek romlásával ezeknek a betegségeknek az elõfordulása növekedhet. Ezt eredményezheti olyan bika használata is, mely ezen betegségek kialakulására vezetõ hajlamot genetikailag hordozza. Mai ismereteink szerint két betegség is szorosabb kapcsolatban van a tejtermelés növekedésével. Ezek a laminitisz és a digitális bõrgyulladás, vagy a Mortellaro-féle betegség. A tehenek – tejtermelésük növekedésével – fogékonyabbakká válnak az emésztési eredetû betegségekre, táplálóanyag-forgalmi zavarokra is. Közöttük hamarabb megjelennek a körmök talpszarujában a szubklinikai laminitisz olyan tünetei, mint az enyhén túlterhelt körmök bevérzése, vagy duplatalp kialakulása, fehérvonal rendellenességei. Ha nem sikerül idõben a kiváltó okokat megszüntetni, teheneinken két-három hónap alatt az idült laminitiszre utaló körömtorzulások is megjelennek és szövõdményként több lesz közöttük a talpfekélyes eset is. A laminitisz a körmök különbözõ súlyosságú irhagyulladásához vezetõ betegsége, és a nagy termelésû tehenek leggyakoribb lábvég-rendellenessége. A takarmány megfelelõ ásványianyag-ellátása vagy biotin etetése elõnyös lehet, de nem szabad elhanyagolnunk a kondíció folyamatos ellenõrzését sem. A betegség kialakulásának kritikus idõszaka az ellést követõ hónap, amikor a növekvõ tejtermelésnek nincs elegendõ táplálóanyag-fedezete takarmányból vagy éppen a tehén kondíciójából eredõen. Ebben az idõszakban nagy gondot kell fordítanunk a csülökápolás elvégzésére is, hiszen a túlterhelés, amit a túlnõtt vagy deformált körmöknél tapasztalunk, már összefüggésben lehet a körmök irhájának elõzetes sérülésével.

A Mortellaro-féle betegség – bár fertõzõ jellegû – nem minden állatot betegít meg egyformán, üszõk között meglehetõsen gyakori betegség, de gyakran tapasztaljuk olyan teheneknél is, amelyek egyéb betegség miatt csökkent ellenálló képességûek, gyengébb kondíciójúak. Utóbbi vizsgálataink szerint a nagy tejtermelés is hajlamosít a mortellárós fertõzésekre.

A sántaság hatása a tejtermelésre

Ismeretes, hogy a tejtermelõt mindenekelõtt az a tejveszteség érinti gazdaságilag, amelyet az esetleg elõforduló végtagbetegségek következtében elveszíthet. A tejveszteség nem a csülökbetegségek tüneteinek közvetlen következménye, hanem az ezek hatására is bekövetkezõ mozgászavaré, sántaságé. Tehát az okoz tejtermelés-csökkenést, ha az állat mozgása rendellenessé válik, végtagjainak használata az egészségestõl eltérõ és rendszerint fájdalommal is jár. Teheneink sántasága egyes esetekben elkerülhetetlen, de gondos ápolással, megelõzéssel és rendszeres ellenõrzéssel aránya általában mérsékelhetõ.

Az említett betegségek közül a talpfekély, az ujjak közötti flegmone és a Mortellaro-féle betegség már enyhe formájukban is sántaságot okoznak, ami fokozatos mértékû tejtermelés-csökkenéshez vezet. Ennek oka nem a genetikai tejtermelõ képesség romlása, hanem a takarmányfogyasztás és az ehhez kapcsolódó kérõdzés és pihenés akadályozása. A tejcsökkenés a laktáció elsõ felében nagyobb mint késõbb, és általában 10-20%-os mérték közötti, de ezt maghaladó is lehet, ritkán éri el azonban a napi tejtermelés 35-40%-át. Ha figyelembe vesszük, hogy napi 25 kg tejtermelésû teheneknél a sántaság miatt bekövetkezõ tejveszteség legalább 2,5 kg tehenenként, akkor ez például 50 tehén esetén naponta 125 kg és legalább 10.000 Ft értékesítési veszteség. Ez jelentõs tétel, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a magas borjúnevelési költségek milyen viszonylag rövid termelési ciklust terhelnek. Ilyen esetben a tejtermelés gazdaságossága különösen érzékeny minden kis ráfordításra vagy hozamra is. A sántaságot nem okozó szubklinikai tünetû lábvégbetegségeknél nem mutatható ki egyértelmûen a tejtermelés csökkenése, de mihelyt ezek következtében takarmányfogyasztás-csökkenés, kondícióromlás, egyéb szövõdmények mutatkoznak, már megjelenhet a növekvõ mértékû tejcsökkenés is. A csülökápolásnak ezért van nagy jelentõsége, mert az említett, alattomos szubklinikai tüneteket segít idõben felderíteni és a várható tejveszteséget ezáltal megelõzhetjük.

Fontos tehát, hogy teheneink növekvõ termeléséhez jó funkcionális küllem, esetünkben egészséges végtagok, jó mozgásképesség is társuljon. Ha erre nem fordítunk kellõ figyelmet és csupán a termelés növelésére törekszünk, annak az lesz a következménye, hogy a növekvõ tejmennyiséget egyre nagyobb elõállítási költséggel, azaz egyre kisebb haszonnal tudjuk megtermelni. A gazdaságosság javításának egyik lehetséges módja éppen a ráfordítások csökkentése. A termelés hatékonyságát javíthatjuk tenyésztési, selejtezési, egészségmegelõzési szempontok figyelembevételével, illetve azzal, hogy a tehenek sántasági eseteinek számát rendszeres ellenõrzéssel és gondos ápolással csökkentjük. A nagy termelésû tehén "kényes" – ahogy régen is mondták. Ez igényeinek megfelelõ és gyors ellátását, gondozását jelenti.

Dr. prof. Györkös István,
ÁTK – Herceghalom
Dr. habil. Báder Ernõ,
NYME – Mosonmagyaróvár