A fejés módja, mint a szomatikus sejtszámot befolyásoló tényezõ

A témával foglalkozók többsége a tõgy jó elõkészítését fontosnak ítéli, – a tõgyek tisztaságától függõen –, azonban törekedni kell a száraz elõkészítésre, amely elsõsorban a tõgybimbókra és azok közvetlen környezetére terjedjen ki. Terjedõben van a fejés elõtti bimbófertõtlenítés, elsõsorban az ún. „környezeti baktériumok” fejés elõtti elpusztítása érdekében. Az elsõ tejsugarak kifejését, a források többsége fontosnak tartja. A mûveletet tiszta kézzel végezzük, különben a kézérintéssel átvisszük a tõgypatogéneket, az eddig fertõzésmentes tõgyekre, tõgynegyedekre.
A gépi utófejést a szakemberek többsége ma már ellenzi, egyrészt mert az állat hozzászokik az utófejéshez, és késõbb utófejés nélkül nem adja le a tejet. Másrészt az utófejés növeli a fejési idõt, így a fejõgép hosszabb ideig veszi igénybe a bimbókat, a kelyhek meghúzásakor pedig jelentõs mennyiségû ún. „fals” levegõ szívódhat a fejõkelyhekbe.
A fejést követõ bimbófertõtlenítés meghatározó jelentõségû a tõgygyulladás megelõzésében, mivel hatásaként csökkent a tõgypatogén csírák száma a bimbók felületén és ezáltal az új fertõzési arány is csökken.
Számos szakember mastitis megelõzése érdekében javasolja
a) a jó tõgymasszázst,
b) a folyóvizes tõgymosást,
c) a próbacsészék használatát,
d) a fejõkelyhek azonnali levételét, amint a tejfolyás 0,2 kg/percre csökken,
e) a fejés után a tõgybimbók fertõtlenítését hatásos fertõtlenítõ oldatba mártással.
A tõgyfertõzések terjedésénél a fertõzött tõgynegyedbõl származó tej, a bõrelváltozásokból eredõ váladék igen jelentõs forrás. A fertõzésátvitel csökkentésének megakadályozására a közös tõgytörlõ ruhák helyett az egyszeri használatra gyártott tõgytörlõ papírt ajánlják, vagy a törlõruhák tehenenkénti, minden fejés utáni kifõzését. A fejõ kezének fertõtlenítése problémás. A fertõtlenítõ oldatba mártott kézrõl, törléses módszerrel, a mintán 95 %-ban mutattak ki staphylococcusokat. Ezért ajánlják, hogy a fejõ gumikesztyût viseljen.

A fejõberendezés néhány részegységének hatásai
A tõgygyulladás megelõzésének fontos eszköze a fejõberendezés rendszeres mûszeres ellenõrzése, karbantartása, fertõtlenítése. A mai fejõberendezések többsége tõgykímélõ, a tõgybetegség forrása a hibás üzemeltetés, ill. a fejõberendezés tejáteresztõ képessége és a tehénállomány tejleadási sebessége közötti összhang hiánya.
A fejõberendezések mûszeres ellenõrzését, karbantartását a hazai gyakorlatnál rendszeresebben, megbízhatóbban, a nemzetközi normákkal összhangban kell végrehajtani, az eredményeket írásban rögzíteni.
Baines a tõgypatogén kórokozók terjedésében a hirtelen vákuumingadozásnak tulajdonít nagy jelentõséget. Pier és munkatársai a vákuum káros hatását a tõgybimbón, röntgenfelvételekkel bizonyítja.
Tóth megjegyzi, hogy ma a tõgyegészségügyi munkában a hangsúly a fejés hibáinak kiküszöbölésére esik, ugyanis nincs pénz a tartástechnológiai változtatásokra.
