A magyar szürke marháról

A vizsgálatok alapján a vad õstulok nagyon hasonlított a magyar szürke marhára, csak a szõre volt hosszabb és bozontosabb, szarvai fehérek voltak hegyükön feketék

Az õseink által tenyésztett “õs házimarha” inkább csak szarvállása tekintetében mutatott némi eltérést. A honfoglalás-kori telepek feltárásánál talált csontmaradványok alapján megállapítható, hogy a Kárpát-medencében - honfoglalás elõtt - élõ szarvasmarha állomány nagyobb részben brachyceros eredetû lehetett. Ez a kisebb testû, szelídebb, könnyebben kezelhetõ fajta, egészen más jellegû és természetû, mint a primigenius eredetû õsi magyar szilaj fajta.

Jóllehet a mai napig nem teljesen tisztázott a magyar szürke eredete, abban mindenképpen egyet kell értenünk, hogy a hazánkban õshonos vadtulokból spontán keresztezések hatására bármikor kialakulhatott ez a fajta. Arról, hogy ez a honfoglalás elõtt, vagy netán csak utána ment végbe - még mindig megoszlanak a vélemények. Mivel a rokon fajták - maremman; erdélyi fajta - kialakulásának idõpontjai, illetve eredetük sem mondható egyértelmûnek, az egész fajtacsoport ún. “családfája” még megrajzolásra vár, amiben nem csak a régészeknek, de nekünk tenyésztéssel foglalkozó szakembereknek is nagy szerep juthat.

Honfoglaló õseink szarvasmarha-tartására jellemzõ volt, hogy elsõsorban jármûvek vontatására és igavonásra használták, tejük csak a borjú felnevelésére szolgált.

A szarvasmarhatartás a honfoglalás után - a gazdálkodás fejlõdésével együtt - egyre inkább gyarapodott és az akkori állattartás fontos ágazatává vált. A középkorban az ország területének nagy része mocsaras legelõ volt. Így teljesen külterjes viszonyok között nagyon sok szarvasmarhát lehetett tartani. Hatalmas, télen-nyáron szabadban tartott gulyák voltak mindenfelé. A nomadizáló pásztorkodással tenyésztett õsi szilaj szarvasmarha az erre alkalmas területeken - a sík, folyókkal erezett, dús fûvû legelõket adó alföldi területeken - terjedt el elsõsorban. A X. - XIII. századra az õsi szilaj marha elterjedése és számbeli gyarapodása jellemzõ. Az elterjedés nem csak a szomszédos országokban volt közismert, hazánk húsbõségének a híre messze földre eljutott. A magyar marha - a magyar szürke régies neve - nagy hírét húsának ízletessége is növelte. Ezt elsõsorban a kereskedelem használta ki. Elterjedt a tõzsérkedés, amely óriási vagyonoknak vetette meg az alapját. A szarvasmarha exportból igen nagy volt az ország jövedelme.

Az alföldi pusztákról Nyugat-Európába hajtott “délceg-termetû, szilaj-vérû, edzett természetû, címeres tulok” valóban “világmárkának” számított. A XVI. - XVII. század szarvasmarha tartásának jelentõségét és méreteit az exportok jellemezték. Az export százezres méretekben folyt, három fõ irányban: Bécsbe, Cseh- Morvaországba és Zágrábon át Velencébe.

A háborúk és a török megszállás ellenére ebben a században sokat fejlõdött a szarvasmarha-tenyésztés. A törökök pártolták a magyar szürke tenyésztését a hódoltsági területeken, a marha után adózni sem kellett, csak legeltetési pénzt szedtek be. Ekkor lett a szarvasmarha tartás fészke a magyar Alföld

A Szatmári Béke (1711) után hivatalos jelentések szerint alig maradt magyar szürke szarvasmarha. A XVIII. század elsõ felében a töröktõl visszafoglalt területen újra föllendült a kereskedelem. A tenyésztõk, az ún. ´rideg tartással´ legtöbbször csak sovány állatokat tudtak nevelni, de ezek az állatok is külföldön értékesültek. Az ekkori exportok voltak az utolsó “lángok”. Az export csökkenésének okai, hogy tiltották a marhákat Bécsen túlhajtani, a német kereskedõket marhafelvásárlók nem engedték be és a vám akkora volt, hogy minden három marhából egy arra ment el.

Az 1. táblázat a magyar szürke többi fajtához viszonyított súlyát kívánja bemutatni kronológiai sorrendben.

