Tojóállományok takarmányozása

A baromfi fajnál a takarmány válogatásban és felvételben a tapintás, a szín és a forma megítélése játssza a fõ szerepet. Az íz- és szagérzékelés elhanyagolható. Az egész magokat a zúzógyomor segítségével õrli meg az állat, de a mai hatékony és intenzív takarmányozás mellett elképzelhetetlen hogy nagy mennyiségû egész gabonamag kerüljön az állat elé. A takarmány általában dercésen vagy morzsázva kerül az etetõkbe. Az utóbbit jobb megoldásnak tartom a drágább mivolta ellenére is, mivel egy hõ hatására okozódott részbeni feltáráson esik át a takarmány, a granulálásnak köszönhetõen pedig a takarmány szemcsék közelebb kerülnek egymáshoz, így a takarmány felvételt lehet növelni. A morzsázásnak hála az etetõbõl való kiszóródás csökkenthetõ, ami a fajlagos költségekre is jótékony hatással van.
A takarmány komponensek közül a fehérjék és szénhidrátok emésztése az emlõsökéhez hasonlóan zajlik le. A nyersrost emésztését baromfiban megnehezíti a takarmánynak a baromfi bélcsövében történõ rövid áthaladási ideje. Ennek ellenére a vakbélben folyik kisebb mértékû cellulózemésztés. A takarmány össze nyersrost tartalmának az emésztése mégis jelentéktelen, mert a takarmánynak csak kis része jut a vakbélbe. Éppen ezért a baromfitartók fõ törekvése az, hogy az állat elé kerülõ táp nyersrost tartalma minél alacsonyabb legyen, mivel a magasabb nyersrost tartalom a takarmány egyéb komponenseinek az emészthetõségét is rontja. Az alacsony rosttartalmat olyan alapanyagok alkalmazásával tudják elérni, mint például a kukorica vagy a hipro szójadara. A takarmánnyal felvett zsírok az emlõsök zsíremésztéséhez hasonló folyamatok eredményeként di- és monogliceridekre, valamint zsírsavakra hidrolizálnak. A baromfifajok igen jól emésztik a zsírt, ezt használják ki a broilertartók, amikor különbözõ alapanyagokkal (zsírpor, full-fat szója) a tápok zsír és energiatartalmát magasra teszik, ezáltal maximalizálva a testtömeg gyarapodáshoz szükséges energia bevitelt.
A baromfiaknál fokozottan ügyelni kell a vitaminszükséglet kielégítésére, mert a teljesen zárt tartási körülmények között az állat csak az általunk szolgáltatott takarmányból tudja fedezni a szükségleteit. A vitaminbevitelnél alapszabály, hogy minél nagyobb az állat termelése, illetve hogy minél nagyobb a stressz, és minél rosszabb körülmények között termel az állat, annál többet kell belõle biztosítanunk. A takarmányban a vitaminok bomlásnak indulhatnak a hõ hatására, levegõvel és napfénnyel való hosszabb érintkezés hatására, vagy például egyes toxinkötõ anyagok használatával. Ezek a tényezõk is mind emelik az általunk bevitt vitaminok ajánlott szintjeit. A tojótyúk tápok átlagos vitaminszintjeit:
A vitamin(IU) D vitamin(IU) E vitamin(mg)
Tojótyúk 8000-12000 2500-3500 20-30
Baromfinál az A vitamin hiánya esetén a nyelõcsõ hámjának elfajulása és veseelváltozások kialakulása (köszvény) mellett több lesz a véres tojás, és romlik a kelési százalék. A csirke májának A vitamin tartalmától függ, hogy a csirke meddig lesz képes kompenzálni a hiányos vitaminellátást. A klasszikus tojáshéj-elvékonyodás magyarázza a D vitamin hiányát a tojótyúkoknál és a nagyszülõpároknál, de jellemzõ tünet a csontritkulás miatti gyenge csontozat és deformálódás a broilercsirkénél. Az E vitamin hiánytünetei sokszor az E vitamin-antioxidáns (a vitamin bomlását gátoló anyag) jelenlétének a hiányára vezethetõk vissza (pl. táplálkozási agylágyulás), de igazolt a közvetlen hiánya miatti szív- és vázizom-elfajulás is.
A tojástermelés metabolizálható energia transzformációs hatásfoka 60% körüli, amely a tojáshéj felépítésének energiaigényes volta miatt ennyire alacsony. Az energia és aminosav szinteknél az ajánlásokban lényeges különbséget tennünk kistestû, és középnagytestû fajták, illetve hibridek között. Az aminosav tartalomban a kéntartalmú aminosavak fontosságát nem gyõzi a szakirodalom hangsúlyozni, nem feledkezve meg a lizinszintrõl sem. Az ajánlott szintek a következõk:
táblázat A beltartalmi szintekben tegyünk különbséget attól függõen, hogy az állományunk a tojástermelés mely periódusában van. Legalább 3 féle beltartalmú és összetételû tojótápot etessünk egy tojóéven belül. Ne feledkezzünk meg a makroelem szintekrõl sem, a sikeres tojástermelés alapja ezen paramétereknek a megfelelõ mértékû kielégítése.
Muzsek András