A fejõberendezés az új tõgyfertõzések arányát a következõképpen befolyásolhatja:
– a fel nem derített, fertõzõ tõgygyulladásban szenvedõ tehén teje szennyezi a fejõkészüléket és a bennmaradó tejmaradvánnyal megfertõzi a fejésben utána következõ egészséges teheneket (kontakt fertõzésátvitel),
– adott tehénnél, a kórokozókat is ürítõ beteg tõgynegyed teje a fejés során megfertõzi az egészséges tõgynegyedeket (keresztfertõzés),
– a fejõgép rendellenes mûködése vagy helytelen használata a bimbóvégek sérülése miatt hajlamosítja a tõgynegyedeket a tõgygyulladásra (tõgystressz),
– a fejõkészülékben lévõ, tejrészecskéket, baktériumot is tartalmazó levegõ (aerosol), tõgyirányú áramláskor fertõzõ baktériumokat juttathat a tõgybimbó felületére, a bimbómedencébe (tõgyirányú áramlás fertõzésátvitele)

Katona két hazai tehenészetben végzett vizsgálatai szerint a gyakori véres tej oka az ott használt fejõberendezésben mért 72-74 kPa vákuum volt.
Számos szerzõ szerint a tej vezetésére szolgáló vezetékek belsõ átmérõje, hossza, a kollektor vagy más szerkezeti részek áramlástanilag helyes kiképzése, a fojtóhatást okozó szûk keresztmetszet vagy turbulenciát okozó törések a vákuumesést – a névleges vákuum és a fejõcsésze tejterében uralkodó vákuum között – lényeges mértékben befolyásolják. Az egyes szerkezeti elemek vákuumesést eredményezõ szerepe a nagyobb folyadékáramlás (nagyobb fejési sebesség) esetén fokozottabban jelentkezik.
A tejvezetékes fejõberendezés olyan dinamikus rendszer, amelyben az állandóan váltakozó tej- és levegõáramlás ellenére lehetõleg állandó nyomásviszonyokat kellene fenntartani. Ez csak akkor érhetõ el, ha a berendezés egyes részei, a vákuumszivattyú, légtartály, szabályozószelep, pulzátor, a tejmérõ, a tejtömlõk átmérõje, a tejcsapok rendszere, tejvezeték, tejgyûjtõ, tejszivattyú és a kollektor levegõ-beeresztõje megfelelõen méretezett.
Számos vizsgálat kimutatta, hogy a tejvezetékes fejõgéppel fejt tehenek teje lényegesen nagyobb sejttartalmú volt, mint a sajtáros gépekkel fejt tej. A tõgy egészségi állapota és a vákuumstabilitás közötti összefüggést számos sajtáros és tejvezetékes fejõberendezéssel felszerelt gazdaságban is megállapították. Szoros korrelációt talált a mastitis-próbák eredménye és a vákuumingadozás között. Minél nagyobb volt a vákuumingadozás az üzemben levõ berendezésben, annál több volt a pozitív mastitis reakciót adó tehén.
A pulzátor-jelleggörbe alakját a pulzátor szerkezeti sajátosságai, elsõsorban a levegõt átbocsátó keresztmetszetek határozzák meg. A jelleggörbe módosul, ha a pulzátor beállítása és a beépítési mód megváltoztatásával a pulzátortér térfogata változik. A tejtérbeli vákuumgörbét a pulzátor nyomásváltozásának jellegén kívül a fejõgumi rugalmassága, a készüléken keresztül áramló folyadék mennyisége, az áramlásban résztvevõ terek (fejõkehely tejtere, a kollektor tejtér) nagysága, a levegõbeáramlás mértéke és más tényezõk befolyásolják, de a pulzátor jelleggörbéje ebben kiemelkedõ szerepet játszik.
Noorlander a különbözõ gazdaságokban tõgygyulladást gyakrabban állapított meg ott, ahol a pulzátorok hibásak voltak. Ezekben a gazdaságokban a tõgyegészségügyi helyzet új pulzátorok üzembe helyezésével megjavult. A hibás pulzátorok diagramja azt mutatta, hogy a szívásütem rövid volt, a nyomóütem hosszú, az ütemek közötti átmenetek pedig igen élesek voltak.