1. táblázat A magyar szürke marha az ország szarvasmarha állományának %-ában
az I. világháború elõtt		a két világháború között		a II. világháború után
év	%	év	%	év	%
1870	99,0	1924	18,0	1946	5,0
1880	90,0	1931	14,0	1957	2,5
1884	80,0	1934	13,0	1967	0,05
1895	66,0	1936	12,5	1977*	0,03
1905	41,0	1938	11,5	1987*	0,07
1908	33,0	1940	11,4	1997*	0,2
1911	31,0	1942	9,1	2000**	0,6
Forrás: M. Sz. Sz. T. E. kiadvány (1994); *Szirtes (1999); **OMMI (2001)

Az ország állományában még kb. 5% magyar szürke marha volt a ‘40-es évek végén. Az értékesebb uradalmi tenyészetek azonban mind megszûntek, és a népies állomány is összekeveredett. Az elõzõ idõszak fellendülõ tenyésztõi munkájának eredményeibõl így semmi sem maradt ránk. A létesülõ állami gazdasági tenyészetek meglehetõsen vegyes, vásárolt állománnyal indultak. A hivatalos - szabványban rögzített - tenyészcél már a hizodalmasságot és a tejtermelést hangsúlyozta. A szintek - természetesen - a fajta elmaradottságának megfelelõen, alacsonyak voltak.

Ilyen követelmények mellett természetesen nem lehetett a többi fajta méltó vetélytársa a magyar szürke a modern gazdasági életben. Néhány állami gazdaságban, nagyobb létszámban is fejték a teheneket és így hiteles adatokat kaphattunk a fajta képességérõl. A magyar szürke tehenek lényegesen kevesebbet termeltek, mint a magyar tarka. Az ötvenes évek vége felé mindenhol meg is szüntették a szürke tehenek fejését. A népies állományokban (háztáji gazdaságokban) is egyre inkább a korszerû fajták kaptak helyet.

A ‘70-es évektõl a tehén állomány lassú növekedését tapasztalhatjuk. A létszám alakulását 1970. és 2001. között a 2. táblázat tartalmazza.

2. táblázat A magyar szürke marha létszáma az elmúlt 30 évben (db)
év	tehén	bika	év	tehén	bika
1970	500	19	1988	1200	50
1975	550	20	1990	1200	55
1980	600	25	1992	1500	60
1982	800	30	1993	1600	70
1984	900	35	1999*	2022	90
1986	1000	40	2001*	2626	231
Forrás: M. Sz. Sz. T. E. kiadvány (1994); *OMMI (2001)

A Kiskunsági Nemzeti Park, és a Hortobágyi Nemzeti Park elsõdleges célja közé tartozik az állattenyésztési géntartalék védelme. Az Alföld - elõzõekben felsorolt - Nemzeti Parkjai mellett a magyar szürke marhát néhány idegenforgalmi célból létesített bemutatóhelyen, valamint természetvédelmi területek legelõterületein tartják még tisztavérû formában (összesen kb. 150 tenyészet). Jelenleg, mintegy 4400 törzskönyvezett tehén, illetve 320 lajstromszámmal ellátott bika található az országban.



2. A fajta leírása és jellemzõi



A fajtára jellemzõek a primitív marhák testarányai, a hústermelés szempontjából értékes részek viszonylagos fejlettsége, az elkeskenyedõ far, a keskeny hát és ágyék, a nyurga comb, a teheneknél a gyengén fejlett gulyatõgy. A másodlagos ivarjelleg a fajtában kifejezett, nemcsak a színezõdésben - bikák elülsõ testtájéka “kormos”, szem körül ókula található -, hanem a testarányokban is / 2. kép /. 2. kép Magyar szürke bika

A bikákon a törzs elülsõ része erõteljes a medence részek mérsékeltebb fejlettségéhez viszonyítva. A teheneknél arányosabb testalkat mellett a törzs hátulsó része kismértékben fejlett. Ivartól függetlenül, rendkívüli szervezeti szilárdságú, amit a fajta tenyésztõi, a küllemi bírálatok alkalmával szigorúan értékelnek. A borjak pirók színnel születnek / 4. kép /.



