MENÜ

Hízóbikák takarmányozási eredetû anyagforgalmi betegsége és következményei<BR>

Oldalszám:
2013.02.19.
Zomborszkyné Kovács Melinda

A hízóbikák abrakra alapozott intenzív hízlalásának gyakori következménye a májtályog. Gyakorisága 1-2%-tól akár 90-95 %-ig terjedhet, átlagosan 12-32 %. Hátterében a takarmány összetételének megváltozása áll. Míg a nagyobb mennyiségû szálastakarmány felvétel stabil bendõfermentációt biztosít és csökkenti a bendõacidózis kialakulásának veszélyét, addig a bendõben gyorsan fermentálódó gabonamagvak nagyobb mennyiségû fogyasztása gyorsabban vezet a bendõ elsavanyodásához, következményesen pedig májtályog kialakulásához. Kísérleti eredmények szerint nemcsak a szálastakarmány mennyisége, de minõsége is befolyásolja a májtályog kialakulásának gyakoriságát: szárított széna etetésekor gyakoribb mint erjesztett szilázs esetében. Minden egyéb hajlamosító tényezõ (pl. hírtelen takarmányváltoztatás, rendszertelen etetés) növeli a betegség kialakulásának lehetõségét.
A betegség okozta gazdasági veszteség a máj elértéktelenedésébõl, az állat teljesítményének, így a végtermék mennyiségének csökkenésébõl adódik. A betegség általában nem jár klinikai tünetekkel, csupán a takarmányfelvétel csökkenése figyelhetõ meg. Ritkább az olyan súlyos elváltozás, amikor az állat fájdalmat mutat, esetleg a betegség generalizálódik, ami akár az állat elhullásához is vezethet. Általában szubklinikai formában tapasztalható, a májmûködést jellemzõ klinikai kémiai paraméterek megváltozása hívhatja fel rá a figyelmet.
A májtályog másodlagosan fejlõdik ki, a bendõ falában kialakuló változások következményeként. A kiindulási ok majdnem mindig a takarmányozásban keresendõ: magas energiatartalmú takarmányra történõ túl gyors áttérés, a takarmányösszetétel hirtelen megváltoztatása, a szilárdtakarmány mennyiségének túlzott csökkentése, éheztetés stb. A megváltozott bendõfermentáció a bendõfolyadék pH-jának csökkenéséhez, acidózishoz vezet, ami gyulladást idéz elõ, és ezáltal csökkenti a bendõ nyálkahártyájának ellenállóképességét. Ez hajlamosít a különbözõ baktériumok (fusobaktériumok) megtapadására. A véráramba beszaporodó baktériumok a portális keringéssel jutnak el a májba, ott megtelepednek, és toxikus anyagaikkal károsítják a máj állományát.
Megelõzésére általában antibiotikumok (pl. bacitracin, tilozin), illetve antimikrobás anyagok (pl. monenzin, lazalocid) alkalmazása terjedt el. Komplex kóroktana miatt azonban elsõdleges feladat a hajlamosító tényezõk kiküszöbölése, a megfelelõ management kialakítása és biztosítása.
Az elmúlt 20-25 év egyik kiemelt kutatási iránya a kérõdzõk elõgyomraiban végbemenõ mikrobiális fermentációnak olyan irányban történõ megváltoztatása, ami a termelés és az állat egészségének megõrzése szempontjából a legelõnyösebb. Ennek egyik lehetõsége a különbözõ antimikrobás vegyületek alkalmazása volt. Ezek részben a hidrogén-, részben pedig a tejsav termelõ baktériumok számának csökkentése irányában hatnak, egyidejûleg a propionsav termelõdés növekedését eredményezve. A hidrogéntermelés csökkenése kevesebb metánképzõdéssel, azaz a fermentáció energiamérlegének javulásával jár. A fermentáció ilyen irányú megváltoztatása egyben csökkenti a bendõelsavanyodás kialakulásának veszélyét is.
Az egyre növekvõ élelmiszer biztonsági elvárások elkerülhetetlenné teszik új módszerek, illetve anyagok alkalmazását az antibiotikumok helyettesítésére. Humánegészségügyi kockázatot az antibiotikumok alkalmazása eredményeként fellépõ rezisztencia kialakulása, a rezisztenciának a kórokozó baktériumokra való „átvitele” jelent. Az, hogy a terápiás célból alkalmazott antibiotikumokat kitiltották a hozamfokozók sorából, nem vezetett végsõ megoldáshoz. Erre példa az avoparcin, mint „biztonságos” antibiotikum etetésének következménye: az ilyen állatból származó hús fogyasztását követõen rezisztencia alakult ki az ember bélflórájában lévõ enterococcusokban. Tekintettel arra, hogy a normál bélflóra lényeges része a szervezet védelmi rendszerének, összetétele, állapota döntõ a szervezet egészségének megõrzése szempontjából.
Az utóbbi 10 évben inkább olyan anyagok alkalmazási lehetõségeinek kutatása került elõtérbe, amelyek mikrobiális eredetûek és takarmány-kiegészítõként alkalmazhatók, így pl. a szerves savak (aszpartát, malát, fumarát stb.). Ezek a rezisztencia és a maradványanyag probléma szempontjából sem aggályosak. Költségük azonban nem teszi lehetõvé használatuk általános elterjedését. Ilyen szerves savakban gazdag erjesztett takarmány fogyasztása viszont kedvezõ hatású az acidózis megelõzése szempontjából.
Az elmúlt két évtized kutatómunkája és a gyakorlati tapasztalatok is egyértelmûen igazolták az élesztõgomba (Saccharomyces cerevisiae) kedvezõ takarmányozási hatását. Alkalmazása elsõsorban a tejelõ tehenek takarmányozásában terjedt el, de növendék állatok testtömeg-gyarapodására gyakorolt pozitív hatása is ismert.
A takarmánnyal a bendõbe kerülõ élesztõgomba hatását a bendõflóra megváltoztatásán illetve stabilizálásán keresztül fejti ki, ezáltal csökkent a bendõflóra egyensúlyának felborulásából származó elõgyomor-, illetve anyagforgalmi betegségek kialakulásának veszélyét.
A hatásmechanizmus több tényezõje is igazolást nyert. Fokozza a bakteriális fehérje-szintézist, csökkentve ezáltal a felszívódó ammónia mennyiségét, növelve a vékonybélbe jutó értékes bakteriális fehérje mennyiségét. Fokozza a nyersrost fermentációját is, valamint csökkenti a bendõfolyadék tejsav-tartalmát, és így csökkenti az acidózis veszélyét.
Az élesztõgomba kiegészítés hatásának ezeken túlmenõ további elõnyös hatásai is vannak, amelyet monogasztrikus állatokban is tapasztalhatók: a sejtfalában található anyagok kedvezõ hatással vannak a bélfal struktúrájának kialakulására, stimulálják a bél helyi immunrendszerét és megakadályozzák a kórokozó baktériumok megtelepedését.