A szívási ütem meghosszabbítása a tõgybimbók nagyobb mechanikai terhelésével jár együtt. Minél hosszabb a szívás, annál rövidebb a bimbó hegyének és felületének tehermentesítése a vákuumhatás alól. A 66/33%-os szívás/szorítás ütemben mûködõ fejõgépek esetén a tõgybimbók hegyében vérpangást, tömött állományt, ill. a tõgygyulladások gyakoribb fellépését figyelték meg és megállapították azt is, hogy az általuk használt fejõgépeknél a szívás/szorítás 80/20 %-os volt és ezek a tõgyön kívülrõl mikroszkóposan felismerhetõ elváltozásokat nem okoztak. Egyes tehenek bimbómedencéjében azonban pontszerû vérzéseket találtak a levágás után.
A fejõgép percenkénti ütemszáma sem közömbös a tõgy egészségére. A 45-60-as percenkénti ütemszám több szerzõ egybehangzó véleménye szerint nem káros a tõgyre. A percenkénti 60-75-ös ütemszám tõgybimbó elváltozásokat és a tej sejttartalmának emelkedését okozta. Ha az ütemszám 110-re emelkedik, a tõgybimbók felületén nagyobb mechanikai terhelés érvényesül. Ebben az esetben az ütemek közötti átmeneti szakaszok megnõnek, az ütemváltások erõteljesebbek lesznek, a vákuum a tõgybimbó alatti térben jelentõsen csökken, az állatok fejés közben nyugtalankodnak, fájdalmat jeleznek.
A gyakorlati szakemberek a nagyobb méretû gumikat választják szívesebben. Ezeknek a tágabb gumiknak nagyobb ugyan a szívóhatásuk, de a tõgy szöveteit sokkal jobban terhelik.
Bizonyos típusú fejõgumik használata esetén a tõgygyulladások gyakrabban fordulnak elõ, mint másoknál. Néhány kutató szorosan illeszkedõ rugalmas extrudált fejõgumit és egy kevésbé rugalmas és nagyobb belsõ átmérõjû, keményebb szájadékú formagumit hasonlítottak össze. Az utóbbi több tõgygyulladásos esetet idézett elõ.
Katona vizsgálataiban a halmozottan jelentkezett tõgygyulladások és a kóros tõgybimbó-elváltozások egyik faktorát a deformált fejõgumikban találta meg.
A tõgygyulladást kiváltó tényezõk között a fejési higiénia szabályainak be nem tartása is szerepet játszik. Ha a fejõ nem ismeri kellõen a fejõgépet, vagy a gépi fejés szükséges egymás utáni munkamûveleteit nem végzi el, ez végül is a tõgy károsítását és egyben a termelt tej minõségi és mennyiségi csökkenését eredményezi.
Weigt és Frerking két, súlyos tõgygyulladás járvány lefolyását ismerteti. Kiderült, hogy a rosszul tisztított fejõgépek okozták a tõgygyulladást. A beteg tõgynegyedekbõl azonos kórokozókat tenyésztettek ki, mint a fejõgép egyes részeibõl. Tapasztalataik szerint a fejõgumi szájrésze a karima alatt, a rövid tejtömlõ, a kollektor a hosszú tejtömlõ a tõgygyulladást okozó csírák „lakóhelye”.
Kunter megállapítja, hogy a tehenészeti dolgozók szakmai nevelésével, a tisztaságra és a gondos munkára való oktatásukkal is foglalkoznunk kell. A képzetlen fejõszemélyzet a fejõgépek révén a tehenek tõgyegészségügyi helyzetét, így a tej minõségét is veszélyezteti.
A vakfejés, amely gyakran beteggé teszi a tehenet bekövetkezhet:
– ha az elsõ tõgynegyedek tejhozama kisebb (mint a hátsóké), ezért szimmetrikus fejésnél az elsõ tõgynegyedekben relatív vakfejés alakul ki,
– helytelen munkaszervezés vagy hanyagság miatt a fejõ a kelyheket a tõgyön hagyja, miután a tej már kiürült valamennyi tõgynegyedbõl,
– vakfejés kialakulhat a tõgy teljes kiürülése alatt is. A fejés végén, amint a tejfolyás mérséklõdik, a bimbók jobban beszívódnak a kelyhekbe. A fejõkelyhek felcsúszása a tõgybimbókon a fejõkészülék (a kollektor) súlyától, a fejõgumi alakjától, méretétõl függ.