Lassú fejlõdésû, kimondottan késõn érõ fajta, az üszõk kettõ, de inkább három éves korukban vehetõk tenyésztésbe

Termékenysége jónak mondható, az ellés lefolyása - az üszõk esetében is - könnyû. A növekedés üteme fõleg választás után esik vissza. Igénytelensége, legelõkészsége és gulyakészsége kiváló, mindez a szabadtartásból fakad. A magyar szürke tehenek tejtermelésével egy korábbi számunkban már foglalkoztunk (AGRO NAPLÓ, 2002. április). A növendékek gyarapodása és takarmányértékesítése közepes, húsformái rosszak és húsminõsége is sajátos (erõteljes faggyúberakódás, vadhúshoz hasonló íz). Az ökrök igavonása viszont szinte páratlan a kultúr fajtákhoz képest.

3. A magyar szürke jelentõsége napjainkban



A hazai szarvasmarha tenyésztés egyik feladata, hogy az õsi fajtákat megõrizze, ezért meghatározó jelentõségû az õshonos fajták génjeinek fenntartása. A génmegõrzés csak akkor jöhet létre, ha a védelem alá vont fajokat hagyományos körülmények között tartjuk fenn, ami természetesen a védett területek tájjellegét is emeli. Az állat is visszahat környezetére, amit mi sem bizonyít jobban annál, minthogy a természetvédelmi területek csak ezekkel az állatfajokkal együtt tarthatók fenn. Ma Magyarországon a gazdaságtalan tartásuk miatt kipusztuló félben lévõ fajtákat (az õshonos, az õsi és a honosított fajtákat) a Nemzeti Parkok és a természetvédelmi területek tartják és tenyésztik.

A magyar szürkét tenyésztõ gazdaságok 1982. óta rendszeresen találkoznak. 1991-ben jött létre hivatalosan a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztõk Egyesülete.



Génrezervként történõ tartása mellett ma a tenyészcélok leginkább a húsirányú hasznosítás felé hatnak. A korszerû húsmarha tenyésztésben anyai vonalként lenne felhasználható (közvetlen haszonállat-elõállító keresztezések), napjainkban azonban a hústermelés is fajtatiszta állományokkal történik (biohús, "hungaricum"-ok

Számos kísérlet bizonyította, hogy a magyar szürke tehenek gond nélkül ellik meg az F1-es - limousin, charolais, vagy akár fehér-kék belga apaságú - borjút is. Ezeket a növendékeket viszont már a borjúnevelés idõszakában is intenzívebb körülmények között érdemes tartani - kiegészítõ takarmány; borjúóvoda -, mert nagyobb növekedési erélyüket csak így tudják érvényesíteni.

Fajtatiszta tenyésztés esetén, húsirányú nemesítésére korábban a maremman, itáliai fajtát használták (vérfrissítés). Mára azonban megpróbálják az idegen géneket kizárni a fajtából, amelyre a genetikai variancia nagysága egyre inkább lehetõséget biztosít. A tenyészutánpótláson felüli tisztavérû növendékeket legelõn - a bikákat ivartalanítva, tinóként - érdemes hizlalni. A selejttehenek is számottevõ húsmennyiséget (leveshús) képviselnek.



Napjainkban, az állati termékekkel szemben a mennyiségrõl egyre inkább a minõségre tevõdik át a hangsúly. Ennek hátterében a fizetõképes kereslet megnövekedése és az egészségesebb táplálkozásra való törekvés húzódik meg. Az ún. ´rideg´ tartási-takarmányozási körülmények mellett a magyar szürke húsa - a kevésbé intenzív hizlalás és a vegyszermentes környezet miatt - felértékelõdik.

Pillanatnyilag a hazai fajták közül a magyar szürke létszáma fejlõdik a legdinamikusabban. Mivel azonban a hazai támogatási rendszer elemei között a végtermék-hizlalás nem szerepel, kommersz, árutermelõ populációk gazdaságos tartása állami dotáció nélkül - egyenlõre - elképzelhetetlen. Fontos volna, hogy a magyar szürkét tartó gazdaságok több évre elõre kellõ biztonsággal számolhassanak ezzel a támogatással. Mindez - várhatóan - további létszámnövekedéshez vezetne, ami egybe esik azzal a kormányzati szándékkal, ami a húshasznú tehénlétszám erõteljes növekedését irányozza elõ az EU csatlakozás elõtti években.



szerzõ neve: Dr. Kovács Attila Zoltán, egyetemi adjunktus

szerzõ címe: Kaposvári Egyetem, ÁTK.

7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.

elküldve: 2002. október 1.