Dodd vizsgálatai során az elsõ laktációban lévõ tehenek egy csoportját négy percig, a másik csoportját nyolc percig fejték. A tõgygyulladásos esetek a 8 perces csoportban sokkal gyakrabban fordultak elõ, jóllehet a 4 perces csoport teheneit a rövid fejési idõ alatt nem is fejték ki tökéletesen.
A kutatók egész sora hangsúlyozza a bimbó hegyén tapasztalható elváltozásoknak, a bimbócsatorna hám kitüremkedésének, a bimbó elszínezõdésének nagyobb gyakoriságát a sûrûn megismétlõdõ és hosszabb ideig tartó üresfejések hatására. Az üresfejésnek kitett tõgybimbókban bõvérûséget és szöveti vizenyõt találtak. Ezenkívül a bimbócsatorna hámrétegének a megvastagodása is valószínûleg az üresfejés következménye. Feltételezik, hogy ennek a behatoló csirákkal szembeni védekezésben van szerepe. Ha a tõgyet erõsebben terhelik fejõgéppel, akkor a hámréteg nagyobb mértékû pikkelyes leválása észlelhetõ. Baier (1964) vizsgálatai szerint vakfejés hatására a tej sejtszáma nõ.
A szakszerûen végzett gépi fejés után, a tõgyben képzõdött tejnek, legfeljebb 5-10 %-a marad. Az utófejéssel nyerhetõ tej mennyiségét a fejõgép konstrukciója és a tõgy anatómiai élettani tényezõi határozzák meg. Megfelelõ fejõgépek és tehénállomány esetén a gépi utófejésrõl le lehet mondani. Az utófejést csak a teljesen egészséges tõgyû teheneknél lehet elhagyni.
A gépi fejés során a tõgy szakszerû tisztítása és fertõtlenítése a tõgygyulladások megelõzése szempontjából igen fontos. Ezzel a tej mikrobás szennyezettségét és a fejés alatti fertõzésátvitel esélyét lehet csökkenteni. Smith ábrában gyûjtve foglalta össze a fejõberendezés tõgygyulladást okozó tényezõit.
Hopkirk a fejõkészülék légbevezetõ furatának eltömõdése következményeként a tejben a leukociták növelt mennyiségét és a tõgygyulladás növekedett arányát tapasztalta.
A szelepes kollektorok hatását az új tõgyfertõzésekre és a masztitiszre, 10 tehenészetben tanulmányozták. Az új klinikai fertõzési arány 25 %-kal, az összes újfertõzés 14 %-kal csökkent, de ez statisztikailag nem szignifikáns, mivel igen nagyok voltak az eltérések a tehenészetek között.
A kollektor súlyának meghatározásához vegyük figyelembe, hogy a kollektor a kelyhek, a fejõgumik, a tejtömlõk, a vákuumtömlõk stb. együttes tömege (vagyis ami húzóhatást fejt ki fejéskor a tõgyre) mintegy 2,3 kg legyen. Ilyen húzóerõ kell ahhoz, hogy a tej a bimbómedencébõl át tudjon folyni a tõgybimbóba. A nagyobb súly felesleges tõgyterhelést és több kehelylecsúszást, a kisebb súly gépi utófejés-növekedést jelent.
A kisebb magasságú kollektorok jobbak az alacsonyabb tõgyû állományhoz. Ha a belépõ tejcsonkokat távolabb helyezik el egymástól, ezzel a kollektor alkalmassá tehetõ terjedelmes, egymástól távolabb lévõ tõgybimbókkal rendelkezõ tehenek fejésére is.
Az aszinkron pulzálásnál használt kollektor kivezetõ csonkjának jóval a bevezetõ csonkok alatt kell lenni. Ez is hozzájárul a tejvisszaszívás (fertõzésátadás) megakadályozásához.
Mialatt a fejõvákuum a tejfolyástól (konstrukciótól) függõen csökken, ingadozik, a pulzátorvákuum maximum állandó 50 kPa szinten marad. Amint a fejõvákuum csökken, szívási fázisban, a fejõgumi hordósra tágul. Az ilyen pozitív vákuum pulzációval mûködõ fejési rendszereknél, a bimbóvég szaruhártya megnövekedett mennyiségérõl számol be. Ok: a bimbóvég megnövekedett felületi terhelése, és a fejõgumi gyorsuló mozgása. Az elõzõek mûszaki megoldása, ha a pulzátor és a kollektor egybeépített, azonos vákuumszintû.
A kollektorok többségét nem úgy tervezik, hogy a fejõgumikkal lefelé fordítva minden (tej, víz) kifollyon belõle, a kollektoroknak csak egy része alkalmas a tehenenkénti öblítésre.
A kollektorok többsége alsóürítésû, vagyis a kiömlõcsonk (a hosszú tejtömlõhöz csatlakozó csonk) a tejtér legalsó pontjához csatlakozik. Itt a kollektorból (lökésszerûen) az összes tej továbbfolyhat. A felsõ ürítésû (kiömlésû) kollektorokból a tej folyamatosan kis mennyiségben távozik, nem pedig lökésszerûen. A gyûjtõtérbe egy függõleges kivezetõ csövet helyeznek, amely nem éri el a gyûjtõtér alját. E kollektor konstrukció szabályozza és egyenletesebbé teszi a hosszú tejtömlõben a tejáramlást, a kollektor gyûjtõterét pedig átmeneti tárolóként használja. Ezzel kismértékben stabilizálhatja a fejõvákuumot.
A fejõkelyhek fejés közbeni fertõtlenítésére fejõállásban van lehetõség. Kingwill és munkatársai staphylococcusokkal fertõzött tehén fejése után 5 mp-ig öblítették a fejõkelyheket folyóvízzel és bennük 100.000 - 800.000 staphylococcust tudtak kimutatni. Erre a célra 300 ppm. aktív klórtartalmú hipokloritos cirkuláció 3 percen át szintén nem volt elég hatásos. Kielégítõ eredményt akkor kaptak, ha a fejõkelyheket 3 percig 74 °C-os vagy 5 mp-ig 85 °C-os forró vízzel cirkuláltatták.
A fejõkelyhek fejés közbeni fertõtlenítésére ajánlott eljárás szerint elõször a tejmaradványokat vízzel leöblítik, majd a fejõkelyheket fertõtlenítõ oldatba mártják. Ezzel a módszerrel csökkenteni lehet a fejõgumik felületén levõ mikrobák számát, de ez nem tekinthetõ csírátlanítási eljárásnak. Hatásosabb ennél az a módszer, amelynél a kelyheket elõször hideg vízzel, utána 60 °C-os meleg vízzel öblítik. Még jobb eredményt lehet elérni a fejõkelyhekben, ha a hideg vizes öblítés után 3 percig 70 °C-os vizet vagy 15 mp-ig 74-77 °C-os vizet cirkuláltatnak. A staphilococcusok elleni küzdelemben ez utóbbi módszert javasolják. A kezelés hatásossága csökken, ha a fejõgumi sûrû, tõgygyulladásos tejjel szennyezett vagy repedezett felületû. Gyakorlati viszonyok között csak azt lehet várni, hogy a hõ- vagy vegyszeres kezelés hatására a fejõgumik nem lesznek sterilek, hanem a rajtuk levõ mikrobák száma csökken.
A fejõgépek napszakonkénti rendszeres tisztítása és fertõtlenítése nemcsak a csíraszegény tej termelése érdekében, hanem a tõgygyulladások elleni védekezés miatt is szükséges.
A fejõgép tejjel érintkezõ és szennyezõ anyagtól megszabadított alkatrészeit különbözõ módon lehet fertõtleníteni. A leghatásosabb fertõtlenítés hõvel történik. A hõközlés lehetséges gõzzel, bár ezt az egyébként hatásos módszert fejõgépekhez ritkán alkalmazzák, mert drága és a gumikra káros.
A meleg vagy forró vízzel, ill. a meleg lúgokkal és savakkal szintén lehet fertõtleníteni. A fejõgépek, fõként a tejvezetékes fejõberendezések, azonban anyaguk és felépítési módjuk miatt hõvel sem fertõtleníthetõk.
A tisztítás-fertõtlenítéshez a modern nagyüzemi fejõberendezések tartozékai a különbözõ automatikus vagy félautomatikus mûködésû, többnyire cirkulációs rendszerû készülékek, amelyek a koncentráció, a hõfok, a behatási idõ biztosításával a szubjektív hibákat csökkentik és ezáltal a tisztítás eredményességét garantálják.

A fejõberendezésekkel szemben támasztott mai igények
Régebbi típusú, korszerûtlen vagy részben korszerûtlen fejõberendezésekkel, amelyek a kettõs hasznosítású állományok igényeit kielégítették, a nagy tejhozamú, jól fejhetõ állományok csak a tejminõség jelentõs romlása mellett fejhetõk. A szomatikus sejtszám szerinti tejminõsítés a fejõberendezésekkel kapcsolatos igények közül a következõket tették elsõdlegessé, hangsúlyossá:
– a fejõgép a tehén tõgyét ne károsítsa, a fejéssel járó stresszhatás minimális legyen,
– a tehenek egyes tõgynegyedei, valamint a tehenek egymás közötti átfertõzésének lehetõségét minimálisra csökkentse,
– a fejõberendezés belsõ felületeinek tisztogatása és fertõtlenítése egyszerûen és hatékonyan elvégezhetõ legyen; emellett
– a beruházás gazdaságos legyen, fokozza a termelés hatékonyságát;
– a fejõberendezés hibaelhárítása, karbantartása egyszerû legyen, üzembiztosan mûködjön.

A fejõberendezések rendszeres karbantartása nemcsak az üzembiztosságot, hanem a tõgy megbetegedések arányának csökkentését is szolgálja. Csak akkor lesz eredményes a jól kiválasztott, megépített, karbantartott fejõberendezéssel végzett munka, ha azzal szakszerû fejést végeznek.

A megelõzésben és az eddigi fejlesztésekben rejlõ lehetõségek
A nyerstej szomatikus sejtszámcsökkentésének biztos módszere a megelõzés. A megelõzõ, vagyis preventív intézkedések várható hatásai függnek a jelenlévõ (a kimutatható) tõgypathogének típusától. A fejõberendezés, a fejési higiénia hatása a baktériumok többségénél jelentõs ill. néhány baktériumnál csak kevés a hatás.
Horn és Wielcox, a fejõberendezés tõgygyulladást elõidézõ szerepét vizsgálva a következõ összegzõ megállapításra jut. Egy tehenészetben, ahol a higiénés viszonyok gyengék és gyakoriak a tõgysérülések (fejés alatt és fejésen kívül), ott a fejõgép egy fõ tényezõ. Viszont, ha a tehenészetben a higiénikus viszonyok jók és a pathogének terjedése minimális, még a gyenge fejõgép is valószínûtlen, hogy a tejminõség szempontjából gondot okoz.
A fejõgép jelentõs baktérium-továbbító. A továbbítás megvalósul egyik tehénrõl a másikra és megvalósul az azonos tõgy tõgynegyedei között is. Bizonyos költséggel e továbbítás mérsékelhetõ, de önmagában ez csak kis hatékonyságú lehet az egész tehenészetben (a termelési folyamatban) megvalósuló pathogén-továbbadáshoz képest. Egy tehenészetben a jó tõgygyulladás kontrollhoz több kell, mint a jól tervezett, jól mûködõ fejõgép. Szükség van továbbá hatékony tõgyfertõtlenítési módszerre, megfelelõ istállózási gyakorlatra, amellyel a tõgyek tisztán és szárazon tarthatók.

Dr. Bak János
FVM Mûszaki Intézet – Gödöllõ